Csöngetnek, Invitel megbízásából keresik a lakókat. Vadidegent ugye nem engedek be, felöltözök, kibatramáskodok. Három fiatalember. Náluk van-e valami szolgáltatásunk? Igen, a telefon. Meg vagyok-e elégedve? Meg. Net, tévé a tonhalnál van? Ott. Meg vagyok vele elégedve? Meg. Hűség van-e rajta? Van. Hát akkor nem is zavarjuk tovább, aszongya. Nézek rá, mint a hülye.
– Uram, négy fok van! Ezért rángatott ki?
– Én nem kértem, hogy jöjjön ki.
– Nem tudtam, hogy miért jöttek.
– Nem kérdezte.
Hát ebben igaza van. Nem kérdeztem. Szó nélkül sarkon fordultam és bejöttem. És most fölhívom a tonhalat és átszámhordoztatom a telefont, mert ebből elég. Itt ezt most abbafejezzük. Rendszeresen csörömpöl a telefonból az Invitel, hogy különféle szolgáltatásokat adjon el, és ha netán valamelyiket kérném, ami sátoros ünnepeken egyszer ha előfordul, akkor döbbenetükre kiderül, hogy azt Krisznek márpedig sajáthangilag jóvá kell hagynia, és márpedig őnélküle ezt nem lehet. De hogy most már személyesen is zaklatnak, és amikor meg vagyok döbbenve, hogy a reklámjukért idezarándokolt három ember és kivertek a négy fokba, akkor nekik áll följebb. Ezt nem játsszuk. Lehet, hogy a tonhal szolgáltatása szar, de legalább nem nyaggatnak örökké, hogy havi ezer forintokért további szar szolgáltatásokat sózzanak rám.