Upload failed. Maybe wrong permissions?
Kissy Android

User Tools

Site Tools




Ha már túl nagy a tárhely

Éppen egy ötéves backupot törlök, mert szükségem van arra a negyven gigára, és elgondolkodom. Ugye régen akinek egyáltalán iratai voltak, az már valami úrféle volt, leginkább tekintetes, annak többnyire volt egy almárioma vagy némi ládái, amikben őrizte őket; ha ezek már telőfélben voltak, nem volt nagy mesterség asztalossal még egyet összeüttetni, hely meg csak kerülközött neki a háznál, akkoriban nem lakótelepi lakásokban laktak. Aztán később, amikor az adatok fokozatosan átkerültek digitális tárhelyekre, elkezdett bonyolódni a helyzet, de másképpen, mint ma. Akkor az volt a gond, hogy túl kevés a tárolókapacitás. Ma az, hogy túl sok, de nem korlátlan. Ha korlátlan lenne, az egy egészen más helyzet lenne.
  Húsz évvel ezelőtt, ha a wincsi telni kezdett, kétségbeesetten igyekeztünk helyet csinálni, mert a CD-íratás hosszadalmas volt és drága, eleinte még ki is kellett szerelni a gépből az egyetlen wincsit és elvinni íratni, hiszen a CD-író nagyon drága dolog volt. Aztán lett saját, majd lett DVD, de az elv nem változott: a wincsin csak a tényleg fontos dolgokat szabad tartani, mert nagyon hamar betelik.
  Ma már nem telik be olyan hamar, és amire annak idején remény se volt, az ember megvehet még egy wincsit és beteheti a gépébe, már nem csak kettő lehet benne, mint régebben. És éppen ez okoz gondot – máshogyan.
  Ez az ötéves backup gyakorlatilag mindent tartalmazott, ami munkásságom-gunk legtöbb részterületén összegyűlt, öt évvel ezelőttig. Az ember nem áll neki ezeket rendszeresen update-elni, és nem vacakol azzal, hogy dedikált backupprogramokra bízza a dolgot, hogy azután azokkal is nyűglődhessen, van éppen elég háklis szoftver a gépén. Megnyomja az F5-öt és kész. És ha legközelebb egy év múlva jut eszébe megnyomni, akkor akkor nyomja meg. De nem a korábbi backupot update-eli, hanem csinál egy újat, nem gondolva rá, hogy a korábbi már elavult. Egy év alatt? Ugyan. Aztán az egy évből sok lesz, és tényleg elavul.
  No meg egy ilyen backup nem egy izolált, homogén adattömb. Vannak backupok máshol is, részleges, időleges és mindenféle egyéb másolatok, verziók és előzmények. Jómagam nem szenvedek abban a betegségben, hogy minden változtatás előtt elrakjam a korábbi változatot, hátha rosszul üt ki, amit csinálok, ezért egy-egy munka aktív, éles változatából általában csak egy van. (Kivéve ha Sweetie-n dolgozom, az Android rendszerekben ugyanis már nem bízom ennyire, így ez a cikk automatikusan megy föl a felhőbe, valahányszor kilépek a Jotából.) Viszont ha valamit en masse lecserélek, az más ügy. Például ez a blog. A harmadik szoftvernél tartunk, az elsőt magam írtam, aztán jött a Flatpress, most meg a Vicky. De persze az előző két változat teljes terjedelmében megvan, nemcsak a szöveg, a program is. Nem nagy, itt sosincs szó igazán terjedelmes dolgokról. Azokat az ember egy idő után csak ki kell hogy selejtezze. Pár megás kis holmik. De voltaképpen mire jók? Nyilván sose fogom visszaállítani a saját blogmotort az Autorral, négy éve került le a szerverről, már rég nem emlékszem a fölépítésére és a használatára – viszont hét évig dolgoztam rajta, tehát kidobni csak nem fogom. Persze ez elfér a wincsin. Jobb példa, amit nem én csináltam. Vannak programok, amiknek időről időre letöltöm az aktuális változatát, amit ugye nem úgy hívnak, mint a korábbit, benne van a nevében a verziószám, hogy megkülönböztethető legyen – vagyis ha berakom ugyanabba a könyvtárba, amiben az előző van, mindkettő ott lesz. De persze nem is ugyanabba rakom, hiszen közben sok idő telik el, már máshol vannak a dolgok. Persze lehet mondani, hogy dobjam ki a régit, és egy-két programnál az ember meg is teszi ezt, de hát folyton töltögetek, nincs arra érkezésem, hogy mindenből megkeressem a régi verziót, vagy egyáltalán emlékezzek, hogy megvolt-e.
