Semmi sem új a nap alatt, a MEOSZ tevékenységének fő profilja még mindig az, hogy a mindenkori hatalom engedelmes szolgájaként gyilkolássza a mozgássérülteket. Az internet korában ez igazán nagy hatékonysággal működik, külön levelezőlistákat lehet üzemeltetni, ahol időnként felbukkan egy-egy mozgássérült, aki azt hiszi, hogy ott ki szabad nyitni a pofáját, aztán rövid úton elintézik. Mi is így jártunk, már régóta nem jelennek meg cikkeink semmiféle levelezőlistán, és nem azért, mert mindről kitiltottak. Kitiltottak, persze, de hát attól még olvassuk a listákat illegálisan, és hozzá is tudnánk szólni frissiben létesített címekről, de minek? Jönne egy újabb sortűz és megint nem jutnánk semmire. Ennél a mi időnk többet ér. Ami mondandónk mégis van, azt pedig megírjuk itt. Nem azért, mert itt csak a mi véleményünk jelenhet meg – az ellenvélemény is megjelenhet, csak a hatalmasságok nem ereszkednek le odáig, hogy privát kis blogokra válaszolgassanak, egyáltalán elolvassák azokat. Azért, mert a LAttilaD.org nyilvános, a listák pedig nem azok. Csak néhány tucat emberke van rajtuk, azok is egy szűk bennfentes kör tagjai, plusz egy-két magunkfajta outsider.
Győző is úgy gondolja, hogy az ő ideje többet ér, ezért inkább csak néhány havonta ereszt meg egy-egy levelet a visszásságokról. Tudja, hogy úgyse változik semmi. Én is tudom, nem is azért írok most, csak az utókor kedvéért szeretném megmutatni, hogy milyen ember dr. Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke, és milyen emberek az alárendeltjei.
Szóval, kedves utókor, a huszadik század végén létezett minálunk egy MEOSZ nevű szervezet, a mozgássérültek állítólagos érdekvédelmi tömörülése. Meg a testvérszervezetei, a MVGYOSZ a vakoknak, a SINOSZ a siketeknek, az ÉFOÉSZ az értelmi fogyatékosoknak. És a mindezek összefogásaként grundolt FESZT (a honlapjuknak egyelőre nincsen tartalma), aminek szintén Lajos az elnöke.
(Kis kitérő. Ahogy így leírtam a neveket, elelmélkedtem a burkolt mondanivalón, ami minden bizonnyal véletlenül került bele és igazából nem is mondanivaló, csak nekem van olyan érzésem. Olvassa csak ki az olvasó a rövidítéseket:
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége
Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége
A mozgik az egyedüliek, akiknek az országos szövetsége nevében is hirdeti, hogy nem az embereket tömöríti, hanem a szervezeteket.)
Ti már nem emlékeztek ezekre a szervezetekre, kedves utókor, mert a fogyatékosoknál akkor ért véget a huszadik század, amikor ezek a monstrumok feloszlottak vagy átalakultak valami hasznossá – ti már meg tudjátok nézni a történelemkönyvben, hogy melyik következett be. Mi mostaniak még nem tudjuk. De azt mi érezzük, hogy hogy működnek. Győző és Lajos kis afférja alkalmat ad rá, hogy egy kis ismertetőt adjak róluk.
Hogy mit írt eredetileg Győző, az ebből a szempontból lényegtelen is. Bármit ír, ami nem tünteti fel a MEOSZ-t maximálisan pozitív szemszögből, pontosan ugyanezt kapta volna, I. Lajos nem tűr kritikát. Győző levelei egyébként általában érdekesek, jól rámutat visszásságokra, de most koncentráljunk a vezérre. Így kezdi levelét:
Tisztelt Listatagok!
