Holnap ünnepel az ország, október 23-a, ötvenedik évforduló, 1956, lyukas zászló. Holnap ünnepel az ország. De miért is pont holnap ünnepel az ország? Holnap lesz az ötvenedik évforduló? Mit jelent az, hogy ötvenedik évforduló? Tizennyolcezer-kétszázhatvankét nap telt el 1956. október 23-a óta, nem valami kerek szám. Ötven év? Mit jelent ötven év? Mit jelent egy év? A Föld ötvenszer kerülte meg azóta a Napot? Hát nem egészen pontosan, de nagyjából igen, ám mi köze a Föld Nap körüli keringésének a Corvin közi csatához?
De félre az elvont tudományos gondolkodással. Civilizációnk a napokat egyezményes címkékkel jelölte meg, amik 365, négyévenként 366 naponként ismétlődnek, és ha a nap címkéje megegyezik azzal, ami valamilyen fontos esemény napján az érvényes címke volt, akkor ünnepről beszélünk, és punktum. (Vigyázat: az évenkénti címkéről van szó, mert van egy másik címke is, ami hétnaponta ismétlődik, de ha ez egyezik meg, akkor nem tartunk ünnepet.) Persze vannak más címkék is, holnap nemcsak 2006. október 23-a lesz, hanem 5767. hesván 1-je, 1427. ramadán 30-a, 215. brumaire 1-je, 1928. kartika 1-je, 1723. bahah 13-a és még sok minden más, de ezek a címkék nem érvényesek. Hesván 1-jén vagy ramadán 30-án egyszerűen nem ünneplünk és kész. Illetve ünneplünk, holnap is fogunk, de függetlenül attól, hogy van vagy nincs brumaire elseje vagy bahah 13-a, minket csakis és kizárólag október 23-a érdekel. Azaz pillanat, nem mindegyik október 23-a, mert lesz egy október 23-a két héttel később is, de azt mi november 5-ének fogjuk nevezni és nem ünnepelünk. Vagy például ha október 23-ából nem is, de március 15-éből három van, az egyiket megünnepeljük, a másik két nappal később van és nem ünnepeljük meg, a harmadik két héttel később és azt se ünnepeljük meg. De nem ám mindig a legelsőt tartjuk, mert ha akad olyan március 15-e vagy október 23-a, ami korábban van, azt sem ünnepeljük meg.
De félre az internacionalista akadékoskodással, mi magyarok vagyunk, egyféle naptárat használunk, és ha abban október 23-a van, akkor ünnepelünk, a többi naptár minket márpedig nem érdekel.
Hát jó. Akkor nézzük meg, mit is ünneplünk mi magyarok és miért. Vannak vallási ünnepek, húsvét meg karácsony, és van az évváltás ünnepe, szilveszter–újév, de ezeket más népek is tartják, ezek nem magyar ünnepek. Magyar ünnep március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a, nemzeti gyásznap pedig október 6-a.
Miért ünnepeljük ezeket? Mert emlékszünk és emlékezni kívánunk a múltunkra. Jó dolog ez? Persze hogy jó dolog, ha nem ismerjük a múltat, akkor nincs kiindulási alapunk a jövőhöz, úgy járunk, mint a hangyák Clifford D. Simak szerint, akik azért nem tudtak technikai civilizációt teremteni, mert minden télen elpusztulnak, s minden tavasszal újra kell kezdeniük a világ felfedezését.
De vajon így kell emlékezni a múltra?
Március 15-én reggel több millió magyar polgár kokárdát tűz a ruhájára, és egész nap azzal mászkál. Elmegy a Nemzeti Múzeum elé, elmegy városának valamilyen rendezvényére, és örül, hogy nem kell dolgozni. Este leveszi a kokárdát és kidobja a szemétbe. Egy év múlva megint vesz egy kokárdát és kezdődik az egész elölről. Két március 15-e között pedig fütyül arra, hogy volt 1848-as forradalom, volt Petőfi, Kossuth és Bem. Október 6-án megemlékezik a tizenhárom aradi vértanúról, bár a nevüket nem tudja, de arra emlékszik, hogy egy részük nem is volt magyar. Azt nem tudja, hogy melyik nem volt magyar és milyen nemzetiségű volt, de emlékszik rá, hogy milyen szép dolog volt tőlük, hogy csatlakoztak a magyar forradalomhoz. Sok százezer magyar iskolás minden évben megemlékezik, koszorúz és lobogóz, de ha mondjuk májusban nekik szegeznénk a kérdést, hogy melyik évben volt az a bizonyos október hatodika, lehet, hogy 1848-at mondanának, sőt az se lehetetlen, hogy 1956-ot. De koszorúznak.
