Sokéves elszánt erőfeszítéssel sikerült kideríteni, hogy mitől Lielā zive. Mert a hatodik ragozásban ilyen alak nincsen, alanyeset zivs–zivis, ģenitívusz zivs–zivju, datívusz zivij–zivīm, tárgyeset zivi–zivis, lokatívusz zivī–zivīs, vokatívusz zivs–zivis, instrumentalis zivi–zivīm. A dalban zive és tárgyesetben zivi szerepel, vagyis az ötödik ragozás szerint.
A Tezaurs végre tudta. Ez egy apvidus, vagyis tájnyelvi alak, éspedig az ērģemei nyelvjárásban (izloksne). Ērģeme, észtül Härgmäe a valkai pagastsban levő falu, 319 iedzīvotājs lakik benne, és ott mondják így, ötödik ragozásban. Ott a Rikanda folyik, huszonnégy kilométer hosszan, a Sedába ömlik, az pedig a Burtnieks-tóba.
Azon tűnődöm, mennyire lehet gyakori, hogy a nyelvjárásokban másik ragozásba kerülnek főnevek. S vajon milyen váltások fordulnak elő? Átmehet egy szó másik nembe is? Mondjuk lehet valamelyik nyelvjárásban, hasamra ütök, upe helyett upis, ötödik helyett második ragozás, hímnem? Mert vannak szavak, amik biztosan megcsinálják ezt, például sāls (só), ez konyhasó és kémiai izémicsoda értelemben is hímnemű, rendhagyó második ragozás, tehát az egyes datívusza sālim, de a köznyelvben megőrződött a régebbi hatodik ragozásbeli forma, sālij a datívusza, és az egész paradigma eszerint van.