Megint idelinkelem korábbi térképünket, hogy az olvasó könnyebben elővehesse.
Tōngzhōuban, Átkelőhely kerületben folytatjuk utunkat, amit térkép délkeleti része sötétzölddel jelöl. Szárazföldön és vízen erre vezet az út Peking felé, innen kapta nevét. Ősrégi település, már az újkőkorban emberek éltek itt. Most mintegy hétszázezren lakják a kerület 870 négyzetkilométerét. A külső kerületek közül ennek a legnagyobb a népsűrűsége.
Nevezetességeket nem találtam, hacsak nem számít annak, hogy a kerület honlapját kizárólag angolul írták meg. Úgyhogy át is kelünk rajta és továbbmegyünk.
Mégpedig Shùnyìbe, Sima Igazságba, ami lila és nagyjából a közepén van. A kis repülőgép jelzi, hogy itt van a város reptere, ami közigazgatásilag Cháoyáng része. Itt épül az olimpiai evezőspark. Kis híján ezer négyzetkilométer, és 640 ezer lakosa van.
Innen nyugatra fekszik a zölddel jelölt Chāngpíng, Virágzó Síkság (1430 km2, 620 ezer lakos), számos turistalátványossággal, amik közül a leghíresebbek a Ming-dinasztia kori síremlékek.
Míng cháo shísān líng, a Tudás család tizenhárom síremléke, így hívják őket kínaiul. 1420-ban, a Tiltott Várossal egyidejűleg alapította Yǒnglè, Örökké Boldog császár, akinek a nevéhez táblácska se kell, mindkét jelet ismerjük. Mindazonáltal amikor a császár igénybe vette a helyet, már nem annyira boldog volt, inkább megboldogult. Itt építtette föl mauzóleumát, amit tizenkét további Míng császáré követett.
-hez tartozik még négy hatalmas, ritkábban lakott terület északon. Nyugatról keletre fogjuk megnézni őket.
Yánqìng, Elhalasztott Gratuláció következik; sárga terület, 1980 km2, 275 ezer lakos. Megye, nem kerület; Kína akkora nagy ország, hogy a fővárosában megyék is vannak. Számos síremléket, ősi barlangot mondhat magáénak, és itt van Bādálǐng, Nyolcak Gerince is. (Ezt úgy fordítottam, hogy ha „nyolc elér hegygerinc”, akkor az a nyolc birtokba is vette azt, tehát az övék.)
Itt van a kínai nagy fal legismertebb, leglátogatottabb szakasza. Ez is elég messze, nyolcvan kilométerre van a tulajdonképpeni fővárostól, de milliók látogatják minden évben, 1957 óta, amikor megnyitották a közönség előtt.
Ezt a falszakaszt is a Míng-korszakban építették, de akkoriban még nem vette körül töméntelen szálloda meg étterem, sőt kötélpálya se volt. És végképp nem volt Bādálǐng Gāosù Gōnglù, azaz bādálǐngi nagysebességű országút. Az olvasó legyen óvatos, ha itt autózik, veszélyes útszakasz, gyors ereszkedőkkel. Linkelek ide egy táblát, ami erre hívja föl a figyelmet, s gyorsan ki is szótárazom.
Liánxù xiàpō, folyamatos lejtők. Shìgù dūo fā duàn, sok baleset történik a szakaszon. ( Shìgù balesetet jelent.) Szóval nem „fekete folt”, ahogy az angol felirat mondja.
De lássuk most már a Falat. Chángchéng, Hosszú Fal a neve ( nemcsak várost, hanem városfalat is jelent), avagy Wàn Lǐ Chángchéng, Tízezer Mérföld Hosszú Fal. A egy kínai hosszúságegység, az idők folyamán többféle távolságot jelentett, ma ötszáz méterben határozták meg. Napjainkban -nek is szokták írni, hogy megkülönböztessék a kilométertől (, „nagyvilági mérföld”).
A falat a Kr. e. 5. századtól a 16. századig építették, hogy az északi határokat megvédjék. A leghosszabb emberalkotta építmény: teljes hossza kb. 6400 km. Mutatok róla három térképet: a Qín-, Hàn- és Míng-kori kiterjedést.
(A térképek a Wikimediából vannak.) Mint látható, a fal mindmáig nem egyetlen folyamatos építmény, különálló szakaszokból áll. A bādálǐngi szakasz, amely Pekinget védelmezte, kőből és téglából épült, 7,8 méter magas és öt méter széles. Azt mondják, hogy a Holdról is látható, de ez nem igaz, túl keskeny hozzá. A világűrből is csak azok a műholdak látják, amiknek elég nagy a képfelbontása. A Google Mapsen nagyon nehéz megtalálni, mert Kína még nincs elég nagy felbontással feldolgozva.
A falról rengeteg képet láthat az olvasó a neten. Ezen az oldalon bādálǐngi képek vannak. Ide csak egyet rakok.