A Narancsszem-botrány

Kezdjük a linkekkel. Egy héttel azután, hogy mi foglalkoztunk vele, a Magyar Narancs Narancsszem szignójú szerzője sajátos világlátású cikket írt a filmtörténet tíz „halálos Lolitájáról”. Erről akarok szólni most, de előbb a folytatás. Egy olvasó petíciót tett közzé a Magyar Narancs pedofíliamentesítése érdekében, amire a lap ügyvédi dörgedelemmel reagált, ami szintén megér egy misét. Közben indult egy blog is az ügyről, ezt a cikket az ő felkérésükre írom. Tegnap eltett kis linkgyűjteményemben még egy másik Narancs-cikk is van, aminek szintén sajátos a látásmódja, de másképpen.

Akkor lássuk. Kezdjük rögtön a leaddel. „A végzet kisasszonykájának nehéz, szép és oly sokféle indulatot kiváltó szerepét senki sem érezte náluk jobban. 10 veszedelmes gyereklány a moziból Sophie Marceau-tól Natalie Portmanig.” Egypár véleményt elolvastam már a cikkről, de az még nem volt köztük, hogy mennyire zagyva ez a fogalmazás. A végzet kisasszonykája, ilyen fogalom nem létezik. A végzetnek asszonya van, nem kisasszonykája, Narancsszem szándékos kicsavarása azt mutatja, hogy nem érti vagy nem akarja érteni a lényeget. S mi az, hogy senki nem érezte át náluk jobban ezt az irreálisan megfogalmazott szerepet? Akik nem játszották el, azok nyilván nem érezhették át. Akik eljátszották, de nem kerültek be a listába, azoknál a színészi átélés hiányzott, egész biztosan? Vagy csak Szem nem találta őket elég dögösnek? Mert a cikk egy mukkot nem szól a felsoroltak színészi kvalitásairól.
  Veszedelmes gyereklány, az Natalie Portman a Leon, a profiban. Mikor lelő egy kocogót tintapatronnal, örül a találatnak és azt mondja, most próbáljuk meg igazival is. Mathilda szabályosan életveszélyes, nem is értem, hogy lehet, hogy Vanessa még nem fejezte ki csodálatát iránta. De nem a csábereje veszedelmes! Jean Reno szándékosan döntött úgy, hogy Léont kissé visszamaradottnak és érzelmileg korlátoltnak játssza el, nehogy a nézőknek az az érzésük támadjon, hogy szexuálisan kihasználja a gyereket. A film érdektelen lenne, ha Mathilda legalább tizenhat éves lenne, a film leglényegesebb eleme, hogy Mathilda gyerek, pontosabban az élőlények azon kategóriájába tartozik, akiket gyerekként szoktunk azonosítani; valójában egy hatvanéves megkeseredettsége, elszántsága és gyűlölete forr benne. Éppen megnéztem a jelenetet, amikor hidegre tesznek egy dílert, aztán Mathilda felgyújtja a drogot. Az süt belőle, amit Vanessában érzek, tájékozott olvasóink mindkettejükről tudják, hogy nem szabad az útjukba állni. A következő jelenetben azonban, amikor az étteremben Mathilda meg akarja csókolni Léont („a jól végzett munka után jutalom is jár”), azt tipikusan gyerek módra teszi. A gyerekek nem aszexuális lények, Mathilda tökéletesen tudja a különbséget puszi és csók között, még ha anyanyelve nem is fejezi ki ezt, de csókolózni még nem tud, akkor sem, ha azt már tudja, hogy technikailag hogyan csinálják.
  Mathilda beleszeret Léonba, ez vitán felül valóságos, tizenkét évesen éppen elég nagy hozzá; akkor is az lenne, ha nem lenne régesrég felnőtt. Mégse felnőtt, nem felnőtt módra szeret bele. Mathilda koraérettsége nem vonatkozik minden tulajdonságára. Szem persze érzékeli a félszeg szexuális feszültséget Mathilda és Léon között, de nem érti vagy nem akarja érteni annak jellegét. Mathilda koraérett személyiségében éretlen, kontrollálatlan érzelmek lakoznak, amiket csak Léonra vetíthet ki, hisz ki másra. Szem nagyon odafigyel a rövidnadrágra és a kistrikóra, de nem tulajdonít jelentőséget ezeknél fontosabb dolgoknak, például amikor Mathilda kis híján szétdurrantja a saját fejét, és látjuk, hogy ez is volt a szándéka. Azzal, hogy a két ember kapcsolatát érzelmi síkon a lány irányítja, nemcsak a Léont illető gyanúsításoknak vették elejét, de Mathilda személyisége is így teljesedhetett ki, ami eléggé fontosabb, mint az, hogy mit hord. Más lányok is hordanak rövidnadrágot meg kistrikót.