Szücs Győzőnek a MEOSZ-al kapcsolatos megnyilvánulására nem kívánok részletesen reagálni: a stílus maga az ember -ítélje meg mindenki maga, hogy ez a stílus vezet-e valahova, szimpatikus -e, célravezető-e, szabad-e így kommunikálni kultúrembernek (persze nem biztos, hogy az).
Ne gondolja a tisztelt utókor, hogy nálunk a huszadik században ez ritkaság volt. Éppen az ellenkezője igaz: a MEOSZ fő tevékenysége az, amit ebben a mondatban látunk. Lajoson kívül ezt gyakorolja főtitkár társa, Szakály József (akinek családnevéből a szerető mozgássérültek elhagyták a z-t és az y-t), a helyi szervezetek elnökei, a bennfentes grupp minden tagja.
Szedjük szét ezt a mondatot – érdemes.
A mondat három részből áll. Az első résznek kettős célja van. Stilisztikailag azt jelzi, hogy Lajos egy előkelőség, aki „nem kíván részletesen reagálni”, nem pedig egyszerűen csak nem vacakol Győzővel, mint egy pór. Én azt szoktam írni a velem vitatkozóknak, hogy „azt gondolsz, amit akarsz”, de ez nem elég finom és fennkölt, csak nekem felel meg, hisz én nem vagyok előkelőség, csak egy nyomi. Tartalmilag pedig érzékelteti, hogy ő egy roppant elfoglalt ember (az előkelőségek egyik tulajdonsága), aki még ha hajlandó is lenne leereszkedni, akkor sem érne rá, továbbá lenne őneki mondanivalója bőven – ha ugye lenne rá ideje, hogy megírja.
Miután Lajos megírta, hogy nem kíván részletesen reagálni – részletesen reagál. Ezzel azt jelzi, hogy megengedheti magának, hogy hazudjon az aljanépnek. Szónokoknak szokásuk – tessék föllapozni Efrájim Kishont vagy C. N. Parkinsont –, hogy bejelentik, csak egy percet vesznek el az időnkből, aztán két óra hosszat szónokolnak. Mert mi ráérünk, egyébként is érezzük magunkat megtisztelve, amiért lekegyeskednek hozzánk, és ők már felül állnak azon a szinten, hogy oda lehetne menni hozzájuk: „hé, öreg, azt mondtad, hogy csak egy percet veszel el az időnkből”. Ez akkor is így van, ha a szónoklat tartalma egyébként olyasmi, amit a közönség lélegzet-visszafojtva hallgat, és sajnálja, amikor a szónok befejezi. (Az ilyen szónoklatok dögunalmasak szoktak lenni, de nyilván nem mind az.) Akkor is hazugság volt, hogy csak egy percet vesz el az időnkből. Nem kellett volna ezt mondani, és minden rendben lett volna.
Lépjünk tovább. A mondat második része hozzánk vág egy közhelyet („a stílus maga az ember”), aztán felszólít minden olvasót, hogy ítélje meg Győző stílusát. S itt rálelünk a MEOSZ-stratégia újabb elemére. Érdemes számozott listát készíteni belőlük.
1. Mutasd meg, hogy előkelőség vagy, aki a nyomik fölött áll. A legtöbb nyomit már ennyi is visszariasztja minden kritikától. A maradék a vipony.
A vipony egy titkos, belső meoszos kifejezés, a visszapofázó nyomi rövidítése. Annyira titkos, hogy ők maguk sem ismerik, ebben a szent percben találtam ki.
2. Fektess hangsúlyt a vipony stílusára. Amíg a stílussal foglalkozol, nem kell a tartalommal foglalkozni. Azzal, hogy a stílusát minősíted, azt is érzékelteted, hogy ő csupán egy rossz gyerek, akit helyreteszel.
3. Oszd meg a nyomikat, verj éket közéjük. Fordítsd őket egymás ellen. Akár olyan apróságokkal is, hogy felszólítod őket: minősítsék a vipony stílusát. Ezzel konformizálod a nem viponyokat, egy emberként fognak a vipony ellen fordulni.
