Folytassuk fonetikai ismerkedésünket az angol nyelvvel. Az angolban igazából a magánhangzók az érdekesek, de most még mássalhangzókkal foglalkozunk.
Az angol mássalhangzók többsége megegyezik a magyarral (legfeljebb másképpen írják őket):
meg persze
és
A maradék az, ami nincs meg a magyarban. Közülük az elsőt lássuk most.
A veláris nazális (csak zöngés létezik belőle) népszerű hang a világ nyelveiben, de általában csak az

fonéma allofónjaként. A magyarban is, olyan szavakban, mint
senki, ami IPA-ul leírva

nem pedig

A magyar fül nem tesz különbséget a
senki és a
német szavakban levő
n között – s ugyanígy tesz a cseh, a lengyel, a spanyol stb. Ezekben a nyelvekben

és

ugyanaz, nincs különbség, a beszélők többsége nem is tud róla, hogy kétféle
n-et ejt. A magyarban is: ha összecseréljük a kiejtést,

t vagy

et mondunk (némi odafigyeléssel meg lehet csinálni), egyáltalán nem tűnik fel a dolog senkinek, ugyanazt a szót fogják hallani.
Az angolban nem így van:

bűnt jelent,

pedig éneklést. Ez egy
minimális pár: két olyan szó, amik csak egyvalamiben különböznek, jelen esetben abban, hogy az
n hangjuk alveoláris vagy veláris. Leírva a bűn
sin, az éneklés pedig
sing, az angol következetesen
ng-vel jelöli a

hangot. Azazhogy nem egészen következetesen, mert vannak szavak, ahol csak
n-nel írják:
English (ahol a
g-t is kiejtik, tehát
n betű jelzi a

hangot),
tank, bank, monkey stb. – viszont az
ng betűkapcsolat majdnem mindig

-et jelent (kivétel az
English szó, ahol

-t).
Az angol
ng betűkapcsolatot sok nyelv átvette. Például a vietnami, ahol ezzel kezdődik a legismertebb családnév, a

Ezt mi

nek szoktuk ejteni; még csak nem is

nek, hanem az
n-et jól megnyomjuk az elején, hogy a
g-től elkülönüljön. (Ejtik így is: nögujen.) Rosszul tesszük, mert a
g egyáltalán nem hangzik, a két betű együtt ugyanazt a

hangot jelenti, amit az angol
sing szó végén, csak hát itt az elején van. A családnév pontos kiejtése IPA-ul

ahol az

részt tekinthetjük egyszerűen egy
é-nek, a

és

hangokat ismerjük az angolból, a

és

pedig a magyarban is megvan.
Ng-vel jelöli hangunkat az ausztronéz nyelvcsalád sok nyelve, például a maori és az indonéz. Úgyszintén a walesi, az ír és sok afrikai nyelv. A finnben az
ng betűkapcsolat hosszú

hangot jelöl, a rövid ugyanis csak az
n allofónjaként fordul elő, mint a magyarban.
Más nyelvek viszont átvették az IPA-betűt, és rendes helyesírásuk betűjeként használják. Ezek mind olyan nyelvek, amik a huszadik században, az IPA elterjedése után kaptak ábécét, jórészt nyelvészek közreműködésével. Ilyen nyelvek főként Nyugat-Afrikában vannak, de akad belőlük Ausztráliában és Európában is; ez utóbbiak a számi (ismertebb néven lapp) nyelvek, amik közül több átvette a betűt. Érdekes egyébként, hogy a számi nyelvekben a nagybetű alakja ilyen:

a többi nyelvben viszont ilyen:

A cirill betűs nyelvekben is megvan a betű, több változatban. A kazah, a kirgiz, a baskír stb. ilyen betűvel írja:

a hanti, a manysi, a nyenyec stb. ilyennel:

az altáj, a jakut és mások pedig ilyennel:

Persze ravasz megoldások is vannak, a galíciai például
nh-val írja. És vannak írásrendszerek, ahol teljesen külön betűt kapott, például a
dévanagáriban, amiről írtam már, és a koreaiban, ahol karika jelöli:
»»»»»»
Láng Attila D., 2008.7.7.