Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Dörzsmarok

Ilyenkor elképzelem zsenikémet a számítógép mögött, amint ül, vár és lelkesen dörzsöli a markát, hogy ő mennyi rengeteg pénzt fog keresni. Mert attól, hogy a Facebook elkezdett engem reklámokkal bombázni – volt eddig is elég, de azokat még szűrte az Adblock –, énnekem okvetlenül muszájlagos ingerenciám fog támadni arra, hogy valamit műveljek biotechnológiával Santa Cruzban (ezt nem értettem), vásároljak villámgyorsan egy quadcoptert ötven dollárért, megnézzem Havasit a Symphonic Aréna Show-ban, de lehet, hogy a helyszínt hívják Havasinak vagy az egész show neve Havasi Symphonic Aréna Show, ez nem derült ki, vegyek programozós dzsekit és pinkfloydos pólót, és egyáltalán, öntsek pénzt a tölcsérbe számolatlanul, őneki meg majd kiömlik a másik végén.
  A dolog három technikai részleten bukik meg. 1. Mindazokra a holmikra, amiket el akar adni, nekem nincsen szükségem, a helyekre, ahol pénzt szeretne kaszálni belőlem, nem tudok és nem akarok elmenni, egyszóval nem vagyok motiválva arra, hogy ővele üzleteljek. 2. Ha mégis találna valamit, amit esetleg megvennék, akkor sürgősen meggondolom magam, amint megtudom, hogy milyen költségek rakódnak az ő árujára, mert ő abból indul ki, hogy a postaköltség negyvenhárom cent közelre és kilencvenhét cent távolra, de másfél dollárért már Alaszkába is elviszik. Atlanti-óceán nem létezik, más kontinensek nincsenek, de ha mégis lennének, az se gond, hát akkor nem másfél dollár, hanem tíz. Csak az nekem már háromezer forint. 3. És ha véletlenül lenne olyan áruja, ami kell is, megfizethető is, és történetesen a házhoz szállítás se tétel, avagy netán annyira kell, hogy ez már nem számít, akkor – nem kellhet, mert nincs pénzem. Itt bukik el az egész. A legszebb csodaholmiért pontosan ugyanannyit tudok kifizetni, mint három rozsdás rajzszögért, teljes pontossággal kereken semennyit.
  Emiatt dől össze az egész gondosan fölépített terv, ami nemcsak hihetetlenül jövedelmező volt, de fantasztikusan egyszerű is, árut reklámozunk, ezt Attila megveszi, és mi bődületesen gazdagok leszünk. Mert Attila szimplán baszik nyelvtanulást ajándékozni, nem vesz afrikai zenét, féreg és humán papillómavírus elleni csodaszert, nájtrájderes dzsekit nájtrájderes bögrével, francia bulldögöt ábrázoló nyakláncot, céges számlázást megkönnyítő szuperprogramot, se olyat, amivel a fotóin gyönyörű szép fiatal lánnyá változtatható. Az egész kurva zsibvásárból Attilát nem érdekli semmi, és a töke tele van azzal, hogy a Facebook egy nap alatt zugpiaccá változott, ahol minden szemetet a termékké alakított felhasználóba kell tuszkolni, aztán számolni a szépséges bankjegykötegeket.
  Hát lófaszt, gyerekeim. Nem veszünk semmit, tessék továbbmenni. Húzzátok le magatokat a vécén, ugyanitt vécékefe hihetetlen árengedménnyel, csak most!

Update. Cikkünk megjelenése után néhány órával a reklámok eltűntek. Velünk már a Facebook se mer ujjat húzni.

2016.12.03., 02:58




A kulcs

1.

