Hétmilliárd embert minősített potenciális bűnözőnek a német belügyminiszter, amikor amellett érvelt, hogy szüntessék meg a net névtelenségét – Breivik miatt. Nem a kétmilliárd jelenlegi netezőt, hanem a többi ötmilliárdot is: ha hozzájutnak a nethez, Hans-Peter Friedrich szerint ők is minimum tömeggyilkosok lesznek.
Az álláspontja egyébként teljesen józan és értelmes. Én is úgy gondolom, hogy az ember általában a nevét adja ahhoz, amit csinál, odakint is, a neten is. Csak három bajom van a dologgal.
1. Hans-Peter Friedrich egy boldog, demokratikus országban él, de azért őnáluk is emlékeznek azokra az időkre, amikor az állam terror alatt tartotta az embereket. Ma is vannak ilyen államok, Európában persze nincsenek, dehogyis, afrikai és dél-amerikai államokra gondoltam, iszlám államokra, ilyesmikre. Ők egyébként is szeretnék maximálisan ellenőrizni az embereket, és ha most egy demokratikus országból kapnak hozzá erkölcsi támogatást, akkor vérszemet kapnak. Esetleg még nemzetközi összefogást is, hiszen a net névtelensége csak akkor működik, ha mindenhol működik. Ha csak az egy szem Pitcairn-szigeteken megmarad az anonimitás, akkor mindenki odaköltözik virtuálisan, aki anonim akar lenni, és a szigetek lakossága ötven főről felszökik félmilliárdra. Ami elég nagy népsűrűséget eredményez, még ha csak virtuálisat is.
Tehát mindenhol el kell törölni a netes névtelenséget teljes egészében. Terített asztalt kínálva ezzel a diktátoroknak. A net ezek után soha többé nem lesz alkalmas ellenzéki politizálásra, értve itt leleplező fényképek és tanúvallomások kicsempészését is.
2. Demagóg hazugságnak tartom, hogy a jogrend legfőbb elveivel említi egy sorban a névtelenség megszüntetését. A véleménynyilvánítás személyhez kötése soha nem volt és nem lehetett a jogrend legfőbb elveinek része, jogállamban semmiképp – éppen ellenkezőleg, az anonimitás az!
Mindenki tudja, hogy a bíróságokon a tanúknak meg kell mondaniuk, hogy kicsodák, mert egy azonosítatlan és azonosíthatatlan ember állításait nem lehet ellenőrizni. De ha a tanú attól tart, hogy a vallomása miatt retorzió érheti, akkor a kiléte titok marad, csak álarcban nyilatkozik, és esetleg a tárgyalás után el is tüntetik; Amerikában ehhez már nagyon értenek.
A politika hasonlít a bírósági tárgyalásra: ott is ki kell állni a nyilvánosság elé és beszélni valamiről. Ha valaki egy párt nevében nyilatkozik, a párt álláspontját közvetíti, akkor persze meg kell mondania a nevét, másként a többieknek semmi okuk elhinni, hogy joga van azt a pártot képviselni. Csakhogy a politika nem csupán szóvivők csatározásaiból áll, egyre kevésbé. Friedrich még csak ötvennégy éves, s kívánom neki meg magunknak is, hogy meglássa azt az időt, amikor a politikát már nem csupán kísérik a magánembereknek a neten közzétett véleménynyilvánításai, hanem alakítják is. Meg fogja látni, ha el nem üti a villamos. A szabadon választott politikusok oda fognak figyelni a magánemberek véleményére, és aszerint fogják alakítani a politikájukat, hogy a választóik mit akarnak. Először csak az Egyesült Államokban, aztán egyre többhelyütt, Németországban is elég hamar. Nálunk csak jóval később.
