Upload failed. Maybe wrong permissions?
Kissy Android

User Tools

Site Tools




Olvasni öröm

Az ember azt hinné, a világon a legegyszerűbb dolog: elindítok egy programot, körülnézek a könyveim között, valamelyiket kiválasztom és elkezdek olvasni. Hát Androidon tényleg így megy. Van egy tucat mindenféle könyvolvasó, bár egyik se tud annyit, mint az Ebookdroid, de az elv szinte mindegyiknél egyforma. Egymás mellett kirakják a könyvborítók tömbnyeleit, és az ember látja, hogy mije van.
  No de PC-n ez megvalósíthatatlannak látszik. Van Vitalsource Bookshelf, ami először is követeli, hogy nyissak accountot. Nyisson ám a majd megmondom, kicsodád, aki bárcás volt Kaposvárott, a saját wincsimen levő saját könyveimet akarom olvasgatni, nem a tukmálásodat bámulni. Uninstall. Aztán van Ebook Reader, tíz könyvet megmutat, a többiért fizessek. Fizessen neked a kék halál. Van Icecream, az is regisztrációt követel. Futottam egy kört a Calibréval is, azzal tényleg el lehetne jutni egy virtuális könyvespolcig, mindössze csak előzőleg bejegyzi a könyveket az adatbázisába, talált százezer könyvet és a legteljesebb lelkinyugalommal elkezdte őket bemásolni a könyvtárába. Egy tera könyvet, arany bamba szamaram, láttál te már virtuális könyvtárat, amikor kitaláltad, hogy programot fogsz írni?! Hát ha lenne is annyi hely, amint persze nincsen, a Windows partícióján baromkodsz, azt az emberek nem növesztik ekkorára, akkor is már az unokám lesz, aki azt befejezve látja! Percekig ment, mire gyanút fogtam, és lemásolt teljes masszív hat darab könyvet. Volt Kobo Desktop, arról egy döglassú install után kiderült, hogy csak tukmálással foglalkozik, szarik bele, hogy nekem esetleg már lehetnek könyveim idehaza, égessem el és vásároljak! Ja, meg persze azért megnéztem a gépen rég meglevő Adobe Acrobrontoszauruszt, de nem tud ilyet, pdf-et megnyiti, mutati, ennél többre nem képes, és majdnem kétszáz mega. Érdekelne, mi a rossebért tartom én ezt. A Sumatra tizenkét mega. Az Irfan egész jó lenne, csak minden alkalommal újraolvassa a tömbnyeleket, állati lassú, könyvolvasásra pedig kimondottan alkalmatlan.

2016.02.05., 19:53




Verecke

Fölmeredt egy beszélgetésben, hogy jól meg kellene verni Emné Esilonát, ha más nem segít (de csak akkor), jómagam pedig határozottan a verés ellen foglaltam állást – de kaptam olyan kérdést, hogy ez mégis akkor most hogyan, melyik itten az én véleményem? Merthogy olvasnak az emberek kortárs irodalmat.
  Nos, az én véleményem az erőszakmentesség, viszont a Kissy nem programbeszéd, hanem regény. Ilyenek voltak már máskor is, az emberek a Sophie olvastán gratuláltak, amiért ennyire szeretem a tengert, és meg voltak lepve, amikor azt feleltem, hogy nem én szeretem, hanem Sophie. Persze kétségtelen, hogy a Kissy a mi életünkről is szól, de ennél azért áttételesebben, és mi a verést számos okból nem alkalmazzuk.
  De ha az olvasó figyelmesen visszagondol egeres élményeire, meg fogja látni, hogy a verés már kezdettől, később pedig még inkább, elsősorban a shindyk megállításának eszköze. Többször említettük az ellentmondást aközött, hogy a shindyk alapvetően gyáva emberek, és mégis neki mernek támadni bárkinek, aki leleplezéssel fenyegeti őket – hát ekkorra már ez az utóbbi van előtérben, akár ölni is képesek, és meg kell őket állítani. Ha veréssel, hát veréssel. Ha nimbuszgolyóval, akkor azzal. Vanessának megvan erre az ideológiája, nem kell rossz fiúnak lenni, és nem bántják az embert.
  De az erőszak kizárólag bűnözőkkel szemben alkalmazható célszerűen, velük is csak azért, akkor és addig, mert fenyegetőleg lépnek fel, amikor támadnak, és ameddig ártalmatlanná nem tesszük őket. Minden további bántalmazás mártírt csinál belőlük, állatot magunkból és szimpátiát ébreszt irántuk a szemlélőben. Valaha volt egy tévésorozat, aminek valahol a legelején a rendőr elkapott egy bűnözőt és megverte, értelmetlenül, mert már ártalmatlan volt, illetve ha jól emlékszem, eleve nem volt különösebben veszélyes. Soha nem tudtam megszeretni ezt a rendőrt, s mivel a sorozat főszereplője volt, azt sem. A címe Kisváros volt, és még akkor készült, amikor szerettük Usztics Mátyást.
  Egyébként az erőszak csak erőszakot szül. Amikor már nem önvédelem vagy mások védelme, elveszíti célját és értelmét és csak erőszak marad. Persze az emberben él a késztetés, hogy minimum pofon vágjon egy ilyen alakot, amúgy a vita hevében, de nem nyerne vele semmit – annál többet veszít.

