Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






A gyerekeinkért

Péterfi András írása

Képzeld el, hogy a gyerekeiddel, az unokáiddal állsz egy pusztaságon, és valami hatalmas, arctalan, irgalmatlan, elképzelhetetlenül erős dolog közelít felétek, és el akar pusztítani benneteket. Nem fog megállni, nem fogod kidumálni magad ebből a helyzetből: a halál az, ami mindnyájatokra vár. És nálad nem sok minden van: mondjuk a józan eszed meg talán egy rozsdás kard.
  Mit tennél?
  Megmondom. Azt mondanád nekik: fussatok. És utána megtennél mindent. Mindent, amire csak képes az elméd, a tested meg a rozsdás kardod. Hős lennél.
  És fel sem merülne, hogy van-e remény. Mindent odaadnál, mindent feláldoznál, hogy akár csak egyetlen másodperccel meghosszabbíthasd az életüket. Semmi más nem számítana. És arra a rövid időre, amíg szembefordulnál a gonosszal, önmagad legcsodálatosabb, legnagyszerűbb verziója lennél.
  Hát, most pontosan valami ilyesmi következik.
  Tudod, mi az a permafroszt? Valószínűleg elég olvasott vagy, ezért már sejted. A szibériai meg kanadai tundrák felszíne alatti, örökké fagyott talaj. Ebben a talajban annyi metán van, ami elképzelhetetlenül megküldheti a globális felmelegedés sebességét, és ez a talaj rohamos gyorsasággal olvad. Sok tudós vizsgálgatja és találgatja, de igazából senki sem tudja, mi lesz ebből: talán akadnak olyan tényezők, amik lassítják vagy enyhítik a folyamatot. De igazából elég jó esélyünk rá, hogy valamikor a közeljövőben, mondjuk 5 vagy 50 év múlva mindnyájan nagyon keserves körülmények között meg fogunk dögleni attól, hogy a permafrosztból felszabaduló óriási mennyiségű metán hihetetlen gyorsasággal felmelegíti a légkört. És most nem köztudatban is elterjedt, hétköznapi verziójú globális felmelegedésről beszélek, ami miatt mondjuk 5 év múlva eltűnik újabb jó pár állatfaj, állati drága lesz a kávé meg a csoki, sokkal erősebbek lesznek a viharok, és szörnyülködve olvasunk majd róla, hogy Velence meg Szingapúr meg New York térdig a tengerben áll. Olyan melegedésről beszélek, amikor először megszűnik minden emberi élet a Ráktérítő és a Baktérítő között, aztán mindenütt máshol is, amikor nem lesz többet kávé meg csoki meg városok, és te sem leszel, amikor egy februári délutánon mondjuk 54 fok lesz a kertedben, és amikor az utolsó éveidben simán odaadod 3 marcona alaknak a feleségedet 2 liter vízért.
  Introvertált, kényelmes és gyáva ember vagyok. Utálok nyilvánosság előtt megszólalni. Viszolygok mindenféle agitációtól, és mindig úgy gondoltam, hogy úriember nem politizál. Eljött azonban az idő, amikor meg kell állnom, meg kell fordulnom és szembe kell szállnom a gonosszal, és önmagam legjobb verziójává kell válnom, ha ezzel akár egyetlen perc időt is nyerhetek a gyerekeimnek.
  Igazából senki sem tudja, mennyi időnk van, hogy 3 év vagy 50, de az elég valószínű, hogy a mi generációnkon múlik a Föld sorsa. És hát leszarnám a Földet: de a gyerekeim is ott vannak rajta.
  Nem sokat beszélek, de sokat olvasok és évek óta figyelem a világot. Most volt elég, gyerekek. Nem számít, hogy győzhetünk-e. Erkölcsi kötelességünk mindent megtenni, hogy időt nyerjünk a gyerekeinknek. Nincs gyereked? De biztos akad legalább egy körülötted, akit nagyon szeretsz. Ha másért nem, küzdj őérte.
  Szerinted azok, akik vezetnek minket, nem tudják, amit én tudok? Dehogynem. De úgy gondolják, ők megúszhatják. Hogy amikor eljön a pusztulás, akkor legfeljebb felszállnak arra a mi pénzünkből vett, a hadügyminisztérium dicső légiflottájába besorolt luxusgépre, és elrepülnek abba a norvégiai vagy izlandi ingatlanba, amit ezekben a hónapokban vásároltak meg jóelőre, miközben neked fennhangon tagadták a klímaváltozás létét, és ott majd tovább élnek. És valóban tovább fognak élni: mondjuk 4 évvel. Aztán megdöglenek ők is, de ez neked már sovány vigasz lesz.
