Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools


Katasztrófa a P4-en

p4.jpg

2022


Négy órát ültem abban az istenverte Heliosban és nyomkodtam a gombokat. Az első órában Neill magyarázott és az alapelemeket gyakoroltuk, alapmátrixok, transzponált mátrixok, reduktív mátrixok, reduktív transzponált mátrixok, meg még vagy egy tucat, és ami a legjobb, Neillnek fogalma se volt róla, hogy ezek tulajdonképpen micsodák. Az egész Galaxisban nincs egy teremtett lélek, aki értené a hipermátrixokat, nem látta őket senki, nem találta fel senki, egyszerűen vannak, és nélkülük nem lehet repülni. A hipertérelmélet legalább érthető, de az persze Johnnak jutott.
  A második órában elrepültünk a Melloniára először négy alapmátrixszal és két variánssal, aztán három reduktív mátrixszal és két transzponált… szédülök, ha csak belegondolok. Vagy ötször megtettem az utat anélkül, hogy egy centit is haladtam volna. Aztán jöttek a közelebbi rendszerek, aztán távolabbiak, Neill mindenféle értelmetlen útvonalakat diktált, hogy a különböző helyzeteket gyakorolhassuk. A Rigel megközelítésénél még integrált transzponált reduktív trivariáns is szerepelt, azt hittem, ott esek össze.
  Persze arról fogalmam se lehetett, hogy jól választok-e vagy se. Neill megígérte, hogy ha olyan rosszul szerepelek, hogy lehetetlenség rám bízni egy hajót, akkor nem kínoz fölöslegesen, hanem abbahagyjuk. De a pontszámomról nem tudhattam semmit, amíg be nem fejeztük.


Ezt a kisregényt igazából 2000-ben írtam – de nem fejeztem be, félretettem, el is feledkeztem róla. Most elővettem újra és befejeztem. Nem hagyhattam magára azt a három gyereket az űrben, akik elmentek segítséget hozni a pandorai bázisnak.

Letöltés


  (hamarosan)

További könyveim