Arra jutottam, hogy nekem ma éjszaka viszont kell látnom Grace-t. Egy fénykép miatt, ami ma négy éve készült egy kislányról és egy lóról. Az autóvezetés miatt, amiről nekem húsz éve ugyanaz a két név jut eszembe. A másik Mereszjev. Lauma miatt, aki ma lépett a világ elé, és egy ponton visszavezethető Mílára. Grace miatt, aki régóta egy képlet Ninda felépítményében. Annie miatt, akiből most már ki tudom alakítani Ninda következő képletét. Grace miatt, akinek húsz éve érik a struktúrája, csiszolódnak az élei, és mostanra pontosan elérte Ninda-fokozatát. És persze Ninda miatt, akin keresztül az egész elnyeri értelmét és visszamutat arra a másikra a galaktikás szobában, amint maga köré csavarja az időt. És ne feledjük Grace-nek azt a kérdését, amire én pontos választ tudtam adni tizenhárom évvel azelőtt, hogy feltette.
Azt gondolom, hogy az egyik nagyon fontos elem a hajszálpontos szerkesztés, a képkockányi precizitással adagolt érzelemvilág, és hozzá a szintén kockányi pontosságú, többféle fokozatú lassítások. Amikor a kissrác megkérdezi, hogy milyen volt Zarándok hátán ülni, és Grace féllassítottban elfordítja a fejét. Ez nem hatásvadászat, ez leírás, ez egy hosszú bekezdést helyettesít, ami Grace érzelmeit taglalná, de ez nem könyv, ez film, itt másképpen kell beszélni.
És innen tudunk építkezni Nindához. Mármint nagyon sok ponton tudunk kapcsolatot teremteni, és vegyük ebből a lassított képsorokat. Lassítás annyi mint az idővektor módosítása, hogy legyen idő egy gondolatsor, érzelmi reakció, esemény részletesebb kifejtésére, átgondolására, megelevenítésére. Ha pedig az idővektort módosítjuk, az kvázi Ninda asztala, nem mintha ővele bármi efféle történne, de a struktúrája ebből táplálkozik. Akkor vegyük fel a Dārta–Loreta vonalat megint, és kombináljunk.
Aztán nézzük meg, hogy mi tudunk tenni a Zarándokhoz fűződő kapcsolatával. Ez egy következő kérdés lesz.
(Ezt még 13-án írtam, csak technikai okokból később került ki.)