  Azon a forró, nem is olyan távoli februári napon, amikor a csonttá soványodott gyerekeid nézik, hogy odaadod a három torzonborz ismeretlennek az anyjukat két liter vízért, el fogsz gondolkodni azon, hogy mennyire fontos Trianon, meg a Puskás-stadion, meg a nemzeti lobogó, meg a kormányhű önkormányzatodhoz megbízhatóan ömlő, EU-támogatásból elcsalt támogatás, amiből újabb parkokat lehet letérkövezni. El fogsz gondolkodni azon, hogy ha a középosztálybeli kényelmednek csak pár százalékát feladod pár évvel korábban, azzal értékes időt nyerhettél volna a gyerekeidnek. El fogsz gondolkodni azon, hogy miért hagytad, hogy a kényelmes és gyáva agyadat migránsokkal meg magyarságtudattal meg sorosgyörggyel etessék, amikor még tehettél volna valamit. El fogsz gondolkodni azon, miért hagytad, hogy templomokat, emlékműveket és stadionokat építsenek abból a pénzből, amiből szélerőműre, új erdőkre, tisztább vízre, környezetbarát mezőgazdaságra, új technológiák kutatására és az emberek pontos tájékoztatására is futotta volna.
  Sajnálom és utálom ezt az egészet. Bárcsak 1975-öt írnánk, és leszarhatnám, ki és mit csinál a pártokban és a nagyvállalatok élén. Szeretnék a Balaton partján marhapörköltet enni, enyhén rasszista vicceket pufogtatni, nézni a csajokat, és leszarni a nagyvilágot. Lopjanak csak a gazdagok, amíg nekem is jut egy sör meg egy Trabant!
  De olyan idő jött el, amikor harcolnunk kell. Az összes szemüveges, enyhén úszógumis, tévésorozatok előtt kávézgató, irodában pihengető introvertált, kényelmes és gyáva faszinak harcolnia kell. A gyerekeinkért. Hogy van-e remény? Nem tudom. De azt tudom, hogy időt, azt nyerhetünk nekik.
  Hogy mit tehetsz? Az első, amit jobb, ha megértesz, hogy nincsenek országok. Az emberiség ezt csak úgy élheti túl, ha összefog, és kilép abból a sötét és primitív középkorból, amit a nemzetállamok és a fosszilis energiahordozók használata jelent. Egyetlen ország van, a zászlaja kék, és a neve Föld. Mindenki, aki színes nemzeti lobogók alatt lényegtelen faszságokkal etet téged, hogy milyen bajnokságot rendezünk meg, hogy száz éve melyik ország milyen területet csatolt el melyik országtól, és hogy a magyar kultúrát hogyan kell megvédeni, az hazudik neked. Néhány év, és nem lesznek történelemkönyvek, nem lesz népitánc és nem lesznek focimeccsek. Csak sivatag lesz, rajta esztétikus kis halmokban csontvázakkal.
  Úgyhogy rúgjuk seggbe a lelkünkben üldögélő, politikusaink által erősített, törzsi gondolkodású, ostoba ősembert, és lépjünk szintet. Nem a románok az ellenség. Nem a melegek. Nem a migránsok és nem a zsidók. Azok a gazdag és gonosz emberek az ellenség, akiket mi emeltünk hatalomra, és akik a közelgő vészről kényelmesebb és pitiánerebb problémák felé terelgetik a gondolatainkat, hogy a Föld utolsó aratásainak gyümölcsét is lefölözhessék még, mielőtt elmenekülnek az összerabolt pénzzel a meleg elől északra.
  Ott állsz a pusztaságban a gyerekeiddel, az unokáiddal, és jön feléd az arctalan iszonyat. Mit teszel? Hogyan mented meg őket? Tehetsz bármit is?
  Igen, tehetsz.
  Minden emberrel, akit meggyőzöl, hogy foggal-körömmel küzdenie kell az arrogáns, kövér, feleségverő kelet-európai maffia-oligarchák meg a Trump-féle buta, gonosz, lelőnivaló, James Bond-főgonosznak is nevetséges söpredék ellen, minden megosztott bejegyzéssel a mocskosul szennyező mátrai szénerőműről, minden egyes nem kivágott vagy elültetett fával és bokorral, minden perccel, amikor inkább leállítod a motort a vasúti átjárónál várakozva, minden egyes deka marhahússal, amit nem veszel meg, minden egyes nappal, amikor fél fokkal lejjebb veszed a fűtést, és inkább pulóvert veszel, minden egyes cigivel, amit nem a földre dobsz, minden repülőúttal, amiről lemondasz, minden egyes „carbon offset”-re költött forintoddal, ha mégiscsak felültél arra a repülőre, minden olyan alkalommal, amikor rászólsz valakire, aki szemetel, és minden leírt és kimondott szóval, amivel ellenszegülsz a gonosznak – értékes másodperceket nyersz a gyerekeidnek. És a másodpercekből percek lesznek, órák és napok. Ha a szemed előtt haldokolna a gyereked, mit adnál oda, hogy legyen még egyetlen szép napja?
  Harcoljunk, és adjunk még nekik, ahány napot csak tudunk! Napokat, amikor még úgy élhetnek egy kicsit, ahogy mi éltünk, az utolsó generáció, akinek természetes volt a reggeli madárdal, a tiszta víz, a bokrok a kertben, a hópelyhek karácsonykor. Nyerjünk nekik egy kis időd, amíg még emberhez méltó életük lehet!
  Micsoda időket élünk! A mi kényelemben felnevelkedett generációnk... Legóztunk, néztük a Birodalom visszavágot, Gerald Durrellt olvasgattunk, és azt hittük, mi sosem lehetünk hősök. Hát nem nagyszerű, hogy mi lehetünk azok, akik kiállhatunk a fény nevében, és megvívhatjuk a történelem legnagyobb csatáját?
  Az országunk neve Föld. Harcoljatok.


