A középkor vége
Bár ezt akkoriban senki nem sejtette, 1985 a középkor utolsó éve volt abban az értelemben, hogy utána nem készült már egyetlen olyan középkori számítógép sem, ami történelmet csinált volna. Még majdnem egy évtizeden át tartott a házi számítógépek kora, ha hinni lehet annak az adatnak, hogy 1994-ben Romániában még megjelent egy Spectrum-klón. 1993-ban mindenesetre az Amstrad még kiadott két Z80-as processzorra épülő gépet, amiknek beépített BASIC-je és 128 kilobyte memóriája volt, tehát sokkal inkább a nyolcvanas évek színvonalához tartoztak, mint a kilencvenesekéhez.
Hogy mikor volt a középkor vége, az nagyon érdekes kérdés. Az lenne rá a felelet, hogy akkor, amikor az olcsó házi számítógépeket fölváltották a drágább, de sokkal többet tudó személyi számítógépek. Ha az ókor jelszava az volt (lehetett volna), hogy „legyenek számítógépek”, akkor a középkoré az, hogy „legyenek olcsó, magánembereknek eladható számítógépek”. Ez esetben az újkoré: „legyenek kompatibilis számítógépek”.
Ez a változás az, ami véget vetett a középkornak és az újkor kezdetét kijelölte. Gyártók és felhasználók is felismerték, hogy az inkompatibilis géptípusok özöne azt okozza, hogy mindenki csak minimális mennyiségben talál a saját gépére alkalmas szoftvert, hardvert, szervizellátást, szaktanácsot, irodalmat. Amikor ennek az állapotnak vége lett, a PC-k világának egyöntetűségében, akkor már minden alkalmas volt minden géphez, a szomszéd gyerekének szaktudásától a boltban kapható drága perifériákig. (Az egyöntetűség valójában „kétöntetűség” volt, mert még ezután is maradt egy renitens gépcsalád, ami nem volt kompatibilis a PC-kkel, de elég nagy volt ahhoz, hogy a fentiek rá is érvényesek legyenek: az Apple gépei, amik ekkoriban a Macintosh nevet viselték. Ez a helyzet az újkor egész folyamán fennmaradt, s a gépcsalád ma is megvan.)
Mondom, ez lenne a válasz a kérdésre, csakhogy azt logikusan követi az újabb kérdés: és ez mikor következett be?
Erre a kérdésre nemigen van válasz, főleg nem évszámmal. Annyi bizonyos, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Már 1981 is felmerülhet évszám gyanánt, hiszen ekkor jelent meg az első IBM PC, egy nyolcbites gép Intel 8088-as processzorral, beépített BASIC nyelvvel és egy DOS nevű operációs rendszerrel (amit egy ismeretlen kis cég, a Microsoft készített, pontosabban vett meg készen). Az első példányoknak csak 16 kilobyte memóriájuk volt, később 64, majd 256; legvégül már 640 kilobyte-ra lehetett bővíteni őket. Monokróm grafika, illetve nyolc szín közül lehetett kiválasztani az első négyet vagy a második négyet. Igazi nyolcvanas évekbeli masina, egy évvel a C64-es és a Spectrum előtt.
De hát ez nem csinált korszakot. Nem volt követelmény, hogy ezzel a géppel bármi kompatibilis legyen. A gépnek egyetlen olyan tulajdonsága se volt, amiből sejteni lehetett volna, minek lesz az előfutára – pusztán attól, hogy az IBM az összes műszaki dokumentációt közzétette, és megengedte, hogy mások is gyártsanak a géphez való hardvereket. Egy idő után az IBM-kompatibilis gépek, ahogy akkoriban nevezték őket, egy elterjedt kis csoportot alkottak. A güzük és a srácok nemigen ismerték az inkább cégeknél használt gépeket, de a platform (bár ez a szó még nem volt meg) létrejött és növekedett.
Valahol az évtized fordulóján ez a növekedés átcsapott fölénybe. A sok apró, szétszórt kis géptípus együttesen semmiféle piaci erőt nem képviselt, az IBM-kompatibilisek viszont annyira megerősödtek, hogy már jobban megérte hozzájuk készíteni hardvert, szoftvert, irodalmat, mint bármi máshoz. Ez ahhoz vezetett, hogy a többi gép rohamosan sorvadni kezdett. A Commodore-ok, Sinclairek és más házigépek azért is, mert nyolcbites processzoraikkal nem vehették föl a versenyt az akkor már tizenhat bites PC-kkel. A többi tizenhat bites gép pedig azért, mert azokat csak egyetlen cég gyártotta, tehát kevesebb helyen is árulták őket, kevésbé terjedtek el. Mindkét irányban öngerjesztő folyamat indult be: a PC-kből egyre többet adtak el, mert egyre többet adtak el belőlük – a többiekből viszont egyre kevesebbet, mert egyre kevésbé fogytak.
A középkori gépek nyomtalanul kipusztultak, úgy értve, hogy ma már senki nem tervez olyan gépet, ami az akkori mércéknek felelne meg. A már létrejött típusok gyártását mind leállították; még az Amiga maradt meg, nagyon szórványosan, de persze már nem is emlékeztet nyolcvanas évekbeli elődeire.
Ugyanakkor viszont a már legyártott középkori gépek számottevő hányada ma is megvan, működőképes, és vannak emberek, akik birtokolják és néha használják őket. Mások nem birtokolnak valódi gépet, de emulátorokon át megelevenítik őket maguknak, leginkább azért, hogy játszhassanak a régi játékokkal. A házi számítógépek nosztalgikus hatással vannak egykori tulajdonosaikra. Az a gyanúm, hogy az újkor nagy tudású PC-inek nem lesz ilyen hatásuk, s ha egyszer leáldozik a csillaguk, elfelejtik őket.