Ezennel bejelentem, hogy az évtized hátralevő részében el fog jönni egy nagy forradalom. Bocsánat, ha a következőkben kicsit misztikusan fogalmazok, de nem szeretnék elkiabálni semmit, még kevésbé akár egy milliomodrésszel is növelni az esélyt, hogy a jóslatom csődöt mondjon. Nem a jóslatért lenne kár.
Nem tudom, megfigyelte-e az olvasó: az igazi nagy forradalmakat nem politikai célokért vívják. Sőt nem is vívják. Kétségtelen, hogy a nagy francia forradalom vagy pláne a nagy októberi szocialista forradalom óriási változásokat hozott, de a technikai forradalmak még nagyobb változásokat hoztak. A legnagyobb változásokat azonban a társadalmi forradalmak hozzák.
A társadalmi forradalmakat néha úgy vívják, mint a politikai forradalmakat. Az emancipációs forradalmakat például, gondoljunk egy évszázaddal ezelőtt a szüfrazsettekre vagy a század közepén a montgomeryi buszbojkottra. Ezek tényleg olyanok voltak, mint a forradalmak, éppen csak nem lőttek – illetve néha tényleg lőttek is.
Más társadalmi forradalmak úgy zajlanak le, hogy észre se vesszük, csak utólag. Néha technikai forradalommal vannak egybekötve, máskor talán nem annyira. Például Parkinsontól megtudhatjuk, hogy milyen volt a vasárnap a viktoriánus időkben, vagyis a tizenkilencedik század legnagyobb részében és a huszadik elején.
A vasárnap merev rendjében családi imák és istentiszteletek váltakoztak kimért sétákkal és rituális udvariaskodással. Cilinderek emelkedtek méltóságteljes köszöntésre, és templomi harangok szólították a hivőket imára. […]
Ezeket a vasárnapokat legfőképpen a gyerekek szenvedték meg. A fiúknak kemény gallért és ünneplőt kellett viselniük, a lányoknak suhogó, kikeményített, kényelmetlen ruhát. Jött a lázas készülődés a templomba, szétosztódtak az imakönyvek és a perselybe szánt pénzek. […] Tilos volt a szabadban futkározni, az ünneplő ruha ezt amúgy is lehetetlenné tette. A szobában csak „Noé bárkáját” volt szabad játszani, s az olvasmánynak a lehető legépületesebbnek kellett lennie.
Magyarán vallásos és unalmas dolgokat volt csak szabad olvasni, de azokat viszont kötelező. S ekkor jött egy társadalmi forradalom, amit Parkinson szerint egy apró technikai forradalom okozott: föltalálták a biciklit, aztán az autót.
Voltaképpen a kerékpár bontotta meg a viktoriánus vasárnap egész szövetét. Mert a kerékpár elvitte utasát egy másik egyházközségbe vagy megyébe, el a szomszédok és szülők helytelenítő tekintete elől. Hiszen a kerékpáros mehetett azért is, hogy más templomban hallgasson istentiszteletet. Vagy mehetett azért, hogy lepkéket fogjon, vagy vízfestékkel tájképet fessen. Ott is érhették ellenséges pillantások a csipkefüggönyök mögül, de azok olyanoktól származtak, akik nem ismerték s nem tudták, honnan jön. A névtelenség szabadságának bevezetésével a kerékpár kivégezte a régi erkölcsiséget. A gépkocsi pedig még messzebb vitte a lógóst, s módot adott neki, hogy napozzon, ússzon vagy flörtöljön. S a kocsi a biciklinél jobban kiterjesztette ezt a szabadságot a nőkre. Bármit akartak csinálni, valahol máshol csinálhatták.
(Parkinsonné törvénye – Szász Imre fordítása.)
Szóval néha egészen kevés kell egy társadalmi forradalomhoz. Most megénekelhetnénk, mi minden lett abból, hogy a viktoriánus vasárnapok felolvadtak abban a forradalomban, de inkább térjük rá a mostanira, s ehhez elevenítsük föl egy pillanatra dióhéjban a legutóbbi társadalmi forradalmat.
