Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Create Your Own Windows Keyboard

The Problem

You may be satisfied with a US International keyboard layout which lets you type letters like á é í ó ú ý ä ë ï ö ü ÿ à è ì ò ù ã ñ õ â ê î ô û ç (and probably nothing more). It must be nice to be born in America and forget about diacritics, not to mention non-Latin scripts, but people are using computers everywhere, and… oh, I know, there are national layouts. Cool. Now, think about my problem. I’m Hungarian, so I need letters á é í ó ö ő ú ü ű. I’m learning Latvian, so I need also ā č ē ģ ī ķ ļ ņ š ū ž. I wrote a novel that took place in Prague, so I needed á č é ě í ň ó ř š ť ú ů ý ž. I wrote one that plays on Iceland, so I needed á æ ð é í ó ö þ ú ý. Together with Hungarian, since the novel itself is in Hungarian of course. I wrote one that’s in France, so I needed à â ç ê è ë î ô û ÿ. I’m occasionally writing articles that mention Estonian names, so I need ä ö ü õ. Now I’m writing a novel that takes place in the future Galaxy, and there are two languages (so far) created by myself that employ a lot of diacritics, including letters like ḱ ń ś ẃ ẁ ẅ ŵ ý ỳ ÿ ŷ ỹ and others (their meaning is not defined, and the choice was made by keeping in sight what can be expected by a modern publishing house). And I’m a linguist, so I need a lot of diacritic letters, including hundreds of those not included in Unicode. And other scripts of course.
  How many do you need of the symbols invented for writing by humans is up to you. The question is how to reach them from your keyboard.

Old Solutions

There was a question in a language group about how users type the diacritics and other special symbols they need. The answers can be sorted in the following types:
  – those who use a layout for their mother tongue and that’s enough for them;
  – those who speak more languages so they use their layouts and that’s enough for them;
  – those who use a layout with several dead keys, like US International;
  – those who use an online typing aid like TypeIt;
  – and those who made some shortcuts.

Now, all of these solutions, except the last one, may be very useful if you are satisfied with something designed by someone else, but only in that case. For example, if you need to type in Turkish, you can choose either a layout that looks like

Q W E R T Y U I O P Ğ Ü
 A S D F G H J K L Ş İ
  Z X C V B N M Ö Ç

or another one that looks like

F G Ğ I O D R N H P Q W
 U İ E A Ü T K M L Y Ş X
  J Ö V Ç C Z S B

That’s all. Not much variety, isn’t it? If you are, say, a German speaker, you may be accustomed to a QWERTZ keyboard and you may look for letters Ö and Ü at completely different places. But now you are forced to type them at somewhere you never thought them to be and you’ll feel uncomfortable. And if you choose the second layout, you may have troubles with typing even HELLO.
  But your keyboard is your keyboard. There may be a solution. There is. Make some shortcuts. Or make a completely different, personally customized keyboard.

Your First Own Keyboard

(Note: this isn’t the only way to create your own keyboard. There are more. I feel this the simplest I know.)

Step one: install Autohotkey. It’s a free keyboard macro program for Windows.

Step two: turn any national keyboard layout off. Use the plain English layout.

Step three: open a new document in a text editor that creates plaintext (txt) files.

Step four: copy this line into it.

$x:: send P

Step five: save the document with the ending .ahk but be careful to choose the format UTF-8 with BOM. This will be important later. How to do that depends on the editor you’re using. For example, on Notepad++, there is an Encoding menu you can choose from. Locate the file in your file manager and double click on it.

Step six: check if you see a green icon with a white letter H to appear on your tray. If it’s missing, something was wrong. If it appears, go back to Notepad and try pressing key x. Instead of a letter x, a letter P should appear. If that’s not the case, something was wrong.

Step seven: right click on the icon and choose Exit from the menu.

Now, this was the first try. I mean, now you know most of what you’ll need. Try experimenting with it. Add a number of lines looking like the one you tried. First, a symbol $ (I forgot long ago what’s it for), then the key to remap, then two colons and the send commands :: send , a following space, and then the character you want to type. Or more characters. You can define sch or or even long texts on a single key.
  How to reach characters that aren’t on your keyboard yet is another question. For example, you can use Unicode-Table.com or a similar site to copy from.

