Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




A csillagoktól a napszemüvegig

Néha előfordul, hogy jó lóra teszek; nem gyakran. Ha az, amit látok, egy folyamat része, és nem csak esetleges, akkor énnekem ez a folyamat tetszik. Akkor a NANDO egy csapat tüneményesen éneklő kislányból átalakulóban van valami rendkívül érdekes, jelentős dologgá.
  Először is tisztázzunk valamit. Az, hogy egy dal miről szól, a szövegíró felelőssége. Ő írta bele, az énekes csak elénekli. Ugyanakkor az énekes mégsem „csak” elénekli. Hangját, arcát, nevét adja hozzá, és ő azt a számot kiválasztotta, hogy el akarja énekelni. Ez a választás általában tudatos és összefüggésben van a szám tartalmával. Ezért mondjuk egyes számokra, hogy Koncz Zsuzsáé, holott nem ő szerezte a zenét, nem ő írta a szöveget, és tételesen már az Illés is előadta őket, Bródy szólóban is – de Koncz Zsuzsa változata lett a legismertebb. Tárgyunkkal összefügg Ieva polkája is, aminek közismert neve Loituma-polka, pedig a zene nagyon régi, a szöveget Eero Kettunen írta, a Loituma csak átdolgozta, de ők tették nemzetközileg ismertté.
  Ha egy számot egy adott énekes vagy együttes ad elő és senki más, akkor őhozzájuk fog kötődni. A most tárgyalandó két szám közül az egyikkel ez a helyzet, a másikkal határozottan nem.

A Zibsnī zvaigznes aiz Daugavast Keita 2012-ben énekelte el, ezért a felelőssége elég korlátozottnak mondható. Engem ettől a daltól konkrétan kilel a frász, és lehet, hogy egyszer majd nem leszek hajlandó meghallgatni, már most is kizárólag ezen az egy felvételen viselem el, mert megőrülök Keita hangjáért, és ez a legjobb szólófelvétele. Hogy hány más felvétel van erről a dalról, nem tudom, mindenki előadta már, aki Liepājától Alūksnéig énekelni tud, ez Lettország nemzeti büszkesége, ez már elég, hogy kileljen a frász (bármely ország nemzeti büszkeségével ez a helyzet), de ráadásul a katonákról szól, akik ülnek a hóban, nézik a csillagokat a Daugava fölött, és sírnak az anyukájuk után, nem tudva, mikor ér véget a háború és mikor mehetnek haza, hadd ne fordítsam le az egész borzalmat. Természetesen bármely országnak tökéletesen megfelelne nemzeti büszkeségként, ha a Daugava helyére egy helyi folyót teszünk, és mondjuk afrikai országok számára a hó helyett sivatagot írunk. Éppen ez a baj vele. Hogy semmi sincsen, ami lett nemzeti büszkeséggé tehetné. A lengyel himnusz például tele van a konkrét lengyel történelem részleteivel, még inkább, mint a magyar. A lett himnuszban csak annyi van, hogy Isten, áldd meg Lettországot, ahol a lett lányok virágzanak, a lett fiúk énekelnek, táncoljunk boldogan. Ugyanis amikor írták, még nem tudták, hogy a lett lányok is énekelnek, méghozzá milyen szépen. Térjünk is vissza Keitához.
  A Zibsnī zvaigznes aiz Daugavas választása nem Keita felelőssége. Egy nyolcéves gyerek nem hoz politikailag motivált döntéseket, ha mégis, az sokkal nagyobb baj, mint elénekelni egy teljesen ártalmatlan tartalmú dalt, ami semmilyen valóságos politikai mondandót nem hordoz. Csak engem kilel tőle a frász. Őneki ezzel semmilyen baja nem lehetett, gyönyörű szépen elénekelte, természetesen minden szavát értette, és semmi rosszat nem talált benne.
  De azóta négy év telt el. Ma már tudatosan választanak, főleg ha a téma nem olyasmi, mint a háború, amit a lett iskoláslányok azért mégsem ismerhetnek – hanem olyasmi, amit nagyon is. És ha jól értettem, akkor már választani se kellett, mert Jānis Ķirsis és Guntars Račs ezt a dalt már nekik írta.

November huszadikán jelent meg, én először egy tévéinterjúban hallottam, ahol Rūta Dūdumával együtt szerepeltek, főleg ő beszélt, a kislányok még elég elfogódottak voltak. Meghallgattam – nem nagyon tetszett. Zeneileg sem, és az Ieva-polka után úgy éreztem, ők ennél többre, jobbra is képesek, de nem tetszett a videó sem, amin ők nem is láthatók, csak egy állóképen… és hát Keita hangja. Ő énekel szólót az elején, és ez a hang már nem az a hang. Azóta megjelent a Ritenis, amit publikálása után másodpercekkel már hallottam, és azon is ez a hang van.
  Keita hangja megváltozott.

