Csing a csingelőke, nyunyákos, möfkös hangú néni a hrvfbmlvlbm zéertétől. Két rossz pont. Tájékoztatni szeretne, ez már három.
– Elnézést, milyen zéertétől?
Tömpög vagy öt másodpercet, még egy rossz pont, most épp nem tudja a cége nevit vagy meg köll néznie a Szabályzatban, hogy ilyenkor be köll vallani vagy lekuhhantani a paccert, hogy mit merészel?
– Provident.
Elköffögi az adataimnak az övéké rákerülését az ő rögzítésére, megint egy rossz pont, engöm ez nem érdeköl, untat, undít, az időmet rabolja. És azonosítani akar engömet. Hát azonosíjja őtet a halottkém!
A születési nevemet kérdözi.
– Kérem, hát csak tudja, kit hívott. Mit óhajt?
– De a szabályrendeleti előírmány…
– Akkor legfeljebb nem fog engem azonosítani.
Fölemeli a hangáját az ő szájából énfülembe, utolsó rossz pont, kifaszom én vagyok, hogy oktasson engöm?! Mi lesz itt később, ki fog abálni velem?!
– De a jogszabály a banki…
– Ez engöm nem érdeköl. Kezcsókolom.
És dekonstruálom a beszélgetés villámdelejes fonalát.
Nokmszpen. Van a Torma Gedeon-elv. „Az ön parancsa nekem nem parancs.” Engöm nem érdeköl, hogy őneki mit előírmányoznak a rendeleti szabályozványok, foganatosításaképpen eszközölve. Ő hívott engöm, tehát ő akar tőlem valamit. Nem kapta mög, mert ráütiapöcsét-ügyintéző hivatalnyicát játszott velem, pedig árusítani köllött vaóna. Az se sikerült vaóna sperpeciel, mert nincs egy alzó grandom se, ez mondjuk alapból a hömbörgés.