Az utolsó kínai csatornaválasztó
Aiszin Csioro Pu Ji, az utolsó kínai császár belépett a trónterembe, körbehordozta pillantását alattvalóin, és tisztán csengő, erőteljes hangon azt mondta:
– Értesítjük Kedves Nézőinket, hogy az m2 SD 4:3-as változatának műholdas sugárzása április 1-én megszűnik. A továbbiakban csak a 16:9-es változat lesz elérhető. Egyéni műholdvevőt használó nézőinknek a műholdvevő csatornaválasztóján az m2 elnevezésű csatornát kell választaniuk. Amennyiben ez eddig nem volt beállítva, akkor újra kell hangolni az adott csatornát. Ha előfizetési díjas szolgáltatás részeként, vagy kisközösségi antennarendszeren keresztül látják az m2-t, akkor a nézőknek nincs teendőjük, az átállítást a szolgáltató végzi el. További információ az MTV Képújság 318. oldalán olvasható.
A császári protokollnak megfelelően a három főmandarin egyike ezalatt szakadatlanul kiáltozta:
– M2! M2! M2! M2!
A másik főmandarin azt kiabálta:
– Csak tizenkét éven felülieknek! Csak tizenkét éven felülieknek! Csak tizenkét éven felülieknek! Csak tizenkét éven felülieknek!
A harmadik főmandarin pedig két zászlót lobogtatott, piros-fehér-kék és piros-fehér-zöld csíkokkal, és rikoltozott:
– Holland–magyar! Holland–magyar! Holland–magyar! Holland–magyar!
De mielőtt az olvasó szaladna bejegyezni mindezt készülő kínai történelemkönyvébe, szólok, hogy mindez csak tizenöt másodpercig tartott. Akkor leállítottam a videót és kikapcsoltam a tévét, csak a feliratok legelejéig jutottam el. Úgyhogy nem lesz meg nekem a Bertolucci-film.
1989-ben írtam egy levelet az MTV 2-nek, akkoriban talán így hívták, amiben rájuk förmedtem, hogy tüntessék el azt az emblémát a képernyő sarkából, mit keres az ott. Alig pár hete volt látható. Az akkor még létező Rádió- és Televízióújság meghökkent kis cikkben emlékezett meg a levélíróról, „akit levele alapján intelligens férfinak kell tartanunk”, ezeket a szavakat megjegyeztem, könnyű volt, ritkán mondanak hasonlókat. Kaptam egy válaszlevelet Érdi Sándortól, amiben az állt, hogy intézkedik az embléma levételéről. És az embléma csakugyan el is tűnt az MTV 2 sarkából. Az egyesen, azt hiszem, akkoriban nem volt.
Ennyi kellett csupán: egy indulatos levél egy tizennyolc éves sráctól, és az ország két tévécsatornájának egyikéről eltűnt a csatorna logója. Csak néhány hónapra persze, aztán visszatették. (Pont mint egy évtizeddel később a tévémacival, róla is volt szavazás, hogy melyik csatornán legyen, a gyerekek megszavazták, hogy melyiken, és akkor csakugyan odatették. Pár hétre. Aztán száműzték a másikra, hiszen kit érdekel, hogy mit akarnak a gyerekek? Ha már direkt megkérdeztük őket? Úgyis ebben az országban nőnek föl, kezdjék el tanulni a játékszabályokat. Később népszavazás is lett a kettős állampolgárságról.)
Innentől kezdve énvelem senki nem hiteti el, hogy 1989-ben a tévének bármiféle értelmes elképzelése volt arról, hogy miért rak logót a képernyő sarkába. Csak. Nyugaton is van, fú, nekik már ott lóg a lógójuk és a sarokban lóbálják, hű, de állati klassz! Ennyi a magyarázat. Mert aki okkal csinál valamit, azt nem téríti el a szándékától az, hogy tízmillió néző közül az egyik mit ír. Egy országos intézmény vezetősége megfontolt döntést hoz arról, hogy milyen stratégiát kíván követni, és ha ebbe az is beletartozik, hogy a sarokba emblémát rakunk, akkor odarakjuk és kész, senkit sem érdekel, hogy a nézők egytízmilliomod része milyen levelet ír. Legfeljebb ő majd nem nézi.
A kettes csatorna nem így viselkedett, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy fogalmuk se volt, mit akarnak. Ha pedig 1989-ben tettek valamit anélkül, hogy elképzelésük lett volna róla, miért teszik, akkor milyen alapon higgyem, hogy most van? És különben is. Mint tudjuk, az űrrepülőgépek üzemanyagtartályainak átmérőjét a római lovak seggének mérete határozta meg. 2011-ben azért van embléma a tévécsatornák adásain, mert 2010-ben is volt, akkor pedig azért volt ott, mert 2009-ben is. Senkinek nem jut eszébe ellenkező döntést hozni. Ez a divat. Ha visszatekerjük a majmolási láncot, akkor ott fogunk kilyukadni, ahol először rakták ki a csatorna emblémáját a sarokba, alighanem évtizedekkel ezelőtt, bizonyára az Egyesült Államokban. Hadd jegyezzem meg halkan, hogy az amerikai tévézésnek számos tulajdonsága van, amiket a magyar tévések zsigerből elutasítanak, és a nézők egyetértenek velük. Miért pont ezt muszáj követni?
Az emblémába valahogy belenyugodtam; az összes tévének mégsem írhatok levelet, az ember beletörődik abba, ami ellen nem tud tenni. De a képernyőnek négy sarka van; egyelőre. Ha egyszer megjelennek a hat- vagy nyolcszögletű képernyők, akkor tudni fogjuk, hogy a cél a minél több sarok és a bennük elhelyezhető minél több reklám volt.
Már a Pirítós hasábjain is megénekeltük a képernyő különböző sarkait, szükségtelen őket mind újravenni. Most se szólnék, ha a tévé nézőkitolási főosztálya nem halmozta volna össze a három sarokba berakott emblémákat a végtelenségig ismétlődő szöveggel, értesítjük kedves nézőinket, értesítjük kedves nézőinket, értesítjük kedves nézőinket, ez szemlátomást napi hetvenkét óra hosszat megy, mert a Bertolucci-filmet még tegnap este nem láttam, most pedig az Ida regényét nem látom emiatt. És elgondolkodom, hogy mi lesz az április 1-én (helyesen: 1-jén) megszüntetett akármilyen sugárzás után. Nézi még valaki azt a csatornát, amitől feltehetően hetekig vadították el ezzel a nézőket? Egyáltalán: eltűnik majd akkor a felirat? Nyugtalanít a gyanú, hogy nem. Túl sok tacepaót láttam kórházi folyosókon, hogyaszongya Tisztelt Betegeink! A dialízises betegek hatékonyabb ellátása érdekében a labor rendje 2003. szeptember 18-tól az alábbiak szerint módosul – és ez ugyanúgy ott virít 2008-ban, sőt az az érzésem, 2118-ban is, ha le nem bomlik a papír.