Ez éppoly drámai, tragikus veszteség, mint Szekfű Tüncsié, és mégsem az. A régi hang úgy szólt, mint a fuvola. A csillagos dal mellett a másik, ahol legszebben szól, a Dziesma par raibo pasauli (Dal a tarka világról) a Velniņi című musicalből, amit ugyanabban az évben énekelt el a lett rádió Jaunās zvaigznes (Fiatal csillagok) versenyén, két felvétel is van róla (és egyikhez se jutott olyan operatőr, aki boldogul Keita higanygőz mozgásával), de nekem ez a kedvesebb, mert itt kétszer is kihagy a megtámasztás és falzettet fog. Ettől ő még úgy tökéletes, ahogy van.
  Úgy szólt tehát, mint a fuvola, de mégis hiányzott belőle valami. Mint a népmese szerint a levesből a só. És most benne van. Lehet, hogy tizenkét éves korára Keita elvesztett néhányat a legfelső hangokból, talán egy egész oktávot, nem értek hozzá; de cserébe többet kapott néhány mélyebb hangnál. A hangja kitelik, színesedik, egészen egyedivé és amennyire sejteni lehet, különlegessé válik. Mármint persze mindenkinek egyedi hangja van, de legtöbbünk hangja nem igazán rendkívüli. Lehet, hogy az övé az lesz. Már most figyelemreméltó.
  Majd beszélünk a többiek hangjáról is, Alise például, aki a Traucējumsban még olyan kis bátortalanka volt, a Ritenisben már nagyszerű, lendületes szólókat énekel – de térjünk vissza az előző dalhoz.
  Saulesbrilles. Napszemüveg. Egy vidám nyári dal, zeneileg is annak hangzik és a klip képi világa is ezt mutatja. De miért ad közre vidám nyári dalt a NANDO éppen novemberben, Rīgában, az északi szélesség ötvenhatodik fokán, ahol aznap hat fokot mértek, fújt a szél és esett az eső? Ennyit késett volna a kiadó?
  Nem. Ha a NANDO csinál valamit, azt pontosan csinálja. Rīga plusz hat fokos hőmérséklete valóságos forróság volt ahhoz képest, ami a dalban van. Történetesen az időjárásról is szó esik benne, és Račs mintha tudta volna, milyen lesz az idő aznap, amikor a dal megjelenik, csak nem szó szerint értette.
  
  Saule, kur tu esi, kur tu kavējies
  vai patiešām lietus šodien nepāries
  tas nekas, neviens nav no cukura
  mēs tikai darām to, kas mums jādara.
  
  Hol vagy, Nap, hol késel,
  miért nem áll el az eső,
  semmiség, nem fogyott ki a cukor,
  csak tesszük, amit kell.

A fordítás az én művem, ámbár továbbra se tudok lettül. Ez tökéletes leírása lenne Rīga aznapi időjárásának, de hát nem erről van szó.
  
  Uzliec saulesbrilles, lai ir krāsaināk
  tas nekas, ja tumši mākonīši nāk
  uzliec saulesbrilles, pasmaidi un ej
  apkārt savai zemei, apkārt pasaulei!
  
  Tégy föl napszemüveget, úgy színesebb,
  nem számít, ha sötét felhők jönnek,
  tégy föl napszemüveget, mosolyogj és menj,
  mindenfelé, az egész világba!

Akinek még ez sem világos, annak a Reiks által énekelt – vagy inkább elbeszélt – rész adja meg a dal értelmét.
  
  Visas mammas man pamāj,
  visi skolotāji par mani priecājas,
  un lai neredzētu manas asaras
  manas saulesbrilles ir man priekšā.
  Es ieeju skolā, kur neesmu bijis gadsimtu
  un tā saule te vairs nav tik spilgta
  bet no selfijiem man sāp actiņas
  tāpēc es uzvelku saulesbrilles.
  Un tas nekas, ka tava māte ir skarba
  un viss, ko tu redzi tik ir mājas darbi
  tici man, nemaz nav tik slikti.
  Tu tikai uzliec saulesbrilles.
  
