Dévanagári apróságok

Arra jöttem rá, hogy én már elég jól olvasom a dévanagári szöveget (szép lassan betűzgetve), de ha írni kell, akkor belebolonyodok, hogy melyik betű melyik, például ezek közül: meg . Ha az ember tudatosítja magában, hogy a sok hasonló között mi a különbség, könnyebben megy.

Ha tehát betűt akarok, akkor kis nyélről lelógatok egy latin S betűt, aminek az alján lendületesen fölhúzom a vonalat: . A ugyanígy megy, csak kap egy pontot is: .
  Majdnem ugyanilyen az önálló betű, egy nyélről lógó S, csak az alján visszakunkorítom a vonalat hurokká: . A pedig ebből keletkezik úgy, hogy teszek utána egy függőleges vonalat és összekötöm a kettőt: .
  A egyáltalán nem hasonlít ezekre, inkább a latin betűről lehet megjegyezni: nyél, egy befejezetlen félkör, még egy félkör: .

Egy másik csoport a . Ebből kettő hasonlít nagyon, a harmadikat meg lehet jegyezni, hogy az a . A két hasonló között az a különbség, hogy az egyik nyitva van felül, a másik zárva. Némi bajlódás után arról jegyeztem meg, hogy az egyik ugye a másik mármost a latin nagy G betű egy nyitott alakzat, a D pedig zárt – hát a dévanagáriban fordítva van, a nyitott és a zárt.

Van még egy páros, ahol a latin betűk alakja segített. A és betűk egy vízszintes vonalból és egy félkörből állnak, csak a sorrend cserélődik. Melyik melyik? Nos, a éppen olyan, mint egy latin betű, amire még rá is tettek egy vonalkát, hogy látsszon, hogy cs-nek kell ejteni (vö. lengyel ). A viszont a ívelt vonalát tartalmazza, és kicsit jobbra csúsztatva ott van a pontja is, vonal formájában.

Ez a kis mnemotechnika jól jöhet, amikor az ember még csak ismerkedik az írásrendszerrel és túl sok a fejkapkodnivalója a rengeteg betű láttán (megszámolta már az olvasó? 33 mássalhangzó + 11 önálló magánhangzó + 12 és egyéb diakritikus = 56 alapvető fontosságú jel). Később már nem annyira kellenek, begyakorolja az ember, hogy mi micsoda. Van egy nagyszerű módszer arra, hogy az ember megtanuljon egy idegen írásrendszert. Használni kell!

»»»»»»