Úgy néz ki, a megemlékezés szó azt jelenti: úgy csinálni, mintha emlékeznénk valamire, amire nem emlékszünk. Nem valami dicsekednivaló dolog.
A választás is furcsa. Volt egy forradalom 1848-ban és egy forradalom 1956-ban, valamint volt egy államalapítás 1000-ben, erről a háromról emlékezünk meg. De miért éppen erről a háromról?
1956-ban hős lelkű emberek két hétig tartották magukat a túlerővel szemben. Végül leverték őket. 1848-ban hős lelkű emberek másfél évig harcoltak, bár az ellenség akkor nem volt olyan nagy túlerőben. Végül őket is leverték.
És 1552-ben? Eger várának védői nagyobb túlerővel szálltak szembe, mint bárki bármikor a magyar történelemben, és kitartottak, most nem emlékszem, hogy meddig. Őket nem verték le! Eger vára ugyan elesett, de három évvel később, amikor visszajött a török; 1552-ben Szulejmán hadai feladták a hiábavaló küzdelmet és elvonultak. Ezt miért nem ünnepeljük? Volt túlerő? Volt. Kitartottak? Ki. Hősiesen. Hő. Magyarok voltak? Mi az hogy! Győztek? Igen. Akkor és ott győztek, ha később vesztettek is. Meg különben is, a győzelem nem feltétele az ünneplésnek, nekünk csupa vesztes forradalmunk, szabadságharcunk, háborúnk volt, ha azokat ünnepeljük, egy győztes várostromot miért nem?
Dobó Istvánról ugyanúgy vannak utcák elnevezve, mint Kossuthról vagy Petőfiről; azaz nem ugyanúgy, mert Kossuth és Petőfi utca Magyarország mind a háromezer településén és Budapest valamennyi kerületében található, Dobóról kevesebbet neveztek el, de elneveztek. Bornemissza Gergelyről nem neveztek el utcát, mert őt csak Gárdonyi találta ki, de Dobó István létezett, megvédte Eger várát és az ország szabadságát, és neveztek el róla utcákat. De ünneplést nem kap. Miért nem?
Vagy miért nem emlékezünk meg Dózsa Györgyről? A Városliget mellett egy forgalmas főút van róla elnevezve, és nem az az egyetlen. Ő nem az ország szabadságáért harcolt: a jobbágyok felkelését vezette a nemesek ellen, mai fogalmakkal a szegények esélyegyenlőségéért küzdött. Ma megkapná a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendjét, a pártok versengenének, hogy melyikük tudja soraiba csábítani és indítani a miniszterelnökségért, mert nagyszerű esélyei volnának. Mármint ha túlélte volna, mint ahogy 1514-ben nem élte túl. De ünnepelni nem vagyunk hajlandók.
De nemcsak olyanok voltak a történelemben, akik fegyverrel érték el azt, ami miatt emlékszünk rájuk (de nem emlékezünk meg róluk). Hunyadi Mátyás például sokat hadakozott, de nem ezért emlékszünk rá, hanem mint az igazságos királyra, aki gondot viselt a szegény emberre, bőkezűen megjutalmazta a jókat és kegyetlen kínzások nélkül büntette a gonoszokat. Közvélemény-kutatással kideríthető, hogy Magyarország összes vezetője közül, I. Istvántól Gyurcsány Ferencig bezárólag, Hunyadi Mátyás a legnépszerűbb. Róla is el van nevezgetve egypár dolog, de nem ünnepeljük se a születését, se a trónra léptét, se azt a napot, amikor Budán volt kutyavásár (egyszer!), semmit nem ünnepelünk. Mindenki ismeri a Mátyás-meséket, tudja, hogy a királynak nagy volt az orra, de a legtöbben zavarba jönnek, ha megkérdezik tőlük, hogy melyik században élt. Pedig tarthatnánk a tiszteletére egy ünnepet február 23-án, akkor van a születésnapja. Istvánhoz képest, akit viszont ünnepelünk, Mátyás egy demokratikus gondolkodású, modern úriember volt, és tett annyit, hogy ünnepelhetnénk.