  Még jobb megoldás, nyilván, ha az ember nem rak el mindent. De olyan világban élünk, ahol bármikor bármi eltűnhet a netről, a tulajdonos nem fizet tovább a domain fenntartásáért, vagy éppen átszervezést csinál a honlapján és kidobál dolgokat, nekem meg pont az kellene, ami neki már nem – illetve neki odahaza hiába van meg, ha én nem férek hozzá. Külön hobbivá vált olyan programok felkutatása és közzététele, amik már nem kellenek az egykori szerzőjüknek: ha ez régi PC-s szoftver, akkor abandonware a neve, ha pedig házigépes, akkor részét képezi a retró-számítástechnikai mozgalomnak. Úgyhogy én is töltögetek, gyűjtögetek, néha csakugyan nagyszerű dolgokra lehet rábukkanni. Sokszor éppen a saját wincsimen, rég eltett és elfelejtett holmikra.
  Ilyen körülmények között csoda lenne, ha az ember nem akadna lépten-nyomon idejét múlt,használhatatlan holmikra is. Programokra, amik olyan szofver- vagy hardverkörnyezetben működnek, amiknek már a nevére is csak halványan emlékszünk. Írásművekre, amik rég túlhaladott problémákkal foglalkoznak. Jópofa képekre, amiket az ember megtalált valahol a neten és elrakott, másodszor, harmadszor, ötödször. Persze vannak programok arra, hogy az egyező képeket fölkutassák, de az embernek csak nagy ritkán jut eszébe ilyesmit futtatni. Egyforma tartalmú, de különböző formátumú dokumentumokra, vagy éppen olyanokra, amiknek a formátumát ma már képtelenség dekódolni – anélkül pedig esetleg azt se tudjuk, mi van bennük. Dokumentumokra, amik valamikor valamilyen konkrét munkához kellettek, de már nincs rájuk szükség, amióta a munkát befejeztük vagy éppen elvetettük.
  Régen, az analóg világban cédulák vettek minket körül, amikre például egy telefonszámot írtunk föl. Ha elfelejtettük melléírni azt is, hogy kinek a száma, akkor az egy döglött telefonszám. Ha tudjuk, hogy kié, de az illetővel már nem akarunk kapcsolatba lépni, eldobhatjuk. De honnan tudjuk biztosan, hogy nem akarunk többé kapcsolatba lépni vele? Mert nem kerestük egymást öt évig? Tízig? Ettől még lehet, hogy később mégis akarjuk. Viszont az is lehet, hogy a szám közben megváltozott, és akkor mégiscsak döglött szám, mi meg őrizgetjük fölöslegesen.
  Így van a számítógépen tárolt adatokkal is, csak azok sokkal terjedelmesebbek. A tárolásuk a szó szoros értelmében pénzbe kerül. De a kiválogatásuk, a sok-sok morfondírozás, hogy ez meg amaz biztosan kell-e, és ha igen, nem lehetne-e mégis törölni abban a tudatban, hogy megvan a neten – ez alighanem még több pénzbe kerülne. Mert az idő is pénz. Ha a tárhely korlátlan lenne, az ember nem sokat törődne az egésszel. Ha kevés lenne, akkor a tárhely annyira értékes lenne, hogy a szelektálás kevesebbe kerül, mégiscsak megcsinálnánk. De ma már a tárhely nem ilyen drága. Csak az igazán nagyméretű dolgokat szelektáljuk. A többiek – elüldögélnek a wincsik rejtett zugaiban, és egyre avíttabbak lesznek. Ma már viszonylag kicsi az esélye, hogy egy rendszerösszeomlás megöli őket, no meg ezek a többi adatunk között vannak, tehát a különféle archiválásokkal őket is lementjük.
  „Túlélsz, pöcök.”

