Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Egy titkos dosszié

A Tibilefasz (Titkos Bírósági Levelezéseket Felkutató Alapítványok Szövetsége) birtokába jutott annak a levelezésnek, amit a magyar bírói kar folytatott a kormánnyal. A levelezés a következő tételekből áll:
  1. A magyar bírói kar levele, amit az ország valamennyi bíróságán működő összes bíró aláírt. Ebben kijelentik, hogy nem hajlandóak hajléktalanokat elítélni azért, mert hajléktalanok. A törvény végrehajtása a legsötétebb horthysta vérbírókkal hozná őket közös nevezőre, és ha ezt a törvényt azonnal semmissé nem nyilvánítják, akkor az összes bíró azonnali hatállyal leköszön tisztéről.
  2. A kormány válasza, amiben sorosbérenceknek és norvég libsiknek bélyegezi őket, emlékezteti őket a felcsúti kisvasút példátlan sikerére, és ha leköszönnek, azonnal ki lesznek rúgva, és többé ligetvédő-ütlegelésre sem alkalmazzák őket.
  3. A bírói kar válasza, amelyben távoznak posztjukról.
  4. Egy köteg képeslap, a bírók küldték őket a kormánynak nyugati országokból.
  A dossziét megszereztük és alább közzétettük…
  …volna…
  …ha létezne. De nem létezik. A Tibilefasz a LAttilaD.org saját külön, pillanatnyi agyszüleménye.
  A bírók nem írtak ilyen levelet a kormánynak.
  Nem is fognak.


Láng Attila D., 2018.10.20., 18:03:26

bíróság hajléktalan jog politika

Kutyául vagy klikkerülLáng Attila D. blogja




Kutyául vagy klikkerül

Sajnos még nem sikerült megértenem, miért annyira jó a klikkermódszer, hogy mostanában minden kutyakiképző ezt ajánlja. A módszer lényege röviden, ha az olvasónak nem lenne kedve regisztrálni (ugyan minek?) ahhoz, hogy megnézzen pár videót: van egy eszköz, amit klikkernek hívnak, és kattintani lehet vele; ha kattintasz, az jutifalit jelent; ha valamit a kutya jól csinál, akkor kattintasz és jutifalit adsz neki. Kész, az olvasó elsajátította a klikkermódszert, már csak gyakorolnia kell.
  De ha rám hallgat, akkor nem gyakorolja, vagy ha igen, akkor másképpen. Mert a videókon látható kutyakiképzés katonáéknál elmegy, az őrmester jár föl-alá, a kopasz talpal mellette, és ha valamit jól csinál, akkor az őrmester jutifalit töm a kopasz szájába. Katonáéknál a dicséret az, hogy az őrmester ráüvölt a kopaszra: MEGDICSÉREM! és akkor a kopasznak vigyázzba kell haptákolnia és visszaüvöltenie: A MUNKAVÁLLALÓ NEMZETET SZOLGÁLOM!1 Itt jutifali van. A videókon látható kutya tízpercenként egy kiló virslit behabzsol, és aztán még motiválva van csinálni valamit? No, megnézném, hogyan alakítja ezt a mester egy uszkárral, aki az első két-három jutifalit még elfogadja, a negyediket már csak ímmel-ámmal, az ötödiknél már csóválást se nagyon kapunk, a hatodiknál meg elballag és otthagy minket a fenébe, van neki jobb dolga is.
  A töméntelen jutifali ellenében viszont nincs egy simogatás, nincsen egyetlen szó, amit a majszter a kutyához intézne, csak kattingat, mint Pistike a pornóoldalon, és tömöcsöli a kutyába a virslit. Ha építünk egy robotot, ami körbe-körbe jár, időnként kattan egyet és kidob egy darab virslit, az tökéletesen helyettesítheti a kiképzőt. A nagy kegyesen fölvett vezényszavak is szólhatnának magnóról. Szépen beprogramozná a kutyát a szükséges tevékenységre, feladat kipipálva, jöhet a következő tevékenység vagy a következő kutya.
  Kutyával foglalkozni nem programozástechnikai feladat, hanem társas tevékenység, amiben ketten vagy többen vesznek részt: a gazda, a kutya, és esetleg mások is. Ha a kutya valamit jól csinál, akkor nem pozitív visszacsatolást bocsátunk a rendelkezésére, mert ettől a kutya ugyan motiválva van arra, hogy legközelebb is jól csinálja, de csak ha nem túl intelligens, az ember meg totálisan nincsen motiválva. Hacsak nem túl unintelligens. A kutya nem pozitív visszacsatolással, hanem szeretettel működik. Ha a kutya valamit jól csinál, akkor nem ráklikkantunk és beletöltünk egy kiló virslit, hanem megdicsérjük, megsimogatjuk, attól függő mértékben, hogy mennyire jól csinálta: ha már jól ismert feladatot végzett el sokadszor jól, akkor „jól van, okos vagy”, ha viszont éppen rájött, hogy mi az, amit akarunk tőle, és most először jól csinálta, akkor agyba-főbe dicsérjük és simogatjuk, mintha ő találta volna föl a spanyolviaszkot.2 Ő pedig repes örömében, és motiválva van, hogy legközelebb is ilyen jól csinálja! Tetszettek már látni kutyát, aki örül? A gazdi fején táncol és körberohanja a kertet vagy ami területet éppen elér, hatszor.
  Nekem nem kell olyan robotkutya, amit ez a technológia gyárt. Nekem olyan kutya kell, aki örömmel csinálja, amit csinál, és ha nem leli örömét, akkor nem csinálja. Mert emberszámba veszem a kutyámat – már csak azért is, mert a kutyám kutyaszámba vesz engem.
  Ja, és tartós kutyát szeretnék. Tartós kutya az, akinek nem azt tanították, hogy a földről szedjük föl a jutifalit. Mert az legközelebb is a földről fog fölszedni mindenfélét. Olyat is, ami nem neki való. Aztán temethetjük. Ez nekem nem kell.