Az elnök ruházatában annyira nem találtak semmit, hogy a parancsnok elrendelte az egész osztag megmotozását. De mindenki kész volt akár esküt tenni rá, hogy semmi egyéb nem volt a halottnál.
  – Hát jó – mondta a parancsnok, az asztalra kirakott kulcsot nézve. – Tegyék zsákba, jeget mellé, a főhadiszálláson már várják.
  Egy kulcs. Ez volt minden. Az elnökről köztudott volt, hogy az örökké körülötte sertepertélő udvaroncok tartanak maguknál mindent, amire szüksége lehet, ezért senki se feltételezte, hogy az elnök zsebe tele lesz tárgyakkal. De ennél azért többre számítottak. A páncélkocsiban meg is találták az elnök kedvenc cukorkáját, kedvenc, nemzetiszínű csíkos papírzsebkendőjét és más apróságokat, de mindent elöl vagy hátul. A középső, dupla páncélozású fülkében ugyanúgy nem volt semmi, mint az elnöknél.
  A parancsnok egy darabig gondolkodott, aztán hívatta a mesterlövészeket, akik lelőtték az elnököt.
  – Ide figyeljetek. Mielőtt lőttetek, az elnök nem vett elő valamit és adta oda valakinek? Vagy esetleg volt valami a kezében, amit elejtett, és fölvette valaki?
  – Nem, parancsnok – felelte az egyik mesterlövész. – Ideje se lett volna rá, azonnal kinyírtuk, amint kiszállt a kocsiból.
  A másik egyetértett vele. A parancsnok tehát azt közölte a forradalmi erők központi parancsnokságával, hogy az elnöknél csak egy kulcsot találtak, a belső zsebében. Páncélkazettába rakatta és fegyveres kísérettel elküldte a központba.

2.

Az elnöki konvojt, amely oly dicstelenül kereket oldott az elnök lelövése után, már nem tudták utolérni, így csak egy héttel később, az elnöki palota bevétele után tudtak beszélni az udvaroncokkal. Valamennyit a palotában találták, hiszen már nem volt hová elmenekülniük, az egész ország a forradalmárok kezén volt. Addigra lakatos szakemberek vizsgálták meg a kulcsot, és teljes bizonyossággal állították, hogy ajtókulcs, éspedig elég egyszerű, köznapi zárhoz való, amit bármelyik lakásban lehet találni. Ezt senki sem tudta megmagyarázni. Az elnök kétféle kulcsot hordhatott magánál: a páncélszekrényét, amelyben összeharácsolt javait tartotta, és a titkos bunkerét, amelyben – a legenda szerint – akár egymagában is évekig elélhetett volna a felhalmozott készletekből. Ha csak egy kulcs volt, annak az is lehet a magyarázata, hogy a páncélszekrény magában a bunkerben van. De a lakatosok határozottan állították, hogy azt a zárat, amihez ez a kulcs való, egy kezdő betörő is könnyedén kinyitja.
  Az első dolog, amit a forradalmár parancsnok tett a palotában, az volt, hogy elkapta az inget az első keze ügyébe eső udvaronc nyakán, s az orra alá nyomta a kulcsot.
  – Ez minek a kulcsa?
  – Ez? Én nem tudom…
  – Az elnök zsebében találtuk. Halljam!
  – Ó… szóval az a kulcs… jöjjön velem…
  Fölmentek az emeletre, az elnöki lakosztályhoz, aminek díszes ajtaját valaha fegyveres őr tárta ki az elnök és a vendégek előtt, ennek a kulcsa tehát nem lehetett az elnöknél. Az udvaronc nem is ide kísérte a parancsnokot és katonáit, hanem befordult a folyosón, és egy egyszerű, szürke ajtónál állt meg.
  A katonák kétfelől géppisztolyokat szegeztek az ajtóra, amíg a parancsnok kinyittatta az udvaronccal. De csak egy vécét találtak.

3.

Két napba telt, mire az udvaroncokat szóra bírták, és addigra már késő volt. Éppen ezért mertek már beszélni.
  A palota emeletén két vécé volt, a nyilvános és az elnöki. Az elnökihez egyedül az elnöknek volt kulcsa. A nyilvános vécéhez nem kellett kulcs, csak az előtérből nyíló fülkékhez. Ezeket az előtérben ülő nyolcvanéves vécésnéni adta át, akinek súlyos köszvénye miatt már nehezen mozgott a keze. Amíg előhúzta a kulcsot, kérdezett ezt-azt az előtte álló minisztertől vagy államtitkártól az államügyek állásáról, vagy éppen valami kis kéréssel hozakodott elő, például volt egy unokaöccse valamely kis faluban, aki polgármester szeretett volna lenni. A hatalmasságok pedig válaszoltak a kérdéseire és teljesítették a kívánságait. Aki nem ezt tette, csakhamar megbánta, mert a nénit mindig elővette a köszvény, amikor ő belépett a vécébe, és akár negyedóráig is várakoznia kellett.
  Az elnök jóváhagyta a néni munkásságát, cserében százalékot kapott a pénzekből, amiket a néni fölvett. De ő maga mindig a másik vécét használta.

