Elkészült a Kissy huszonkettedik része – jó szórakozást kívánunk hozzá.
Úgy tervezte, hogy végiggurul a folyóparton, Saint-Cloud-nál megy át a hídon, ez úgy húsz kilométer lehet, negyvenes átlagsebességet fog tartani, félóra és otthon van. Nem is lett volna semmi gond, ha a shindy át nem sétál éppen az orra előtt, amikor a Marie-híd lábánál várakozott a piros lámpánál. És egy gyereket vezetett kézen fogva.
Kissy tűnődve nézegette a forgalmat, rutinszerűen ellenőrizte, hogy a zebrán átkelők és az autókban ülők között nincsen cica, és elnézte a shindyt, amint a kislányt kézen fogva áthalad az úton. Azok szép nyugodt léptekkel már a járdaszigetnél jártak, amikor neki verdesni kezdte valami a sisakját belülről. Shindy! Egy kislánnyal kézen fogva! A nyílt utcán!
Meg kellett várnia a zöldet, aztán nem hajtott tovább egyenesen, hanem rákanyarodott a hídra. Végighajtott rajta, megelőzve amazokat, talált egy bicikliparkolót, letette a motort és elmélyülten tanulmányozni kezdte a régiségbolt kirakatát.
Amikor a shindy megérkezett a kislánnyal, a rá vadászó alapítványi kisegeret tökéletesen lekötötte egy hétezer eurós Louis Vuitton táska szemlélése, annyira, hogy amikor húsz méter előnyt adva a nyomukba szegődött, már nem tudta volna megmondani, hogy táskát látott-e vagy repülőgép-anyahajót, és nem is érdekelte többé. Ballagott a shindy és a kislány mögött, nem sietett, mert amazok sem siettek. Először ők is megnézték a régiségüzlet kirakatát, aztán átmentek a túloldalra, mert emitt nem volt több kirakat. Kissy még a táskákat tanulmányozta, és a kirakatban tükröződő képen figyelte, amint a kislány a cukrászda bejáratára mutat, de a shindy lehajol hozzá, valamit mond neki, aztán továbbmennek.
– C-c-c – közölte Kissy egy mutatós aranyórával. – Igazán vehetne neki egy szelet tortát, mielőtt megerőszakolja. A gyerek tízéves lehet, ebben a korban nagyra értékelik, ha a tortát még a nemi erőszak előtt kapják. Utána már nem esik olyan jól.
Az aranyóra nem szólt semmit. Kissy hamarosan el is búcsúzott a kirakattól és követte a shindyt, aki az utca túloldalán türelmesen megvárta, hogy a gyerek szemügyre vegye a l’Île Flottante kirakatát is. Venni nem vettek semmit ott sem. Kissy kicsit előrement, a gyógyszertár kirakatát tanulmányozta. Majd továbbsétál, amikor amazok visszajönnek erre az oldalra, hiszen a shindynek nyilván dolga lesz… nem, nem biztos, hogy lesz neki dolga a patikában. Nem meri a gyereket bevinni magával és négy évszakos Michelin radiált venni vele, mert paranoiás. Kint hagyni se meri. Ami neki innen kellhet, azt már megvette jóval azelőtt, hogy a gyereket elcsalta.
Jól számított, nem jöttek vissza erre az oldalra, csak a sarkon, ahol befordultak a keresztutcába. Egy könyvesbolt előtt álldogáltak pár percig, ügyet sem vetve a kisegérre, akinek el kellett haladnia mellettük, aztán beléptek egy piros portálú üzletbe. Kissy bólintott. Aha. Szóval mégiscsak elhozta cukrászdába, de nem abba, emebbe. Válogat. Kikereste az üzlet honlapját és csettintett a nyelvével. Ez nem is cukrászda, hanem teaház, alighanem drága hely, igazi különlegességekkel. Hosszú éjszaka vár a kislányra. Egy kis szerencsével a shindy egyenesen egy kibetonozott pincébe viszi, és soha többé nem ereszti el.
Kissy ráérősen visszasétált az üzlethez és elballagott előtte. Azok ketten éppen a kiszolgálóval tárgyaltak. A kislány persze nem gyanít semmit, nem próbál neki jelet adni, még kevésbé megszökni. Pedig lehet, hogy évekig ez a kiszolgáló lesz az utolsó, akit lát, a shindyn kívül. Hacsak persze nem arra ébred holnap reggel, hogy a shindy ráadásul még meg is fojtotta.
Kissy fölhívta az alapítványt, Nimbyt kérte. Műszaki segítségre volt szüksége.