Sorsfordító
Néhány héttel ezelőtt ismét elindult a fogfájás. Sejtettem, hogy ez már nem olyan egyszerű eset mint az eddigiek.
Fogorvosnál bejelentkezés és tíz nap gyógyszerszedés után elkezdődik a felderítés.
A fogorvos megnézi és elküld a parodontológushoz. A röntgen után ő is megnézi, mozgatja, kocogtatja mindet, a röntgenképen is vizslat. Átküld egy listával (kihúzandó 11 fog listája), harmadik emelet- foghúzós dokihoz. A kisdoktorlány, mert fiatal és kedves, bátorítva mondja, hogy akkor kényelmesen dőljek hátra…..
Ohohó! Nem vagyok készen erre! Várjunk egy kicsit, hadd készüljek fel rá lélekben. Kapok egy időpontot a jövő hétre és attól kezdődően három-négy alkalommal szedik ki a sorozatot. Aztán meglátjuk, vagyis a doki meglátja, mit lehet tenni. Mi a megoldás egy szép mosolyért.
Most még nagy a beszarás. Félek, mint egy igazi férfi.
Hétfőn, egy héttel később.
Elmentem a klinikára, hogy beszéljek a foghúzásról, a húzások közti étkezésről és egyebekről.
Nagyon kedvesen fogadott a kisdoktornő, bár a humort valahogy nem ismeri. Lehet, reggel korán, hétfői napokon, vagy egyébként is…. Na mindegy. Kifaggattam az engem érdeklő témákban.
Nem nyugodtam meg, de elhatározásomat kicsit erősítette.
Szerda. A nagy nap reggele. Éjjel alig aludtam, ettől baromi álmosan keltem, öltöztem, reggeliztem. Fél kilencre ott is vagyunk. Pár perces várakozás és máris behívnak.
Egy szintén tündéri asszistensnővel beszélgetek amíg felkészül a doktornéni a műtétre.
Na hol kezdjük?
Magára bízom, maga a doktor, a szakember.
Akkor kezdjük a felsővel. Kis fájdalmat érez majd amikor megszúrom. Van valami allergiája?
Nincs. Tudtommal nincs.
Akkor kezdjük el. Dupla legyen. Mondja az asszisztensnek. És még valamit mond, de nem értem. Szorítom a szék oldalát. Szerintem vinni kell az asztaloshoz.
Kicsi nyomást érez majd.
Baromira fáj. Csíp, feszít rendesen.
Most még ide alulra is szúrok. Már ismeri az érzést. Meg is teszi. Döf. Nyom. Közben kedvesen beszélgetnek, velem is, egymással is. Semmire nem emlékszem belőle.
Dokinéni elmegy, közben nyitva hagyja az ajtót és hallom, látom a másik székben valami nagy munka van. De inkább nem figyelek arra.
Zsibbad a szája?
Nem tudom. Érzem még, meg mindenhol is érzem.
Na akkor hol is kezdjük? Kérdez megint. Nem mondok semmit.
Kitátom a számat. Elkezdi kihúzni az alsó egyikét. Na ezt jól átbeszéltük! Fáj, baromira fáj. Körkörösen lazítja, majd érzem, hogy enged a fog. Hallom, hogy kidobja.
Fájt?
Igen. Nagyon.
Akkor vigyázok erre. Kap még egy szurit bele előbb.
Érdekes, de az elzsibbadni kellett volna típusú fogínybe amikor beleszúr, azt hittem megint belehalok. Hát nem kellene nem fájnia?
Ismét mozgatás, kijön. Persze ez is fájt, bár nem annyira.
Most akkor kiemelem a felsőt is. Ugye nem fáj itt? Nem tudom hol, semmit nem éreztem sehol.
Valamit kért az asszisztenstől, az odaadja és halk koppanás. Kint van. Ezt nem éreztem. És akkor megint húz egyet. Már csak rutinból. Mert szeret huzigálni.
Itt kicsit kell tisztogatni. Csipesz van kibontva? Hosszú is kell!
Belenyom egy kis gézt, kitisztítja.
Összevarrom a fogínyét. Most kicsit kellemetlen lesz.
Szúr, varr, csomóz, nyes. Ha jól számoltam, felülre két madzag, alulra négy kellett.
Most erre harapjon rá és negyed óra múltán (! így mondta) kiveheti. Ne egyek csak három óra elteltével. Magvasakat, tejeseket nem szabad.
A jövő héten folytatjuk. Viszontlátásra!
Viszontlátást motyogok. Kezem, lábam remeg. Rosszul vagyok rendesen.
Pár nap és kiderült, hogy ez bizony nem egy egyszerű kis foghúzás volt. Fáj, a halántékom, feszít. Leginkább az zavar, hogy nem megy a kajálás. Rágni a másik oldalon nem tudok. Az összevarrt fogínyeknél meg nincs mivel. A seb fáj és baromira idegesítenek a madzagok.