Ez eddig is így volt, csak a véleménynyilvánítás volt közvetettebb, esetlegesebb és lassúbb. A politikusok körül nyüzsgő siserehad a jövőben egyre több politikai blogot fog olvasni, magánemberekét is, olvasni fogják a kommentárokat és következtetéseket fognak levonni belőlük. Mert hatékonyan akarják végezni a munkájukat.
Az emberek azonban számtalan okból csak névtelenül mondják el őszintén a véleményüket politikai kérdésekről, olyan országokban is, ahol nem kell állami retorzióra számítaniuk. Hátha olvassa a szomszéd is, és másnap bokán rúgja őket az utcán. Ha elveszik az emberektől a névtelenséget, nem mernek őszintén beszélni. Ha nem mernek őszintén beszélni, inkább nem is fognak. Ezzel tehát Friedrich befogja az emberek száját, ami feltehetően nagyon tetszetős gondolat egy keresztény politikusnak, de az embereknek nem fog tetszeni.
3. A legnagyobb bajom azonban az aránytévesztés. Hétmilliárd ember, vagy ha úgy tetszik, kétmilliárd netező között akad egyetlenegy elmebeteg őrült, aki miatt Friedrich meg akarja fegyelmezni mint a kétmilliárdot, illetve potenciálisan mind a hétmilliárdot. Azok is hozzájuthatnak egyszer a nethez; több milliárd ember számára elérhetetlennek tűnik, de talán egyszer mégse lesz az. Ők már jó előre meg lesznek fegyelmezve.
Egyetlen őrült tömeggyilkos miatt.
Friedrich nem kiáltott a net névtelensége ellen az iszlám fundamentalisták miatt, pedig ők is használják a netet, még Oszama is használta valami nagyon bonyolult közvetett módszerrel. Nem kiált reformért, amikor a magyar neonácik használják a netet, pedig Magyarország még az Európai Uniónak is tagja, Norvégia pedig nem. Friedrichet csak az egy szem Breivik ihlette arra, hogy meg akarja váltani a világot, valami kicsavart keresztény módon.
Nekem ez furcsa, de a baj nem az, hogy melyik gyilkos miatt háborodik fel Friedrich, hanem hogy egy miatt akar korlátozni milliárdokat.
De nincs egyedül ezzel a törekvésével. A magyar egészségügyi kormányzat ötmillió nőtől próbálja megvonni az otthonszülés lehetőségét azért, mert az egy szem Geréb Ágnesnek néhány szülése rosszul sikerült. Eközben a kórházi szülés lehetőségét nem akarják megvonni, pedig kórházban sokkal több szülés sikerült rosszul. Ugyanebben az országban a mozgássérültek egyre bonyolultabb kálváriákat és egyre megalázóbb tortúrákat kénytelenek végigjárni, ha élni akarnak azzal a jogukkal, hogy ingyen parkolhatnak; az az állam, amely ezt a jogot biztosítja, ugyanakkor minden erejét megfeszítve igyekszik elvenni a mozgik kedvét attól, hogy használják a jogot.
Milljárdok egy miatt. Madáchnál még csak milljók voltak, de tempora mutantur. Politici non mutantur! Az idők változnak, a politikusok nem, ők továbbra is korlátozni akarnak, parancsolgatni, engedelmes tömegeket vezényelni. Breivik csak az ürügy. Friedrich eddig is arról álmodhatott, milyen szép lenne az a világ, ahol mindenkinek névvel-címmel-azonosítószámmal kell igazolnia magát, valahányszor véleményt nyilvánít a neten, kenyeret vesz vagy igénybe veszi a kijelölt pisildét. Csak eddig nem mondta ki.
– Ön nem ma van kiírva vásárlásra, elvtárs.
– Tényleg nem, elvtársnő, de a kommunista szombatunkat előrehozták csütörtökre, emiatt borult az egész hetem, kénytelen vagyok ma jönni.
– Hát jó. Kivételesen engedélyezem, hogy ma vásároljon, de még a héten hozza be a megyei párttitkár lepecsételt igazolását a kommunista szombatról.
