Koszorút kell küldenem az ország másik csücskébe, temetésre, pár nap múlva. Találok mindenféle cégeket, kiválasztom az egyiket. Virágposta.hu. Az árak elfogadhatóak, pontosabban akad egy-kettő, aminek elfogadható az ára, nem akarok én tízezreket költeni erre. De nem találom a megcélzott várost, az én hibám, nem láttam, hogy két lista is van, egy legördülőben rengeteg sok településsel, mindegy, fölhívtam a céget. Hölgy kikereste, ezer forint a kiszállítás a partnercéghez, aztán ők kiviszik a temetőbe. Jó. Mit tudhatom én, ugye, hogy őnekik mekkora konkurenciával kell versenyezni, az ő árképzésük nem tartozik rám, ezer forint, hát ezer forint. Ez tartható.
Kiválasztottuk a koszorút, egy órával később fölhívtam a céget, hölgy már emlékezett rám. Megnevezem a koszorút, kicsit nehezen találja meg, hát csipkebogyó az nincs. Mondjuk magamtól is tudom, hogy június derekán nem terem csipkebogyó, de mi közöm hozzá? Ők kitettek a webshopjukba egy árucikket, én azért jöttem, hogy rendeljek, a többi nem tartozik rám. Nem kértem, hogy legyen ott a webshopban pont ez az árucikk, és ami még van ebben az árfekvésben, az ronda, tehát egy közül ezt választottam. De a hölgy ezt megoldotta pillanatok alatt, van egy másik piros bogyó. Jó lesz azzal is. Teát úgyse főz belőle senki.
Szalag, felirat (a szöveget elsőre félreérti), elhunyt neve, temető helye, ezeket megbeszéljük. Szállítási díj háromezer-hatszáz forint.
– Parancsol?
Szépen elmondja újra.
– De már engedelmet, egy órával ezelőtt ez még ezer forint volt. Hogy tetszik azt gondolni, hogy hirtelen a háromszorosára, majdnem négyszeresére ugrik?
Átadja a főnökasszonynak, aki először is közli, hogy ez egy új kolléganő, amire kicsit hátracsapom a fülemet. Mégis mi közöm hozzá, hogy az ott milyen kolléganő? Hát kolléganőt rendeltem én vagy koszorút?
– Ne tessék haragudni, de nekem ehhez semmi közöm. Én még újabb vagyok, egy órával ezelőtt estem be ide virágot vásárolni, és nagyon úgy fest a dolog, hogy többet nem is jövök. Hát milyen rend van önöknél, hogy így ugrál az ár?
A főnökasszony, akit amúgy virágügyi szakembernek vagy üzletasszonynak hittem volna, nekiáll bebizonyítani, hogy ő egy hivatalnok, és elmagyarázza, hogy a honlapjukon hol található ez az ár. Mert egy hivatalban mindig azt kell bebizonyítani, hogy ő pontosan követte a vonatkozó szabályokban lefektetett előírásokat, tessék megnézni a paragrafusokat, ez volt őneki a kutya kötelessége.
Csak hát én nem a főnöke vagyok, hanem a vásárló, és ez nem hivatal, hanem virágüzlet.
– Jó, köszönöm a kioktatást, erre nincsen szükségem, van még valami megbeszélnivalónk?
– Én nem kioktatom önt, hanem… – és nekiáll elmagyarázni az én költségemre, hogy ő mit nem csinál. De engem ez ugyanúgy nem érdekel, ahogy az eddigi magyarázat sem, számomra teljesen mindegy, hogy miért nem annyi az ár, amennyi egy órája volt, teljesen mindegy, hogy hol van a helyes ár feltüntetve, és az is teljesen mindegy, hogy ő engem kioktat-e. Ezzel a céggel nem lesz többet üzletkötni valóm, ezért engem a továbbiakban egyetlen dolog érdekel: lezárni ezt a vásárlást, mert már nincs idő másik céget keresni, nekünk is lévén addig még egypár dolgunk. Vigyék ki hétfőn a koszorút, aztán alászolgája. Nagy nehezen eljutunk a rendelésszámig, amit beírok az átutalásba, részemről már csak egy teendő maradt: megírni ezt a cikket. De hétfőig várok a közzétételével.
Azért az árlistát végignéztem. A legalacsonyabb szállítási díj természetesen Budapest, hiszen ők odavalósiak, és az is ezerötszáz forint. Hogy az új kolléganő honnan szedte az ezer forintot, a leghalványabb sejtelmem sincsen. Azaz egy sejtelmem mégiscsak van, de az elég illetlen. Úgy szól, hogy van egy vevőcsalogató tarifa, és van egy valóságos, ami csak akkor kerül elő, amikor a vevő már hátha rálegyint.
Állati cikis dolog egyébként ilyen nemtudomkákat tartani. Ha nekem lett volna egy magnófelvételem arról, hogy az új kolléganő ezer forintot mondott, és jóval több időm lett volna, akkor nekik szegezem a fogyasztóvédelmi törvényt: ha kétféle ár van, az alacsonyabbik az érvényes, és felőlem hivatkozhat arra, hogy az új kolléganő ráadásul még szőke is, ez a törvényt már nem érdekli, ezer forintért kell szállítani, a különbözetet maximum ráverheti az új kolléganőre. Ezért állati cikis dolog ilyen nemtudomkának lenni is. Csengersimára is akarhat valaki szállíttatni, ha neki is először ezer forintot mondanak, aztán lezseren föllebbentik a fátylat a tizenhatezer-ötszáz forintos valódi árról, abból nem lesz rálegyintés, akármilyen sürgős, abból inkább fogyasztóvédelem lesz.
Én sem azért nem megyek fogyasztóvédelemhez, mert minden bokorban terem kétezer-hatszáz forint, hanem mert nem hiszek benne. Nem tudom bizonyítani, hogy az új kolléganő először ezer forintot mondott, van bennem egy ilyen furaság, hogy nem veszem magnóra, ha felhívok egy virágüzletet, bízom benne, hogy nem a házi nemtudomka fogja fölvenni, meg nem a virágot venni beugrott szomszéd pék. Ők azt fogják mondani, hogy a vevőt tájékoztatták az árakról, ami igaz is, és nem kötelesek hozzámondani, hogy kétszer, kétféleképpen. A fogyasztóvédelem pedig elkönyveli, hogy a cég szabályszerűen járt el, forduljak föl.
Úgyhogy marad a cikk. Annak sem az a célja, hogy ezek után a kedves olvasó ne őnáluk vegyen virágot, mert hát mit bánom én, hogy az olvasó hol vásárol, vagy hogy a Virágposta.hu virágzik-e vagy ők kapnak koszorút.
Nélkülük is jut éppen elég nemtudomka az életünkbe.