A naptár története 1.

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. És ha ez tényleg így lett volna, akkor a történet első mondata az utolsó is lett volna egyúttal. Csakhogy Isten nemcsak az eget és a földet teremtette, hanem világűrt is teremtett, abban különböző égitesteket helyezett el, amik forogtak és keringtek, és látá Isten, hogy ez így jó.
  Ez volt a baj. Mert ha Isten esetleg azt látá, hogy nem jó, akkor megváltoztatta volna, és egy egyszerűbb rendszerre cserélte volna ki. De mivel azt látá, hogy jó, maradt a mostani bonyolult.
  Persze mindez egyáltalán nem számított volna, ha az égitestek csak úgy forognak és keringenek a maguk kedvére, elvégre Isten nem mondta, hogy az égitestek működéséből csináljunk magunknak naptárat. Jórészt a mi ötletünk volt. Igaz, akadt egy-két csillagászati jelenség, amit muszáj volt belekalkulálni a naptárba, de volt olyan is, ami nélkül igazán meglehettünk volna, de mi nem akartunk.

Csillagász könyve 1. fejezet

„Kezdetben teremté Isten a Napot, a Földet és a Holdat, az itt mellőzött égitestek felsorolása a függelékben található. És helyezé Isten a Földet a Naptól 149 millió 597 ezer 887 és fél kilométer távolságba, és röpíté körülötte elliptikus pályán 107 ezer 218 kilométeres óránkénti sebességgel. Ezzel azt okozá, hogy az elliptikus pályát, melynek hossza 939 millió 889 ezer 369 kilométer, a Föld 365 egész 256 ezer 366 milliomod nap alatt képes befutni.
  Isten úgy kíváná, hogy a Föld ezalatt forog, éspedig 23 óra 56 perc 4,09054 (ejtsd négy egész kilencezer-ötvennégy százezred) másodperc alatt téve meg egy fordulatot. Ilyen fordulatokból a fent említett 365 egész 256 ezer 366 milliomod darabot teszi meg a Föld egy Nap körüli pályabefutás alatt.
  És látá Isten, hogy ez így jó. És lőn este, és lőn reggel: első sziderikus rotáció.”

Így festene a Biblia teremtéstörténete egy csillagász szájából, ha nem a kémiai összetétellel kezdi (de egy valódi csillagász alighanem inkább azzal kezdené). Rengeteg szám van benne, de egyvalami nincsen: kerek szám. Egyetlen szám sem kerek, minden mennyiség önmagában létezik. Miért pont 149 millió satöbbi kilométer a Föld távolsága a Naptól? Csak! Miért pont 107 ezer kilométer a keringési sebessége? Csak! Miért pont (hajszál híján) 24 óra alatt fordul meg a tengelye körül? Csak!
  Szerencsére a naptárban ezekből a számokból csak egyre van szükség: a keringési periódus, vagyis az év hosszára, ami, mint láttuk, körülbelül 365 és ¼ nap. Hogy pontosan mennyi, az nehéz kérdés, az imént a Csillagász könyvében olvastunk egy számot, de van még rengetegféle szám. Egészen egyszerűen nem lehet megmondani, hogy mennyi időbe telik a Földnek, hogy megkerülje a Napot, mert minden, amihez viszonyítani lehetne, mozog. Ha mégis meg tudjuk mondani, akkor legközelebb már nem ugyanannyi, mert a mozgás sebessége is változik. Nagyon lassan persze, de hosszú idő alatt a legkisebb eltérés is felhalmozódik.
  Még ennél is nagyobb probléma, hogy csak a legutóbbi évszázadokban jutott odáig a tudomány, hogy egyáltalán foglalkozhasson az év pontos hosszával. Azokban a korokban, amikor a naptár kialakult, örültek, ha az év hozzávetőleges hosszát meg tudták mondani. Örültek volna, de nem tudták megmondani. Itt lent a Földön semmi sincs, ami rendszeresen bekövetkezne, pont egy évig tartana és nem az ember csinálná – annak a tudatában, hogy milyen hosszú egy év. A fák nem pontosan egy évvel az előző virágzásuk után kezdenek megint virágzani, a madarak nem pontosan az előző fészekalj után egy évvel tojják a következő fészekaljat.
  Ha az emberiség a sarkvidéken alakult volna ki, őseinknek könnyebb dolga lett volna. A két sarkponton a nap évente egyszer kel fel és egyszer nyugszik le, az Északi-sarkon például idén március 18-án kelt föl és szeptember 24-én fog lenyugodni. Ezt elég jól meg lehet figyelni, mert napkelte előtt hat hónapig sötét van, utána hat hónapig meg világos.
  De az emberiség nem a sarkvidéken alakult ki, sőt esélyük sem volt rá, hogy eljussanak oda és megnézzék. No meg nem is sejtették, hogy a sarkvidéken ilyen pontos évhossz-meghatározó eszközre találnának.
  Tették hát, amit tudtak: becsültek. Ráadásul volt még egy problémájuk. A nap és az év nem volt elég. A holdfázisokat is tudni akarták.

Csillagász könyve 2. fejezet

„És készíté Isten annakutána a Holdat valódi holdkőzetből (összetételét lásd a függelékben), és helyezé a Földtől 384 ezer 696 kilométer távolságra, orbitális periódus 27 egész 321 ezer 582 milliomod nap, szinodikus periódus 29 egész 530 ezer 588 milliomod nap.
  És látá Isten, hogy ez így jó. És lőn este, és lőn reggel: második sziderikus rotáció.”