Két nap és újabb procedúra. Akkor mivel fogok rágni, azt nem is tudom. Mindenképp ki kell találni, hogy mit eszek még legalább három hónapon át, amíg ki nem nőnek az új fogaim. *** Ez fájjon a fogorvosnak, nekem meg csak cirkusz lesz az egész. Elképzelem, hogy balra teszem a kaját- fáj. Jobbra teszem- nincs mivel rágni. Középen meg fáj is meg fogam sincs. vagyis? Az egy pár összezáródó hátsó fogakkal kellene rágnom majd. Ez felér egy igazi cirkuszi mutatvánnyal.
Azt azért látom magamon, hogy a humoromat nem vesztettem el. Nem úgy, mint a fogaimat.
Kiderül, mennyire megy a következő héten. Már van rutin. Talán könnyebb lesz.
Nos akkor a viszontlátásról egy cseppnyit.
A következő etap ugyanolyan félelmetesnek tetszik. Félek, remegek, hányigerelek.
Hogy van? Volt valami gond?
Semmi. Tényleg ügyes volt, semmi sem esett a dologba.
Akkor most elkezdjük a második részt. Most is szúr, mint legutóbb, de nem fájt annyira. Az első! A többi megint szörnyen rosszul esett.
Akkor most öblítsen egyet!
Rendben. Köpök és várok. Mert közben elment csevegni a szomszédba. Én maradtam fekve a majrémmal kettesben. Nem a legjobb párosítás.
Zsibbad már? Mert akkor elkezdjük az igazi meccset.
Megnyom néhol, és rákérdez: na, érezte? Nem, semmit se éreztem. Az jó.
Csörömpöl és tátsa ki a száját, nagyra, Péter! Szólít nevemen kedvesen és bátorítón.
Kihúzza amiket kell. Tényleg semmi fájdalom.
A varratokat kiszedem. Kivesz egy fémizét és elkezdi vagdosni meg huzigálni a madzagokat. Tíz perc alatt végeztünk.
Találkozunk a jövő héten.
Ez már az a bizonyos jövő hét. Az utolsó felvonás.
Beszúr párat, elmegy. Rutinból csinál mindent. Most is fájta szurka.
Pár perces idegőrlő fekvés és jön is a pletykaszobából. Már kezdem megismerni. Van barátja, de valahogy nem stimmel a dolog. A szüleit is, a barátait is, meg tán egy pár ellenségét is megismertem a négy hét alatt. Persze ő ezt nem is tudja, vagy talán nem akarja tudni. Dumál, pletykál amíg én idegeskedem rendesen.
Elzsibbadt?
Igen, rendesen. Motyogom, mert a szám elfelejtett mozogni.
Akkor elkezdjük. Nyissa ki nagyra! Kocogtat valamit, gondolom a fogaimat. Érezte? Semmit se. Érdekes, de ezt a mutatványt még nem ismertem. Mindig tanul az ember.
Csörömpölés, fémek csilingelő hangja. És kihúzza amiket kell. Öt perc. Kezd belejönni.
Akkor már nem kell jönni. Viszlát. Mondja mindezt miközben tamponokkal tölti a képemet. Én is megpróbálok köszönni, de nem megy. A nyelvemet szorítja a géz, a szám meg sehogy se akar alkalmazkodni a beszélgetésre. Udvariasan integetek neki. Mosolyogva visszaint és elfordul a menetelésbe. Meg se várja, hogy kikecmeregjek a székből, máris megy pletyizni.
Már ebédeltem, rágni sehogy nem megy. Nincs is mivel.
A következő menetre van három hetem felkészülni. Majd jelentek onnan is.
Eltelt az a három hét is rendesen. Már kivettek ugye tizenegy fogat. Azután elkezdte a fogmegtartást csinálni. Ez abból áll, hogy letisztítják az összes fogat, fogkő lekaparás még a fogíny alatt is. Ha kell javítani valamit, ha lehet, megcsinálják. Hidegre és melegre is érzékeny minden fogam. Erre is van megoldás. Valamit kikever, valamit kinyom a tubusból, bekeni a fogtövet. És két-három nap múlva már nem is fáj. Bevált ez a kezelés.
/Van fentebb jelezve ***. A három hónapos remény. Lett belőle kilenc. Meg valamennyi. Megszületett./
Eljött a fogpótlás ideje is. Lassú a menet idáig. Mert van az egyetemen a tanmenet. Nyári szünet. Aztán az őszi újrakezdés. Mind-mind idő. Halad az óramutató előre rendületlenül.
Ilyen minta, olyan fogsorminta. Nagyjából január közepén elkészült az új fog. Próbafog. Persze lett belőle március közepe.
Azóta hetente próba. Beállít, köszörül, políroz. Beteszem, kiveszem. Próbajárat.
A mosolyom már szebb mint az eredeti. A kajálás még nem az igazi. A rágást újra kell tanulni.
Viszont amikor beszélgetek, nem látom a partner arcán az undort. Mert azért csúf voltam fogatlanul!
Most is azon “rágódom”, amit a dokinéni mondott. Hja kérem, ezek a fogak “dizájnfogak”! Ezek a fényképeken nagyon jól mutatnak. Megszokja, Péter! Idő kell, de megszokja.
Itt tartok a fogmesémmel. Ma, az induláshoz tizenegy hónappal később.