– És most, hölgyeim?
  – Medvebocsok – javítják ki kórusban. Már kórusban is tudnak beszélni, anélkül hogy egyeztetnék, mit fognak mondani.
  – Mi?
  – Medvebocsok – ismétlik megint kórusban, aztán Laimi folytatja. – A nevünk miatt. Karhunen. Úgy döntöttünk, hogy ha medvének hívnak minket, akkor igenis medvék leszünk. A medvével nem szabad ujjat húzni.
  – Ahhh-ha – mondja a fiú elgondolkozva. – És mi az, amiben nem szabad veletek ujjat húzni?
  – A jövőnk – veszi át a szót Saimi. – Tizenkét évre szétválasztottak minket. Ezt soha többé nem hagyjuk. Együtt akarunk maradni. Aki ennek ellene szegül…
  Laimi gondolatnyi szünet nélkül folytatja.
  – …az reszkessen a medvék haragjától.
  Csendesen mondja, de a hangjában indulat izzik.
  – Hol? – kérdezi Paavo kurtán.
  – Mit hol?
  – Hol akartok együtt élni? Melyik szülőtöknél?
  – Azt még nem döntöttük el… illetve…
  Most Saimi folytatja gondolatnyi szünet nélkül.
  – Mind a kettőhöz jogunk van. Ők a mi szüleink.
  Paavo a homlokát ráncolja.
  – Ez elég idegesítő, nem hagynátok abba?
  – Micsodát? – kérdezik kórusban.
  – Hogy egyszerre beszéltek, meg az egyikőtök elkezdi a mondatot és a másik fejezi be…
  Az ikrek egymásra mosolyognak.
  – Eszünk ágában sincs – felelik kórusban.

Tizenháromezer szavas kisregényem A két Lotti új feldolgozása, modern változatban, a saját elgondolásom szerint. Stílusát, amit én „feszített víztükrűnek” nevezek, többeknek nem tetszett, de én szeretem.

  A5-ös méret (148·210 mm), 62 oldal