Vettem sajtos kiplit, zacsiba raktam őket és indultam volna tovább. Alig moccanok, az autó ugrik egyet és nekikoccan az italos polcnak. Az üvegek összecsörrennek, a legfelső polcon két palack billegni kezd, egymásra néznek és levetik magukat a mélybe.
Ők már nem szenvedtek többé, de Editke takaríthatott vagy egy negyedórát, én meg állhattam a fornettis polc mögött, mert az autónak iszonyatos ereje van, az egész polcot föl tudta volna dönteni, de az üvegszilánkot nem kultiválja. Sajnos az erő mellé nem építettek be ütközésgátlót, nekem meg abban az irányban pont nem volt szemem.
Pár hete a pénztárnál jártam így, bár csak tétlen szemlélőként, egy korábbi vásárló söre zuhant le a szalagról, fele akkora magasságról, de az is több méteres körzetben beterített mindent a szilánkokkal. Még véletlenül sem azután, hogy mi távoztunk. Mindig elénk ugranak.
De az csak sör volt – egy. Ez nehezebb pia, vastag falú üvegben – kettő. Egy vodka és egy martini. Négyezer-hétszáz forint. Mert ha már zúzok, akkor megadom a módját.
Tettemmel föl kívánom hívni a figyelmet arra, mennyire káros az alkohol és mennyivel jobbak a szénsavas üdítőitalok. Azok ugyanis műanyag flakonokban vannak, valószínűleg egyben maradtak volna – legfeljebb egy darabig pattognak még a kövön.