2016.02.08., 04:23




I have an Iwouldbeabletoeat

I don’t know how special a Hungarianism it is, but very interesting indeed. This conjugation is a bit archaic and rural, you’ll barely meet it in texts from modern sources, but natives will understand it. Let’s start from the little bits, three verbs of the most common ones, all irregular of course. I show their roots as well.
  
  eszik, e- – s/he eats
  iszik, i- – s/he drinks
  megy, me- – s/he goes
  
  Note that these all third person singular forms, being that one the dictionary form.
  Now let’s take the root and add the optative suffix -hat, -het which means “can, may, be able to, allowed to”. Iszik takes back vowel suffixes.
  
  ehet – s/he can eat
  ihat – s/he can drink
  mehet – s/he can go
  
  Now let’s add the conditional suffix -na, -ne which means “would.”
  
  ehetne – s/he would be able to eat
  ihatna – s/he would be able to drink
  mehetne – s/he would be able to go
  
  Let’s look around the personal suffixes for these forms.
  
  ehetnék – I would be able to eat
  ehetnél – you would be able to eat
  ehetne – s/he would be able to eat
  ehetnénk – we would be able to eat
  ehetnétek – y’all would be able to eat
  ehetnének – they would be able to eat
  
  ihatnék – I would be able to drink1
  ihatnál – you would be able to drink
  ihatna – s/he would be able to drink
  ihatnánk – we would be able to drink
  ihatnátok – y’all would be able to drink
  ihatnának – they would be able to drink
  
  mehetnék – I would be able to go
  mehetnél – you would be able to go
  mehetne – s/he would be able to go
  mehetnénk – we would be able to go
  mehetnétek – y’all would be able to go
  mehetnének – they would be able to go
  
  Now, let’s see the first person singular forms: ehetnék, ihatnék, mehetnék. You can use them as phrasal words to urge someone you are depending on, and being slow they’ll delaying you. Ehetnék! “I would eat, it’s time to!” That’s not very polite, though. It’s nicer to use the third person plural and ask it as a question: Ehetnénk? “Could we eat, finally?”
  But let’s stay with the first person singular. You can turn it into a noun. Just use it so, and use it in a possessive structure.
  
  ehetnékem van – I have an Iwouldbeabletoeat
  ihatnékom van – I have an Iwouldbeabletodrink
  mehetnékem van – I have an Iwouldbeabletogo
  
  This means, practically, “I’d like to eat, drink, go, I feel the urge to, it’s time for it”, but doesn’t contain the element of urging someone, you can use it when you’re preparing the food or drink or getting on the way yourself.

2016.02.07., 21:46




Alternatív elmélet

Az utókor gondos elemzői apró ellentmondásokat mutattak ki a családi viszonyokban, pontosabban azok elbeszélésében, hiszen soha senki nem látott egyetlen családtagot sem. Így például több ízben értesülünk arról, hogy bébiszittert kell keresni vagy nem sikerült bébiszittert keresni, máskor viszont azt halljuk, hogy egyáltalán nincs is gyerekük.
  A LAttilaD.org Rendőrségi Ügyiratokat Vizsgáló Ügyosztálya egy alternatív elméletet állított fel, amelyet ezúton tárunk a nyilvánosság elé.
  Szerintem semmiféle baki, következetlenség nincsen. Columbo egészen egyszerűen hazudik. Mint nemegyszer értesülünk, első perctől kezdve tudja, hogy a gyilkossal beszél; ez akkor is így van, ha végül nem mondja el, hogy mikor jött rá. Nem feladata, semmilyen etika nem követeli meg, hogy a tiszta igazat mondja olyan embereknek, akikről tudja, hogy embert öltek, és az a munkája, hogy ezt rájuk bizonyítsa. Kedvenc részemben, amely éppen most megy, megrendezi a felesége és a saját halálát, hogy elkapja a gyilkost – közben más dolgokban is hazudik, például nagy parádéval bekísértet egy embert, akiről tudja, hogy ártatlan, de a gyilkosnak azt kell hinnie, hogy bedőlt a misztifikációjának.
  Hát a családi viszonyairól is hazudik, azt mondja, hogy nincsen gyerekük, mert így kívánja a stratégia. Bármikor bármit hazudhat, egy gyilkosnak igazán nincs erkölcsi alapja a szemére vetni. Vagyis valójában szinte semmit sem tudunk az életéről, legfeljebb annyit, amit érdektelen embereknek mond.