Mindebből, ámbár a jó Csillagász igen szabatosan megírta, nem derül ki, hogy mi a Hold jelentősége a naptárban. Csillagászatilag nincs is neki. A földi ember számára csak a napnak és az évnek van jelentősége, mert a nap határozza meg, hogy mikor alszunk és mikor vagyunk ébren, az év pedig hogy mikor szántunk, mikor vetünk, mikor aratunk.
    A Holdnak viszont volt egy olyan tulajdonsága, ami lenyűgözte az ókori embert, sőt feltehetően már az őskorit is. Állandóan változtatta az alakját. Egy sötét, alig derengő folt jobb szélén fényes sarló jelent meg, egyre nőtt, D betű alakú félkör lett belőle, aztán tovább nőtt, végül teljes korongként pompázott, majd megint fogyni kezdett, míg végül egészen eltűnt. Aztán kezdte elölről. Minden harminc napban végigment egy ilyen növekvő-fogyó cikluson.
  Valamirevaló ókori ember, akit mindenfelől istenek és más mitológiai lények vettek körül, egyszerűen nem bírhatta ki anélkül, hogy ennek valamiféle jelentőséget tulajdonítson. Egy istent látott a Holdban, aki harminc naponként meghal és újjászületik; egész pontosan akkor, amikor teljesen elsötétül a korong, éppen ezért nevezzük ma is újholdnak (holott az a régi hold, csak a megvilágítás változik).
  De amint az ókori ember kitalálta a holdistent, rabjává vált saját alkotásának: mostantól mindig tudnia kellett, mikor lesz újhold. Hiszen az isten újjászületését meg kell ünnepelni, márpedig egy ünnepre készülni kell. Kellő előkészületek híján nem lehetett jól sikerült ünnepet ülni, akkor pedig a haragvó holdisten akár természeti csapásokat is küldhetett a vidékre. Nem babra ment a játék.

Az ókori naptár receptje

Hozzávalók: a nap, amit tekinthetünk időegységnek; az év, vagyis körülbelül 365 és ¼ nap; és a holdciklus, vagyis körülbelül 29 és ½ nap. (Egy évben tehát körülbelül 12 és ⅓ holdciklus van.) Felhasználható eszközök: ókori matematikai ismeretek és rengeteg idő. Nem számít, hány generáció kell hozzá, hogy kialakuljon a naptár, időnk van bőven. Hosszú még az ókor.
  Ténylegesen fogalmunk sincs, hogy mely népek találták föl a holdistent és kezdtek holdnaptárat használni. Azt tudjuk, hogy legalább kétszer bekövetkezett a történelemben: a Közel-Keleten és Kínában. Minket a Közel-Kelet fog jobban érdekelni, mert az ott kialakított naptár szolgált mai naptárunk őséül, és éppenséggel a közel-keleti naptár sajátságai okozzák, hogy a görögkeleti egyház ezen a hétvégén ünnepli a húsvétot, amit a katolikusok és a protestánsok egy hónappal korábban tartottak. Hogy miért – a történet végére ki fog derülni.

A Közel-Keleten se csak egyféle naptár létezett. Az egyiptomiak például ötezer évvel ezelőtt már elég pontosan tudták az év hosszát: 365 napnak vették. Így körülbelül négyévenként egynapnyi eltérés adódott, és mivel ezt sosem korrigálták, az év kezdete körbevándorolt az évszakokon. (Négyévenként egy nap eltérés azt jelenti, hogy 4 · 365 = 1460 év kellett ahhoz, hogy az év megint ugyanakkor kezdődjön.) Az egyiptomiak nem zavartatták magukat ettől, bár tudták, hogyan lehetne kijavítani. A hagyomány erősebb volt.
  A zsidóknak mások voltak az igényeik. Nekik pontos évkezdés kellett, és szükségük volt a holdciklusokra is. Nem mintha tiszteltek volna egy holdistent, hiszen egyistenhívő nép voltak, de régebbi korokból örökül kapták a holdciklust, és ugye a hagyomány. Az ilyen hagyományok mindig úgy működnek, hogy a régi vallástól örökül kapott szokásnak valami jelentőséget adunk a saját vallásunkban, és így él tovább. Jelen esetben az történt, hogy a zsidó naptárban az összes ünnep összefüggött a hónapokkal, adott hónap adott napjára esett, és a hónap meg a holdciklus azonos fogalom voltak.

A zsidó naptár

A zsidó naptár vázlatos szerkezete a következő. Az évnek tizenkét vagy tizenhárom hónapja van (a tizenhárom hónapos évek a szökőévek). A hónapok 29 vagy 30 naposak. Nevük: tisri, hesván, kiszlev, tébet, sevat, ádár, niszán, ijjár, sziván, tammuz, áv, elul. A névsorban sárgával írtam a 30 napos, fehérrel a 29 napos hónapokat, és pirossal a változó hosszúságúakat, amik 29 vagy 30 naposak is lehetnek. Szökőévben ádár hónapból kettő van, első és második ádár (az ünnepeket a második ádárban tartják, ami 29 napos – az első ádár 30). Az év ősszel kezdődik, szeptember közepe táján. Az éveket a világ teremtésétől számozzák, ami 3761 évvel Krisztus születése előtt volt (szeptember 7-én, hétfőn, ebben biztos lehet az olvasó).
  Aszerint, hogy az év szökő-e vagy sem, és hogy hesvánnak és kiszlevnek hány napja van, hatféle hosszúságú évet lehet megkülönböztetni: 353, 354, 355, 383, 384 és 385 napos évek vannak.
  Már ránézésre is elég bonyolult. Még bonyolultabb lesz, ha elmondom, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy milyen évet milyen év követ. Mert a napévvel (vagyis az évszakokkal) való szinkron és a holdciklusok követése csak két szempont. Oda kell figyelni az állatok etetésére is!

»»»»»»