Szereplőválogatás

Szóval hol volt, hol nem volt, volt egyszer Gabi, aki találkozott egy karácsonyi manóval. Nem épp szokványos körülmények között, legalábbis nekem még sosem esett karácsonyi manó a padlásomra, mert éppen a Télapó egyik szánját javította – hát Gabinak igen. De persze nem hitte el, hogy karácsonyi manó, mert ő egy modern kislány, márpedig a manónak muszáj volt valahogy visszajutni az Északi-sarkra.
  Persze az egész történetet nem mesélem el, majd meglátja az olvasó – ha sikerül megvalósítani négy évvel ezelőtt kigondolt ötletemet. Ez pedig az, hogy én megírom Gabi és a manó történetét – ez már megvan –, és csinálunk belőle klassz képeskönyvet, aminek fotó-rajz technikával készülnek a képei. Valami olyasféleképpen, mint ezen a képen,1 csak pont fordítva, itt a gyerek lesz eleven és a háttér lesz rajzolva.
  Fotósunk már van; grafikusjelöltünk is van. Keressük a gyereket. Írtam egy jegyzéket, hogy mit szeretnénk tudni és mit tudunk mondani.

Jelenleg (június 11-én) öt jelölt van versenyben, azazhogy verseny nem lesz, már csak szervezéstechnikai okokból se fogjuk őket vizsgáztatni, hogy mondjuk melyikük tudja élethűbben eljátszani a szerepet. Mindenesetre ez a létszám. Jelentkezéseket mindaddig várunk, amíg ez a szöveg itt van.

Kit keresünk?kislányt
Mekkorát?6–10 éveset
Hogy nézzen ki?nincs megkötés
Mit tudjon?némi színészi tehetség nem árt
Honnan?Budapest vagy Szeged és környékük előnyben, amúgy bárhonnan, ha tud utazni
Mivégre?fotózáshoz
Mi célból?meseregény illusztrációihoz
Tárgya?karácsonyi történet
Címe?Gabi és a manó
Ki írta?Láng Attila D.
Ki adja ki?az Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
Milyen példányszámban?majd kitaláljuk
Ki fotóz?Pál Anna Viktória
Ki a grafikus?csak jelölt van
Ki lesz jelen?a gyerek, legalább egy szülő, a fotós, a grafikus, talán a szerző
Mikor és hol?még nem tudjuk
Meddig tart?pár órát
Mi lesz a képeken?a gyerek az adott jelmezben, mintha azt csinálná, amit a történet szerint, és a grafikus mellérajzolja a Télapó manóját meg a helyszínt
Jelmez?1. otthoni viselet játszáshoz; 2. vastag téli öltözék (majd mindkettőt átírjuk a könyvben olyanra, ami van)
Hogy készül?a gyerek elolvassa (felolvassák neki) a kéziratot (bele szabad szólni a tartalmába!), elképzeli magát a főszereplő helyében, aztán jön a művészet
Beszélni is kell?állóképek, papírlapon
Lesz igazi szereplőválogatás?túl sok macerával járna
Ki választ a jelentkezők közül és mi alapján?még nem tudjuk, de van esély, hogy egyszerűen sorsolni fogunk, mert mindegyik teljesen alkalmasnak tűnik
Előzetes találkozás?ha technikailag megoldható
Kivel?hát akivel technikailag megoldható
Mi kell a jelentkezéshez?egy vagy több fotó, név, elérhetőségek, emellé bármit lehet írni, mindez a címre
Gázsi?egyszeri csekélyke összeg (én fizetem ám az egészet), majd egy példány a kész könyvből, és részesedés a könyv nyereségéből, ha lesz, talán némi hírnév
Szerződéssel?persze
Mikor készül el?a grafikusnak kell a legtöbb idő, aztán jön a kiadó, nyomda… hónapok
Mi lesz, ha nyereséges lesz?örülünk
És ha veszteséges?akkor is örülünk, nem a pénzért csináljuk
Kérdések?a címre lehet írni

»»»»»»

1 A kép F. Nagy Piroska Gyere velem a gyerekklubba! című könyvéből való, kiadta a Móra 1981-ben, rajz: Kondor Lajos, fotó: Pünkösdi László.