– A megyei párttitkárunk beteg, elvtársnő.
– Akkor hozza a városi párttitkárét, és hozzá a megyei párttitkár orvosának igazolását a megyei párttitkár betegségéről. Tessék a vásárlási engedély, jó vásárlást, elvtárs!
– Mit adhatok, elvtárs?
– Egy kiló kenyeret kérek, elvtársnő.
– Öt peso a nyolcas számú kuponra.
– Nekem csak hatos számú kuponom van, de tessék tizenöt peso, elvtársnő, így ugyanannyit ér.
– Igen, de ez így nem szabályos, elvtárs. Hatos számú kupon helyett csak az áruházigazgató ellenjegyzésével fogadhatok el nyolcas számú kupont.
– Hoztam ellenjegyzést, elvtársnő, tessék.
– Hadd lássam. Jó, ez rendben van, kiadom a kenyeret. Kérem a személyi igazolványát. Maga Ramón Felipe García Gutiérrez, lakik Havanna, El Unión utca tíz?
– Igen, elvtársnő.
– Büntetve volt?
– Nem, elvtársnő. Sőt van erkölcsi bizonyítványom is, tessék.
– Miért nem ezzel kezdte? Így mindjárt más, akkor hetes számú kuponra is kiadhatom a kenyeret.
– Nekem csak hatos van, elvtársnő.
– No jó. Végül is hozott igazgatói ellenjegyzést. Hoppá! Nem rokona maga Sergio Osvaldo García Gutiérreznek, a nép árulójának, az aljas imperialista ellenségnek?
– Nem, elvtársnő. Az egy ellenség, egy imperialista gazember, a nép árulója, egy aljas reakciós… hű, de mérges vagyok… hogy is lehetnék a rokona?
– Hát jó. Egy kiló kenyér, tizenöt peso a hatos számú kuponra. Adhatok még valamit?
A beszélgetéseket én költöttem, de Kubában effélék zajlanak le nap mint nap. Mert ott a politikusok, már ha ez a szó alkalmazható rájuk, megvalósíthatták a totális irányítást, amiről a világ legtöbb országának politikusai csak álmodozni mernek. De mernek! Kubában csinálják. Naponta féltucatszor igazolni kell, hogy az ember kicsoda és milyen nézeteket vall. Mármint azt, hogy kommunista. Egyéb nézetet nem szabad vallani, tehát igazolni sem. Hans-Peter Friedrich persze nem kommunista, egy másik totalitárius ideológiát képvisel, azt is ismerjük. Ott azt kellett igazolni naponta, hogy az ember keresztény. Egyéb nézetet nem volt szabad vallani. De Friedrich ismerheti közelről a kommunizmust is, a vasfüggönytől nyolc kilométerre gyerekeskedett, hallhatta, mi folyik a túloldalon. És persze minden német családnak vannak emlékei a hitleri időkről.
Friedrich sokat tud a totalitárius ideológiákról, mint minden német, aki elmúlt negyvenéves; mint politikusnak pedig munkaköri kötelessége tisztában lenni velük. Egy demokratikus államszövetség belügyminisztereként az lenne a dolga, hogy felismerje a diktatúraszagot mindenhol, és lecsapjon azokra, akik a német demokráciát rongáló terveket fontolgatnak. Ezért tartja a kormány és a parlament. Az lenne a dolga, hogy fellépjen minden kezdeményezés ellen, ami az európai demokráciát rongálja. Ezért tartja az Európai Unió. És az lenne a dolga, hogy csírájában fojtson el minden visszakacsingatást a hitlerizmusra. Ezért tartja a német nemzet, nem is mint politikust, csak mint embert.
Ehelyett én vagyok kénytelen figyelmeztetni, hogy rátévedt a totális hatalomhoz vezető útra, és amiről ábrándozik, az bűncselekmény. Mert engem meg ezért tartanak.