Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szívem
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva, szelíden
Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalok
Mert a szívem súgja őket
Nem is olyan nagy dolog
Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon
Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versírást
Egyszerű és tiszta nóta:
Gólyafészek, háztető
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető
A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet
Kicsi kunyhó, szerető szív
Messze égbolt, tiszta, kék
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még
A versike szerzője Szabócska Mihá’, azazhogy Karinthy, mert ez egy paródia, az Így írtok tiből van. Egy másik versike juttatta eszömbe, amit a nyelvhelyesség nevében írt egy költő – de mégsem ezzel a részével szeretnék foglalkozni, nyelvi babonáit már Szepesy Gyula megcáfolta, költészetének meg hadd ne legyek kritikusa, én mivel írok szebbet?
Hanem a költő videót is készített, amin elmondja a verset, és feliratozta is. Írtam neki hozzászólást néhány dologra, de csak az első tételre kaptam választ: a szövegben azért vannak ilyen vesszők:
a˛ b˛ c˛ d˛ e
nem pedig ilyenek:
a, b, c, d, e
mert nem találta a vesszőt helyette, és az AltGr-6+szóköz egyszerűbb volt.
Hát ezért jutott eszömbe Szabócska Mihá’.
Nálunk ez általános. Kortünet és kórtünet. Ha nem tudunk valamit, akkor barkácsolunk valami helyettesítő megoldást. Szó nem lehet róla, hogy fölhívjuk a legelső ismerősünket, aki látott már számítógépet: „Hé, hol van a billentyűzeten a vessző?”, ámbár akkor azt felelné, „Baszki, a mö betű mellett jobbra”, de ez sokkal komplikáltabb, mint végigcsapkodni a billentyűket. Azt ugyanis magunkban csináljuk, emehhez viszont be kellene ismerni, hogy nem tudunk valamit. Igaz, hogy a gugliba is be lehetne írni, de ki tudja, hátha valaki azt is elolvassa, inkább nem. Csapkodjuk összevissza a billentyűket, aztán valami majd lesz. Egyszerű és tiszta nóta.
Időnként szömbejönnek a neten képek hasonló egyszerű, ötletes megoldásokról. Mint amikor „bízz bennem, mérnök vagyok”, és íme a vécé, ahol az ajtó olyan közel van a vécécsészéhez, hogy nem lehet becsukni, de gond egy szál se, vágunk az ajtón egy jó nagy lyukat! Íme a falból kiesni készülő tégla, amit ötletesen megerősítünk ragasztószalaggal!
Persze a legnagyobb ötletelők az orvosok. Ha nem lennének azok, vagy legalább ő szent felsége professzor doktor Vízkelety Tibor nem lett volna az, én most egészségesebb lennék. Ha ő szent felsége doktor Nagy István nem ötletelt volna, Krisz lett volna egészségesebb. A tájékoztatás nem teljes körű, ha csak kis családomat veszem, simán fel tudok sorolni húsz ilyen ötletelő orvost.
Láttam persze olyan esetet is, amikor az ifjú szaki elvtárs odament az öreg szaki elvtárshoz: „Hallgass ide, Öreg szaki elvtárs, van egy gondom: molibdéntitánium ötvözetbe kellene fúrnom hatvankét századmilliméter átmérőjű lyukat, és csak hatvannégy századmilliméteres fúróm van” – „Semmi gond, Ifjú szaki elvtárs, reszelünk neked hatvankét századmilliméteres fúrót”… csakhogy ez utoljára a kommunista munkaverseny idején volt, és akkor is csak diafilmen. Mostanra az egy rákosista csökevény, hogy megkérdezzünk valakit, aki már hallott arról a dologról, amivel dolgozunk.