Az angol

szó kezdő hangja nem szerepel a mássalhangzók táblázatában. Úgynevezett
koartikulációs mássalhangzó, vagyis olyan, ahol két helyen artikulálunk egyszerre. Ilyen sok van; kétfelé osztjuk őket, duplákra és másodlagosakra, aszerint, hogy két helyen ugyanúgy artikulálunk-e (dupla) vagy másképpen artikulálunk (másodlagos). Dupla koartikuláció például a

mássalhangzó-kapcsolat, mert két plozívából áll; másodlagos koartikuláció például a

(mint az angol

szó eleje), mert egy plozívából és egy olyan hangból áll, amiről most beszélünk. S maga ez a hang is másodlagos koartikuláció.
A

labializált veláris, vagyis a nyelv háta fölemelkedik a lágy szájpadlás felé, és az ajkakat kerekítjük; és approximáns, vagyis egyik helyen sem képezünk zárat. Hol mássalhangzónak tekintik, hol átmenetnek a mással- és magánhangzók között (félmagánhangzó). Így például az angol

szó IPA-ban leírva

ahol a betű alatti ívecske azt jelenti, hogy az csak fél, nem alkot önálló szótagot. A szó két végén tulajdonképpen ugyanaz van, de kicsit más az ejtés, az elején kicsit „mássalhangzósabban” ejtjük, erősebb súrlódással.
Ennek megfelelően többhelyütt magánhangzót jelölő betűvel (betűkkel) írják le. Például a franciában
oi-val jelölnek egy

hangkapcsolatot, például az
madár szóban. Az olaszban
ember ejtése

Más nyelvek is írják
u-val, hiszen ehhez áll a legközelebb: a spanyol (
mennyi), a portugál stb. A beloruszok a cirill
u betűre tesznek csónakot:

Más nyelvekben pedig
w jelöli, mint az angolban, a hawaiiban stb. A legravaszabb a lengyel, ahol áthúzott
L a jele:

és a Mexikóban, a sonorai partvidéken beszélt szeri, ahol

ejtése
»»»»»»
Láng Attila D., 2008.7.29.