Láng Attila D., 2019.12.13., 13:42:29

környezetvédelem politika

Nem gondoltam volna…Láng Attila D. blogja




Nem gondoltam volna…

…hogy kimegy a firnire. Szaisz hívására?! Hogyhogy? Miért? Hogy van ez? Elpusztíthatatlannak hiszi magát? Nirn illiar miért nem lett volna jó? Az nem Szaisz?
  Nem, ezt most én sem értettem, de ő egyszerűen kijelentette, hogy megy. Senki sem érti, egyedül talán Szinensi, de még nem tudom, hogy valóban ért-e bármit, vagy csak tökéletesen bízik Nindában. Annyit tudok, hogy nem eshet baja, hiszen a csoport még csak a távoli jövő, csakhogy vigyáznom nekem kell ám rá. Mondjuk azt igazán nem mondhatom, hogy gyakran keveredik bajba. Ez a második eset négy év alatt, de hát a derkunra persze föl voltak készülve, sokszor előfordult már, elő is fog még. Az nem az én felelősségem volt. De az, hogy kimegy a firnire egy herriben…
  No persze, szindor gyerek, értem én. Mert ő ott van otthon, mi?
  Nem, ezt nem veszem be ilyen könnyen. Vagy értelmetlen vakmerőség volt, vagy most mutatkozott meg ismét, másféle formájában, hogy – – –

