A véletlen

Nem, azt nem vállalom, hogy verselemzést írjak. Bármit, csak azt ne, hogy mit gondolt a költő. Most véletlen tudjuk, hogy mit, stílusparódiának szánta, legalábbis ezt olvastam valahol a neten, de az eredmény akkorát üt, hogy muszáj vagyok mégis írni róla – cikket, nem elemzést. Elemzést írjanak a magas irodalmászok, én a kajámnak se analizálom a molekulaszerkezetét, mielőtt megeszem.
  Elég régóta nem hallottam kortárs magyar költőről. Egy-kettőről úgy elvétve igen, de jórészt öregek voltak már és meghaltak, mire én felnőttem, esetleg még előbb. Főleg előbb. Egy valamirevaló magyar költő harcolt Segesvárnál a munkásmozgalomban és anyját leütötte a hajókötél, mielőtt elhurcolták volna a nyilasok. Egy valamirevaló magyar költő nem lehet velem egyidős, nézze meg az ember!
  És végképp nem szólhat mai nyelvül. A magyari költészet oly ódon és avétos, mint nyári napmelegtől égő kopár szik sarja, százesztendős szók zengnek ajkiról, vagy még több. Az rendben van, hogy születnek költők még ma is, de képtelenség, hogy a legfrissebb, legutolsó divat szerinti magyar nyelven szóljanak.
  Aztán egyszer csak elém került egy vers egy ismeretlen költőtől, mert volt nála töltőtöll, és nem értettem a szitut. Jó pár éve már ennek, a verset azóta is úgy zsolozsmázzuk, mint a miatyánkot, csak ennek több értelme van.

Király Gábor

A másik oldal

(reflexió Erdős Virág versére)

Szóltam, hogy jönnek a fasiszta celebek,
szóltam, hogy nem lesz jó, ha a szart lenyeled,
szóltam, hogy ki fogják lopni a szemedet
azt mondtad, nyugalom, ezek nem ilyenek.

Szóltam, hogy nem lesz se földed se hiteled,
szóltam, hogy bilincsbe verik a gyereked,
Szóltam, hogy leköpnek költői esteden,
azt mondtad, nem kéne ördögöt festenem.

Szóltam, hogy be fogják mocskolni apádat,
szóltam, hogy elő lesz írva az alázat,
szóltam, hogy nevükre íratják hazádat,
azt mondtad, nem eshet meg ez a gyalázat.

Szóltam, hogy több lesz az erőszak szervezet,
szóltam, hogy lapít majd minden szakszervezet,
szóltam, hogy lesz majd itt bankszámla zárolás,
azt mondtad, unalmas már ez a károgás.

Szóltam, hogy te leszel hibás az árvízért,
szóltam, hogy nem kapsz majd gyufát se száztízért,
szóltam, hogy rajtad verik le a havazást,
azt mondtad, hagyjam már abba a savazást.

Szóltam, hogy viszi az egyház a sulikat,
szóltam, hogy mérnökök helyett majd kulikat
képeznek ezerrel, s bezárják a gyárat,
azt mondtad, ilyen a kereslet-kínálat.

Szóltam, hogy felbontják mindegyik leveled,
szóltam, hogy feltörlik a padlót teveled,
szóltam, hogy nem lesz a várad a te házad,
azt mondtad, béke van, nyugi, ne parázzak.

Azt mondtad, nem érint téged, ha úgy lesz se,
azt mondtad, „véggye meg magát a férgesse”,
azt mondtad, ráérek, elhiszem ha látom,
így jártál, megszoptad, édes egy barátom.

Mindenféle szempontból kész döbbenet, nemcsak tartalmilag, költőileg is, de mégsem akkora döbbenet. Mert ez egy politikai vers. A politikai versek közül a rosszakat a legmodernebb modern nyelven szokták írni, vezérürü elvtárs reggel kiadja az ukázt, hogy mostantól élmunkás helyett vörös rémet kell mondani, estére beleírják a csasztuskába. Akkora nagy csoda, hogy egy jó politikai vers is a legmodernebb modern nyelven szólhat?
  Nem tudom, mert már az is óriási csoda, hogy egy politikai vers jó. De ki az az Erdős Virág, akinek a versére ez a reflexió? Ezt akkor még nem tudtam; olvasóm nem tőlem fogja megtudni. Ma már gyűjtöm a verseit. Némelyik nem több szavak felsorolásánál, de amit művel velük…