Lajos többrészes listát készít Győző stílusáról: „vezet-e valahova, szimpatikus-e, célravezető-e, szabad-e így kommunikálni kultúrembernek”. Ez különleges hangsúlyt helyez Győző stílusára, gyakorlatilag földbe döngöli Győző stílusát. Egyúttal kivéd minden kritikát, ami a saját stílusára vonatkozhatna (már ha akad olyan pernahajder, aki egy Előkelőség stílusát kritizálni meri). Hiszen aki ilyen jól ismeri a stilisztikai követelményeket, az nyilván kultúrember, egy kultúrember pedig eo ipso magas stilisztikai színvonalon kommunikál.
Én persze többszörösen is pernahajder vagyok, úgyhogy nem mulasztom el szólni: egy kultúrember a nyelvtant is ismeri és nem ragozza úgy a saját maga vezette intézmény nevét, hogy MEOSZ-al. Ugyanis az anyanyelvében nincsen -al rag.
A mondat harmadik részében, egy odavetett kis zárójeles megjegyzésben Lajos kirekeszti Győzőt a kultúremberek köréből. Jólesik neki, hogy ilyen kis szúrásokkal fitogtathatja a hatalmát. Valaha régen egy ilyen megjegyzésért párbajoztak – ma már nem teszik, a többség vállat von, néhány féleszű pedig pereskedik. Ez a harmadik eset: Lajos tudja, hogy Győzőnek egyszerűen nincs rá módja, hogy beperelje őt, Győző nem azért fog vállat vonni, mert egy emelkedett jellem, hanem mert nincs más választása. Egy hatalmasságot nem lehet beperelni, pláne nem egy viponynak.
Ezzel a zárójeles megjegyzéssel Lajos a negyedik szabályt is alkalmazza.
4. Végy példát az inkvizítorgyánokról: ne a vipony véleményét semmisítsd meg, hanem a viponyt magát.
Az inkvizíció, mint tudjuk, a nem tetsző véleményeket egyszerű eljárással kezelte. Végeztek azzal, aki ilyen véleményt vallott, abból a humánus gondolatból kiindulva, hogy egy gyors máglyahalál még mindig kellemesebb, mint évtizedeken át egy intoleráns társadalomban élni, ahol nem tisztelik az ő másságukat. Szelídebb korunkban Torgyán József volt a mestere ennek a technikának, ő közel egy évtizedes politikusi pályafutása során soha egyetlen kérdésre sem válaszolt, hanem azonnal kétségbe vonta a kérdező jogát arra, hogy kérdezzen, azaz gyakorlatilag személyében semmisítette meg.
Lajos is ezt teszi. Ha Győző nem kultúrember, akkor mit pofátlankodik be a kultúremberek társaságába? Ha pedig nincs joga ebben a társaságban tartózkodni, akkor logikusan nem tud kérdezni azoktól, akik odabent vannak, a Kultúremberek Klubjában, és öltönyben, keménykalapban biliárdoznak.
Egy angol úriember soha nem mondja, hogy „nem”. Azt mondja: „I’m afraid not”, attól tartok, hogy nem. Ez sokkal finomabb és előkelőbb, ugyanakkor gyakori forrása félreértéseknek angol anyanyelvűek és nyelvtanilag jól képzett, de stilisztikailag tájékozatlan külföldiek között. Nyelvtudására büszke magyar megérkezik Angolhon egy szállodájába és kérdezi, van-e szoba. „I’m afraid not”, feleli a portás. A magyar tökéletesen félreérti az információt, a portás csak „attól tart”, hogy nincs szoba, tehát nem tudja. És kéri, hogy nézzen utána a nagykönyvben, nincsen-e szoba. A portás megismétli, hogy „attól félek, nincsen”. A magyar teljesen kétségbeesik, hogy miért fél ettől a portás, amikor a nyilvántartás egy pillanat alatt eldöntené a kérdést, a brit gentleman pedig nem érti, hogy mit lehet nem érteni a kategorikus elutasításon. És valószínűleg addig állnak ott, amíg oda nem jön valaki és el nem magyarázza, hogy az angolban „attól félek, hogy nem”, az egy kategorikus és határozott visszautasítás.