2016.02.07., 02:22




Olvasni öröm

Az ember azt hinné, a világon a legegyszerűbb dolog: elindítok egy programot, körülnézek a könyveim között, valamelyiket kiválasztom és elkezdek olvasni. Hát Androidon tényleg így megy. Van egy tucat mindenféle könyvolvasó, bár egyik se tud annyit, mint az Ebookdroid, de az elv szinte mindegyiknél egyforma. Egymás mellett kirakják a könyvborítók tömbnyeleit, és az ember látja, hogy mije van.
  No de PC-n ez megvalósíthatatlannak látszik. Van Vitalsource Bookshelf, ami először is követeli, hogy nyissak accountot. Nyisson ám a majd megmondom, kicsodád, aki bárcás volt Kaposvárott, a saját wincsimen levő saját könyveimet akarom olvasgatni, nem a tukmálásodat bámulni. Uninstall. Aztán van Ebook Reader, tíz könyvet megmutat, a többiért fizessek. Fizessen neked a kék halál. Van Icecream, az is regisztrációt követel. Futottam egy kört a Calibréval is, azzal tényleg el lehetne jutni egy virtuális könyvespolcig, mindössze csak előzőleg bejegyzi a könyveket az adatbázisába, talált százezer könyvet és a legteljesebb lelkinyugalommal elkezdte őket bemásolni a könyvtárába. Egy tera könyvet, arany bamba szamaram, láttál te már virtuális könyvtárat, amikor kitaláltad, hogy programot fogsz írni?! Hát ha lenne is annyi hely, amint persze nincsen, a Windows partícióján baromkodsz, azt az emberek nem növesztik ekkorára, akkor is már az unokám lesz, aki azt befejezve látja! Percekig ment, mire gyanút fogtam, és lemásolt teljes masszív hat darab könyvet. Volt Kobo Desktop, arról egy döglassú install után kiderült, hogy csak tukmálással foglalkozik, szarik bele, hogy nekem esetleg már lehetnek könyveim idehaza, égessem el és vásároljak! Ja, meg persze azért megnéztem a gépen rég meglevő Adobe Acrobrontoszauruszt, de nem tud ilyet, pdf-et megnyiti, mutati, ennél többre nem képes, és majdnem kétszáz mega. Érdekelne, mi a rossebért tartom én ezt. A Sumatra tizenkét mega. Az Irfan egész jó lenne, csak minden alkalommal újraolvassa a tömbnyeleket, állati lassú, könyvolvasásra pedig kimondottan alkalmatlan.

2016.02.05., 19:53




Verecke

Fölmeredt egy beszélgetésben, hogy jól meg kellene verni Emné Esilonát, ha más nem segít (de csak akkor), jómagam pedig határozottan a verés ellen foglaltam állást – de kaptam olyan kérdést, hogy ez mégis akkor most hogyan, melyik itten az én véleményem? Merthogy olvasnak az emberek kortárs irodalmat.
  Nos, az én véleményem az erőszakmentesség, viszont a Kissy nem programbeszéd, hanem regény. Ilyenek voltak már máskor is, az emberek a Sophie olvastán gratuláltak, amiért ennyire szeretem a tengert, és meg voltak lepve, amikor azt feleltem, hogy nem én szeretem, hanem Sophie. Persze kétségtelen, hogy a Kissy a mi életünkről is szól, de ennél azért áttételesebben, és mi a verést számos okból nem alkalmazzuk.
  De ha az olvasó figyelmesen visszagondol egeres élményeire, meg fogja látni, hogy a verés már kezdettől, később pedig még inkább, elsősorban a shindyk megállításának eszköze. Többször említettük az ellentmondást aközött, hogy a shindyk alapvetően gyáva emberek, és mégis neki mernek támadni bárkinek, aki leleplezéssel fenyegeti őket – hát ekkorra már ez az utóbbi van előtérben, akár ölni is képesek, és meg kell őket állítani. Ha veréssel, hát veréssel. Ha nimbuszgolyóval, akkor azzal. Vanessának megvan erre az ideológiája, nem kell rossz fiúnak lenni, és nem bántják az embert.
  De az erőszak kizárólag bűnözőkkel szemben alkalmazható célszerűen, velük is csak azért, akkor és addig, mert fenyegetőleg lépnek fel, amikor támadnak, és ameddig ártalmatlanná nem tesszük őket. Minden további bántalmazás mártírt csinál belőlük, állatot magunkból és szimpátiát ébreszt irántuk a szemlélőben. Valaha volt egy tévésorozat, aminek valahol a legelején a rendőr elkapott egy bűnözőt és megverte, értelmetlenül, mert már ártalmatlan volt, illetve ha jól emlékszem, eleve nem volt különösebben veszélyes. Soha nem tudtam megszeretni ezt a rendőrt, s mivel a sorozat főszereplője volt, azt sem. A címe Kisváros volt, és még akkor készült, amikor szerettük Usztics Mátyást.
  Egyébként az erőszak csak erőszakot szül. Amikor már nem önvédelem vagy mások védelme, elveszíti célját és értelmét és csak erőszak marad. Persze az emberben él a késztetés, hogy minimum pofon vágjon egy ilyen alakot, amúgy a vita hevében, de nem nyerne vele semmit – annál többet veszít.

2016.02.01., 17:06


korábbi cikkek >>

A blog mérete: 1310 cikk, 6,5 millió betű, 1,37 millió szó

1 the rules of vowel harmony would require ihatnák here, but this is considered uneducated speech, use irregular ihatnék instead