2016.02.01., 17:06




Az Emné Esilonák

Ha a gyermekvédelem helyében lennék, közölném a szülőkkel, hogy elveszem a gyereküket, ha záros határidő, mondjuk nyolc nap múlva még mindig olyan óvodába jár, ahonnan mindennap poszttraumás stressz tüneteivel jön haza, és rájuk bíznám a többit. Egy netes társaságban elhangzott, hogy a szülőknek kellene „elbeszélgetni” ezzel az óvónővel, aki felfüggesztett börtönt kapott és továbbra is óvónő a veszprémi Ringató óvodában, továbbra is terrorizálja a gyerekeket, akik továbbra se mernek levest enni ebédre, mert csendespihenő alatt tilos kimenni pisilni, akár ott van Emné Esilona, akár nem, mert a többi óvónőre is ráreccsent, hogy tiltsák meg. De egy ilyen „elbeszélgetés”, így, idézőjelben, kétségkívül azt eredményezné, hogy a szülők kerülnek börtönbe, testi sértés, önbíráskodás.
  Nem ez a módja. „Elbeszélgetni” nem lehet és nincs értelme, a szülők további büntetés-végrehajtási pályafutásától függetlenül Emné Esilona felgyógyulna sérüléseiből és ő lenne a mártír. Az egész óvónői karral kell „elbeszélgetni”, de itt az idézőjel már nem azért áll, mert eufemizmus a verésre, hanem mert az üvöltözésre eufemizmus.
  Ugyanis az a szülő, aki tudja és hagyja, hogy a gyerekét terrorizálják, az nem szülő, az
  a) tekintélypárti hunyászka, akivel és akinek a gyerekével bármit megcsinálhat egy Felsőbbséges Hatalom, akármekkora kicsi seggdugasz, de valaminek a nevében lép föl, és a szülő behúzza fülét-farkát – az ilyen szülő ne neveljen gyereket, minek, közmunkás lesz belőle;
  b) tekintélypárti porosz katonatiszt, aki direkt örül neki, hogy a gyerek már az óvodában, sőt a bölcsődében megkapja az Ordnungsschlachtsmarschbefehlskommandovereinigungstüchtigkeit neki kimért adagját, kussolsz és beállsz a sorba – hát ez a szülő meg aztán végképp ne neveljen gyereket, náci lesz belőle vagy kommunista.
  Az óvónő felelős a gyerek testi-lelki fejlődéséért, de a szülő felelős az óvónőért is. Ő vitte oda a gyerekét, ő tud bármilyen hatást gyakorolni a gyerekkel történő eseményekre, egy óvodás gyereknek semmilyen érdekérvényesítő képessége nincsen egy kellően elszánt felnőttel szemben. Tehát a szülő feladata a gyereket érintő problémákat megoldani. Ha magától nem teszi, a gyermekvédelem gyakorolhat pressziót.
  A gyereke jogaival és érdekeivel tisztában levő szülő tehát bemegy az óvodába és felelősségre vonja a vezetőt. Nem hagyja magát süketeléssel kifizetni, hogy nem kapták meg az ítéletet, vagy megkapták, de az nem foganatosítja az eltiltás eszközlésének hatályba léptetését, de a szülő ezt végig sem hallgatja, közbevág és emelt hangon közli, hogy őt az sem érdekli, ha a bíróság Kiváló Dolgozó érdemérmet adott Emné Esilonának, ha a gyereke őmiatta bepisil és reszket, ha meglátja, márpedig az ő gyereke itt egy fizetett szolgáltatást vesz igénybe, és ő a gyereke nevében is kikéri magának, hogy ilyen baszatlan picsákra bízzák!
  A szülő itt már üvölt. Azt mondja a vezetőnek, hogy baszatlan picsák, nem pedig hogy kielégítetlen nemiszervek, mert dühös, fel van háborodva, és azt akarja, hogy a vezető ennek világosan tudatában legyen. A szülő ezenfelül lehet egy kétségbeesett anyuka, aki a sírás határán áll, egy sértetten mennydörgő apuka vagy legcélszerűbben egyszerre mind a kettő, lényeg a maximális hangerő, és nem szabad megfeledkezni az asztal csapkodásáról. Nagyon sokat segít, ha többször, igen nagy erővel és hangos zajjal rávágunk az asztalra. Ugyanis nem az a cél, hogy a vezető megoldja a problémát, hanem az, hogy az idegeire menjünk.