Nem, ez nem játék és nem vicc. Ha adhatok egy tanácsot kezdő íróknak: soha ne akarjátok irányítani hőseiteket. Persze nektek kell mozgatni a szálakat, hogy az események úgy bonyolódjanak, ahogyan a cselekmény szempontjából kívánatos, de ha valamit a fejükbe vesznek, akkor igenis hagyjátok nekik megcsinálni, úgy, ahogy ők akarják. Nem csecsemők. Önálló akarattal bíró emberek. Némileg mégis olyanok, mint a gyerekek: ők döntik el, mit fognak csinálni, de a mi vállunkon van a felelősség. Ha megoldhatatlan élethelyzetbe kormányozzák magukat, nem az ő regényük megy tönkre, hanem a miénk. És nekünk kell aztán kínlódni vele, hogy rendbehozzuk. Nem nekik. Ők csak állnak és várják, hogy mi megoldjuk a helyzetet.
  Ninda is meghozza a maga döntéseit, én pedig nem tehetek mást, mint hogy figyelek és leírom, ami történik.


Láng Attila D., 2019.12.3., 01:42:46

irodalom Ninda

Remekül eljátszom veleLáng Attila D. blogja




Remekül eljátszom vele

Imádom a Ninda-programomat. Nagyszerű játékokat lehet vele csinálni.
  Az egyik játék – ami miatt eredetileg megírtam a program első változatát – a sómirhossz-kiegyenlítés. Amikor ezt elkezdem írni, 136 sómirunk van, illetve eggyel kevesebb, mert a legutolsóban, az nd-27-esben még egyetlen szó sincs. Ezért annak a mérete nem is számít az átlagba, ami most 987 szó. Van két oldalam, amik az összes sómirt kilistázzák, az egyik hosszúság szerint rendezi, ezt megnyomom és megnézem a legrövidebb sómirt. Pillanatnyilag az nb-13-as és az nb-15-ös egyaránt 919 szó, avagy –68. Hát kinyitom az nb file-t és elmegyek a 13-as sómirhoz, aminek a szöveges azonosítója egyébként upeszek. Elkezdem olvasni és keresem, hogy hol tudnék beiktatni pár szót, egy-két mondatot. A hosszoldalon pedig megnyomom a kis piros négyzetet, hogy ennek a sómirnak az azonosítója piros keretet kapjon és könnyebben megtaláljam frissítés után.
  Először beiktatok egy félmondatot, amiben egy gyümölcs nevét lefordítom szindorról szúnira. Hét szó. Aztán még néhány félmondatot. Kimentem, feltöltöm (erre van egy kis zöld gombom, külön ezek feltöltésére a szerver egyik rejtett zugába), megnézem a jegyzéket újra. Sikerült –45-re feltornázni a méretét. Akkor nézzük az nb-15-ös sómirt (légültetvények). Beteszek egy pontosító félmondatot, aztán egy jegyzetet, ami persze nem számít bele a szószámba, a program csak a tiszta szöveg méretét számolja. Beiktatok egy mondatot, ami részletesebb képet ad egy helyről. Így sikerül felvinni –36-os relatív hosszra, és nini: eggyel megnőtt a sómirok átlaghossza, 988 szóra.
  A számok tovább változnak. 28 szóval meghosszabbítottam azt a sómirt, ahol Ninda megismerkedik a fhangíval, 33-mal pedig azt, ahol először beszél Hiragival – s eggyel csökkent a különbség a legrövidebb és a leghosszabb sómir között.
  Ennek egyébként eredetileg az a célja, hogy nagyjából hasonló méretűek legyenek a sómirok, egyenletesebb legyen a könyv szerkezete. De az, hogy kiegyenlítgetem őket, arra is alkalmat ad, hogy újabb és újabb apró részletekkel gazdagítsam a regényt. Sosem törlök, mindig csak hozzáadok. A legrövidebbeket kibővítem, illetve néhányszor megtettem azt is, hogy a leghosszabbakat kettévágtam és mindkét felükhöz hozzáírtam.