Nem láttam az összes videót, de remélem, hogy az nincs benne, hogy „klikkelni kell, ha a kutya rád néz, mert így alakítja ki a szemkontaktust”. Ez így hangzik el némely kutyakiképzeldében, aztán a vak megkérdezi, hogy hát izé mégis ezt most hogyan, és akkor a kutyakiképzelő majszter ráfeleli, hogy ja igen, vakok hát ugye nem tudnak kutyát képezni, mert nem tudnak szemkontaktust, és akkor a vak nem megy oda többé, mert ennél kisebb marhaságra is el tudja költeni ugyanazt a pénzt.
  És még mindig nem tudom, milyen választ várt a rehabvizsgás kutyakiképző, aki megjegyezte, hogy a vakok nem tudják megtanítani a kutyájukat villanyt kapcsolni.


Láng Attila D., 2018.10.16., 21:14:25

Brinkmann‚ Klaus kutya vak

Reggel a piaconLáng Attila D. blogja




Reggel a piacon

Géza és Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch a zöldséges kofák standjai felől érkezett a piacra. Géza üdvözölte Mari nénit és megszemlélte a krumplit, retket, káposztát. Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch ezalatt a dinnyét szaglászta.
  – Nahát, mérnök úr, hetek óta nem láttam. Ez a maga kiskutyája? Milyen szép kutya. Szagolgassál csak, lelkem, de hát nincs itt neked való. Hogy hívják?
  – Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch – felelte Géza.
  Mari néni meglepve nézett rá.
  – Már hogy a kutyát?
  Géza bólintott. Mari néni összecsapta a kezét.
  – Hát hogy jutott eszébe ezt a szép kiskutyát Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak elnevezni?
  – Walesben jártam, ott vettem.
  Mari néni odaszólt a szomszéd kofának, egy hasonlóan terebélyes, sokszoknyás asszonyságnak.
  – Nézze már, Juliskám, milyen szép kiskutyája van a mérnök úrnak!
  Juliska néni rámosolygott Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochra, cuppogott neki.
  – Milyen szép kiskutya, csakugyan. Várj csak, a Juliska néni hozott magával kolbászt! Hogy hívnak, lelkem kutya?
  – Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak nevezte el a mérnök úr – felelte Mari néni.
  Juliska néni fölnézett a szatyorból, amiben az uzsonnáját tartotta.
  – Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch? Hát micsoda kutyanév az, hogy Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch? Hát az egy város!
  – Igen, ott vettem – magyarázta Géza.
  Juliska néni bólintott, kihalászta és kicsomagolta a kolbászt, és odanyújtotta Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak, aki egy falásra elnyelte és farkcsóválva kért még.
  – Hát sajnos nincsen több, kis Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch – simogatta meg Juliska néni –, de meglásd, hoz neked a Juliska néni holnap is. Ugye eljön holnap is, mérnök úr? A kis Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochhal?
  – Hogyne, és veszek magától karfiolt.
  – Karfiolt, na hiszen – Juliska néni már mérte is –, attól ugyan Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak fölkopik az álla. A henteseknél már jobban fogod érezni magad, Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch, meglásd. Köszönöm, mérnök úr. Isten megáldja.
  – Viszlát – köszönt el Mari néni is –, szervusz, Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch, gyere el holnap is!


