Zöldségpucolás hangjai

  Tegnap -20171021-,mikor mindenki elment, s egyedül maradtam -tényszerűen is, hiszen ÍRMAG VAGYOK, akkor is, ha van mellettem valaki-, ültem a visszataszító csendben, a félhomályban... és csak engedtem simán, finoman lecsengeni agyam helyén a visszhangokat... ültem és néztem a cipőm orrát... mintha megbűvölt volna.
  Egyszer csak belém hasított -a fájdalmasan ismerős- a konkrét hiány. Kézzelfoghatóvá vált, hiszen szinte tárgyiasult a fejemben, amit addig nem tudtam pontosan még körülírni sem, ám akkor, ott, a jobb oldalon nőtt lábam cipőjét stírölve nyilvánvalóvá vált, hogy az, ami az ilyen, itt töltött napokból, s közvetlenül a délutáni szundi után az esti felébredés attitűdjéből hiányzik, az a másnapi leves előkészítésének, konkrétan a zöldségpucolás_hangjai.
  Nem lesz leves többé, sem töltelék, sem nem vár majd összekészítve nekem szánt bögre/kés/tál/miegyéb csomag, mikor megérkezem. Ha nagy pakkal jövök, nem fog várni a buszmegállóban motorral Apu, hogy a csomagom elhozza a házig...
  ..........................
  Csütörtök este értem ide, Esztergomba. Magda elkísért, hiszen még a húzós bőröndjét telepakolva sem fért el minden cucc, melyeket valahogy ide kellett juttatnom. Pénteken reggelre hívtam taxit s lementünk a temetkezéshez, ahol kifizettem a beszélő embert -már tudom, búcsúztató, csak az én fejemben nem állítódik át e meghatározás-, majd átmentünk a virágoshoz, s ott is kifizettem mindent, mert egyszerűen nem akartam a temetőben még pénztárca, számla adás/írás, keresgélés miegyébbel foglalkozni. S persze volt egy nagyon fontos küldetésem is.

Apu utolsó éveit kitöltötte a chili termesztés. Épp olyan alapossággal csinálta, mint minden, számára fontos -pl postagalambok- dolgot. Olvasott, utánanézett, s profin űzte. Sok barátot szerzett így, a facebook-on, hiszen 75 éves létére egy tinit megszégyenítő aktivitással volt jelen a virtuális térben, és mikor ott -Apu kedvenc csoportjában- elmondtam a halálhírét, többen is kérdezték, tudnak-e valamiben segíteni. Talán nem lepett meg az emberek sokasága, akiknek Apu jelentett valamit, s tagadhatatlanul jólesett, és az egyik ilyen kérdésnél -ahol legalább a kérdező nevét már hallottam Aputól, tehát tudtam, hogy ez talán több volt, mint fészbarátság, hiszen azt tudtam, hogy kapott magokat, töveket, tanácsokat sokaktól- leírtam amit kitaláltam s amihez valóban jól jött a segítség.
  Itt még volt néhány tő, amiket még nem hozott be s amiket még nem rendezett el, az udvaron, azok mosóporos vödrökbe ültetve sorakoztak nyáron az udvar teljes hosszán, szorosan egymás mellett, egy, a kerítés/fal mentén végigfutó emelvényen -hogy ne kelljen lehajolni hozzájuk-, s kettő még kinn volt, amikor harmadikán idejöttem. Behoztam mindkettőt.
  Egyet elvitt egy barátja, egyet pedig Dorka visz haza holnap, és voltak paprikák is kettőn még.
  Gyönyörű, rubinpiros, göcsörtös paprikák. Most, mikor csütörtökön ideértem, szegény tövek eléggé megsatnyultak már -hiszen vizet nem kaptak jó ideje-, a sok termést pedig összeszedtem, de ez nem lett volna elég arra, amit kitaláltam s amihez nagyon-nagyon jól jött a felajánlott segítség.
  Megírtam Évának, hogy szívem szerint olyan koszorút köttetnék, amelyben látható mennyiségben lenne chili. Ilyen-olyan-amolyan. S talán az urna tetejére is, de akárhogy néztem, amennyi itt volt, az nem lett volna elég, hiszen Apu vasárnap fejezte be az idei chilije feldolgozását -szósz, por, örlemény-, s kedden meghalt.
  Éva végtelenül készséges volt, és az itt található mennyiségnek cirka a háromszorosát elküldte futárral hozzám, Battára, én pedig mikor jöttem, hoztam magammal és pénteken reggel levittem a virágoshoz. (Telefonon megbeszéltem, hogy mit szeretnék és ehhez viszem a szükséges kellékeket, így maradtunk a péntek reggelben.)

