Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Az ukrán háború két arca

A „modern hadviselés”

A történészek vitatkozhatnak róla, ha akarnak, hogy mikor jelent meg ez a típusú „hadviselés”. Legkésőbb a második világháborúval. Hogy az orosz polgárháborúban garázdálkodó különféle hadurak pusztítását és az egymillió örmény lemészárlását idesoroljuk-e, azt tényleg rábízom a történészekre.
  A középkori háborúkat hadseregek vívták. Nem kétséges, hogy ha elfoglaltak egy várat, akkor a győztes uraság kénye-kedvétől függött a védők sorsa, és ha úgy kegyeskedett ítélni, hogy gyilkoljanak le mindenkit, akkor a nőket és gyerekeket is lemészárolták. Az ókorban még azt a fogalmat sem ismerték, hogy meghódítunk egy területet és adófizetővé tesszük, legalábbis az asszírok egyszerűen legyilkoltak mindenkit. De a középkor végéig (mármint feltételezve, hogy egyáltalán véget ért már a középkor) az volt a háborúk alapvető célja, hogy valamilyen területet elfoglaljanak, valamilyen gazdasági forrásokhoz hozzájussanak, vagy éppen a nagyurak szórakoztatása. És hát igen, gyilkoltak. Ha a sereg átrobogott egy falun, általában szakítottak időt néhány helybeli megölésére és a házak felgyújtására. De nem ez volt az elsődleges cél. Ez járulékos körülmény volt.
  Én azt állítom, hogy a modern hadviselésben – legkésőbb a második világháborútól kezdve – a cél a gyilkolás. A második világháború azért tört ki, hogy Hitler kiirthassa a zsidókat, és a végcél szerint mindenki mást is kiirtott volna. Nem pedig gazdasági célok vezették, amik mellett mellesleg nekilátott kiirtani a zsidókat: nem, az volt az első számú cél. Erre csak a sok példa egyike, hogy a haláltáborokba menő vonatok elsőbbséget kaptak a frontra küldött utánpótlással szemben. A délszláv háború célja is az volt, hogy a szerbek bosnyákokat mészárolhassanak, és minden egyéb állítólagos cél csak ürügy. Gyilkolni akartak.
  És ez az ukrajnai háború célja is. A jelenlegi Führer éppen úgy népirtani akar, mint a korábbiak, az egyes katona pedig ölni. Nem, Putyin nem adott parancsot arra, hogy személy szerint azt a konkrét tizenkét éves kislányt öljék meg. Ez az ötlete ott a helyszínen támadt egy minden emberségéből kivetkőzött fasisztának, akit kizárólag az érdekelt, hogy gyilkolhasson, mert ez okoz neki kéjt. Putyin célja is a gyilkolás, mert neki is ez okoz kéjt, de nem megy oda saját kezűleg ölni, mert ő ugyebár a Führer őistensége. Neki az a célja, hogy kiirtsa az ukránokat. A legvehemensebb tömegmészárlásokat általában olyanok ellen követik el, akik etnikai, kulturális szempontból gyakorlatilag semmiben sem különböznek a gyilkosoktól: négy-öt országgal távolabb élő emberek egyáltalán nem tudnák megkülönböztetni (az adott kor körülményei között) a törököt az örménytől, a németországi németet a németországi zsidótól, a szerbet a bosnyáktól, a hutut a tuszitól, az oroszt az ukrántól. Avagy a kambodzsait a kambodzsaitól.
  Minden gazdasági vagy politikai indok humbug. Vagy legfeljebb járulékos haszon. Természetesen akiket legyilkolnak, azoknak elrabolják a vagyonát is, de nem azért gyilkolnak, hogy rabolhassanak. Akkor nem ölnének meg gyerekeket, hanem az orruk előtt kirabolnák a házat és mennének tovább. Nem kínoznának meg senkit, mert minek, ez sem kell ahhoz, hogy kirabolhassák. Egyszerűen élvezetből teszik.
  Azt állítom, hogy ez a „modern hadviselés” egyedüli célja. Akkor is, amikor a szó hagyományos értelmében nincs is háború: Pol Pot, Pinochet, Sztálin, Khomeini, a Kim dinasztia és egy sor más önkényúr békeidőben mészárolta-mészárolja a saját népét. Nem az a cél, hogy megszabaduljanak az önmagát istenséggé magasztosított gonosztevő politikai ellenségeitől, ez csak a következménye annak, hogy élvezettel megkínozzák és meggyilkolják őket – de persze nem csak őket, sőt a legtöbbjüket csak kikiáltották ellenségnek, a gyilkolás öröméért. Köztudott, hogy ilyen diktatúrákban bármikor behurcolhatják az embert a rendőrségre és agyba-főbe verhetik minden indok nélkül, azaz dehogyis: van indok, az, hogy ehhez volt kedvük. És ez akkor is megtörténik az ilyen rendszerekben, amikor tömeggyilkosságok éppen nincsenek, legalábbis 1989-ben Magyarországon nem voltak, de Szele Gyurit megverték a rendőrök az utcán. Miért? Mert szakálla volt és hosszú haja? Mert éjszaka mászkált az utcán? Dehogyis. Azért, mert megtehették. Ettől érezték istennek magukat. Felelősségrevonás soha nem volt, ők most derék nyugdíjas rendőr bácsik valahol. A nagysármási tömeggyilkosokat a háború után felakasztották, de ez az eshetőség nem merült fel bennük, amikor egy kellemes borozgatás után kisétáltak a határba csecsemőket agyonlövöldözni.

