Eszembe jutott az az időszak, amikor az ember feltalálta a beszédet. Akkoriban valószínűleg keveset beszéltek még. Nem volt sok szavuk, és azok se voltak hosszúak; nem kellett hosszúnak lenniük, ha egyszer kevés volt belőlük. Úgy lehetett valahogy, hogy meglátták a mammutot, és a főnök intett.
– Gu! – mutatott bal karjával. – Mu! – mutatott a jobbal is.
Ebből a vadászok tudták, hogy a csapat fele balról támadjon, a másik fele jobbról. Amikor bekerítették a mammutot, a főnök elkiáltotta magát:
– Baaaa!
És mindenki rárontott a mammutra. Megölték, feldarabolták és lándzsára szúrták a cafatokat, aztán hazamentek. A húst felhalmozták a főnök előtt, aki kiválasztott egyet és rámutatott az egyik vadászra.
– Hö – mondta. A vadász bólintott, vagy amilyen gesztus akkoriban ehelyett volt, fölvette a húsdarabot és hazavitte a családjának. A főnök pedig folytatta az elosztást, amíg mindenki meg nem kapta a részét.
Az is lehet, hogy a kis neandervölgyieket már arra tanították, hogy amikor megkapják a részüket a mammuthúsból, azt kell mondani, hogy fö, és ha még akarnak, akkor nem csak úgy nyúlnak és elveszik, hanem azt kell mondani, hogy bo, és amikor megkapják, akkor megint fö.
De mi lett volna, ha a húsdarabok elosztásakor a főnök a következőket mondja?
– Hö ko fo ba mu-mu gö bumbum tü fö-fö ka, nu bi mö mu fö-fö gu-gu mam-mam.
Ami annyit jelent, hogy ez a húsdarab a tiéd, feltéve, hogy az elmúlt időszakban nem vettél igénybe több húst, mint amennyi jog szerint megillet.
– Hö mu-mu gö bam-bam mu-mu bi töftöf – felelte volna erre a megszólított, ami annyit tesz, hogy de hisz te osztottad a húst eddig is, főnök, pontosan tudod, hogy mennyit kaptam és mennyi illet meg.
Erre a főnök közölte volna:
– Bam mu-mu fö gugu lalla fö bi makmak, ko fö ba nu mam-mam bi ko höhöhö.
Vagyis hogy persze hogy tudja, de az az előírás, hogy ezt el kell mondania minden egyes alkalommal, nem tud mit csinálni.
Nos, ha ez akkoriban így lett volna, akkor is meglett volna az a vigaszuk, hogy legalább ingyen beszélnek, és az őskor végeláthatatlan időtartamában az a néhány fölösleges perc mit sem számít.
De én a bankkal pénzért diskurálok, és mit mondjak, állatira unom ezt a sok hö ko bi fö makmakot, amit állandóan végig kell hallgatnom. Először jön az automata, amely elmondja, hogy az elfelejtettem, milyen hatóság lalla nyilvántartási számait hö bi fö a bank honlapján tekinthetem meg, gu-gu. Kit érdekel, hogy ők kicsodák, mit tartanak nyilván és milyen számokon? Majd a negyedórás dumálás végén az ügyintéző elmondja, hogy az összeget majd zárolni fogják ugyan, hö ko lalla viszont az akármikor és a nemtudommikor érvényes árfolyam közötti gu-gu különbség miatt majd másmilyen összeg kerül valahová vonásra, bi makmak. Egyrészt nem értem, másrészt legutóbb is végighallgattam már és akkor sem értettem, harmadrészt úgyis tökmindegy, mert annyit fognak levonni a számlámról, amennyit nem szégyellnek, negyedrészt itt az átutalt összeg fél százalékát kitevő pénzekről van szó, ami forintban nagyon maximum kétjegyű szám. Száz forint alatti pénzérméért az utcán nem hajolok le, nem azért, mert ilyen gazdag vagyok, hanem mert ilyen nehéz lehajolni és ilyen értéktelen a pénz.
Aztán az ügyintéző még végigmondja, hogy ha a kérdéses összeg bi fö bumbum nem áll rendelkezésre a számlán, akkor mi fog történni a tranzakcióval, mam-mam hö gu-gu. Ekkor halkan megjegyzem, hogy rendelkezésre fog állni. Azt nem teszem hozzá, hogy miért, csak hát ugye azért, mert nem szoktam pénzeket utalni úgy, hogy nincs miből vagy amikor nincs miből. Nem veszek ki a tárcámból olyan bankjegyet, ami nincsen ott és nem varázsolok elő nyulat a cilinderből. Ahhoz Rodolfó bácsi kell. De az ügyintéző kedvesen közli velem, hogy őneki ezt el kell mondania, gu-gu bi ez az előírás. Jó. És? Ha az lesz az előírás, hogy a számlaszám egyeztetése előtt neki el kell mondania Núr ed-Dín Alí és Anísz al-Dzsalísz történetét, versbetétekkel at-tavíl, al-baszít és al-munszarih versmértékben, hö ko bi fö makmak, akkor ezt fogjuk majd végighallgatni? Csak azért, mert az egy kurva hosszú és bonyolult mese, amiben én teljesen összezavarodtam, hogy ki kinek a kije és miért akar kivel micsodát a honnan, egyébként pedig azért hívtam őket föl, hogy pénzt utaljak át!
Lalla bi höhöhö.