Ilyesféle gentlemanlike imperatívuszt alkalmaz Lajos a zárójeles megjegyzésben. „Persze nem biztos, hogy az”, mármint kultúrember. Nem mondja, hogy Győző márpedig nem kultúrember. Ő ennél finomabb. Csak olyanféle határozott feltételezést alkalmaz, mint az angol portás. (Ne tessék aggódni, tudom, hogy az imperatívusz felszólító módot jelent és ez nem az. Lajos a kijelentő módból is kvázi felszólítót tud csinálni. A sorok között olvasni tudó érti, hogy ez azt jelenti: ne tekintsétek Győzőt kultúrembernek, mert kritizálni merészelte fenségemet.)
Nem idézem teljes egészében Lajos levelét; csak néhány szemelvényt adok.
Az Esélyegyenlőségi Nap-ról: A két nap alatt a REHA -HUNGARY rendezvényen - amelynek része az Esélyegyenlőségi Nap is- összesen több mint négyezer ember gondolt mást erről a napról mint Győző.
Lajos megsemmisítő érvet talált, amivel szemben Győző nem tehet mást, mint hogy arcán szégyenpírral elkullog. Négyezer emberrel plusz egy gondolatolvasóval szemben már tehetetlen. Eszembe jutott az a hivatalfőnök, aki súlyos betegség után ismét bement a hivatalba, és nagyon meg volt hatva, hogy mindenki a hogylétét tudakolja. Mennyire szeretik… Pedig nem tudhatta, melyikük érdeklődött azért, hogy megtudja, van-e remény, hogy végre megszabadul tőle.
Elképzelem az esélyegyenlőségi napra összesereglett embereket. (Lajos mint kultúrember láthatóan nem tudja, hogy az Esélyegyenlőségi Nap éppen annyira tulajdonnév, mint a Születésnapi Zsúr vagy a Baráti Összejövetel. Ezek egyike sem írandó nagybetűvel. Kultúremberek ragozni is tudnak az anyanyelvükön, és tudják, hogy a nap és a -ról kapcsolata nap-ról vagy napról – én nem mondom meg, hogy melyik, a helyes megoldás beküldői között kisorsolom az itt fölöslegessé vált kötőjelet. Szerintem legalábbis egy kultúrember tud ilyeneket. De persze ha a kultúrember definíciója „olyan ember, aki nem mond rosszat a MEOSZ-ról”, akkor nem szóltam.) Próbáljátok meg ti is elképzelni őket, kedves utókor. Összegyűlnek esélyegyenlősödni, és megjelenik körükben I. Lajos, a Nagy Ember, akinek mindez köszönhető. Körbelejt és megkérdezi, mi a véleményük. A válaszok könnyen elképzelhetők: „Ó, édes jó Lajosom, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.” El tudjátok képzelni, hogy valaki mást felel? Aki valaha megfordul egy esélyegyenlőségi napon, az mind ismeri Lajost és legényeit. Azonnal ott teremne Szakály és rádörrenne az illetőre, hát te háromezer-kilencszázkilencvenkilenc ember véleményével szegülsz szembe! Mit képzelsz magadról?
De megnyugtathatlak, kedves utókor, ez nem történt meg. Lajos nem kérdezett meg senkit, ha megtette volna, ez lenne az első eset a történelemben. Lajos még a szocializmusban tanult rendezvényt szervezni.
„1. Tűzd ki az időpontot és rendeld el a spontán felvonulást.
2. Írd meg a közleményt a felvonulás sikeréről és a megjelentek elvtársi, bajtársi összefogásáról.