A még modernebb hadviselés

Függetlenül egy adott háború céljától, mindegyikre igaz, hogy egyik fontos eszköze a katonák átváltoztatása emberből géppé. Amikor másik helyre vonulnak, akkor gépiesen vonulni kell. Amikor tankokra lődöznek, lődözni kell. Amikor gyerekeket gyilkolnak, gyilkolni kell. A hadseregek persze békeidőben is így működnek, a besorozás napjától az elsődleges (valójában egyetlen) cél az, hogy a besorozott fiatalembereket átprogramozzák robotokká, akik vakon teljesítik a parancsot. A dolog éppen olyan öncélú, mint amit fentebb leírtam: háborúban vagy háborúszerű helyzetben azért gyilkolnak, hogy gyilkoljanak, békében pedig azért pattognak parancsokat, hogy parancsokat pattogjanak.
  Csakhogy most először a történelemben, Ukrajnában megjelent a dolog ezzel ellentétes felfogása.
  Két hírt kaptam el. Egy foglyul ejtett orosz katonát megitattak teával és fölhívták az anyukáját. Valamint: orosz anyukák fölhívják az ukrán segélyvonalat és az eltűnt fiaik után érdeklődnek, bocsánatot kérnek, mert az ő fiuk nem gyilkolni ment oda és nagyon sajnálják. És az ukrán segélyvonal nekilát kideríteni, mit tudnak az eltűnt ellenséges katonáról.
  Ezt én a „dögölj meg, Putyin, te rohadék náci, belőlünk nem csinálsz olyan állatot, mint te magad” hozzáállásnak tekintem. Ugyanabban az országban, sőt talán ugyanabban a városban, ahol esetleg előző nap még gyilkosságokat követtek el, az elfogott katonát nem az ellenséges hadigépezet alkatrészének tekintik, hanem egy kétségbeesett fiatalembernek, aki önhibáján kívül került oda, és segítségre szorul. És ha most az olvasó azt gondolja, hogy „na jó, de lehet, hogy ezt olyan ukránok csinálták, akiknek nem ölték meg senkijét”, akkor nem figyelt. Ez egy háború, ahol az az ukrán állampolgár is személyes sérelemként él meg mindent, aki a világ másik végén él és nincs rokona otthon. Igen, az a katona minden egyes ukránnak ellenség (sőt mint látjuk, az ukrajnai oroszoknak is), mert tankkal betört az ő hazájába, rombol és pusztít, irt és gyilkol… ja, hogy ő személy szerint netán nem ölt még meg senkit? Hol van ez ráírva?
  Ma a háború kellős közepén léteznek ukránok, akiknek egy orosz megadja magát, és ők nem bosszút állnak, hanem segítenek egy olyan emberen, aki azt állítja, hogy ő ezt nem akarta. Elfogadják, hogy tényleg nem. Hogy negyvenmillió ukrán között esetleg egy helyen akadtak mondjuk öten, akik ezt tették? Miért, a villanykörtét is csak egyszer kellett föltalálni.
  Ezért van, hogy ezt a háborút Putyin akkor veszítette el, amikor elkezdte: rossz célért indult, rossz eszközökkel. Vitay tábornok mondja így az Abigélben. Mert két eset lehetséges: katonailag elveszíti – és akkor veszített –, vagy megnyeri, rabigába hajtja Ukrajnát, és mindörökre az emberiség szégyenfoltja marad. Ami mondjuk már eddigre is összejött neki.

»»»»»»