De menjünk most már sorjában. Barrymore-nál kár volt kihagyni, hogy ő maga hétéves volt ugyan, de a szerep szerint csak öt – sokkal ütősebben hangzott volna. De nem adott csókot E. T.-nek, az puszi volt, és aki a karfiolorrú űrlényben MacCsábítót látja, az nagyon gyorsan jöjjön le az anyagról. Nem, nincsen olyan generáció, amelynek Barrymore lenne Hollywood első számú lolitája. Ezt a fogalmat akkor még nem is ismertük, ámbár a Lolita évtizedekkel korábban jelent meg, de a kutya nem tudott róla. Barrymore a kislány volt, aki muskátlit adott a tízmillió éves botanikusnak, és ma is az.
  Linda Blairt csak az Airport-beli kicsiny szerepéről ismerem, legalábbis a filmográfiájában nem tűnt ismerősnek semmi más, kihagyom. Foster Taxisofőr-beli szerepét sem ismerem, jó néhány másikat igen, többek között a Bugsy Malone-t – ha az maga a mozgóképes pedofília, akkor Szemnek a leghalványabb sejtelme sincsen, hogy mi az a pedofília. Nem tudom, mi az a kicsit túlságosan is stílusos jelmez, de rögtön találtam egy képsort, ahol a görlök sortban ropják a táncot, Foster pedig hosszú ruhában énekel. Persze azt is le lehet kívánni a tizenhárom éves Fosterről, de az hadd ne a film hibája legyen. Ebben a filmben sincs meg az a szexuális töltés, amire Szem ráizgul.
  Scarlett Johansson Szem szerint annyira szexi, hogy már a hangjától is az Oscar-szoborhoz kellene nyúlni. Sajnos azonban az Oscart nem szexiségért adják, ráadásul az említett A nő című filmet huszonkilenc évesen forgatta, tehát ennek említése duplán nem illett ide. Szem csak fitogtatja, hogy ő mennyi sok filmet látott – de keveset nézett meg.
  A Roman Polańskiról és Nastassja Kinskiről „nem minden rosszmájúság nélkül” írt mondatka olyan szép sajtópert érdemelne a két filmes bármelyikétől, amibe a Magyar Narancs belepenészedik, mert ilyet akkor sem írunk Kinskiről, ha Polański kétségkívül megerőszakolt egy másik tinilányt.
  „Most akkor a Házibuli hősnőjéről mondjuk el, hogy ő minden Loliták Lolitája? Persze hogy az, tudja ezt mindenki.” Nem, nem tudja mindenki. Én például kívülről tudom mindkét filmet, Marceau a Jerry jelszava, Sophie és Françoise kedvenc filmje, engedtessék már megkérdeznem, hogy ezt hogy értette, és nem szégyelli-e magát. Semmit sem értett a két filmből, fölösleges volt az idejét vesztegetni rájuk. A Házibuli alapmű, műfajt meghatározó, ösvényt kijelölő alkotás. Aki ebből csak annyit vesz észre, hogy Vic és Samantha három perc stricheléssel bűnhődik a zálogosdiban, annak pechje vagy csőlátása van, és lehetőleg ne írjon cikket filmekről.
  Chloe Grace Moretzet nem ismerem; a videót megnéztem, nem csinált kedvet sem a filmhez, sem a színésznőhöz. Amennyire az álarc és a lila paróka alatt látszik, alighanem helyes kislány, de szexi csak akkor lehetett, amikor a film más részeiben másképpen volt öltözve, ez a fekete klepetusos madárijesztő minden, csak nem szexi. Egyrészt. Másrészt ugye Szem tudja, kit bűnözőzzön le? A film összes felnőtt nézőjének nem zakatolt az agya rossz vágányon, mert nem pedofilok, ez egy, és ha mégis, attól nem lesznek bűnözők, ez kettő. Egy gyereket szexinek látni nem bűncselekmény, akár szexi csakugyan, akár nem. Pedofilnak lenni nem bűncselekmény. Gyereket molesztálni, az a bűncselekmény. A különbség egészen pontosan az, mint a pénzsóvárság és a bankrablás között.
