az elmúlt időben
Most már elmondhatom, (mindenkinek természetesen), hogy egyre jobban kifelé tart a kocsirúd.
Tíz éve járkálok dokitól orvosig. És senki nem tudja megállítani a kriplisedésemet. Ha ez így folytatódik, jövőre már nem láttok belőlem semmit, úgy elfogyok.
Amikor elmentem nyugdíjba 2007-ben, éppen 86 kilót vitt a lúdtalpam. Most ez a varázsszám már csak 68. Ez épen annyi, mintha a füleim is átlátszók lennének. Ha ezt az ütemet tartom, akkor májusra már csak 55 leszek. És 69. Előbbi a súlyom, utóbbi a korom jelzése. Ennyit vésnek a fejfámra.
Nem szeretném! Nagyon elgondolkodtam azon, hogy milyen edzésmódszerrel lehetne felhúzni magam legalább 75-re. Most ennyi kellene. Aztán menni tovább, egészen a 80 környékére. Enni tudok már, van fogam is hozzá. A diabetologus azt mondja, ne egyem tele magam. Aha! Akkor meg kevés. A másik doki azt mondja, hogy enni, enni, enni! Aha! azt meg hogyan magyarázom el a laborosoknak, hogy 9,5 feletti az átlagos cukorérték?
Nem lehet ezeket kielégíteni. Csak miért gondolom, hogy majd tőlem ki is elégedettülnek?
És valami elfoglaltságot is kell találnom, mert az unalomtól állandóan a gép előtt ülök. Feleslegesen.
Ha van ötlet, segítőkészség, akkor szívesen meghallgatok minden segítőkész barátot.