Az egyedi rendszám

Péterfalvi Attila egyedi, átlátható rendszámot kapott, jaj de jó.
  1. A közel félmillió egy részét állam bácsi áttette egyik zsebéből a másikba. Másik részéből alkalmazottakat fizetett, harmadik része elment adóra, vagyis állam bácsi harmadik zsebébe ment. Akár egy egész államgazdaságot fönn lehet tartani azzal, hogy állam bácsi egyik szerve szolgáltatásokat rendel meg a másik szervétől és Vica verse.
  2. Aki belemondja szemtől a pofámba, hogy az egyedi rendszám segítségével nyomon követhető egy vezető útja, és közben nem röhögi el magát, az pályázza meg Hofi Géza megüresedett helyét, mert humoristaként még sokra viheti. Ha állok az utcán és elcsösztet mellettem a NIHA–01, akkor látni fogom, jé, erre jár a Nemzeti Adatszabadságolási és Információdugulási Hatóság elnöke, nahát. De hogy honnan hova tart, azt nem tudom. Ha viszont titkosügynöki készültséggel követem, akkor tökmindegy, hogy a rendszám NIAH–01 vagy TITOK–99, akkor követem és kész. De engem mint nemzetet nem az érdekel, hogy a Nemzeti Információhatósági és Szabadságadatoló Hivatal igazgatója merre jár, hanem hogy mit csinál, mivel járul hozzá a nemzet meg-, avagy boldogulásához.
  3. A hivatalnak nincsen hosszú és kimondhatatlan neve, én is milyen jól meg tudom jegyezni, holnap már a monitor mellé ragasztott postitokat se használom. Mert az életben nem lesz szükségem a hivatal nevére.
  4. Ez betűszó, nem mozaikszó.
  5. Újabb tökéletesen értelmetlen intézkedést láttunk, aminek semmi köze nincsen ahhoz, hogy az országban a dolgok hogy mentek eddig és hogy menjenek ezentúl. Ami nem baj, mert feltehetően vécépapírt is vettek a Nemzeti Információ- és Adat Hogyhívják épületébe, csak ha abból nem lett hír, ebből se kellett volna. Ennek viszont a hírértéken kívül semmilyen értéke nincs, tehát eleve fölösleges volt megcsinálni. Én mint nemzet nagy ívben teszek rá, hogy mi a HIHA elnökének autójának a rendszáma, nemkülönben hogy ki a NANI elnöke, Péterfalvi vagy Károlyvári. Hazánkban ugyanis teljesen érdektelen, hogy egy intézményt ki vezet, mert mindenhol ott ülnek a Forgónék, akik az ügyeket végül is elintézik. (Mármint küldenek egy levelet, ami régebben elutasítás volt, de ma már csak tájékoztatnak, hogy el vagyunk utasítva, és ráírják az aktára, hogy elintézve.)

»»»»»»