  De jó játék magának a programnak a fejlesztése is. Az imént beleírtam, hogy a regexpes, kapcsolható Unicode-érzékenységű Teljesszövegű keresés ne csak a törzsszövegen működjön, hanem a jegyzetekben is; már tizennégyezren vannak, elkel nekik egy saját kereső, akkor is, ha sok közülük szöveg nélküli, sok pedig csak a regényből átmásolt szövegrészeket tartalmaz. De kiderült, hogy ez úgy lesz az igazi, ha kap még egy kapcsolót, amivel állítható, hogy csak a jegyzet címkéjében keressen, vagy a leírásában is.
  A következő, amit beépítettem, hogy némely jegyzeteket egyesíteni lehessen. Cselekményszervezési okokból vannak emberek, akik többféleképpen szerepelnek a jegyzetekben, mint például ÎÌdaṙa, Åmmaĩt / Ídara, Ámmaít / Åmmaĩt / Ámmaít – ez négy külön szócikk a jegyzetekben, de ugyanaz az ember, csak hol teljes nevén szerepel, hol csak személynevén, hol szindor helyesírással, hol a szúnik egyszerűbb fonetikájával. Helynevekkel is van ilyen. Szeretném, ha ezek együtt lennének. Már csak azért is, hogy ne kelljen számon tartanom, hogy melyiket használtam. A programka tehát most listát kap az ilyen címkecsoportokról, és mindegyik szócikkbe összerakja az egész készletet.
  A jegyzetekkel persze rengeteg munka van. A program mutatja, hogy meddig vannak meg, e pillanatban az nd-23-asig, a könyv kilenctizedén túl. Nem rossz, sokat haladtam vele, amióta elkezdtem ezt a cikket jó pár napja. Most betettem, hogy a főmenüben a kategóriák nevéhez kiírja, hogy hány címke van bennük – ez is hasznos adat, mutatja az egyes fogalomkörök reprezentáltságát. Maguk a jegyzetek nagyon bonyolult dolgok. Van egy címkéjük, egy fogalom vagy tulajdonnév, lehet köznapi magyar szó, mint sapka vagy varázsló, lehet egy szó valamelyik regénybeli nyelven, mint haunda, de lehet hosszabb kifejezés is. A címkéhez tartoznak bejegyzések és további infók, háromféle: hogy mely kategóriákba van a címke sorolva, hogy mely más címkékkel van egyesítve, és hogy mely más címkék hivatkoznak rá. E két utóbbi totál nem ugyanaz. Mint föntebb említettem, Ámmaít neve több változatban szerepel, ezeket egyesítettem, minden, amit bármelyik változatnál feltüntettem, a többinél is megjelenik. Ḩaỳŷt szócikkét azonban nem egyesítettem vele, hisz miért tettem volna, csak szerepel benne egy bejegyzés, hogy Ámmaít barátnője, és ettől megjelenik Ámmaít (összes) szócikkében referenciaként. Ami a bejegyzéseket illeti, azok a forráshely azonosítójából és egy elhagyható leírásból állnak, amiben linkek mutatnak minden olyan megemlített fogalomra, ami szintén szócikk. De nekem ezzel mind nem kell vacakolni, ezt a program mind legenerálja, villámgyorsan, tizennégyezer bejegyzés meg se kottyan neki. Majd ha olyan sok lesz, hogy megkottyan, akkor egy cache-be mentem őket, és amíg a forrásszöveg nem változik, hanem csak lapozgatok a programban, addig azt használjuk. De hát jelenleg egy oldal generálása egy-két ezredmásodperc. A fejlesztésre szolgáló speckó tömblistázó oldalaim tényleg lassúak, de nem a generálásuk, hanem a letöltésük, azokra majd talán kitalálok valamit.
  Nem ennyire jó játék, hogy a program most már mutatja az írási sebességet is. Ez minden eltelő nappal csökken, ha aznap nem írtam vagy nem eleget. A Nindánál még istenes, a másik kettőnél nagyon nem szép. Csak hát vannak problémák.


Láng Attila D., 2019.11.24., 11:33:42

Ninda számtech

KommentártalanításLáng Attila D. blogja




Kommentártalanítás

Az utóbbi időben olyan mennyiségű spam érkezik a LAttilaD.orgra, hogy a nem regisztrált felhasználóknak kikapcsoltam a hozzászólásokat. Bocs, de pillanatnyilag sem időm, sem humorom nincs használható kapcsakezelőt írni, nekem ez eszméletlenül nagy munka. Majd valamikor.


