„Csináld jobban, mint tegnap – máris győztél.”
Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára
Jasszani-Haugímú
43 708. szahut muandzsan
600
Hatszázat mutattak az órák. A Testvériség összes janníhaumában eljött a pálcaváltás ideje.
A haugímúi janníhaumban az előző Őrző, egy fiatal férfi most egy kicsivel tovább forgatta a janníruant. Aini és Rinkelit a szúnik szokásosan ünnepélyes, lassú járásával közeledett hozzá. Rinkelit Őrző-egyenruhában, Aini fehér köntösben, fekete fahuddanban, mellén a nindaranok haundájával.
– Őrző, kérlek – szólalt meg Rinkelit, egy idős asszony, akinek két unokájával járt Sileni egy iskolába.
Az Őrző ránézett, szeme megpihent az egyenruhán, s egy mozdulattal függőlegesbe fordította a janníruant, ahogy pálcaváltáskor szokták.
– Közösségünk új Őrzőt avat – jelentette be Rinkelit érces hangon, amire az egész janníhaumban mindenki felállt, mintha eddig nem tudtak volna róla.
– Új Őrzőt? – kérdezett vissza az Őrző, ő is mintha nem tudott volna róla. Egyébként a szúni fülnek nagyon furcsa Pámad névre hallgatott, umnet nemzetiségű volt. – Te lennél az? – mutatott Ainira a jobb kezével, a balban a janníruant fogta.
– Én vagyok, Őrző – felelte Aini.
– Elvégezted a tanfolyamot?
– Elvégeztem, Őrző.
– Levizsgáztál?
– Levizsgáztam, Őrző.
– Tudod, mi a feladatod mint az örök tűz Őrzőjének?
– Tudom, Őrző.
– Mondd el hát – kérte az Őrző, lehajolt egy sorgitinrúdért, bedobta a tűzbe, ismét lefelé fordította a janníruant és betolta a rudat a lángok közé, mert a tüzet nem szabad magára hagyni.
Aini hátranyúlt mindkét kezével, a fejére borította a fahuddan csuklyáját, s keresztbe fonta karját a mellén.
Háta mögött néhány ríginnel Ninda lenyomott egy gombot az úldján, és felhangzott a baungá tompa döndülése. Ez nem volt kelléke a szertartásnak, de nem is tiltotta persze semmi.
– Hangikun Szesszinan Aini Kondilaisz Luodasz vagyok a nindaranok törzséből, Eiši és Vieto lánya Szunnasz világáról, a Szilgut Hauriról. Ám ha kezemben tartom a janníruant, mindez megszűnik, csupán a Tűz Őrzője vagyok és semmi, senki más, személyiségemet leteszem, mert nincsen szüksége a Testvériség törzsszövetségében egyéniségre annak, aki a törzsszövetség egységét megtestesíti: szíhí hpáhaun angdzsáti hpet hpáhaun ningdzsáti. Feladatom az örök tűz gondozása, mert a törzsszövetséget a tűz egyesíti, aminek soha nem szabad kialudnia. Jaut urang-sónassan-fóruarangi, hpet sána-jaurap-íhassaunarengi. Feladatom ennek megfelelően a törzsszövetség gondozása, mert a tűzben egyesül a törzsszövetség, amelynek örökké élnie kell. Jaut sána-jaurap-íhassaunarengi, hpet urang-sónassan-fóruarangi. Feladatom közreműködni mindazon családi eseményeken, amik hatalmas családunkban szolgálatom helyén és idején adódnak. Szászinní hpalgirúpan dzsauhí-szinnúmunní szídzsallit niap hong émisszindzsauránihp hpilgaurrídzsit. Feladatom képviselni a janníhaumot és a szektort, falut vagy bármely környéket, ahol az a janníhaum található, bármely alkalommal, amikor képviselni szükséges. Szászinní hpárifannindzsíran íng-janníhaumúní szasszíman-dzsangí hpiran áfang úhallillí dzsaut-janníhaumhpian ilhong hpuarat szongé-karrigan hpárifannilszáhpan. – Kis szünetet tartott, csak annyit, ameddig Ninda ismét megdöndíti a baungát. – Szászinní hauran urang-hildzsaut. Feladatom, hogy én legyek a tűz.
– Feladatod, hogy te legyél a tűz – ismételte kórusban az egész janníhaum, s az Őrző megint kiemelte a pálcát a tűzből. Függőlegesbe fordította, és homlokára tett kézzel üdvözölte Ainit, aki viszonozta, s a jelenlevők szintén.
– Őrző, kérlek – mondta most az Őrző egyenesen Aininak, akinek nagy levegőt kellett vennie, hogy úrrá legyen hangja remegésén. Most lett Őrző, ebben a pillanatban, azáltal, hogy életében először így szólították.
– Mit kívánsz, Őrző?
– Most, hogy az Őrzők közösségébe léptél, kérlek, vedd a janníruant és foglald el helyedet Jasszani-Haugímú örök tüze mellett.
Aini hátrahajtotta a csuklyát, lekanyarította magáról a fahuddant, amit rögtön elvett tőle egy kis hilganil, aki valósággal a semmiből termett ott. Kioldotta köntöse övét, a köntöst egy másik hilganil vette gondjaiba, egy harmadik pedig a saruját, ez adta át helyette a fekete Őrző-sarut. A fekete Őrző-egyenruhát Aini eddig is viselte a köntös alatt.
Ismét homlokukra tették a kezüket mindannyian, még az a kislány is, aki a köntöst vitte, emiatt rálépett a köntösre és majdnem orra bukott, de valaki elkapta és talpra segítette. Aini ezt nem látta, a háta mögött történt. Átvette a feléje nyújtott janníruant – megint döndült egyet a baungá –, majd jobbra fordult, Rinkelithez.
– Köszönöm, hogy tanítottál – mondta neki, homlokára tett kézzel, majd a janníruant két kézbe fogva vízszintesbe fordította és feléje nyújtotta.
– Köszönöm, hogy taníthattalak – felelte az asszony, jobb kezét a homlokára tette, a balt pedig a fémpálcára helyezte.
Utoljára döndült a baungá.
Aztán Aini elfoglalta helyét a tűznél és munkához látott, a két Őrző pedig csak egy pillantást vetett rá, aztán sarkon fordultak és távoztak. Az Őrzőt nem felügyeli senki.
←pg-14 hírlap [-83] Az igazi bölcs az, aki tud csendben is maradni. (Ílgaszaumi, Dzsullák Gyűjteménye, Szinrászuangi dzsullá, Áfurratip története, 8.)pg‑14 hírlap pg-15 Őrző [-348] Csináld jobban, mint tegnap – máris győztél. (Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára) :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 708. szahut muandzsan, 600pg‑15 Őrző →
pg-15 Őrző [-348] Csináld jobban, mint tegnap – máris győztél. (Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára) :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 708. szahut muandzsan, 600pg‑15 Őrző -257 (2042 › 58:03) 700 761 szó (673 455+23 206+4100) 4 850 086 betű (4 691 939+158 147) 5 385 123 jel (@535 037) | 664, 66,4%, 396 695 idézet, 13:52 mű 1015 átlag, 217 szórás -91–126 (pg-8, nf-21) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2034. nap, 342 szó/nap, 2384 betű/nap, 73:31/sómir, 1 oldal/nap | 2027.3.3.:336, 3075 8. 13:40
|
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (37%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (4%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (37%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 163 (24%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (4%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (4%) 622 | ||
pg HIMSÚNI | 15 (2%) 649 |