Medvebocsok
– És most, hölgyeim?
– Medvebocsok – javítják ki kórusban. Már kórusban is tudnak beszélni, anélkül hogy egyeztetnék, mit fognak mondani.
– Mi?
– Medvebocsok – ismétlik megint kórusban, aztán Laimi folytatja. – A nevünk miatt. Karhunen. Úgy döntöttünk, hogy ha medvének hívnak minket, akkor igenis medvék leszünk. A medvével nem szabad ujjat húzni.
– Ahhh-ha – mondja a fiú elgondolkozva. – És mi az, amiben nem szabad veletek ujjat húzni?
– A jövőnk – veszi át a szót Saimi. – Tizenkét évre szétválasztottak minket. Ezt soha többé nem hagyjuk. Együtt akarunk maradni. Aki ennek ellene szegül…
Laimi gondolatnyi szünet nélkül folytatja.
– …az reszkessen a medvék haragjától.
Csendesen mondja, de a hangjában indulat izzik.
– Hol? – kérdezi Paavo kurtán.
– Mit hol?
– Hol akartok együtt élni? Melyik szülőtöknél?
– Azt még nem döntöttük el… illetve…
Most Saimi folytatja gondolatnyi szünet nélkül.
– Mind a kettőhöz jogunk van. Ők a mi szüleink.
Paavo a homlokát ráncolja.
– Ez elég idegesítő, nem hagynátok abba?
– Micsodát? – kérdezik kórusban.
– Hogy egyszerre beszéltek, meg az egyikőtök elkezdi a mondatot és a másik fejezi be…
Az ikrek egymásra mosolyognak.
– Eszünk ágában sincs – felelik kórusban.
Tizenháromezer szavas kisregényem A két Lotti új feldolgozása, modern változatban, a saját elgondolásom szerint. Stílusát, amit én „feszített víztükrűnek” nevezek, többeknek nem tetszett, de én szeretem.