Láng Attila D., 2019.11.20., 21:33:51

számtech

VandulásLáng Attila D. blogja




Vandulás

Na idefigyelj, cserebogár, te, aki ezeket a szoftvereket írod. Először is ugye megcsördül a telefon, és fölvered vele a polgárt, aki éppen alszik, eszik, politikusgyönyörködtető magyarvérű gyereket csinál, úgyhogy első lépésben már fölkúrtad az agyát, de rohan fölvenni, mert fontos hívást vár a dílerétől. Aztán először is beiktattál öt másodperc szünetet, ezalatt a csóka hallózik bele a baszkuratívába, mint a jó gyerek, és már még följebb kúrtad az agyát. Aztán megszólal a behízelgőnek szánt női hang, uncsihúgodat a nyolcadikról nagy ívben, és elkezd vonyítani, hogy mit a szentfaszt akar. Persze másodjára már tudjuk. Na most ide vigyázz, cserebogár, te nagyon hülye. Rád basszák a telefont. Értem? A pék lovának a nagy büdös fasza nem akar egy automatával társalogni, ha nem muszáj, a Vandát is csak addig viseljük el, amíg muszáj. Utáljuk, mint a szart, rabolja az időnket és nem jó semmire. Persze te erre kitaláltad a nagyon tutit, hogy az automata újrahív meg megint újra meg megint újra, te barom, átgondoltad ezt-e, mondjad már?! Értékeljem a hívást?
  Hát először is nálatok a Matávnál értelmes problémamegoldást még ember nem látott, abban merül ki az egész, hogy először tíz percig szajkózom a Vandának, hogy IGEN meg NEM meg NINCS NET!!!, aztán végre kapcsol valakit, aki látszatra ember, akkor azzal még egyszer, mert a kurva Vanda a faszért nem szólna, hogy mit akartam tőle, bár amíg ülök és az ocsmány zenéteket hallgatom, bőven lenne idejük megdumálni. De akkor még megkérdezi a nevemet, miután bemutatkoztam, meg hogy mikor születtem, mondjad már meg, hogy mi a faszomért, jó?! Rettegsz, hogy a szomszédom orvul megjavíttatja helyettem a szétszakadt netet? Te marha, hát tízezer ember tudja, hogy mikor születtem! 1971-ben, tessék, most majd még tízezer fogja tudni! Ki a szentfasz a te céged, hogy engem ellenőrizgessen?
  Másodszor pedig ezzel az állandó zsarolással, hogy de válaszoljakválaszoljakválaszoljak, biztosítod, hogy úgy elküldjelek a picsába, mint Orbán Viktor a magyar zembereket. Most is kaptál egy halom rossz jegyet. A problémát nem oldottátok meg, ellenben egy órát elvettetek az életemből, amíg a Vandával kínlódtam meg zenét hallgattam meg ötezerszer az elnézéskérést, és akkor még jön az automata zsarolni. Most akkor majd még nagyra fogom értékelni a becses szolgáltatást, mi?
  Amúgy is ugye az alap értékelés onnan indul, hogy szar. Hiszen a hibabejelentőt hívtam. Tudod, hogy mikor hívja a csóka a hibabejelentőt, nagyeszű sündisznócska? Nahátakkor.
  A fő baj azonban ezzel az egésszel az, hogy ha tönkre is teszem az illúzióidat, el kell árulnom, hogy a te népszerűségi közvélemény-kutatásodat a polgár leszarja. Értem? Te kitaláltad a nagyonfrankót, hogy majd jól megkutatod a közvéleményt és a cég elnöke fogja csókolgatni a faszodat, hogy milyen tutira meg lett a vélemény kutatva. De a polgárt ez nem érdekli, értem? Leszarja a te statisztikádat meg népszerűségedet. Azt vállalta, hogy fizeti a díjat, nem azt, hogy az alattvalód lesz. Úgyhogy ha megmondanád az automatáidnak, hogy kopjanak le, azt megköszönném. Csóközön.


Láng Attila D., 2019.11.13., 13:05:59

fogyasztóvédelem Telekom

Biokémiai kísérletLáng Attila D. blogja


↞korábbi cikkek

A blog mérete: 1728 cikk, 8381378 betű, 1689328 szó