  Az óvodába azonban sok gyerek jár, és ezek mind elszenvedői Emné Esilona ámokfutásának. A szülők természetesen nem tartoznak a fenti a) és b) pontokban jellemzett kártékony elemek közé, hanem szeretik és megvédik a gyerekeiket, és előbb-utóbb mind el fognak menni a vezetőhöz Emné Esilona miatt. Lehet, hogy egymásnak adják a kilincset, de az is lehet, hogy egyszerre mennek be hat gyerek szülei, az hattól akár huszonnégyig bármennyi embert jelenthet, és egyszerre fognak ordítani a vezetővel, akinek jellemétől, pontosabban stressztűrő és problémamegoldó képességétől függ, hogy ezt meddig tűri. Lehet, hogy már idegcsillapítókon él és Emné Esilona még mindig futja az ámokot, de közben mindkettejük ellen újabb feljelentések érkeznek, mert némelyik gyerek ruhájában vagy játékaiban mikrofon volt, amit a szülő kapcsolt be érkezéskor vagy a gyereket tanította ki rá, ez mindegy, mindenesetre bizonyítékok születnek, hogy Emné Esilona trágárul beszél a gyerekekkel, pattog velük, és megeshet, hogy némelyik gyereknek ez a mikrofonja nem diktafonhoz vezet, amit este majd meghallgatnak otthon, hanem mobilhoz, amiről előzőleg fölhívták apát vagy anyát, és ő odakint sétálgat és hallgatózik, amikor pedig úgy beszélnek a gyerekével, ahogy márpedig óvodás gyerekkel nem beszélünk, akkor berohan, összeteremti Emné Esilonát és fölpaprikázva robog a vezetőhöz, hogy most azonnal vessen ennek véget, mert ő nem áll jót magáért. Az ilyen hangfelvételek a bíróságon nem sokat érnek, de ki szoktak kerülni a netre, és akkor Emné Esilonának a városban nem lesz maradása, nemhogy az óvodában.
  Persze némely szülők megoldják ezt azzal, hogy kiveszik a gyereküket és máshová viszik, de ha ez netán többletköltséget jelent – mert hisz nyilván azért járt a gyerek emide, mert ez volt közel, a másik ovi messzebb van –, akkor a vezető kaphat egy kártérítési keresetet és járhat a bíróságra. Ami akkor se kellemes időtöltés, ha a végén nem kell fizetni.
  Megint más szülők viszont, ha a vezető netán szintén csak egy alkalmazott, elmennek az üzemeltetőhöz és ott követelik Emné Esilona kirúgását, a vezető kirúgását, meg esetleg még akiket Emné Esilona rávett a gyerekek terrorizálására, azokét is, teljes joggal, aki egyszer már elkezdett gyerekekkel szemétkedni, arra soha többé semmilyen gyereket nem szabad rábízni. A sajátját sem, pontosabban azt a legkevésbé, mert azt sokkal súlyosabban tudja terrorizálni, ezért ha a kontaminálódott alkalmazottak közül bármelyiknek van kiskorú gyereke, sürgősen be kell jelenteni a gyermekvédelemnél. Ez megint a szülők felelőssége, hiszen az összes felnőtt közül ők vannak a leginkább tisztában az egyes alkalmazottak gyerekterrorveszély-fokozatával, és felelős felnőttekként más gyerekének is a védelmére sietnek. Pontosan úgy, ahogy Emné Esilona gyerekét a sajátjukkal együtt kimentenék, ha Emné Esilona őrültsége más irányt venne és rájuk gyújtaná a házat.
  Mindezen magatartásformák első számú következménye várhatóan és elvárhatóan az lesz, hogy a vezető és/vagy Emné Esilona ideg-összeroppanást kap és a szanatóriumban nincs kit terrorizálnia. Ez esetben értésükre lesz adva, hogy felgyógyulásuk után nehogy még egyszer megpróbáljanak gyerekek közelében dolgozni. De persze megeshet, hogy egyszerűen kirúgják – Emné Esilonát, a vezetőt, mindkettejüket, akár az összes óvónőt. A munkaerő ma nem érték, még a jó munkaerő sem, hát még a rossz. Az ne is legyen érték, ha kárt okoz, pláne ha sérült embereket csinál gyerekekből. Akkor inkább sérüljön ő. Neki volt választása, a gyereknek nem. Menjen szanatóriumba, börtönbe, menjen el közmunkában falevelet söprögetni, mindhárom rengeteg időt nyújt elmélyült töprengésre, márpedig sok időbe telik rájönni, hogy hol szúrtuk el. Aki gyűlöli a gyerekeket, az menjen vagont rakodni, sminkesnek pornóstúdióba, menjen akárhová, ahol nincsenek gyerekek. De táguljon a gyerekek közeléből.

