Aliszománia

Véletlenül megtudtam, kibe voltak szerelmesek 1985-ben a szovjet iskolásgyerekek, és most teljesen föl vagyok háborodva.
  „Ha látom azokat a szemeket a képernyőn, emlékszem, hogy hittünk egy fényesebb jövőben, amit Alisza testesített meg.”
  „Örökifjú kis Aliszád a világ végéig élni fog.”
  „Mindannyian szerelmesek voltunk azokba a szemekbe, fiúk és lányok is, mélység volt bennük, mennyei szépség és érzés. A szovjet gyerekek igazi bálványa volt, ma pedig a gondtalan gyermekkor nosztalgiája.”
  Három találomra választott hozzászólás egyetlen fórumból, és van még töméntelen fórum, honlapokat szenteltek neki, és mindmáig minden évben boldog születésnapot kívánnak neki. Február tizenötödikén, ha érdekli az olvasót. Alisza Szeleznyova nemzeti jelképszámba emelkedett, és vitte magával Natasa Guszevát is.
  És mi ebből teljesen kimaradtunk.

Kir Bulicsovot nálunk is ismerik. Egy könyvét, Az utolsó háborút magam is olvastam, mérsékelt hatást tett rám, és egyáltalán nem mondható gyerekkönyvnek. Számos írása jelent meg a Galaktika lapjain, egyáltalán, Kir Bulicsov a magyar scifiolvasók körében is háztartási név, ha nem is a legnagyobbak egyike. Tudni semmit nem tudtam a szerzőről tegnap estig. Azt sem, hogy ez művésznév, a valódi neve Igor Mozsejko. De hogy ilyen kincset adott az olvasóknak, arról nem szólt senki.
  Alisza Szeleznyova 1965-ben látta meg a napvilágot egy antológia hasábjain, aminek Kalandos világ volt a címe, a róla szóló novelláé pedig Egy kislány, akivel soha semmi sem történik. Csillagászati sikert aratott. Szó szerint: 1998-ban csillagot is elneveztek róla. A novellát több tucatnyi nyelvre lefordították, magyarra Karig Sára ültette át, a Galaktika 15. számában jelent meg, 1975-ben. Alisza (a fordításban Aliz) még óvodás, és mindenféle állatokkal, űrlényekkel köt barátságot, sőt egy kísértettel is.

Szerencsésen megérkeztünk. Az igaz, hogy nem jól bírom a súlytalanság állapotát, és ezért inkább a karosszékben üldögélek, a kislányom azonban egész idő alatt csapongott az űrhajóban, és egyszer a kormányosfülke mennyezetéről kellett leszednem, mivel mindenáron a piros kapcsolót akarta megnyomni, amiről kiderült, hogy a vészfék gombja.
  A Marson megnéztük a várost, a turistákkal együtt bejártuk a sivatagot, és megnéztük a Nagy Barlangokat is. Azután azonban nem volt időm Alizzal foglalkozni, ezért beadtam őt egy hétre az iskola intézetébe. A Marson sok szakemberünk dolgozik, és a Mars-lakók segítségével egy gyermekváros hatalmas kupoláját építettük fel. A gyermekvárosban kellemes az élet, igazi, földi fák nőnek benne. A gyermekek néha kirándulnak. Felveszik apró szkafanderüket, és libasorban kimennek az utcára.
  […]
  Kiderült, hogy a város Telstar-állomása már egy órája minden három percben közölte, hogy elveszett egy földi kislány. A Mars minden videofonja vészjeleket adott le. Az összes iskolában abbahagyták a tanítást, és a tanulók, csoportokra oszolva, átfésülték az egész várost és a környéket.
  Aliz eltűnését akkor fedezték föl, amikor a csoportja visszatért sétájából. Azóta két óra múlt el. Szkafanderében az oxigén – három órára elegendő.
  Ismerve kislányomat, megkérdeztem, felkutatták-e az intézet rejtett zugait vagy más félreeső helyeket. Lehet, hogy Aliz talált egy marsbeli imádkozó sáskát, és azt figyeli…

Éppolyan volt tehát, mint akármelyik huszadik századi óvodás, akit elég öt percre őrizetlenül hagyni, és máris fölfedezi egy eltűntnek hitt civilizáció szenzációs romjait. Talán Bulicsov kislánya is fölfedezett néhányat. Őt is Aliszának hívják, szüleit pedig Igornak és Kirának, akárcsak Szeleznyova szüleit, de közös apjuk azt mondta, kevés a hasonlóság.
  A novellából nem igazán derül ki, hogy mitől lett akkora siker. Egy eleven, helyes kis történet egy eleven, helyes kislányról a 21. századból. (Született 2065. vagy 2070. november 17-én; természetesen külön tanulmány készült róla, hogy az egyes művek szerint mikorra tehető a születési dátuma.) De az aliszománia kétségkívül ekkor, 1965-ben vagy kevéssel utóbb vette kezdetét, a rajongás első tárgya az írott Alisza volt, majd a képregény- és rajzfilmbeli, aki mellesleg végig szőke.
  Alisza Szeleznyova hírnevében és pályafutásában 1985. március 25-e és 29-e között, a tavaszi szünetben következett be a fordulópont. Hétfőtől péntekig, öt egyórás epizódban lépett a képernyőkre egy tizenkét éves barna kislány, Natasa Guszeva megszemélyesítésében. A filmsorozat címe Vendég a jövőből, és Alisza itt és most jelenik meg benne, 1984. április 13-án, pénteken, Moszkvában.