Erdős Virág

Hol

   
  Borsodban és Fejérben
   
  a kólában
   
  a kenyérben
   
  az ólakban
   
  a tévében
   
  a gyáva
  nyulak
  évében
   
  a visszajátszott
  bakiban
   
  a csúszdára kent
  kakiban
   
  a rád dudáló
  kocsiban
   
  az eldünnyögött
  bocsiban
   
  a hamis-
  gulyás-
  ágyúban
   
  a fülig
  érő
  kátyúban
   
  a Felkelő Nap
  plázában
   
  a Terroristák
  Házában
   
  a milliárdos
  tenderekben
   
  bennük meg a
  zemberekben
   
  sok kis undok
  alakban
   
  a legsivárabb
  barakkban
   
  az aluljárók
  rendjében
   
  a pénzmozgások
  trendjében
   
  a foghiányos
  fogsorban
   
  a bocsánatos
  offshore-ban
   
  a szem alatti ráncban
   
  folytatódó
  láncban
   
  Ernőben és Erzsikében
   
  itt ebben a
  versikében
   
  mindenféle bigyóban
   
  a rozéban a
  pinyóban
   
  a sumér-magyar
  cégben
   
  a szablyában a
  széfben
   
  a lazackrémes sushi-ban
   
  a krokodilus
  husiban
   
  a barmok közt egy
  csacsiban
   
  az ürestészta
  vacsiban
   
  a különféle formában
   
  túladagolt
  tormában
   
  kissegélyben
  Nagybajomban
   
  kínálkozó
  alkalomban
   
  éticsiga-szüretben
   
  a napszámban a
  szünetben
   
  a nagykislányos ruciban
   
  a szerető a-
  puciban
   
  duóban és team-ben
   
  ebben a rossz
  rímben
   
  a bankban meg a balkánban
   
  a saját
  dühödt
  falkámban
   
  a KisSalétrom
  utcában
   
  az ottaniak
  cuccában
   
  a lábra kapott szemétben
   
  a járókelők szemében
   
  majdnem
  minden tekintetben
   
  szerényen de szeretetben
   
  kiszuperált trabiban
   
  a lenullázott
  szabiban
   
  a kuka
  mellé csulázóban
   
  levadászott
  kukázóban
   
  földre
  vetett
  ágyban
   
  isten tudja
  hányban
   
  a nézd-ben meg a nos-ban
   
  minden ilyen
  fosban
   
  az inkriminált
  szavakban
   
  a privatizált
  tavakban
   
  a bűnben és a bírában
   
  a kortárs magyar
  lírában
   
  a falra festett
  cében
   
  az Árpád-meden-
  cében
   
  egyetlenegy mondatban
   
  berobbanó
  oldatban
   
  a fuzárium toxinban
   
  a nátrium-hid-
  roxidban
   
  a zömében a lélekben
  felszívódó
  méregben
   
  tejben
  mézben
  mannában
   
  minden
  édes
  annában
   
  szálló
  porban hulló
  könnyben
   
  számla-
  helyett cseléd-
  könyvben
   
  ezeknek a vérében
   
  a garázdaság
  tényében
   
  a legjobb magyar
  márkában
   
  gyereknek
  a zárkában
   
  a föl-földobott
  kőben
   
  a csibekelte-
  tőben
   
  a könyörtelen logikában
   
  ifjabb Csorba
  Robikában
   
  rendszerint a déliben
   
  éjszakázó
  néniben
   
  a békés, boldog
  családban
   
  a kihűléses
  halálban
   
  a fullos, fűtött
  garázsban
   
  az egész
  baszott
  bagázsban
   
  a felesleges faxniban
   
  a legeslegjobb taxiban
   
  a menésben-vagy-
  maradásban
   
  hazában és
  haladásban
   
  babakacagásban
   
  meg egy csomó
  másban

Érdekes, hogy ez a vers nemcsak az „eredetire” emlékeztet, amelynek ihletésére kétségkívül íródott, és amelyet mintegy kiterjesztve és modernizálva értelmez újra, hanem egy egészen másfélére is, ami szintén sok-sok évvel korábban született.

Nagy Bandó András

CSALÁDI FÉSZEK

Szópanel

   
  Mi csak lakni akartunk… Lakni egy lakásban…
  Mivel nem volt lakásunk, ahol lakjunk…
  Beadtuk… Bevették… Vártunk…
  Érdeklődtünk. Megnyugtattak. Vártunk.
  Érdeklődtünk. Elküldtek. Vártunk.
  Érdeklődtünk. Biztattak.
  Érdeklődtünk. Nem biztattak.
   