To reach shifted key combinations, use the following symbols:

+ for Shift
^ for Ctrl
! for Alt
# for Windows

before the key. For example, $!c:: send č will map Alt C to a letter č. To reach function keys and other parts of the keyboard, enclose their names in braces like {f10}. You can find a more detailed description on this page.

You can now define a complete layout. If you need, say, a layout with the letters å č ë ń ŝ ţ ỹ, choose a key or key combination for each one and add a line for them. Any time you need more characters, you can add them. If some of them is no longer needed, you can remove them. If you have several projects with different character set requirements, you can have more ahk files.

A More Complex Way

Autohotkey is a complete programming language. This means you can do practically anything. For example, you can add automatic uppercase at the beginning of a sentence. (I have it on my keyboard.) You can define several layouts and a single key to page through them, or several keys to switch. (I have both: three keys are defined for Latin, Cyrillic and Greek, respectively, and the Latin key switches between Hungarian and Latvian.) You can create dead keys that modify the previously typed key. (I have some 30 of them: one for acute accent á ć é ǵ í ḱ ĺ…, one for tilde ã ẽ ĩ ñ õ ũ ỹ… and so on. I have characters so complex that they need 3-4 modifier keys.) You can store frequently used phrases like addresses, names etc. in ahk files, mapped on keys, and reach them quickly. (Something I didn’t do.)


Láng Attila D., 2020.1.25., 22:37:37

Autohotkey billentyűzet in English számtech

TáblázatokLáng Attila D. blogja




Táblázatok

Nemrég fölvettem egy új funkciót. Táblázatok lehetnek a jegyzetekben. Borzasztó nagy könnyebbség. A következőképpen működik.

jn[táblázatnév|##a, b, c, d; 1, 2, 3, 4|kategóriák]

Ezzel definiáltunk egy 4×4-es táblázatot, aminek a címkéi fentről lefelé a, b, c, d, balról jobbra pedig 1, 2, 3, 4, és van neki egy neve.

jn[táblázatnév|#b, 3|adat]

Ezzel pedig adatot teszünk az egyik cellájába. Így néz ki:
  
  De lehet ám háromdimenziós is, amit síkokra bontva ábrázolunk:

jn[másik táblázat|##α, β, γ, δ; a, b, c, d; 1, 2, 3, 4|kategóriák]
jn[másik táblázat|#α, b, 3|adat]


  A kétdimenzióssal könyvelem a fengrát (csapatok tagsága, beosztás, szín, aztán később majd a bajnokság menete), a háromdimenzióssal az Aulang Laip térképét kezdtem el fölvázolni. Persze sok mindenhez jó lesz ez még.


Láng Attila D., 2020.1.25., 16:23:36

Ninda számtech

Trešo gada galāLáng Attila D. blogja




Trešo gada galā

Pirms trīs gadiem (pēcpusdienā, ja es atmiņu labi), noklusēdams dziesmu Vienkāršas lietas simto reizi, es sacīju: tā ir brīnišķīga valoda, tās ir brīnišķīgas dziesmas, es gribu šo saprot patiešām, es negribu vēlāk tikai NANDO dziesmu klusēt un šeit-un-tur meklēt vārdus vārdnīcās, es gribu vēl. Es gribu mācīties patiešām pasakainas valodas.
  Atvainot, ja kļūdas ir ļoti daudz, bet tagad es negribu lietot vārdnīcu neko, tagad gramatikas tabuliņu nav, tikai mana galva. Bieži es nevaru atmiņot vārdus un man vajag meklēt otros, bieži es nezinu galotni – bet tagad palīdzību nav.
  Nu, es saku mācīties. Turpināju dziesmu noklusēt, no Agates Albekeites līdz Donam un Ozolam, manā latviešu dziesmu sakopojumā ir viens-divi simt dziesmas. Saku lasīt grāmatu, Minkānu, Velniņu par bērniņiem, Latvijas statistikas atlasu, vārdnīcu, gramatikas rakstus, artikulus pasaules tīklā, daudz dažādi. Saku noredzēt filmu, Divas Lotiņas, īsfilmu par skolas ņirgāšanās un citu sociālu problēmu, Mēs ar brāli kolosāli īsfilmus (viņi runa tiešu bērnu valodu, kas ir neviegli saprot bet ļoti noderīgi). Iemīlēju Rīgas vecpilsētā, pastaigādams ielās Google ielu redzē, tagad es zinu to labāk kā savu pilsētu. Abonēju Instagram un Youtube kanālus, savienoju Facebook grupās.
  Bet tomēr tos, dzīve notika, un es vajadzētu lēnināt. Tagad es saprotu un varu rakstīt latviski ļoti-ļoti labāk kā pirms trīs gadiem es varēju cerēt, bet vēl es esmu sākumā. Ceļš ir gars.
  Mana pirmā motivācija bija piecas mazas, brīnišķīgi dziedošas meitenes. Pirmoreiz es sameklēju otrie dziedātāji Latvijā, kas dzied brīnišķīgi, bērnus un pieaugušus, un vēlāk ārzemēs arī, es tagad noklusu divu grupu no Igaunijas, vienu no Ukrajinas, otri ir Moldāvijas, meitene Bulgārijas, un pēdējoreiz sameklēju dziesmu arī Lietuvā. Nē, es nemācos viņu valodu. Man ir tikai viena galva.