  Az anyukák bólintanak felém,
  a tanárok örülnek nekem,
  s hogy ne lássák a könnyeimet,
  rajtam van a napszemüvegem.
  Bemegyek a suliba, ahol egy évszázada nem voltam,
  és itt a nap se süt már annyira,
  de nem szelfizek fájó szemmel,
  hát napszemüveget teszek fel.
  És nem számít az se, ha anyád szemétláda,
  és nem látsz mást, csak házimunkát,
  higgy nekem, nem olyan rossz.
  Csak tégy fel napszemüveget.

2016. november 20-ával a NANDO belépett a társadalom átalakításáért folyó évtizedes harcba. Akkor is, ha erről ők még nem is tudnak. Akkor is, ha Guntars Račs maga sem tud róla, hogy ez egy harc, ő csak írt egy dalt a fiatalok problémáiról. Ők művészek, nekik az a dolguk, hogy dalokat írjanak és énekeljenek, a szociológus feladata megmondani, hogy ez hova vezet és mit okoz. Illetve mivel a szociológusok nem érnek rá – az enyém.
  Egyetlen globális társadalomban élünk, egyetlen forradalom zajlik, aminek jelenségeit megfigyeltem 2012-ben és azóta sokszor, aminek része sok olyan híres fiatal, mint Malala Juszafzai és Nudzsúd Ali, és miriádnyi névtelen harcos, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy ők harcolnak. Ha a tíz és huszonöt év közötti korosztálynak csak egytizede vesz részt a harcban, az majdnem százszor annyi ember, mint a világ legnagyobb reguláris hadserege, a kínai. És őbelőlük mindenhová jut, ahol ember él a Földön.
  Most már öt rīgai kislánnyal több, akik a maguk módján eddig is harcoltak, mert nem tudják, nem is tudhatják, hogy kell élni anélkül, hogy harcolnának, azt senki se tudja. Már régóta nem is lehet másképpen. Mēs tikai darām to, kas mums jādara, csak tesszük, amit kell. De eddig mindennapi életükben tették. Most már zenéjük is erről szól, s ha ezentúl is erről fog szólni, a gyerekek problémáinak szócsövei lehetnek. Olyan érzékeny, figyelmes szövegírók segítségével, mint Guntars Račs.
  De a harc még hosszú lesz. A győzelemig még sokat fogtok szenvedni.
  Jūs tikai uzlieciet saulesbrilles.
  Csak tegyetek föl napszemüveget.

2016.12.06., 21:07




Dörzsmarok

Ilyenkor elképzelem zsenikémet a számítógép mögött, amint ül, vár és lelkesen dörzsöli a markát, hogy ő mennyi rengeteg pénzt fog keresni. Mert attól, hogy a Facebook elkezdett engem reklámokkal bombázni – volt eddig is elég, de azokat még szűrte az Adblock –, énnekem okvetlenül muszájlagos ingerenciám fog támadni arra, hogy valamit műveljek biotechnológiával Santa Cruzban (ezt nem értettem), vásároljak villámgyorsan egy quadcoptert ötven dollárért, megnézzem Havasit a Symphonic Aréna Show-ban, de lehet, hogy a helyszínt hívják Havasinak vagy az egész show neve Havasi Symphonic Aréna Show, ez nem derült ki, vegyek programozós dzsekit és pinkfloydos pólót, és egyáltalán, öntsek pénzt a tölcsérbe számolatlanul, őneki meg majd kiömlik a másik végén.
  A dolog három technikai részleten bukik meg. 1. Mindazokra a holmikra, amiket el akar adni, nekem nincsen szükségem, a helyekre, ahol pénzt szeretne kaszálni belőlem, nem tudok és nem akarok elmenni, egyszóval nem vagyok motiválva arra, hogy ővele üzleteljek. 2. Ha mégis találna valamit, amit esetleg megvennék, akkor sürgősen meggondolom magam, amint megtudom, hogy milyen költségek rakódnak az ő árujára, mert ő abból indul ki, hogy a postaköltség negyvenhárom cent közelre és kilencvenhét cent távolra, de másfél dollárért már Alaszkába is elviszik. Atlanti-óceán nem létezik, más kontinensek nincsenek, de ha mégis lennének, az se gond, hát akkor nem másfél dollár, hanem tíz. Csak az nekem már háromezer forint. 3. És ha véletlenül lenne olyan áruja, ami kell is, megfizethető is, és történetesen a házhoz szállítás se tétel, avagy netán annyira kell, hogy ez már nem számít, akkor – nem kellhet, mert nincs pénzem. Itt bukik el az egész. A legszebb csodaholmiért pontosan ugyanannyit tudok kifizetni, mint három rozsdás rajzszögért, teljes pontossággal kereken semennyit.
  Emiatt dől össze az egész gondosan fölépített terv, ami nemcsak hihetetlenül jövedelmező volt, de fantasztikusan egyszerű is, árut reklámozunk, ezt Attila megveszi, és mi bődületesen gazdagok leszünk. Mert Attila szimplán baszik nyelvtanulást ajándékozni, nem vesz afrikai zenét, féreg és humán papillómavírus elleni csodaszert, nájtrájderes dzsekit nájtrájderes bögrével, francia bulldögöt ábrázoló nyakláncot, céges számlázást megkönnyítő szuperprogramot, se olyat, amivel a fotóin gyönyörű szép fiatal lánnyá változtatható. Az egész kurva zsibvásárból Attilát nem érdekli semmi, és a töke tele van azzal, hogy a Facebook egy nap alatt zugpiaccá változott, ahol minden szemetet a termékké alakított felhasználóba kell tuszkolni, aztán számolni a szépséges bankjegykötegeket.
  Hát lófaszt, gyerekeim. Nem veszünk semmit, tessék továbbmenni. Húzzátok le magatokat a vécén, ugyanitt vécékefe hihetetlen árengedménnyel, csak most!