  Biztos megvan az oka, hogy Christina Riccitől éppen ez a filmrészlet került a cikkbe, ahol egy teljesen átlagos lányt látunk piros poncsóban, de ha az ok az, hogy ez a szerelmes csók volt Ricci filmográfiájának legkurvásabb fellelhető mozzanata, akkor Szem értékrendje nemcsak a pedofíliát illetően van totálisan félrebikkanva. De ezt már Sophie Marceau-nál is megfigyelhettük.
  Shieldsről viszont az jutott eszembe, hogy ha ő „halálosan lolitás” A kék lagúna miatt, mert ruhát csak hírből ismert benne (a film legnagyobb részében több ruhát visel, mint akármelyik lány a strandon, és követelmény volt, hogy ne legyen meztelenül megszemlélhető), akkor hogyhogy nem került bele a válogatásba tizenegyediknek Elva Josephson, aki csakugyan teljesen meztelenül volt látható mint gyerek Emmeline, és jóval kisebb volt?
  És egyáltalán, mi a válogatás szempontja? Miért maradt ki Milla Jovovich, aki a második lagúnafilmben semmivel se volt kevésbé „lolitás”, és ő is csak tizenhat volt? Miért maradt ki Olivia Hussey, akit a Rómeó és Júlia bemutatóján nem akartak beengedni a moziba, mert még mindig nem volt tizennyolc éves, és a filmen teljes meztelenség látható: ő maga? Miért maradt ki Karolina Ostrożna és Katarzyna Szczepanik, akik a Varjakban meztelenül fürdenek, és talán ketten együtt sincsenek tizennégy évesek? És miért maradt ki…
  Á, hülyeség. Narancsszem szintjén az a film semmi egyébről nem szól, mint hogy állandóan látható Vanessa Guedj bugyija, és Hubert nyilván pedofil. Ha azt mondanám, hogy a film nem működik Guedj bugyija nélkül, mint ahogy Thora Birch bugyija helyett is alternatívákat kellett keresni, nem értené, hiába nézné meg százszor mindkettőt.
  Egyszerűen nem érti a filmeket, éspedig azért, mert nem érti az embereket. Neki a nőnemű ember csak dekoltázs, jó segg, punci. Erről szól a Narancsszem-ellenes petíció. Narancsszem szexista, aki a nőkben csak – Vanessa gyakori szavával – zsákmányállatokat lát, ami éppenséggel nem okozná, hogy cikket írjak róla, de Narancsszem ezenfelül pedofil is, vagy pedofil igényeket szolgál ki, az én szemszögemből ez már mindegy. A cikk egy útmutató pedofiloknak, hogy milyen filmeket nézzenek meg, ha szexi gyereklányokat akarnak látni. Ha ezt főszerkesztői ejnyebejnye nélkül lehet, mert csak a kattintások számítanak, akkor a cikk folytatásában meg lesz említve a Három férfi és egy mózeskosár, ahol megszemlélhetjük, amint átpelenkáznak egy kisbabát.
  Aláírtam a petíciót, de nem értek egyet azzal, hogy Szemet továbbképzésre kell küldeni. Eleve nem alkalmas újságírónak, eddig még amit olvastam tőle (a múltkori cikk és a mostani kapcsán is volt alkalmam még látni néhányat), az arról győz meg, hogy össze tud állítani listákat bármilyen tárgyban, a filmtörténet tíz leglánctalpasabb tankja, a filmtörténet tíz legvizesebb delfine, a filmtörténet tíz legemeletesebb esküvői tortája, de elsősorban a filmtörténet tíz legmélyebb dekoltázsa, a filmtörténet tíz legszaftosabb ágyjelenete, a filmtörténet tíz legjobb női segge és a filmtörténet tíz leghamvasabb gyerekpuncija. Ilyenkor összegyűjt találomra tíz valamit, mindegyikhez ír egypár lapos mondatot, és kész a cikk. Amikor én voltam főszerkesztő, nálunk az dolgozhatott, aki cikkeket írt. Igaziakat. No persze mi nem voltunk ilyen nagymenő lap, ami azt hoz le, amit akar, úgyis elolvassák.
  Egyébként én is összeállítottam egy ilyen filmtörténeti leg… típusú listát. Ehhez igaziból meg kellett nézni a filmeket, nemcsak átpörgetni őket, hogy van-e szexis ruci a főszereplőn. Ez az, amire Szem nem vállalkozik, mert egy mozifilm másfél-két óra, ennyi idő alatt ő egy tucat cikket összegányol. Tessék az én listám. Véletlenül ez is pont gyerekekről szól. Azaz dehogy véletlenül, de Szem ezt sem értené, az ő szemében a gyerek nem lehet tehetséges, főleg ha nőnemű.

»»»»»»