A harmadik év végén

Három évvel ezelőtt (délután, ha jól emlékszem), századszor meghallgatva a Vienkāršas lietast, azt mondtam: ez a nyelv gyönyörű, ezek a dalok gyönyörűek, én ezt igaziból meg akarom tanulni, nem akarok továbbra is csak NANDO-dalokat hallgatni és itt-ott megkeresni szavakat a szótárakban, többet akarok. Igaziból meg akarok tanulni tündérmese nyelven.
  Bocsánat, ha nagyon sok a hiba, de most nem akarok semmilyen szótárat használni, nincsenek nyelvtani táblázatkák, csak a fejem. Gyakran nem jutnak eszembe szavak és másikakat kell keresnem, gyakran nem tudom a végződést – de most nincs segítség.
  Hát elkezdtem tanulni. Folytattam a dalok hallgatását, Agate Albekeitétől Dons és Ozolsig, lett dalgyűjteményemben száz-kétszáz dal van. Elkezdtem könyveket olvasni, a Minkānst, a Velniņit gyerekeknek, Lettország statisztikai atlaszát, szótárakat, nyelvtani műveket, cikkeket a világhálón, sokfélét. Elkezdtem filmeket nézni, A két Lottit, rövidfilmeket az iskolai zaklatásról és más társadalmi problémákról, a Mēs ar brāli kolosāli rövidfilmjeit (ők igazi gyereknyelven beszélnek, amit nem könnyű megérteni, de nagyon hasznos). Beleszerettem Rīga óvárosába, miközben a Google utcanézetén sétáltam az utcákon, már jobban ismerem, mint a saját városomat. Előfizettem Instagram- és Youtube-csatornákra, beléptem Facebook-csoportokba.
  De mindeközben az élet zajlik, és lassítanom kellett. De ma sokkal, de sokkal jobban értek és tudok írni lettül, mint három évvel ezelőtt remélni tudtam, de még az elején tartok. Az út hosszú.
  Első motivációm öt gyönyörűen éneklő kislány volt. Először Lettországban találtam más énekeseket, akik gyönyörűen énekelnek, gyerekeket és felnőtteket, aztán külföldön is, ma hallgatok két csoportot Észtországból, egyet Ukrajnából, másokat Moldáviából, egy kislányt Bulgáriából, és legutóbb találtam egy dalt Litvániában. Nem, a nyelvüket nem tanulom. Csak egy fejem van.