Szeretettel ajánlom cikkemet a Karolina úti Ortopéd Klinika gyermekosztályán a hetvenes-nyolcvanas években dolgozó nővérkéknek, ha ugyan élnek még, akiknek soha senki nem szabta feladatukul, hogy fegyelmezzék a gyerekeket, mégis megtették, és ezzel végleg kipároltak belőlem mindenféle tekintélytiszteletet. Soha ne bassz ki gyerekkel, mert évtizedek óta a föld alatt leszel, amikor még mindig emlegeti.

Disclaimer. Nem jártam utána, hogy Emné Esilona története igaz-e vagy mennyiben igaz. De van helyette másik. Lehetnek Zéné Bébözsik vagy Efné Kámarik – mind egyformák, és ha nem teszünk ellenük, a mi gyerekeinket fogják terrorizálni.

2016.02.01., 00:10




Eladtam egy könyvet

Huszonnégy év után talán itt is volt az ideje. Jött egy pénzösszeg egy barátomtól, megkérdeztem, mire föl. Azt mondta, vett egy példányt a Kissyből. De mondom, hát hiszen ott van fönn a szerveren ingyen, ő is onnan olvasta. Válasza: „az író hülyesége nem mentesít a fizetési kötelezettség alól”.
  A PayPalra jött egyébként a pénz. Adománygomb legfelül középen…

2016.01.30., 16:20




Kissy 23.