3. A spontán felvonulás másnapján jelentesd meg a közleményt.”
Ugyanez a MEOSZ-szabályzat szerint:
5. A véleményeket ne tudakold, hanem csináld. Jelentsd ki, hogy mindenki egyetért veled. Ez elbizonytalanítja és félénkké teszi a viponyt.
Győző azért szegül szembe négyezer ember gondolataival, mert ennyien voltak ott. Ha véletlenül betévedt volna egy ezerfős piréz turistacsoport, akiknek fogalmuk sincs, hogy miről van szó, akkor már ötezer ember gondolatairól számolna be Lajos. Aki ott volt, az ezt gondolja és punktum!
Azt kívánom, hogy Szűcs Győzőnek végre sikerüljön valamit összehozni, mert eddig csak évente egyszer egyszer volt egy egy nagy kifakadása, fellendülése, aztán nem tett semmit.
Dumálni, különösen mások munkáját lebecsülni sokkal könnyebb, mint naponta tenni valamit. Mi azért igyekszünk továbbra is tenni a dolgunkat és ha Győző akarja, akkor együtt is működünk vele.
Kész, vége, Győző neve felkerülhet Lajos irodájának falán az aznapi kivégzettek listájára. Ha valami még maradt ebből a viponyból, azt most elpusztította, hát micsoda alak az ilyen, aki nem tesz semmit?! Csak a szája jár.
Hirtelen eszembe jutott egy gudzsaráti születésű ügyvéd, aki életstílust csinált abból, hogy nem tett semmit, csak ült, fonogatott a rokkáján, és ezzel előbb az őrületbe kergette a brit birodalmat, aztán ki Indiából. Vajon mit kapott volna Lajostól? Rágondolni is rossz.
6. Vond felelősségre a viponyt, amiért nem tesz semmit a mozgássérültekért. Hivatkozz unos-untalan arra, hogy te és munkatársaid milyen sokat tesztek. Érzékeltesd (de ne mondd ki), hogy a mozgássérültekért csak az tud tenni bármit is, aki magas pozícióban ül a MEOSZ-nál, és tedd felelőssé a viponyt, amiért ő nincsen ott. Ugyanakkor jelezd, hogy egy vipony soha nem kerülhetne magas pozícióba. Mindezzel eléred, hogy a vipony belátja: a rendszer kőbe van vésve, változásra semmiféleképpen nincs lehetőség. És végre lekopik rólad.
7. Ugyanakkor azonban csillogtasd meg, hogy ha a vipony akarja, akkor együttműködtök vele. Ilyet mondani semmibe sem kerül, az együttműködés pedig tág fogalom. Lehet, hogy a vipony arról ábrándozik, hogy pozícióba kerülhet a MEOSZ-nál, de az is lehet, hogy csak szeretné, ha a MEOSZ kijárna neki száz forint nyugdíjemelést. Az együttműködés lehetőségének megcsillogtatásával mindkettőben reményt keltesz. Arra már magától kell rájönnie, hogy az együttműködés feltétele a saját vélemény teljes feladása és a vonal kiabálva hirdetése.
Csak zárójelben írom: a MEOSZ-ban és tagegyesületeiben mintegy 4000 önkéntes dolgozik ingyen folyamatosan és a 220 ezer tag érdekében összesen 230 (országosan) részmunkaidős fizetett alkalmazott van, ebből a MEOSZ Központban 14 fő - mielőtt bárki "bedölne Győző demgaógiájának.
8. Állandóan ontsd a számokat. A mértéktelenül ontott számok nagyszerű hatást tudnak kelteni (vagy te azt állíthatod, hogy nagyszerű hatást keltettek, ami egy és ugyanaz). Főleg a létszámadatok és a költségvetési összegek fontosak.
