Kicsiny falu ez a Pest!
Milyen érdekes?
Sokszor előjön, családi beszélgetésekkor, hogy hova jártam iskolába, kik tanítottak, kitől tanultam életre valót…..
Kilencszázötvenhatban kezdtem az iskolát, szeptemberben. Mint tudjuk a történelemből, nem sokáig tartott a tanév. Nem is emlékszem másra, mármint a Szemeréből, abból az időből, csak arra, hogy mikor kijöttünk az órák után és leértünk a kapuhoz, meg kellett állni a lépcsőn és egyszerre kiáltottuk: ÉLJEN RÁKOSI PAJTÁS! aztán uccu! mehettünk haza.
Szerettem a tanítónénimet, Kókai Margit nénit. Kicsi, alacsony asszonyka volt, olyan nagymamás.
Aztán valamikor folytatódott a tanítás is. De nem kiabáltuk a Rákosit többé.
1962-ben, már felső tagozatosként megkaptam Ibi nénit. Ő az igazi, akire emlékszem ötven éve. Úgy emlékszem, ő is szeretett. Néha beletúrt a hajamba, kicsit megsimogatott…. Anyámmal furcsa és titokzatos szövetségben voltak. Akkor még nem tudtam, honnan a barátságuk. Évekkel később tudtam meg, hogy sok mindenben hasonlóképp gondolkodnak, vannak közös kapcsolódási pontok az életükben. Baloldaliságuk is azonos volt. És egyszer anya mesélt a gettóról. Ibi néni is gettólakó volt, vagyis zsidó. Családtag.
Eztán még inkább kedveltem. Nem is tudom, miért.
Három évig tanított, nevelt, igazgatott. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy tanítványa lehettem.
Követtem életútját, nem változott. Szerethetem ma is.
Megismertem egy kislányt, tapogatóztunk, ismerkedtünk. Szóba került a tanára, történelemtanára is, aki rá nagy hatással volt addigi életében.
Őt is Ibi néni tanította a főiskolán.
Idővel később született a kislányom. Felnőtt lett, felvételire készült valami egyetemre. Előkészítőre ment.
Igen. Őt is egyengette az iskolában Ibi néni.
Mondom, családtag nálunk Biró Ibi néni. Örökre.