A Kissy imént elkészült huszonharmadik részéhez ajánlóképpen nem egy hosszabb részletet, hanem több apró töredéket válogattam össze.
  
  – Végig utaztam így, nagy fülkékkel fejéjemen – és odalibbent egy csapat vadidegen elé, akik megbámulták az egérfüles hajpántot és vigyorogtak. – Mindenki így nézett fülkéket. Egész időben Flugzeugrepülőnek orrától farkájáig mindenki bámulta egéres fülkéket, és vigyorgottak. Volt kislány kettő is vagy három, akik sugdolózták anyujukat, amikor meglátták fülkéket, és Kissy tudja is ám, hogy miről.
  
  Tökéletes repülő csészealj volt, talán fél méter volt az átmérője, felül domború, alul laposabb, bronzos fénnyel csillogott, viszont színes fények egyáltalán nem világítottak rajta. De legalább halkan zúgott.
  
  – Okvetlenül – vágta rá Nimby lelkesen, és karon fogta kedvesét. – Mi más kellhet egy csodálatos reggelhez? Ünnepi asztal, születésnapos kicsim gyönyörű mosolya és bájos, hatalmas fülei, s mindehhez egy vérfertőző, perverz apa válogatott disznóságokat mesél a hatéves kislányáról. Minden együtt van, tökéletes! Egy apróság hiányzik még, de reggeli után az is meglesz, néhány repülőjegy, taxi, lesben állás, majd egy rendkívüli szépségű, a holnapi lapok címoldalára kívánkozó tökönrúgás. Boldog születésnapot!
  
  Az út elágazott, Kissy a jobb szélén haladt, hát jobbra fordult, s meglátta a toronyház pálmafákkal díszített, csillogó-villogó kapuját. Hát persze hogy van kapuja a nyolcadik vagy a tizedik emeleten, mi sem természetesebb.
  
  Ha Annéék megtudják, hogy Elke szobára ment egy vadidegen sráccal, valamennyiüket a cicák elé vetik, ez biztos. Pedig a randit maga Isabelle néni szervezte meg, miközben Johann ott ült mellette, Anne pedig vele szemben, így a cicákra komoly az esély. A srácot Richard-nak hívták, Kissy nem találkozott vele, csak letette a zsebet a Versailles szálloda előtt és továbbment. A kislány besétált a recepcióra és annyit mondott:
  – Nagy Zöld Hegy küldötte jönni Kicsi Föld sápadtarcújaihoz lesni Fürge Szarvast, uff.
  
  – Mit akartok tőlem?
  – Amit te. A gyereket.
  – Csak nem képzelitek, hogy odaadom?
  – Emlékezz, mit ígértünk. Olyan ajánlatot teszünk, amit nem tudsz majd visszautasítani.
  – El tudom képzelni. Két kamaszlány, akik gyereket rabolnak… gondolom, a pornómaffiának dolgoztok. Igaz?
  
  Igen, a lányok szégyellték magukat, de Kissy vesékbe látó tekintete – a D’Aubisson egerektől tanulta – azért észrevette, mennyire örülnek, hogy itt lehetnek a csapattal, együtt vacsoráznak nagyfülű példaképeikkel, méghozzá éppen itt, a központi egérlyukban.
  
  – Akkor… nekünk is félni kell a macskáktól?
  Elke fölpattant.
  – Ezt azonnal vonítsad vissza! Semmit a Jerry Alapítvány kisegere nem féli macskától! Hé, te! Állj meg! – Macska Kettőre mutatott, az őszi alomból, aki valamivel távolabb most megállt és értetlen „ki, én?” arckifejezéssel bámult a zsebre, aki hirtelen átszelte a köztük levő távolságot és a megiramodó kismacskára vetette magát. A farkát kapta el. Kissy elismerően bólintott. Egy féléves macska nagyon gyors, de Elke még gyorsabb!

2016.01.29., 03:21


korábbi cikkek >>

A blog mérete: 1308 cikk, 6,5 millió betű, 1,37 millió szó