Jerry 1.0

Ezennel közreadom azt a billentyűs egérmeghajtót, amit idestova egy éve írtam, és azóta használok egész nap, gond nélkül, és teljesen meg vagyok elégedve vele.
  Sok éve nincsen egerem, illetve néhány éve van egy, de csak a legritkább esetben veszem elő. Sokáig a Windows MouseKeys programját használtam, aztán áttértem különféle segédprogramokra, de egyik se volt az igazi, végül megírtam a sajátomat. Kényelmesebb és többet tud. XP alatt használható.
  A Jerry szolgáltatásai:
  – az egérkurzor nyolcirányú mozgatása;
  – kétféle mozgási sebesség;
  – kattintás bal, jobb, középső gombbal;
  – húzás mindhárom gombbal;
  – egérgörgő;
  – ugrálás a képernyő négy negyede között;
  – koordináták és távolságok kijelzése;
  – színkijelzés;
  – a billentyűzet átdefiniálása tetszés szerint;
  – távolságmérő és kattintásszámláló;
  – wrap funkció.
  A program letöltése és kicsomagolása után a Jerry.exére kattintva indítható. A tálcán vigyorgó kisegérfej jelenik meg, és az egér innentől a tízes billentyűzettel mozog. A Num Locknak ehhez bekapcsolva kell lennie.
  A programból kiléphetünk, ha az egeres ikonra kattintunk, és az egyetlen tételből álló menüben az Exitet választjuk (de az egér ekkor már nem működik, csak a kurzornyilak és az Enter segít).
  
Funkciók

Num Lock
ki-bekapcsolás
/
húzás
Ctrl: jobb
Alt: középső
*
sebességváltás

görgetés fel
7
balra fel
8
fel
9
jobbra fel
+
görgetés le
4
balra
5
kattintás
Alt: középső
6
jobbra
1
balra le
2
le
3
jobbra le
Enter
0
jobb kattintás
.
ugrás
Ctrl: infó


A nyolcirányú mozgatás sebessége a * gombbal két fokozatban állítható: alaphelyzetben húsz, lassúra kapcsolva egy pontonként mozog az egér. A gyors mozgással hamar elérjük a képernyő bármelyik részét, a lassúval pedig meg lehet célozni apró részleteket. Az ikon színe jelzi a sebességet: gyors módban barna, lassúban szürke az egérfejecske. A kattintás gombja nemcsak kattint, hanem vissza is kapcsol gyorsra, mert általában csak azért kapcsolunk lassúra, hogy egy-egy kattintanivaló apróságot elérjünk, utána szaladunk tovább.
  
Valamit húzni a / gombbal lehet. Megnyomjuk, elengedjük, és úgy mozgunk tovább a nyolc iránygombbal, hogy közben a Windows lenyomott egérgombot érzékel. Elengedni kétféleképpen is lehet: vagy megint a / gombbal, vagy kattintással. A kettő nem ugyanaz, egyes programok a kattintást a húzás megszakításának (Esc billentyűnek) értelmezik és félbeszakítják a műveletet. Ezeknél csak a / másodszori megnyomásával fejezhetjük be a húzási műveletet.
  A húzás bekapcsolásakor a sebességváltó automatikusan lassúra kapcsol, de ha nagyobb területet akarunk kijelölni, ekkor is visszaválthatunk gyorsra. Húzás közben az egérfej piros, ha lassú a mozgás, és fehér, ha gyors.
  
A . gomb kétféle célra szolgál: önállóan az ugrás, Ctrl-lal együtt a koordinátakijelzés műveletére.
  Az ugrás a képernyő négy negyedének közepe között ugrál az óramutató járása szerint. Segítségével gyorsabban megközelíthetjük a képernyő távoli részeit (bár legtöbbször a sima mozgatás is elég gyors).
  A koordináták egy tooltipben jelennek meg a következő formában:
  

160, 264 #FF8000

  Itt az első két szám a képernyő kiválasztott pontjának x és y koordinátája, a # utáni hatjegyű hexakód pedig az ott levő pont színe RGB-ben. A felirat mindaddig a képernyőn marad, amíg a Ctrl . gombot újra meg nem nyomjuk. Ha később megint megnyomjuk, a felirat hosszabb lesz:
  
374, 511 #C0C0C0 Δ326 Δx 214 Δy 247

  Ezúttal a pont koordinátái és színe után megjelenik az előző ponttól mért távolság is, három értékkel: a két pont közötti távolság (Δ), illetve az x és y irányú elmozdulás.
  
Ha az egeret rávisszük a program ikonjára, megjelenik a legutóbbi indítás óta megtett távolság, valamint a bal és jobb kattintások száma.
  
A wrap funkció a Jerry egyedülálló szolgáltatása, eddig még egyetlen egérkezelő programban sem találkoztam ilyennel. Ha az egérkurzort kivisszük a képernyő bármelyik szélén, visszajön a másik szélén. Kis ismerkedés után ez ragyogóan használható arra, hogy még gyorsabban érhessünk el valamit a képernyőn: ha a tálcán kell valami, és az egér a képernyő felső részén van, akkor gyorsabb lesz fölfelé elindulni, alul visszajönni, és máris kisebb a megteendő távolság, tehát rövidebb az idő is.
  
Átdefiniálás
  
Az egeret mozgató billentyűket átdefiniálhatjuk, ha bármilyen szövegszerkesztővel átírjuk a mellékelt jerry.txt file-t. A változtatásokat azonban a Jerry csak újraindítás után veszi figyelembe.
  A jerry.txt-ben minden sor egy billentyűnek felel meg. A sorban két dolog áll: egy billentyű, majd egy Jerry-parancs, a kettő között szóközzel. Mindent kisbetűkkel kell írni.
  
A billentyűk nevét { és } jelek közé kell tenni. A tízes billentyűzet billentyűi a következők:
  numpad0… numpad9 – a számjegyek
  numpaddiv/
  numpadmult*
  numpadadd+
  numpadsub
  numpaddot.
  De az egész billentyűzet hozzáférhető, olyan nevekkel, mint esc, f1, f2 (stb.), enter, bs (Backspace), space, tab, up, down, left, right, home, end, ins, del, pgup, pgdn és hasonlók. A betű- és írásjelbillentyűket a nevükön lehet elérni, de náluk nem kell { és } jel.
  A billentyű neve elé egy vagy több jelet tehetünk, amik a váltókat jelképezik:
  + = Shift
  ^ = Ctrl
  ! = Alt
  # = Win
  
A Jerry parancsai a következők:
  left, right, up, down – vízszintes és függőleges irányok
  leftup, rightup, leftdown, rightdown – átlós irányok
  lclick, rclick, mclick – kattintás bal, jobb, középső gombbal
  wheelup, wheeldown – görgetés fel-le
  togglespeed – sebességváltás
  toggledrag – húzás bal gombbal
  togglerightdrag, togglemiddledrag – húzás jobb, középső gombbal
  quarter – ugrás
  coords – koordinátakiírás
  
Egy példa:

^{numpaddot} coords

Ez a sor a Ctrl . billentyűkombinációhoz a koordinátakiírás parancsát rendeli.

»»»»»»