  Módosítottuk. Beadtuk. Bevették. Visszaadták.
   
  Kijavítottuk. Nem vették be.
  Csatoltuk. Sóhajtottak.
  Megsúgták. Megértettük.
  Félrehívtuk. Odacsúsztattunk.
  Bevették. Iktatták.
  Vártunk. Vártunk. Vártunk. Vártunk. Vártunk.
  Odaszóltunk. Megígérték.
  Vártunk. Várattak.
   
  Fenyegetőztünk. Értesítettek.
  Megnéztük. Tanakodtunk.
  Legyintettünk. Elfogadtuk.
  Kölcsönkértünk. Kölcsönkértünk. Kölcsönkértünk.
  Kölcsönkértünk.
   
  Ígértünk.
  Leszámították. Kiszámították. Beszámították.
  Levonták. Kivonták. Betudták.
  Kölcsönkértünk.
  Befizettünk. Kifújtunk. Aláírtuk. Átvettük.
  Ráfizettünk.
   
  Kimentünk. Bementünk. Lefeküdtünk. Felavattuk.
  Kölcsönkértünk. Körülnéztünk.
  Felébredtünk. Meglepődtünk.
   
  Hiányzott, letört, lemállt.
  Leesett, lefolyt, levált.
  Beomlott, kifakult, lötyögött.
  Beázott, kinyílt, csöpögött.
  Felpúposodott, megrepedt, széthasadt.
  Bepenészesedett, visszahajlott, beragadt.
  Beszorult, búgott, elrohadt.
  Bedugult, zúgott, fölrobbant.
   
  Összegeztünk. Számba vettünk.
  Felsoroltuk, leírtuk, beadtuk.
  Vártunk, vártunk, vártunk, vártunk, vártunk.
  Odacsúsztattunk. Kijöttek.
  Megnézték. Bólogattak.
  Bírálták. Kihúzták.
  Fitymáltak, mellébeszéltek. Tagadtak, hazudoztak.
  Átpasszoltak, elutasítottak.
  Pereltünk, elvesztettük. Fellebbeztünk, nyertünk!!!
  Vártunk.
   
  Odacsúsztattunk, kijöttek.
  Odacsúsztattunk, megnézték.
  Odacsúsztattunk, kölcsönkértünk.
  Nekikezdtek. Abbahagyták.
  Ettek.
   
  Ittak, ittak, ittak, ittak, ittak…
  Ettek.
  Ittak, ittak, ittak.
  Eltűntek, vártunk, elvesztek.
   
  Sírtunk. Dühöngtünk. Bosszankodtunk.
  Mérgelődtünk. Ordítottunk. Toporzékoltunk.
  Megvadultunk. Megőrültünk.
  Kijöttek. Lefogtak. Megkötöztek. Elszállítottak.
  Átvizsgáltak. Ott tartottak. Kezeltek.
  Pihentettek. Kiengedtek.
  Megnéztük. Úgy maradt.
  Mellémegy, csorog, csöpög.
  Kiesik, beesik, lötyög.
  Kidől, bedől, zörög.
  Menekülünk! Meghirdetjük.
  Érdeklődnek, megnézik, menekülnek.
  Meghirdetjük, eljönnek, röhögnek.
  Meghirdetjük, beugranak!… Röhögünk!…
  Megalkuszunk, megveszik, kifizetik.
  Kiköltözünk. Élünk!
  Halunk!
  Eltemetnek, örülünk.
  Nem csorog, nem mellé, nem csöpög.
  Nem esik ki, nem esik be, nem lötyög.
  Nem dől ki, nem dől be, nem zörög. Megnyugszunk. Örökre.
  Ámen.

Erdős Virág és Bandó két idézett műve tökéletes ellenpontja egymásnak. Erdős szigorú ritmikával kopogó sorain semmit sem enyhítenek az időnkénti ritmusváltások, a szavak úgy menetelnek, mint az eltökélt katonák, és tragédiává súlyosítják még a komédiát is. Bandó a tragédiát súlyosította komédiává, és szabadverset írt, amit jó harminc éve a tévé egyik kabaréműsorában adott elő, emlékszem rá. Értettem. Erdős versét akkor még nem értettem volna, és Király Gáborét sem.
  Bandónak ebben a versben nincs szüksége a legújabb szlengszavakra, amik Király és Erdős versébe tökéletesen illeszkednek, nélkülözhetetlenek, ők adják meg a szöveg korhű ízét, az ezredforduló világának problémáit az ezredforduló világának szavaival írják le – ők a tortában a mazsola.
  Abban a versben, ami miatt elővettem ezeket és megírtam ezt a cikket, a legújabb szlengszavak már nem mazsolák többé: ők a torta tésztája. Ha egyetlen szlengszó helyett akadémiai helyesírású szótári szót használt volna, megbicsaklik a szöveg, akkor is, ha annak éppen olyan a ritmusa.
  A torta réteges. A vers is. A páratlan sorok tininyelven vannak, a párosak szinte az öregekén.

