Boldog huszonnyolcadikát

2002. január 28-án találtunk egymásra Krisszel – mármint érzelmileg –, és onnantól kezdve mindig megünnepeltük a hónapfordulókat. Azt hiszem, ez más szerelmeseknek is szokása, de nem tudom, hogy másoknál eltart-e nyolc évig. Nálunk eltartott volna még tovább is. A legelsőt is beleszámítva kilencvennyolc darab huszonnyolcadikát ünnepeltünk meg együtt. Ma van a kilencvenkilencedik, és az első, amit nélküle töltök.
  Saját állítása szerint a 2002. január 28-ára virradó éjszaka volt életében az első, amit végig ébren töltött. Reggelig beszélgettünk, aztán én lefeküdtem, ő pedig elindult, már nem is tudom, talán bevásárolni, és mivel tíz centivel a talaj fölött lebegett, majdnem egy kamion alá került. Jól letoltam érte.
  A hatodikákat is megünnepeltük, mert 2002. július 6-ától lehettünk végre együtt. Innentől számít a hét év, nyolc hónap, négy nap, tizenegy óra és két perc. Ennyit éltünk együtt. 2805 és fél napot, Krisz életének majdnem tizenkilenc százalékát.
  Apropó számok, tegnap kicsit rosszul számoltam. Úgy csináltam, hogy az egyik képen látható fejeket megszámoltam, és megtippeltem, hogy hányan vannak a kép szélén túl, így jött ki harminc körül. Hát nem annyi. Most összeírtam, hogy kik jöttek el, vannak ugyan, akiknek a nevét se tudom, de őket is felírtam. Biztosan nem számoltam senkit kétszer, mert akiknek nem tudom a nevét, azok nem is hasonlítanak egymásra. Hatvanhárom ember jött el, akik közül kettő nem élvezhette a beszédet (a kisbaba és Tibi), de itt voltak. És ez többet jelent, mert voltak, akik a családjukat vagy kollégáikat is képviselték, és ezt meg is mondták. No meg jó néhányan szóltak előre, hogy nem tudnak eljönni, de lélekben itt lesznek. Őket is hozzá kell számítani.

»»»»»»