Magda onnan ment a buszvégre -ami onnan még nekem is elérhető gyalogtásolságra van-, majd egy kocsmában megvártam Apu barátját, mert kivitt vásárolni a texoba. A kaját megrendeltem, de italokat még be kellett szereznem. Én toltam a kocsit középen, s Gabi a listám alapján cirkulált a gondolák között s beszerzett mindent.
  Nem sokkal a visszaérésem után megjöttek Bertáék. Találtak szállást, itt, nem is olyan vészesen messze, a Levendula Panzióban, hiszen mindhárman eljöttek és Apu háza nem gyerekbarát, így Énonokámnak nem lenne biztonságos, no meg egyszerűen nincs annyi hely itt, hogy elférnének. Berta kitakarított, mindent és nagyon alaposan, Erik pedig remekül szórakozott pl Apu játékgépével...

Már vagy 9 elmúlt, mikor átmentek a szállásukra s én itt maradtam egyedül.
  Apu temetésének előestéjén.
  ................
  Jöttek reggel aztán Dorkáék, Bertáék, Zsuzskáék, Fanni Mamáékkal, Bandiék és sok ismerős arc, Apu barátai.
  Azt kértem, hogy a ravatalozóban legyen beszéd, a sírnál már ne hosszan, mert nekem kellett szék, s annyira szűk gyalogút van csak a sírok között, hogy elképzelni sem tudtam, hogyan fogják ezt megoldani.
  Tehát volt székem a ravatalozónál, Berta és Zsuzska odajöttek mellém, míg elbúcsúztattuk Aput.

Majd elindultunk a sírhoz. Bertát kértem meg, hogy ha kell, kapaszkodhassak belé, mert erre szükségem van. A menet pedig az én tempómhoz igazodott.
  A sírnál is várt egy szék, nagyon stabilan helyezte el a temetőgondnok -aki Apu galambász-társa, barátja volt-, így biztonságosan ültem végig.
  Ott már nem volt beszéd, verseket szavalt a beszélő ember, miközben az urna bekerült Anyu és Zsolti mellé...
  ... a lapátot néztem végig... ahogy az első, néhány göröngyöt tartalmazó kicsiny kupac földet szinte áhítattal, óvatosan az urnára süllyesztette Sándor... aztán alapos gondossággal elföldelte. Pontosan eligazította az utolsó kavicskákat is...és nekem ott, akkor az jutott eszembe: "Innen akkor a házhoz megyünk, és Apu biztosan palacsintával vár!"
  Legszívesebben felordítottam volna... persze nem tettem, csak próbáltam civilizáltan görcsösen zokogni...
  Berta keze a vállamon volt végig, remélem nem szorongattam nagyon.
  Azt kértem, hogy a sírnál ne jöjjenek oda hozzám, a nagyon szűk hely miatt, de azt kértem, hogy a házhoz jöjjenek.
  Nem vették komolyan, pedig én -ahogy szoktam- komolyan kértem.

Kicsit még ott maradtam, aztán Dorka visszajött értünk autóval.

Itt, a háznál már Erik adta meg az alaphangot, hiszen Énonokám és Őapukája itt vártak minket. Ez nagyon kellett.

Mikor mindenki elment, ismét egyedül maradtam. Még csak öt múlt egy kicsivel, de én lefeküdtem és elaludtam.

Ma reggel pedig megint arra ébredtem, hogy nem üvölt a tévé, nincs kávéillat és Apu nem szól vissza az ajtóból:

-Mit hozzak reggelire?

2017.10.22., 07:51
  ~~DISCUSSION~~

zoldsegpucolas_hangjai

← Írmag

Hagyaték →