Lackfi János

Véletlen

   
  csomizom a ruciba
  a habtestem
  tinibugyi gumija
  bemélyedten
   
  kukisali parival
  az étrendem
  szoli moci tekila
  az én trendem
   
  koviubi pörivel
  a kedvencem
  lekipali csokival
  jaj vétkeztem
   
  fusizik a fatim is
  a műhelyben
  vegyigyümi üviben
  a sparhelten
   
  depizik a szaniban
  a mutterchen
  dobi cigi dugiba
  a farzsebben
   
  könyi szivi nehari
  ha tévedtem
  lityi-lötyi pasival
  azt végleg nem
   
  vidikazi zacsiban
  a víkendem
  csörizi a telimet
  a véletlen

Jellemző, hogy a verssel a Facebookon találkoztam, egy lefotózott könyvoldalon szerepelt, némi szörnyülködéssel, hogy miket raknak manapság a tananyagba. Hogy tananyag-e tényleg, azt nem tudom, remélem, nem, mert a tananyagot csak megutálni lehet. Ezért a versért pedig nagy kár lenne, ha megutáltatnák a gyerekekkel. Persze Király, Erdős és Bandó verséért is, de hátha azokat nem fenyegeti ez a veszély.
  Hét versszak, mindegyikben két sorpár, az első sorban hét szótag, a másodikban négy, és nincs kivétel, a ritmus és a dallam kérlelhetetlen, nagyon könnyű tehát összeszorozni: százötvennégy. Lackfi János százötvennégy, pontosabban százötvenhét szótagban megrajzolta egy ember életét. A három szótagnyi többlet a cím. Az nem véletlen, hogy Véletlen. Stílusparódiának szánta? Lehet. De szédületes mininovella lett belőle, tökéletes ritmusban megénekelve – mi mindent megtudunk erről a lányról! Ad magára, fogyózik, bár sokszor visszaesik, vigyáz az öltözködésére – pedig a szüleire nemigen számíthat. S egyszer csak kiderül, hogy ez a könnyed csajszi bizony komolyan veszi a szerelmet, inkább szakít a kedvesével, ha az nem akar valódi kapcsolatot. Egy magányos hétvége után elnyeri jutalmát. Egy téves hívással indul az egész. Mondtam, hogy nem véletlen a címe! Isten látja lelkemet, nem ismertem Lackfi versét, amikor ezt a kis novellát megírtam két évvel ezelőtt, de még a zárómondat szóhasználata is összecseng vele. Lackfi jobb dramaturg nálam, mert egy lépéssel előbb vágja el a történet fonalát, rögtön a téves hívásnál, ott van vége, ahol a tulajdonképpeni történet kezdődne.
  Az én leírásomban száznyolc szótag volt a vers összefoglalása, pedig én prózában írtam és még a kötőszavak kispórolására sem ügyeltem. A költőt tehát még csak nem is kötötte kalodába a szigorú versforma, nyugodtan ki tudta bontani a mondanivalót, színezni tudta, részletezni. Miközben első, de talán többedik olvasásra is úgy érezzük, hogy végtelenül tömör.
  Lackfi János egy átlagos tinilány tündérmesébe forduló életét, Király Gábor a politikai világképet, Nagy Bandó András a szocialista lakáshelyzetet, Erdős Virág pedig egész modern társadalmunkat sűrítette össze ilyen végtelenül tömörnek látszó, de valójában egész ismerethalmazokat magukba foglaló, nagyon sokrétű és sokrétegű versekbe. József Attila még hosszan elmerengett a Dunánál, a mai költő inkább egy másik verséről vesz példát: éppúgy rétegekből építi fel művét, mint ő az Eszméletet. De már mai ritmussal, mai hangon, mai szavakkal dolgozik.
  És ez sem véletlen.

»»»»»»