Update. Cikkünk megjelenése után néhány órával a reklámok eltűntek. Velünk már a Facebook se mer ujjat húzni.

2016.12.03., 02:58




A kulcs

1.

Az elnök ruházatában annyira nem találtak semmit, hogy a parancsnok elrendelte az egész osztag megmotozását. De mindenki kész volt akár esküt tenni rá, hogy semmi egyéb nem volt a halottnál.
  – Hát jó – mondta a parancsnok, az asztalra kirakott kulcsot nézve. – Tegyék zsákba, jeget mellé, a főhadiszálláson már várják.
  Egy kulcs. Ez volt minden. Az elnökről köztudott volt, hogy az örökké körülötte sertepertélő udvaroncok tartanak maguknál mindent, amire szüksége lehet, ezért senki se feltételezte, hogy az elnök zsebe tele lesz tárgyakkal. De ennél azért többre számítottak. A páncélkocsiban meg is találták az elnök kedvenc cukorkáját, kedvenc, nemzetiszínű csíkos papírzsebkendőjét és más apróságokat, de mindent elöl vagy hátul. A középső, dupla páncélozású fülkében ugyanúgy nem volt semmi, mint az elnöknél.
  A parancsnok egy darabig gondolkodott, aztán hívatta a mesterlövészeket, akik lelőtték az elnököt.
  – Ide figyeljetek. Mielőtt lőttetek, az elnök nem vett elő valamit és adta oda valakinek? Vagy esetleg volt valami a kezében, amit elejtett, és fölvette valaki?
  – Nem, parancsnok – felelte az egyik mesterlövész. – Ideje se lett volna rá, azonnal kinyírtuk, amint kiszállt a kocsiból.
  A másik egyetértett vele. A parancsnok tehát azt közölte a forradalmi erők központi parancsnokságával, hogy az elnöknél csak egy kulcsot találtak, a belső zsebében. Páncélkazettába rakatta és fegyveres kísérettel elküldte a központba.

2.

Az elnöki konvojt, amely oly dicstelenül kereket oldott az elnök lelövése után, már nem tudták utolérni, így csak egy héttel később, az elnöki palota bevétele után tudtak beszélni az udvaroncokkal. Valamennyit a palotában találták, hiszen már nem volt hová elmenekülniük, az egész ország a forradalmárok kezén volt. Addigra lakatos szakemberek vizsgálták meg a kulcsot, és teljes bizonyossággal állították, hogy ajtókulcs, éspedig elég egyszerű, köznapi zárhoz való, amit bármelyik lakásban lehet találni. Ezt senki sem tudta megmagyarázni. Az elnök kétféle kulcsot hordhatott magánál: a páncélszekrényét, amelyben összeharácsolt javait tartotta, és a titkos bunkerét, amelyben – a legenda szerint – akár egymagában is évekig elélhetett volna a felhalmozott készletekből. Ha csak egy kulcs volt, annak az is lehet a magyarázata, hogy a páncélszekrény magában a bunkerben van. De a lakatosok határozottan állították, hogy azt a zárat, amihez ez a kulcs való, egy kezdő betörő is könnyedén kinyitja.
  Az első dolog, amit a forradalmár parancsnok tett a palotában, az volt, hogy elkapta az inget az első keze ügyébe eső udvaronc nyakán, s az orra alá nyomta a kulcsot.
  – Ez minek a kulcsa?
  – Ez? Én nem tudom…
  – Az elnök zsebében találtuk. Halljam!
  – Ó… szóval az a kulcs… jöjjön velem…
  Fölmentek az emeletre, az elnöki lakosztályhoz, aminek díszes ajtaját valaha fegyveres őr tárta ki az elnök és a vendégek előtt, ennek a kulcsa tehát nem lehetett az elnöknél. Az udvaronc nem is ide kísérte a parancsnokot és katonáit, hanem befordult a folyosón, és egy egyszerű, szürke ajtónál állt meg.
  A katonák kétfelől géppisztolyokat szegeztek az ajtóra, amíg a parancsnok kinyittatta az udvaronccal. De csak egy vécét találtak.