Hát II. József? Róla körülbelül annyit tudunk, hogy halála előtt egy tollvonással visszavonta rendeleteit, de mik voltak azok a rendeletek? Erről ma már nem tudunk semmit. Szabad vallásgyakorlás, a jobbágyok röghözkötöttségének megszüntetése, a halálbüntetés eltörlése, állami ügyvédek a parasztoknak, csupa hipermodern gondolat az akkori világban, némelyik fél évszázaddal később még ott volt a Landerer-nyomdában kiadott híres tizenkét pontban. Mert a nemesek ellenállása miatt II. Józsefnek vissza kellett vonnia őket. De bevezette! Ő is egy lehetne a sok hamvába hullt forradalmár közül, akikről megemlékezünk.
De nem. Mi kiválasztottunk hármat a sokaságból, és azokra zúdítjuk minden zászlólobogtatásunkat.
Zászlovak nélkül nem is lehet ünnepelni, úgy fest a dolog. Ezért aztán nem csoda, ha nem ünnepeljük Irinyi Jánost, holott sokkal többször gyújtunk gyufát, mint amilyen gyakran a szabadságunkért harcolunk. Ha lehet ünnepelni Petőfi Sándort azért, mert megpróbálta szabaddá tenni honfitársait, szerintem lehetne ünnepelni Irinyit is azért, mert hordozható tüzet adott a kezükbe. Balesetveszély nélkülit, mert robbanásveszélyes már korábban is volt. Vagy lehetne ünnepelni Bíró László Józsefet, a golyóstoll feltalálóját, akinek találmányát mindennap milliók veszik a kezükbe, és nem pacsmagolják össze a kezüket tintával.
Vagy emlékszik még valaki egy Parks nevű úriemberre? Alexander Parks 1862-ben előállította az első műanyagot. Manapság a műanyag az egyik legfontosabb anyag, amiből tárgyakat készítünk, millióféle van belőle, és az egésznek Parks parkezinje volt a kiindulópontja. Aki azt hiszi, hogy a műanyag nem érdekes, és rohanni akar tovább a lobogó zászlajával, az próbálja elképzelni, hogy mindazok a tárgyak, amik most műanyagból vannak és körülveszik őt, hagyományos anyagokból készülnek. Mit szólna egy kőből faragott billentyűzethez?
Vagy miért ne ünnepelhetnénk azt az embert, aki feltalálta a tolósúlyos gyorsmérleget? Hallatlanul megkönnyíti sok-sok ember életét, akik árut mérnek a piacon vagy saját testsúlyukat ráállós mérlegen (bár az ma már nem tolósúlyos, de nemrég még az volt). Sajnos az illető neve nem ismeretes, csak az, hogy ki vezette hazáját akkoriban: IV. Amenhotep, választott nevén Ehnaton fáraó.
Persze rengeteg találmány teszi szebbé életünket. De lánglelkű hazafiból is sok volt. Miért pont ezeket ünnepeljük, és másokat miért nem? Csak. És miért úgy ünnepeljük őket, ahogyan? Csak. Mert nem tudunk jobbat kitalálni. Minden évben elrituáljuk ugyanazt, most az ötvenedik évforduló miatt van egy-két eredeti elem, de jövőre már ugyanolyan október 23-a lesz, mint tavaly. Felvonulunk, tartunk egypár beszédet arról, hogy 1956 mártírjai hogyan támogatják a mi pártunk aktuálpolitikai nézeteit és hogyan szórnak átkot a rivális párt aktuálpolitikai nézeteire, aztán hazamegyünk.
„Éljen a haza! Menjetek haza!” (A Dollárpapa című filmből.)