4.

Amikor megtalálták az elnök titkos magánkincstárát, a forradalmár parancsnok elégedett mosolya mégiscsak savanyú volt. Emlékezett a vécésnénire, ő maga veregette meg a vállát és küldte haza, amikor elfoglalták a palotát. Mire keresni kezdték, a néni külföldre menekítette egész vagyonát. Föl se tudták becsülni, mennyi lehetett.
  – Parancsnok, parancsnok! – jött lihegve egy fiatal katona. – Jöjjön, nézze, kit fogtunk!
  A parancsnok fölismerte a rémült foglyot, egy nagy hatalmú bankembert, aki azzal került föl a forradalmi erők halállistájára, hogy szegény munkáscsaládokat forgatott ki mindenükből.
  A bankár az életéért rimánkodott, de a parancsnok csak legyintett.
  – Hagyjátok futni. Ez az alak csak amatőr szinten használta ki mások szorult helyzetét.

2016.11.26., 20:51




Anya holnap megesz

Holnap jelenik meg a NANDO új lemeze Mamma mani apēdīs (Anya megesz) címen, s egy számot publikáltak is róla, a Saulesbrillest (Napszemüveg), az Olas (Tojások) együttesből ismert Reiks (Arvis Šķirus) közreműködésével. A szövegeket Guntars Račs írta, akinek dalait eddig is énekelték már a lányok. Ő is és Rūta Dūduma énekesnő, az együttes énektanárnője is hangsúlyozta: a nyuszis-kiscicás kornak vége, a lányokat és közönségüket most már tiniproblémák érdeklik.
  Bizony, felnőnek a gyerekek. Tizenkét-tizenhárom évesek lehetnek most, ez már nem kölyökkor, kezdődnek a nagy változások. Hogy mivé alakulnak, nem tudjuk. Csak a tehetségük marad változatlan. Hacsak anya meg nem eszi őket.

2016.11.23., 23:26




Mecenatúra


  
  – Jó napot, uram. Arra gondoltam, hogy a cégük esetleg támogathatna engem valami kisebb összeggel havonta.
  – Igen? Miért?
  – Mert önök a legnagyobb billentyűzet-forgalmazó.
  – Tudom, és?
  – Vicceseket írok Facebookon. Ha önök támogatnának, akkor mindig éjszakánként publikálnám.
  – És ez nekünk miért lenne jó?
  – Mert akkor az emberek reggel olvasnák és leköpnék a billentyűzetüket kávéval… igen, látja, pontosan így!