Eszembe jut Lajosunk druszája, Korózs, aki előadásában egy pénzösszeget alaposan megmagyarázott. Tudj’ Isten, mi volt, az egésznek nem volt se füle, se farka; lényeg, hogy a kormány kegyeskedett elkölteni a saját kis spórolt pénzéből, mireánk, hálátlan alattvalókra. Azt mondta: „ÖTMILLIÁRD forint. Értik? ÖT EZER MILLIÓ FORINT!” És leste a hatást, hogy a hallgatóság majd összehasonlítja a pénztárcájában lapuló forintocskákkal és mennyire le lesz nyűgözve a kormány jóindulatán. Azt nem mondta, hogy ez a költségvetésnek hány százaléka, mert az nem lett volna ilyen hatásos.
A MEOSZ-kiskáté következő pontjához tudni kell, hogy Győző levelében az égvilágon semmi nem volt, amire ezekkel a létszámadatokkal értelme lett volna válaszolni. Lajosnak ez a mondata a levegőben lóg.
9. Számadatokat, az elért (bármilyen csekély) eredmények hangos kiabálását és egyéb, személyed és a MEOSZ nagyszerűségét bizonyító információkat bármikor onthatsz és ontanod is kell. Ne foglalkozz azzal, hogy mit mondott eredetileg a vipony. Nem ereszkedhetsz le odáig, hogy vitatkozol vele, és meg is kell mutatnod, hogy nem teszed. Ezt legjobban adatok és információk ötletszerű felsorolásával teheted. Ezzel azt az érzést kelted, hogy a vipony valamilyen rögzített szöveget szajkózó készüléket hallgat vagy olvas, és belátja, hogy egy géppel nem lehet vitatkozni.
Három évvel ezelőtt egyébként egy személyes beszélgetésen felajánlottam Győzőnek- mutassa meg közöttünk, hogy mire képes, mit tud jobbítani a munkánkon akár külső szakértőként, akár más módon. Aztán, ahogy mondani szokták: se kép se hang...
Úgy látszik, ez csakugyan elterjedt módszer. Győző már a többedik, akiről ezt hallom, feleségem meg ugye négy évvel ezelőtt járt úgy, hogy felajánlották neki, mutassa meg közöttük (vezetőségi tagként), hogy mire képes. Aztán jött a vezérlajosi telefon, és úgy kirúgták, hogy a kereke se érte a földet.
Ez egyébként egy érdekes adalék. A MEOSZ, mint minden intézmény, logikusan több hasznát veszi a szakembereknek, mint a képzetleneknek. Ugyanakkor viszont a szakember vipony sokkal több kárt okoz a vezérek tekintélyében, mint a képzetlen vipony. Lajos gondos vezető, ügyel arra, hogy a vipony ocsú közül kiszitálja a bólogató jánosok tiszta búzáját. Ezt közvetlen közelből figyelhettem meg. Szépen letesztelte feleségemet, hogy szakember-e, megadta azt a szükséges többletinformációt, aminek birtokában egy szakember már cselekedni tud, a képzetlen meg nem, és várta, mi lesz. Mikor látta, hogy feleségem cselekszik, tehát neki ez az információ elég, akkor Lajos már tudta, hányadán áll. Ez egy képzett szakember! És vipony! Veszély fenyegeti a hatalmat! Nem Lajosét persze, de a helyi hatalom is hatalom, és Lajos megvédi a helyi vezérek hatalmát, cserében azok is segítenek megvédeni az övét. Tehát támadott.
No, még egy nyiszit a végére.
- A súlyosan fogyatékos emberek tömegközlekedési viteldíj kedvezményt kaptak: mértéke helyközi közlekedésben 90 %, helyi közlekedésben 100 %
10. Legyél különösen büszke azokra az eredményekre, amiknek az érintettek semmilyen hasznát nem veszik. Törekedj is arra, hogy elérj ilyen eredményeket. Ez könnyű, mert a kormányzat szívesen belemegy olyan kedvezményekbe, amiket aztán senki nem tud igénybe venni, tehát olcsók.
Hát ilyen volt a helyzet a huszadik század száznyolcadik évében, kedves utókor.