A két legocsmányabb dolog

A két legocsmányabb dolog a római pedofil anyaszentegyházban, hogy
  1. valahányszor egy-egy újabb pedofil pap aljasságaira fény derül, az egyház keblére öleli újonnan megtalált kedvenc papját, hirtelen fölfedezi a mesét a tékozló fiúról, a megerőszakolt és AIDS-szel megfertőzött ötévesek katolikus mivoltáról pedig ugyanolyan gyorsan megfeledkezik;
  2. amikor én ezt a Facebookon megírom, akkor éppolyan gyorsasággal előugranak a tolarencia apostolai és megmagyarázzák, hogy nem tehetek felelőssé minden katolikust, hiszen a megerőszakolt és AIDS-szel megfertőzött ötévesek is nyilván katolikusok, és senki nem tehet semmiről, még a római pedofil anyaszentegyház se.

Hát pedig itt a vége. Harminc évig gyakoroltam a toleranciát a római pedofil anyaszentegyházzal és híveivel (is) – itt befejeztük. Éntőlem pedolikus többet elnézést nem kap. Aki ennek az egyháznak a papja, híve, akármije, az ezt legalizálja. Kisgyerekek megerőszakolását. Meg egyébként még rengeteg mindent, ez az egyház több ember haláláért felelős, mint az emberiség összes többi intézménye, állama, mindenféle tevékenysége együttvéve, bár ha csak negyvenkilencedikek lennének a listán, az is éppen elég szörnyű lenne, de ugyebár mondható, hogy az nagyrészt letűnt, primitív korokban zajlott. Bár az egyház soha nem tagadta meg bűneit. Legfeljebb le. Ez viszont most zajlik, itt, körülöttünk, a mi társadalmunkban, nem az ókori Rómában vagy tudom is én hol.
  Álljatok be Iványi Gáborhoz vagy a krisnásokhoz vagy bánomisén hová, ha már mindenképpen képzeletbeli barátokkal kell beszélgetni és nem tudtok egyedül. Ennél már csak jobb lehet. Vagy maradjatok a római pedofil anyaszentegyházban, én nem szólhatok bele. De akkor szakállat kell növesztenetek. Mert a tükörbe még belenézni, azt már nem lehet.

»»»»»»