2016.11.22., 23:54




Hátra arc

Az, hogy már hat napja nem volt NANDO-cikk, nem jelenti, hogy nem az ő felvételeiket nézem folyton, dehogynem, de hát két kezem van. Azért képben vagyok felőlük, már láttam őket a MicRec20-on az új, őszi fellépőruháikban, ha csak állóképeken is; azt történetesen nem tudom, mi az a MicRec20. De azt se tudom, mi a Balss pavēlnieks, ahol ez a fellépésük volt három és fél évvel ezelőtt – egy verseny, ennyit tudok, nyilván zenei, hiszen ők ott voltak és a verseny neve is Hangmestert jelent.
  Szóval most ez az egyik kedvencem, a Vai tu vari egyik előadása, három is van a neten és mindhárom más. Ez a fönt mutatott példány különösen kedves, a hiba miatt, ami benne van. Nem mintha nem lennének tele hibákkal állandóan, láttuk az esetet, amikor Amandának rossz volt a mikrofonja, meg amikor ők rontottak kétszer is – ez is ilyen, de kimondottan aranyos, mert arról szól, hogy Keitában, a vérprofi énekesnőben azért ott van az ember. A szám elején még éppen olyan, mint a többiek, de aztán a gondolataiba mélyed, rutinból megy tovább, csak nehéz megfigyelni, mert az ember inkább Amandát nézi, aki annyira sziporkázik, hogy meg kell enni. Keita lelassul, elszürkül, a többiek viszik a számot, elsősorban Amanda, aki persze nem tudja, hogy Keita bajban van, hiszen nem lát a háta mögé, az egész szám alatt egyetlenegyszer sincs alkalma, hogy Keitára nézzen. Alisére igen, kétszer feléje fordul, de csak szemvillanásnyi időre, Alisének akkor se lenne alkalma valamilyen egyezményes jellel mutatni, hogy Keitának segítségre van szüksége, ha ő maga tudna róla. De persze nem tud, hiszen a villámgyors forgásokat leszámítva végig mindannyian a kamerába néznek. Az egyetlen, aki kiszúrhat valamit, az Terēze, mert ő hátrébb áll Keitánál, de éppen ezért hátulról látja, a lassulást észreveheti, de azért Keita mégiscsak tartja az ütemet. Csak aminek csattanni kellene, az nem csattan, a hangsúlyok nincsenek meg, puha lesz az egész. Igazából a szemébe kellene nézni, ott látszana, ha például elfáradt, de ahhoz Terēze is rossz szögben van, az talán csak a nézőtéren ülő közönségnek lenne módjában, de hát folyton mozog, nem könnyű. A videófelvételen egyáltalán nem lehetséges, kinagyítottam és lelassítottam, de nem elég jó a képminőség.
  Amanda mégis segít Keitának, tudtán kívül: magára vonja a figyelmet, ez az ő száma, ebben ő a középpont. Akárcsak a Traucējumsban, ketten állnak elöl, de igazából csak az egyik irányítja a csapatot: ott Keita a kórusvezető és Amanda engedi el jobban magát, itt Amanda diktál és Alise csak lubickol a zenében. Három felvétel van a Vai tu variból, és mindegyiken így van, hiába hozza Keita is a legjobb formáját a másik két alkalommal, itt Amandára van osztva a főszerep.
  Keita tehát lelassul, átengedi a művészet helyét a rutinnak, nála sokkal idősebbekkel és tapasztaltabbakkal is megesett már. Azazhogy ővelük pláne. Valószínű, hogy egyszerűen csak fáradt.

Nehezebben viseli, mint Amanda egy hónappal később az Aprīļa pilienin, ő is szám közben fárad el, de mozgósítja vasakaratát és végigcsinálja a számot úgy, hogy alig látszik rajta a fáradtság, csak a sokszori figyelmes szemlélésnél látszik, milyen jól jön neki a hosszabb szünet, hogy visszanyerje a lélegzetét, és milyen ügyes technikával készül föl rá, hogy maradéktalanul kihasználhassa. A koreográfus nem könnyítette meg a dolgukat, én se fél lábra állni, se énekelni nem tudok, de a kettő egyszerre nagyon fárasztó lehet. Látszik rajtuk. Nem attól profi valaki, hogy nem fárad el, hanem hogy tudja ezt kezelni, és még mindig művészit alkot.
  Keitának nincs ilyen szerencséje, a Balss pavēlnieks-fellépés második forgásánál elhibázza, balra fordul, azaz rendezői jobbra, Terēze felé. És most jön a Solti Hermin-reakció. A neves dizőz köztudottan azt a sort hibázta el egy hadarós kupléban, hogy „szuszog, mint a tót a pipán”, és nem lett volna semmi baj, ha hadar tovább, a néző azt hitte volna, hogy ő hallotta rosszul; de Solti sírva fakadt és kirohant. Fél év letiltást kapott azért, amit ma eleve beleírnak a szövegbe.
  Keita megússza egy szélsebes hátraarccal. A balra fordulás közben hirtelen észbe kap, hogy rossz az irány, és egy tipikusan keitás mozdulattal, térdhajlítással átpördül rendezői balra. Akárcsak nyolcvan évvel korábban Solti Herminnek, neki sincs ideje felmérni, hogy jobb lenne, ha változatlanul folytatná, ez az ide-oda pörgés már túl feltűnő, lehet, hogy a néző nem tudja pontosan, hogy mit látott, de hogy valami rendelleneset, azt észreveszi. Ha meg zavartalanul folytatná Terēzére mutatva a csapat másik fele helyett, senki észre se venne semmit, hiszen a következő ütemben már vissza is kell fordulni a közönség felé.
  De ilyen elmélkedésekre nincs idő, hiszen a rossz fordulás és a javítás együtt belefért egyetlen másodpercbe. S a hiba felrázza, a szám hátralevő részében már megint ő a hamisítatlan Keita Krūmiņa.

2016.11.14., 23:59


korábbi cikkek >>

A blog mérete: 1375 cikk, 6,9 millió betű, 1,37 millió szó