Digitális Hyppolit

Most nézem a pár éve fölvett felújított változatot. Eddig még nem láttam digitálisan felújított filmet, legalábbis olyat nem, amiről tudtam, hogy az, és képkockáról képkockára ismertem az eredetit.
  A különbség zongorázható. A harmincas években ezeket a filmeket néhány nap alatt, olcsó, gyors munkában gyártották sorozatban, nyilván olcsó volt a nyersanyag is. A filmek élvezetét rontja a folyamatos pattogás, recsegés, a kimaradó szótagok és félszavak, a remegő, sötét kép, ami tele van karcokkal, villanásokkal, foltokkal. Ugyanakkor viszont ezek a filmek valóságos kis műremekek, éppenséggel a Hyppolitot 2000-ben minden idők tizenkét legjobb magyar filmje közé választották; nem csoda, ezzel kezdődik a magyar filmtörténelem, a harmincas évek filmes aranykora.
  A digitális felújításon nem látszik, hogy hetvenhét évvel azelőtt forgatták, hogy olcsó nyersanyagot használtak, hogy aligha őrizhették valaha is úgy, mint valami drága kincset. A kép szilárdan áll, éles és világos, még a korabeli világítás hiányosságait is kijavították, akármelyik hetvenes évekbeli mozifilmmel fölveszi a versenyt. A hangminőség javulása még nagyobb, talán mert az eredetiben a hang nagyon rossz volt. Most kristálytiszta, nem pattog, nem recseg, majdnem minden szó hiánytalanul érthető; talán két helyen van, hogy kimarad a hang, a kép csak egyszer. Ezeket a részleteket a külföldön található példányokból se sikerült pótolni.
  Erre is jó a modern technika. És le a kalappal azok előtt, akik ezt képkockánként rendbe hozták. Még egypár évtized, és végleg tönkrement volna.

»»»»»»