Leegyszerűsítve ez történt: az első világháború előtt született nemzedék megpróbálta rákényszeríteni ósdi, elavult gondolkodását a második világháború után született nemzedékre, akik egy másik világban akartak élni, és ezt tudták is magukról. A nagypapák értelmetlen, elaggott értékrendjük védelméért ostoba háborúkba kényszerítették az unokákat (előbb Koreában, majd Vietnamban), akiknek ez érthetően nem tetszett, ellentmondtak, megtagadták a katonaságot, inkább beálltak hippinek – vonatkozó szakirodalom: Hair. A földtörténet legindulatosabb musicalje olyan srácokról szól, akik haragudtak. (A srácok valaha lányokat is jelentett, nemcsak fiúkat.) Ezért a musical is haragszik. „Hogy mertek a szépség pusztulására törni?”
És megcsinálták a forradalmat, anélkül hogy akarták volna. Egyszerűen csak úgy jött. 1968 óta egy másik világban élünk. Juhé!
És aztán… szépen bele is kényelmesedtünk ebbe a világba. Nem mondom, valamivel tényleg jobb, mint a korábbi, de egyre kevésbé juhé. A hatvannyolcas hippik ma már nagypapák, és az ő értékrendjük kormányozza a világot. Sok mindent vissza is hoztak a korábbi világból, amit nem kellett volna. Az én nemzedékemnek kellett volna megcsinálni a következő forradalmat, de ez érdeklődés hiányában elmaradt. (Rendszerváltás volt ugyan, de az politikai forradalom, vagy még az se, és nem is az én nemzedékem csinálta.)
A következő társadalmi forradalomnak most jött el az ideje. Hogy pontosan mi fog történni, azt nem tudom, és ha tudnám, se mondanám meg. Azt tudom, hogy kik fogják megcsinálni és hogyan, és ebből próbálom kiszámítani, hogy mikor lesz.
A mai tizennégy évesek fogják megcsinálni, a következő négy-nyolc évben. Fokozatosan, nem egy csapásra, és egészen egyszerű technikával. Önmaguk lesznek. Másvalakik akkor se lehetnének, ha akarnának, de nem is akarnak, mert a tőlünk örökölt világ nekik már elavult, át fogják alakítani – jóslatom szerint még ebben az évtizedben –, és mondhatom, nagyon jól teszik. Nemzedéki konfliktusaik lesznek a szüleikkel, akik nem értik majd őket, ők pedig nem értik a szüleik ósdi gondolkodását. Egy részük a saját feje után megy és megcsinálja a társadalmi forradalmat – a másik részük a szüleire hallgat, s ezzel megtartja a társadalom rogyadozó épületét, hogy rá ne omoljon a másik csapatra. Nem mintha bárkinek az lenne a szándéka, hogy részt vegyen egy forradalomban. Ők csak élik majd mind az életüket, és olyan döntéseket hoznak, amiket a saját életükhöz megfelelőnek tartanak. Dover fehér szikláit is milliónyi apró hullám vájta ki.
Milyen lesz a világ a forradalom hatására? Ha sikerül, egy kicsit jobb. Néhány évezredes tabut végre felszámolnak, főleg szexuális jellegűeket, de hogy azok közül mennyit és mennyire, azt még nem lehet látni. Még csak az első hullámgyűrű látszik, de nem tudjuk, hogy mekkorák lesznek az utolsók, hiszen nem láttuk, amikor bedobták a kavicsot. Ha csak egyetlen ókori tabu megdől végre, az már megéri, akármelyik lesz is az; én persze remélem, hogy minél több. Túl sok az ókorból itt felejtett, értelmetlen és gonosz tilalom. Nekünk nem voltak adottak a feltételek, hogy eltöröljük őket. A gyerekeinknek már igen. Meg fogják csinálni.
Azt hiszem, elmondtam mindent; bocsánat, hogy az ilyen kevés, de biztosítani akartam magamnak egy helyet a Hír Csarnokában, amikor a mai forradalom már történelem lesz, és valaki észreveszi, hogy nahát, Attila dédpapa ezt már akkor megsejtette.
Ja igen. Azt nem mondtam el, hogy mit tapasztaltam, amiből mindezt kikövetkeztettem. Direkt volt: nem is fogom elmondani. A történelem kerekét nem lehet megállítani, de túl sokan vannak, akik szeretnének megpróbálkozni vele, és ha konkrétan rámutatok a folyamatokra, az kellemetlenséget okozhat egyes „forradalmároknak”. Fölöslegesen, hiszen a társadalmi folyamat éppen abban különbözik a politikaitól, hogy nincsenek vezérei, de még harcosai sem. Csak mindenki él úgy, ahogyan él, és nem tudja, hogy ezzel alakít a világ sorsán.
Az egyik ilyen „forradalmárnak” jár köszönet ezért a cikkért.