3.

Két napba telt, mire az udvaroncokat szóra bírták, és addigra már késő volt. Éppen ezért mertek már beszélni.
  A palota emeletén két vécé volt, a nyilvános és az elnöki. Az elnökihez egyedül az elnöknek volt kulcsa. A nyilvános vécéhez nem kellett kulcs, csak az előtérből nyíló fülkékhez. Ezeket az előtérben ülő nyolcvanéves vécésnéni adta át, akinek súlyos köszvénye miatt már nehezen mozgott a keze. Amíg előhúzta a kulcsot, kérdezett ezt-azt az előtte álló minisztertől vagy államtitkártól az államügyek állásáról, vagy éppen valami kis kéréssel hozakodott elő, például volt egy unokaöccse valamely kis faluban, aki polgármester szeretett volna lenni. A hatalmasságok pedig válaszoltak a kérdéseire és teljesítették a kívánságait. Aki nem ezt tette, csakhamar megbánta, mert a nénit mindig elővette a köszvény, amikor ő belépett a vécébe, és akár negyedóráig is várakoznia kellett.
  Az elnök jóváhagyta a néni munkásságát, cserében százalékot kapott a pénzekből, amiket a néni fölvett. De ő maga mindig a másik vécét használta.

4.

Amikor megtalálták az elnök titkos magánkincstárát, a forradalmár parancsnok elégedett mosolya mégiscsak savanyú volt. Emlékezett a vécésnénire, ő maga veregette meg a vállát és küldte haza, amikor elfoglalták a palotát. Mire keresni kezdték, a néni külföldre menekítette egész vagyonát. Föl se tudták becsülni, mennyi lehetett.
  – Parancsnok, parancsnok! – jött lihegve egy fiatal katona. – Jöjjön, nézze, kit fogtunk!
  A parancsnok fölismerte a rémült foglyot, egy nagy hatalmú bankembert, aki azzal került föl a forradalmi erők halállistájára, hogy szegény munkáscsaládokat forgatott ki mindenükből.
  A bankár az életéért rimánkodott, de a parancsnok csak legyintett.
  – Hagyjátok futni. Ez az alak csak amatőr szinten használta ki mások szorult helyzetét.

2016.11.26., 20:51




Anya holnap megesz

Holnap jelenik meg a NANDO új lemeze Mamma mani apēdīs (Anya megesz) címen, s egy számot publikáltak is róla, a Saulesbrillest (Napszemüveg), az Olas (Tojások) együttesből ismert Reiks (Arvis Šķirus) közreműködésével. A szövegeket Guntars Račs írta, akinek dalait eddig is énekelték már a lányok. Ő is és Rūta Dūduma énekesnő, az együttes énektanárnője is hangsúlyozta: a nyuszis-kiscicás kornak vége, a lányokat és közönségüket most már tiniproblémák érdeklik.
  Bizony, felnőnek a gyerekek. Tizenkét-tizenhárom évesek lehetnek most, ez már nem kölyökkor, kezdődnek a nagy változások. Hogy mivé alakulnak, nem tudjuk. Csak a tehetségük marad változatlan. Hacsak anya meg nem eszi őket.

2016.11.23., 23:26




Mecenatúra


  
  – Jó napot, uram. Arra gondoltam, hogy a cégük esetleg támogathatna engem valami kisebb összeggel havonta.
  – Igen? Miért?
  – Mert önök a legnagyobb billentyűzet-forgalmazó.
  – Tudom, és?
  – Vicceseket írok Facebookon. Ha önök támogatnának, akkor mindig éjszakánként publikálnám.
  – És ez nekünk miért lenne jó?
  – Mert akkor az emberek reggel olvasnák és leköpnék a billentyűzetüket kávéval… igen, látja, pontosan így!

2016.11.22., 23:54


korábbi cikkek >>

A blog mérete: 1379 cikk, 6,9 millió betű, 1,37 millió szó