Láng Attila D., 2020.1.23., 16:45:25

Albekeite‚ Agate Divas Lotiņas Dons latviešu valodā lett Mēs ar brāli kolosāli NANDO nyelv Ozols Rīga Vienkāršas lietas

NindákLáng Attila D. blogja




Nindák

Van abban valami rendkívül megkapó, ahogy a világ nagy szellemei összegyűlnek és a segítségemre sietnek, hogy Nindát azzá tehessem, akivé válnia kell, ámbár természetesen még mindig nem tudom, hogy kivé, mivé. Nekik persze fogalmuk sincs róla, hogy ezt teszik, történetesen arról se, hogy én a világon vagyok, ők egyszerűen csak teszik a dolgukat – no de én is teszem a dolgomat, és ennek része, hogy felhasználom, amit ők megalkottak. Hiszen én vagyok Faxe, a Takács, nekem kell megszőnöm azokat a fonalakat, amiket ők elém hoznak. Igen, tudom, a nyáron még Nindára mondtam, hogy ő Faxe – ő is, de ő bent a regényben. De ahhoz, hogy ő Takács lehessen bent a regényben, nekem is Takácsnak kell lennem itt kint az életben, a szövegszerkesztő előtt.
  Kezdjük például azzal a szállal, hogy Krislin Sallo elénekli a Lumelillt, s ezzel egy akkora darabot definiál Ninda metastruktúrájából, mint… mint… ez nem hold, hanem űrállomás. Innen folytassuk – az eseményeket abba a sorrendbe teszem, ahogy én értesültem róluk, illetve felhasználtam őket, itt nem az a fontos, hogy az életben milyen sorrendben történtek.
  Ha a lumelillt összefonom az Új Fénnyel, amit Loreta Reide már korábban átnyújtott nekem, mit kapok? Erről is értekeztünk már, de most nézzük tovább. Tehát az Új Fény átsüt a lumelilles ablakon (lassan tényleg tele lesznek az ablakaink lumelillel, ennek augusztusban nem lett volna esélye), Ninda pedig akadálytalan elmével (cittāvaraṇa-nāstitvād) – mit is csinál? Gondolom, alkot egy lúmát, már jól benne jár az első dírben, és éppen most három éve, hogy elkezdte, tehát mi lesz az a lúma?… hát ezt nem tudjuk, tegyük félre a kérdést és nézzük a következő szálat. Krislin tehát elénekli a Lumelillt és újradefiniálja Ninda pradzsnyápáramitá metastruktúráját. Belép Stella Ristioja a Hääleddel és lecsiszol néhány sarkot, Ninda folyamatosan formálódik, ez a két kislány megírja helyettem a fél könyvet, és most tessék visszagondolni az Új Fényre. Rendezzünk megint egy képzeletbeli találkozót köztük, és invitáljuk meg Dārta Stepanovát, szükségünk lesz rá, mert ő énekelt a koyaanisqatsiról. Tehát ha összegyűlnek ők négyen, Loreta Új Fénye, Krislin lumelillje, Stella hangjai és Dārta koyaanisqatsija, mi kerül a középpontba, tessék rámondani nagyon gyorsan, mert Bruce Willisnek még szerelmet is kell neki… azaz nem. Illetve persze de, Lilu is közénk tartozik, megbeszéltük, vagyis hát érintettük a kérdést, de az ennél összetettebb, egy pillanatra még tegyük félre. Mi kerül a középpontba?
  Hát ha nem az ötödik elem, akkor akire a fényből, jégvirágból, hangokból és koyaanisqatsiból alkotott parabolatükör gyújtópontja mutat, a következő szál, egy jégvirághideg kamaszlány, aki hangokat ad a koyaanisqatsinak és akiből árad a fény.
  Greta Thunberg.
  Ninda a jövő – kettős értelemben, a jövőben él és onnan a jövőbe mutat. Greta is a jövő – a jövő fénye a jelenben. Ha meglátom az arcát a Facebookon, mintha kisütne a nap a szobában. Pedig egy teljesen átlagos ember (akárcsak Ninda), de valami sugárzik belőle (akárcsak Nindából), magára vonja a figyelmet (a. N.), és mellesleg hülyeségek megvitatására ösztönzi az embereket (a. N.), de ez most nem érdekes, térjünk csak vissza a jövőbe. Greta onnan jön, s még fluxuskondenzátorra sincsen szüksége. A jövő üzenetét hozza, mert ő ott fog élni, a jövőben, és neki szüksége van a jövőre, amit félt tőlünk, a koyaanisqatsitól, amit mi teremtettünk a múltban – és folytatjuk jelenleg is, de ez most nem programbeszéd, nem Greta környezetvédelmi tevékenységét akarom kiemelni, hanem magát Gretát. Greta nemcsak jelenség – bár annak is nagyon fontos –, hanem egy ember is, aki Ninda metastruktúrájának újabb elemeit formálja ki és közben megint továbbmutat a következő szálra, akit Krislinéktől indulva találtam meg, azáltal, hogy Lisette Koiduaru elénekelt egy dalt, aminek kíváncsi lettem az eredetijére. S ez kiváló döntés volt, mert megtaláltam Greta másik arcát. Egy kapucnis, álarcos fazont, aki fantasztikus hangzásokba komponálja a koyaanisqatsit, azt a fajtát, amiről Greta beszél és azt is, amiről Dārta, s ugyanakkor ő maga is egyfajta lumelill, mi más is lehetne, ha egyszer a koyaanisqatsit manifesztálja, talán plasztikusabban, mint Dārta, de több az eszköze is hozzá.