A hatodikos Kolja Geraszimov és Fima Koroljov egy furcsa idegen nőt követ egy elhagyott ház pincéjébe, ahol Kolja egy időgépet talál. Véletlenül beindítja és 2084-ben találja magát, a moszkvai időintézetben. Itt megismerkedik Wertherrel, a biorobottal, aki elviszi a kozmodromba. A második részben két szaturnuszi idegennel találkozik, az utolsó galaktikus kalózokkal, akik ellopják Alisza Szeleznyovától a mielofon nevű gondolatolvasó gépet. Alisza csak ekkor, a második részben lép a történetbe. Werthert a kalózok lelövik, de Kolja egérutat nyer a mielofonnal. Alisza és a kalózok is követik 1984-be.
  A történet végén természetesen minden jóra fordul, Alisza elbúcsúzik a nála száz évvel idősebb iskolásgyerekektől, elmesélve nekik, hogy melyikükből mi lesz, ha nagy lesz. Hogy honnan tudja, azt nem tudom.
  Ezzel belép az időgépbe, és következik a dal, ami majdnem annyit tett Alisza kulturális ikonná tételéért, mint maga Alisza, és maga is külön kulturális ikonná vált. Címe Gyönyörű messzeség (Prikrasznoje daljóka), zenéjét szerezte Jevgenyij Krilatov, a szöveget írta Jurij Entyin, énekli a harmincnyolc éves Tatjana Daszkovszkaja. A dalt Jurij Sztaszjuk lefordította latinra, és tovább terjed Mirabile futurum címen. A linkelt videón Harry Potter-snittek vannak alatta, de annak nem találtam nyomát, hogy a dal bekerült volna valamelyik Harry Potter-filmbe csakugyan. Végignéztem a soundtrack címjegyzékét, de magukat a zenéket meghallgatni nem tudtam.
  A dalt Krilatov imádságnak nevezte, hogy a gyerekeink már egy jobb világban éljenek.
  És mi ebből teljesen kimaradtunk.

De azt hiszem, a szovjet gyerekeknek, akik ma már se nem szovjetek, se nem gyerekek, a legtöbbet az az igéző kék szempár jelenti a hamiskás mosollyal. Natasa Guszeva zsákszámra kapta a leveleket rajongóitól és rászokott, hogy lehajtott fejjel járjon az utcán, nehogy fölismerjék. Hogy maga a sorozat milyen volt, és ő hogyan játszott benne, nem tudom. Nem láttam. Hogy Alisza Szeleznyova nyomtatásban megjelent kalandjai milyenek voltak, nem tudom. Nem olvastam őket, csak ezt az egy legelső, óvodáskori történetet most. De azt látom, hogy szerep és színész olyan tökéletességgel talált egymásra, ami ritkán fordul elő. Az orosz neten Alisza olyan ikonja a gyerekkornak, mint nálunk Süsü, és mindenhol Natasa arca ábrázolja. Felirat egyik fényképéről: „Nem hazudtam, gyerekek. Ti csináltátok rosszul.”
  Moszkva északi részén, a Barátság-parkban sétányt neveztek el róla. Alleja imenyi Aliszi Szeleznyovoj. Emlékkő is van, táblával, amin az arckép határozottan hasonlít a kis Natasa Guszevára. A kis Natasa Guszeva nem volt jelen az avatáson: 2001-et írtak, már a felnőtt Natalja Muraskevics biokémikus volt ott a férjével és az ötéves kislányával. A kislány neve nem Alisza. Alészja…
  Igor Vszevolodovics, azaz Kir Bulicsov nem volt ott, de a résztvevők felhívták, és örült neki. Idős volt már és beteg, két évvel később halt meg.
  Alisza Szeleznyova ma is él. 2009-ben másfél órás rajzfilmváltozatban jelentkezett, Alisza születésnapja címen. Egy kisebb szerepet Natasa Guszeva is játszik benne. 2011-ben ugyanezen a címen játékprogram jelent meg.
  És mi ebből teljesen kimaradtunk.

Alisza Szeleznyova világhírű. Jaszja Nyikolajeva Oroszországban, Kathleen Barr Kanadában, Kosimidzu Ami Japánban, Julienne Irwin az Egyesült Államokban, Letizia Ciampa Olaszországban (Emma Watson olasz hangja), és még tucatnyian – ugyanannak a 2009-es rajzfilmnek az Aliszái. Nálunk nem mutatták be. Könyvalakban egyetlen kötet jelent meg, Egy kislány a Földről címen, Földeák Iván fordításában – 1990-ben! Amikor Natasához már öt éve érkezhettek volna a szerelmeslevelek Magyarországról is. Balázsy Panni tüneményes magyar hangja lehetett volna, ha nem hagy fel a szinkronnal már a sorozat megjelenése előtt – és ha bemutatják nálunk is. De nem tették. Teljesen kimaradt. És már hiába is tennék, a mai gyerekek nem értenének sok mindent, ami az 1984-es szovjet gyerekeknek természetes volt, képi világa teljesen idegen lenne nekik, átkapcsolnának egy akciófilmre. Magyar hang se jutna neki. Ki szinkronizálná, valamelyik kislány a Barátok köztből? Képtelenség, nevetséges.
  Nagy Oroszországban egyetlen embert találtam, aki be merte vallani, hogy Zuzana Pravňanskába szerelmesebb volt még Natasa Guszevánál is. Pedig tényleg szép szeme van.

»»»»»»