Föltették nekem a kérdést: vajon az írók elolvassák-e a műveiket, úgy, ahogy a kérdező a kedvenceit, salátává nyúzva?
Hát én ugye csak a saját nevemben felelhetek, igen, persze. De ez többrétű dolog. Egyrészt mire egy könyv, vagy mondjuk a Kissy egy része elkészül, addigra elolvastam százszor, kisebb-nagyobb szakaszokat visszamegyek, ellenőrzök, mert hát szenilis vagyok és túl sok mindenre kell figyelni egy regényben. (Érdekes, nekem nincs meg az a problémám, ami miatt Asimov mindig csak egy fikciós művet írt egyszerre, ismeretterjesztő, tudományos munkát akármennyit, de regényt mindig csak egyet: attól tartott, hogy összekeverné a szálakat, szereplőket, cselekményeket. Nekem ilyen gondom sose volt, gond nélkül írtam a Kissyvel egyidejűleg – most végignéztem – a Medvebocsokat, a Hankát, a Gabi és a manót és az idén nyáron írt regényt, meg a Jane Carson-sorozat utolsó két részét. Meg egypár töredékben maradt művet. Talán mert mindegyik annyira más közegben játszódik, vagy nem tudom, de sose volt gond őket szétválasztani.) Gyakori, hogy kisebb-nagyobb szakaszt visszamenve azt találom, hogy nem konzisztens, continuityhiba van benne, például az idei regényemben is volt olyan, hogy az események idővonalán menet közben változtattam, és nem emlékeztem, hogy az elején már hivatkozás van későbbi eseményre, ami a változtatással máskorra került. Az ilyenek az újraolvasások során derülnek ki. Aztán amikor elkészül a könyv, illetve a Kissy esetében egy-egy rész, akkor az egészet elolvasom elejétől végéig, mielőtt fölkerülne a szerverre. (Illetve a három legújabb regény föl se került, ezek egyenesen papírkönyvek lesznek, illetve a Hanka máris az.)
Másrészt miután megjelentek, újraolvasom-e? Számtalanszor, gyakran csak kisebb-nagyobb részleteiket, az egészet ritkábban, de azért sokszor. Van úgy persze, hogy évekig nem. De most, ahogy átnéztem e cikk miatt a fönt linkelt regénylistát, egyik-másikra rányomtam és nem állhattam meg, hogy egy-egy részletet el ne olvassak megint. Mert ilyenkor vagyok együtt a gyerekeimmel, mind azok, az epizódszereplők is. A nyáron írt regényt a rendes újraolvasás után még egyszer újraolvastam, mielőtt átadtam volna annak a két embernek, aki ismerheti. Aztán letettem kicsit érlelni, és most kezdtem újraolvasni a napokban.
Nemcsak a continuityra kell persze ügyelni, hogy ha biciklivel indult el hazulról, akkor valami megálló után nem folytathatja az útját gyalog anélkül, hogy elmondanánk, hova tette a biciklit és miért. (A Jane Carson-sorozat dugig van continuityhibákkal; legalábbis az első két kötet biztosan.) Ennél is fontosabb az események idővonala, éspedig nem is azért, mert nem mehet matekórára, ha már elmondtuk, hogy az pénteken szokott lenni, és ma csütörtök van (ez continuity), hanem mert ezek gyerekek, akiknek a jellemfejlődése, világképének változása függvénye az események menetének. Nemcsak tanulnak abból, amit tapasztalnak, hanem változnak is a történtek által, illetve az idő puszta múlásával. Nyári regényem hőse is gyerek (ennél többet még sokáig nem fogok róla elmondani), és a történet során elég komoly jellemváltozáson megy át, többszörösen is, a regény viszont félasszociatív szerkesztésű, vagyis félúton van a Kissy szinte sima időrendje és a teljesen asszociatív szerkesztés között, amilyen Fekete István Ballagó idője; következésképpen nem mutathatja azokat a jellemvonásokat adott időpontban, amiket majd csak egy későbbi időpontban bekövetkező eseménysor hatására fog fölvenni, akkor sem, ha könyvbeli tárgyalásuk asszociatív okból pont fordított sorrendű. Tehát mások a reakciói, más a környezetnek azokra adott válasza, minden más, aszerint, hogy egy adott esemény már bekövetkezett-e vagy sem.
Ez teszi a regényírást állati érdekessé.