  Óriási tévedés lenne azt hinni, hogy a Greta-történet csak és kizárólag a környezetvédelemről szól. Persze az ipar és a gazdaság átalakításáról is, hiszen a környezetet nem lehet enélkül hatékonyan védeni, a mai viszonyok között semmiképp, de más a lényeg. Maga Greta. Egy ember, aki mögött nincsen semmilyen intézmény, erő, hatalom, és mégis képes milliókat mozgósítani. Vagyis akár változtatni a világ sorsán. És ráadásul tizenéves. Ilyesmi nem gyakran történik, és az ilyen történetek hősei bekerülnek a történelemkönyvekbe: Jeanne d’Arc, Gandhi… rajtuk kívül főleg negatív hősök jutnak eszembe, de ez most mindegy, ahogy tárgyunk szempontjából annak sincs jelentősége, hogy Greta történelmet csinál, itt zajlik a szemünk láttára. Annak van jelentősége, hogy Gretában is van egy nagy adag nindaság. Greta nindaszerű, nindikus, nindoid. Mondom ezt úgy, hogy alig öt év telt el a történetből, és Nindának még csak nagyon érintőlegesen nyílt alkalma megmutatni, hogy ő kicsoda, hát még azt, hogy micsoda.
  (Azért jegyezzük meg parentézisben, hogy Greta az egyetlen a Földön emböremléközet óta, akinek milliós rajongótábora van, noha de facto nem csinál semmit, amiért rajongani lehetne. Az éneklést rábízza Luis Fonsira, a hegedülést Karolina Protsenkóra, nem mutat be bűvésztrükköket, nem hajlít kanalat, nem játssza el Harisnyás Pippit. Beszél. És csupa kellemetlen dolgot mond. Mégis milliók imádják. Találgathatok? Mert imádnivaló?)
  Azt már megbeszéltük, hogy Ninda a dzsudihar manténe (is). Axiomatikus, hogy Greta szintén a dzsudihar manténe, hiszen amit mond, az bizonyítást nem igénylő, tényszerű igazság (a rettegő-sikoltozók figyelmébe: egyetlen dolgot mond, azt, hogy figyeljünk a tudósokra, akiket azért képeztünk ki vagyonokért és láttunk el vagyont érő eszközökkel, hogy információkat közöljenek, amiket aztán nem vagyunk hajlandóak meghallgatni), s mint ilyenek a pradzsnyápáramitá két oldalát testesítik meg, mint jin és jin – mármint nem attól, hogy mindketten nőneműek, hanem hogy a két oldal voltaképpen ugyanaz.
  De hozzuk vissza itt megint a korábban említett másik szálat, Alan Walkert. Ő is a dzsudihar manténe, hiszen az ő szavai sem szorulnak bizonyításra, azt mondja, amit látott, hallott, tapasztalt, jelenvalót és régenvoltat, mély kútforrása bölcsességnek, mindent tudott és mindent megértett, és elmondja nekünk zenében. Érdemes górcső alá venni a klipjeit, a Darkside-on kívül az Alone-t és a Fadedet. Miről szólnak? Hogyan szólnak? Miért szólnak? Kinek szólnak?
  Koyaanisqatsi, kétségtelenül. És ha Ninda és Greta jin és jin, akkor Alan és Dārta (a Focusban) a csungli, a semleges, középen álló oldal, hiszen mindketten somerek, Dārta női, Alan férfi mivoltáról mond le átmenetileg, hogy élesítse a közlést és elszakítsa immanens nemi szerepeinktől (is). Lehet, hogy a jang oldalon ezt meg sem lehet csinálni? Meglepne, mert szerintem miért ne, de pillanatnyilag nem látok rá precedenst. A csoport is csupa nőneműből áll.
  Ugrálok a témák között, de napok óta írom ezt a cikket, nézze el nekem az olvasó. Gyógyszerre van szükségem. Mármint ez Loreta új dalának címe, Man vajag zāles, nem csekély adag titokzatoskodással jelenik meg, naponta kiszivárogtat egy-egy képet az Instán, s most gondoljunk a hatására is tán. Loreta eddigi saját szerzeményei egytől egyig jelentős hatással voltak a Nindára, konkrétan a Jauna gaisma nélkül sehol nem lenne a regény, a Līdz parādījies tu irányokat és határokat jelölt ki, de még a kis téli dalocska, a Lai snieg is tett annyit Nindáért, mint a Hääled.
  Hetedikén jelenik meg a Man vajag zāles, a névnapomra kapom, és nagyon kíváncsi vagyok rá. Mit talált ki Loreta már megint? Mit tudok majd leszűrni belőle, ami tovább formálja Ninda személyiségét?

