Találtam egy csoportot azoknak, akik szeretik a matekot, és elgondolkodtam rajta, hogy én szeretem-e és miért. Nos, érteni nem értem, de szeretem, és összeszedtem néhány okot.
1. Mert demokratikus. Az a tény, hogy 6 + 6 az 12, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 5 + 7 is lehessen 12.
2. Mert változatos. Ha a matematikus megunta az addig használt jeleket, egyszerűen fejre állít egy betűt vagy pöttyöket tesz egy nyíl köré, és máris van egy új jele, aminek csak ő tudja a jelentését. Jó esetben.
3. Mert logikus. Bármilyen sok emeletes, agyonbonyolított egyenletet szabályos lépésekkel meg lehet fejteni – legalábbis állítólag vannak, akik képesek rá –, és a végén kijön 42.
4. Mert nemzetközi. Egyezményes jelrendszert használ. Ugyanazt a képletet bármilyen földrészen élő, bármilyen vallású, nyelvű, foglalkozású, korú, nemű, származású és családi állapotú emberek egyformán nem értik.
5. Mert óvatos. Az egyenlőségjel sosem állítja, hogy a két mennyiség egyenlő. Mindössze annak kijelentésére szorítkozik, hogy a hibahatárokon belül egyenlőnek mutatkoznak. Ezen túlmenően minden felelősséget elhárít magától. Neki a matematikus mondta, hogy álljon oda.
6. Mert családias. Igaz, nem egyformán. Az összeadandók között gyengébb a kötelék, mint a szorzandók között, de megvan.
7. Mert univerzális. Bármilyen fizikai, földrajzi vagy társadalomtudományi problémát meg lehet oldani, ha az ember megtalálja és megoldja a megfelelő egyenletet. Az se gond, hogy az egyenletet nem találjuk meg, hiszen úgyse lennénk képesek megoldani.
8. Mert biztonságos. Ha egyesével számolni kezdünk, a századik lépésnél teljes bizonyossággal eljutunk százig. Hacsak nincs a közelben egy matematikus. Ő esetleg kilencvenhétnél azt mondja, hogy „feltéve, hogy delta Kudlik Júlia nem egyenlő omega Kóbor Jánossal”, és borul az egész.
Ez az én tíz okom, amiért szeretem a matematikát – a mérési hibahatáron belül.