A távnyomi

Amikor hazafelé indultunk a Corából, szépen belemásztam a kabátomba, előszedtem sápocska, tyűszke, slusszkulcs, emelőtávnyo… emelőtá… tá… tá… nem volt meg. Végigkutattam az autót. Végigkutattuk az autót. Kicsit bonyolult volt a több száz réteg meleg holmi között, de sikerült rábukkanni a tényre, hogy nem bukkanunk rá. Egy távnyominyi méretű üres hely tátongott mindenhol.
  Ez eléggé kellemetlen, mert azzal működik az emelő, ámbár van neki beépített kapcsolója is, de hát a távnyomi akkor is kell, és Krisz békája is rajta van. Hát ha nincs meg, akkor máshol van. Van-e itt talált tárgyak osztálya? Elrobogtam a vevőszolgálatra, személyleírás távnyomiról, hölgy indult a biztonsági őrhöz, én utána, annak is megadtam a személyleírást, azonnal elővette és átadta távnyomit. Hálát rebegtem és jöhettünk haza.
  Utólag jöttem rá, hogy amikor kimásztam a kabátomból, akkor ránthattam ki, és abban a ricsajban az ember persze nem hallja, ha leesik valami.

»»»»»»