Utóirat. A cikkben megválaszolatlanul hagyott kérdések:
  – Miről ír lúmát Ninda annak kapcsán, hogy az Új Fény átsüt a lumelilles ablakon?
  – Mely módon összetettebb kérdés Lilu ide tartozása?
  – Az összes többi…


Láng Attila D., 2020.1.4., 12:15:55

A sötétség balkeze Alone Az ötödik buddhizmus Darkside Dűne D’Arc‚ Jeanne elem Faded Faxe fhangí filozófia Focus Fonsi‚ Luis Gandhi‚ Mahatma Hääled Harisnyás Pippi irodalom Jauna gaisma Koiduaru‚ Lisette Koyaanisqatsi Lai snieg Līdz parādījies tu Lilu Lumelill Man vajag zāles Ninda Protsenko‚ Karolina Reide‚ Loreta Ristioja‚ Stella Sallo‚ Krislin Stepanova‚ Dārta taoizmus Thunberg‚ Greta Walker‚ Alan Willis‚ Bruce zene

Facebook-történelemLáng Attila D. blogja




Facebook-történelem

Ha sok évtizeddel ezelőtt létezett egy embercsoport – mindegy, milyen alapon szerveződött, lehetett rokonság, szomszédság, iskolai vagy munkahelyi kollektíva –, akiket aztán szanaszét sodort az élet, és sok év múlva néhányan közülük találkoztak, csupa szörnyűséget tudtak mesélni azokról, akik már nem lehettek ott. Egyik-másik meghalt betegségben. A harmadikat elhurcolták a lágerekbe. A negyedik kivándorolt, idegenben él vagy hal, nem tudni. Az ötödik valahol vidéken nyomorog. A hatodikat agyonlőtték a kozákok, a hetediket kivégezték, mert kozákokat lőtt agyon.
  Ha az ember facebookos ismerőseit egyfajta közösségnek fogjuk fel, hát az nem ilyen. Először is nem kell sok évnek eltelnie, egy-két év bőven elég. Másodszor nem kell találkozni senkivel és beszélgetni a régiekről, elég megnézni az emlékek funkciót, ami az aznap évfordulós bejegyzéseinket tartalmazza, és ott látjuk alattuk, hogy kik szóltak hozzá, kik lájkolták.
  És nem történt velük semmi szörnyűség. Vagy ha igen, az se derül ki. Csak már nem az ismerőseink többé. Hogy miért? Ki tudja? Egyszer csak töröltek. Cs. Kati, K. Gyuri, J. Juli, H. András, B. János – eltűntek az ismerőseink közül, bár ettől még valószínűleg élnek és virulnak. De olyan is van, mint E., aki még mindig az ismerősöm, de lassan fél éve nincs más az oldalán, mint szólongatások az ismerőseitől, hogy hahó, mi van veled, és válasz nincs. Meghalt? Kórházban van? Vagy csak elvesztette a jelszavát, rég nyitott másik fiókot, és arról nem jelölt be? Nem tudni. Meg persze olyanok is vannak, mint T. Gábor meg Cs. Tünde, akiknek még a neve sem ismerős, nyilván valamikor bejelöltük egymást, mert csak az ismerőseim számára látható poszt alatt van a nevük, de sokat nem kommunikálhattunk, mert egyáltalán nem emlékszem rájuk. Ez azzal analóg a régi világból, hogy valahogyan összeakadtunk és most találgatjuk, hogy egykor mi közünk lehetett egymáshoz, mert rajta vagyunk egy közös fotón.