Láng Attila D., 2018.10.15., 11:07:10

irodalom kutya Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch

Hasznos táblázatLáng Attila D. blogja




Hasznos táblázat

tud nem tud
úttörő segít nem segít
kutya segít segít

Láng Attila D., 2018.10.12., 13:18:41

kutya

Lássuk csakLáng Attila D. blogja




Lássuk csak

Egy-két olvasói kérdés ösztönzésére elkezdtem számolni egy kicsit.
  Először is kiszámítottam eddig elkészült regényeim terjedelmének átlagát, nem véve bele a Kissyt persze, hiszen akkor abszurd érték jönne ki. Azt kaptam, hogy a regényeim átlagos terjedelme harmincezer szó.
  Vegyünk egy regényoldalra háromszáz szót, akkor száz oldalra jön ki egy átlagos regény. Vegyünk tíz oldalanként egy képet, plusz a címlapot, az tizenegy darab, és számoljunk egy képre csak kétezer forintot a grafikusnak (amatőrnek persze, profi szóba se jön). Ez huszonkétezer forint. Számoljunk huszonötezer forintot a nyomdai költségekre, és kerekítsük föl postaköltségek, miegyebek fejében ötvenezerre.
  Ennyibe kerül, nagyon-nagyon szerényen számítva, hogy egy kisregényből könyv legyen. A Hankánál ezt nem léptük meg, nincsenek belívi rajzok, fontosabb volt, hogy Tünci minél előbb a kezébe vehesse – nyilván sejti az olvasó, mennyire tudom motiválni az illusztrátorokat ezekkel a kétezer forintokkal. Tanulnak, dolgoznak, élik az életüket, nem azzal vacakolnak, hogy nekem rajzoljanak. Tehát ötvenezer forint és beláthatatlan időtartam.
  Mindezért cserébe kapok egy könyvet, aminek az előállítási ára úgy 1800 forint. A Hankánál rátettem kétszáz forintot, ennyit keresek példányonként, az olvasó viszont kénytelen lenne kétezer forintot kiköhögni egy vékonyka kisregényért, miközben nekem kétszáz forintjával kétszázötven példányt kellene eladnom, hogy a befektetett összeg visszajöjjön, és ha háromszáz példányt adok el, akkor már kerestem többévi munkával tízezer forintot.
  Hát ezért nem számíthat az olvasó arra, hogy a könyveimet egyhamar a könyvesboltok polcain láthatja.

Ja, a Kissyt pedig nyilván soha. Lássuk csak. Most 960 ezer szó fölött járunk, de még jócskán tart a történet, vegyük mindazonáltal a végleges méretét egymillió szónak, azzal könnyű számolni. Egy-egy rész terjedelmét vegyük átlagosan negyvenezer szónak, és tegyünk ötöt egy kötetbe, 570 oldalas köteteket fogunk kapni. Mivel így 28 részre hoztuk ki a könyvet, hat kötetünk van. Illusztrációt ne számoljunk, nemcsak mert megfizethetetlen, hanem mert időtlen időkig tartana ennyi rajzot elkészíteni, csak huszonötezer forint előállítási költséget, hatszor, az százötvenezer forint. De az olvasó ezért már olyan könyvet kap, ami önköltségi áron 3150 forint, kötetenként. Ha az egész történetet ismerni akarja, az kábé húszezer forint. Egy ifjúsági regényért. Én pedig ha kétszáz forintot kérek magamnak, akkor 750 kötetet kell eladnom, vagyis a teljes sorozatot 125-ször – de jó eséllyel előbb adnám el az első kötetet 750 különböző vásárlónak.

Megjegyzés: ezek a számítások az Underground Kiadó árain alapulnak, ahol a Hanka megjelent. De ha máshol csináltatom, jelentős eltérések akkor sem lesznek a költségekben. Arra pedig nem vállalkozom, hogy elkezdjek kilincselni olyan kiadóknál, ahol nem én fizetek munkadíjat, hanem ők honoráriumot, majd egyszer, ha kegyeskedtek elfogadni, vagy egyáltalán belenézni, és mindenekelőtt írjam át, ne pedofilokat üldözzenek, hanem sorosbérenc migráncscsimogatókat, és a főhős nevét is változtassam meg, és egyáltalán hagyjam őket békén, ebben az ötéves tervben már adtak ki könyvet, menjek a francba. Ja, és persze rossz, unalmas, vacak fércmű, és nem lehet eladni.
  Tudom magamtól is.


Láng Attila D., 2018.10.9., 13:11:22

Hanka irodalom Kissy

Egyszer két ördögöcskeLáng Attila D. blogja


↞korábbi cikkek

A blog mérete: 1592 cikk, 7,9 millió betű, 1,58 millió szó

1 Régen dolgozó nép volt, most nyilván ez van helyette.
2 Ebbe a szóba amúgy nem kell a k, Brinkmann professzor megmondta.