  Sz. egy Magyarországon élő külföldi hölgy volt, kedvesen törte a magyart, sokat beszélgettünk, az utolsó, amire emlékszem, azzal lehetett kapcsolatos, hogy valaki törölt engem, mert erre Sz. azt mondta, ő sose fog engem törölni, és mondott rólam pár pozitív jelzőt, hogy miért nem. Aztán valamennyi idő múlva egyszer csak mégsem volt az ismerőseim között. Kérdezzem meg, hogy miért nem? Minek? Ott van B., akivel még a hixes idők óta volt ismeretségünk, egyszer csak törölt, megkérdeztem, mi a baj, válasz nem érkezett.
  Persze én is törlök embereket. Némelyik névnél, ha rányomok a Messengerre, megjelenik az utolsó beszélgetésünk. Sz. Melinda halálra sértődött, mert azt hitte, hogy bántottam valakit, akit szeret, és mire felfogta, hogy nem (bár én ezzel kezdtem), addigra olyan szinten lefárasztott, hogy köszöntem, én ebből nem kérek. V. Vali közzétett egy mélyröptű bölcsességet, amiben én találtam egy helyesírási hibát és ezt meg is mondtam, amire válaszul négy vagy öt órán át (nem vicc, nem túlzás) zúdította rám a szidalmakat, valamikor ennek az időnek a közepén visszamentem a géphez, láttam, hogy még mindig ömlik a gyalázkodás, szóltam, hogy én ezt amúgy rég nem olvasom, erre még jött emiatt egy halom szitok, végül aztán letiltottam. Amúgy azt a mélyröptű bölcsességet nem ő találta ki, csak megosztotta.
  Ez nem a Facebook hibája. Totálisan elidegenedett világunk a Facebook nélkül és attól függetlenül is így működik. Ismerek házaspárt, akik nem tudják, hogy a másik mit dolgozik és mennyit keres, mindkettőnek megvan a maga kijelölt része a megélhetési költségekből, amit fedeznie kell, és hogy miből teremti elő, az a másikat nem érdekli. A nem közös gyerek nem gyereke annak a szülőjének, akivel nem áll genetikai kapcsolatban, csak csecsemőkora óta egy légtérben tartózkodnak, mint két idegen – és nézheti, amint ugyanez a szülő a másik gyereket viszont ajnározza, mert az az övé. Ez talán nem annyira gyakori – több olyan esetről tudok, amikor a szülő egyik gyereket sem ajnározza, megeteti, ruházza, iskolába küldi, mert muszáj, de egyébként gyakorlatilag eltűri, hogy jelen vannak. Kénytelen-kelletlen.
  Másrészt viszont de, a Facebook hibája. A frász tudja, hogy mitől. De seregestül tudnám sorolni azokat a facebookos ismerőseimet, akikkel sok éve be vagyunk jelölve – ma is, nem törölte egyikünk sem a másikát –, és azelőtt sem a valódi világban álltunk érintkezésben, hanem neten át, többségükkel soha nem is találkoztam az életben, de azelőtt úgy nagyjából tudtam, hogy mi van velük, ma meg nem. Emailben még ment, Facebookon valamiért nem. S ezek túl sokan vannak ahhoz, hogy egyéni sajátosságnak foghassam föl, ez jelenség.
  Az író társadalomkutató is. De ez csak megnyerőbb megfogalmazás ahelyett, hogy „bassza a csőrömet ez a szitu”.


Láng Attila D., 2019.12.26., 15:05:11

Facebook társadalomtudomány

FolyamatábraLáng Attila D. blogja


↞korábbi cikkek

A blog mérete: 1743 cikk, 8444960 betű, 1701799 szó