TEPrev - 24
Reggel úgy ébredtem, hogy hétfõn megkérdezem Cilit, mi a legkorábbi idõpont, amikor hazamehetek, mert ezek a KÖRÜLMÉNYEK engem annyira visszavetnek, hogy azt nem tudom elmondani.
Aztán napközben rájöttem, hogy ez most nem fog menni, s nem azért, mert még nem terhelhetem a baloldalam,és még egyszer sem gyakorlatoztam lépcsõn, hanem azért, mert Cili nem lesz hétfõn és kedden. Bakker.
Délelõtt mérgemben felmentem a büfébe és vettem egy csokikrémes -de nagyon dulván /by Poncius Pilátus Megmondja/- sütit és ittam egy habos kávét,úgyhogy lelkem kissé helyrezökkent, és még a büfében sikerült elcsípnem a helyi SCRABBLE-csapatot. Csatlakoztam és boldogan lettem utolsó két partiban!
Délután pedig ideért Ani.
Hozott nekem Õ is egy csomó mindent, sütiztünk, kávéztunk, macskát számoltunk a parkban, aztán bejöttünk, itt pakolt nekem -például megigazította az úttörõ méretû lepedõmet az ágyon és belerázta tonnányi békebeli paplanom a borítékhuzatba-, aztán itt beszélgettünk tovább.
Naná, ecseteltem megint az ellátás színvonalát, s naná, megint említettem azt a legszembetûnõbb és leginkább megmagyarázhatatlan részletet, hogy az ágyak elosztása mennyire de mennyire ellentmond minden orvosi, ápolási de még józan paraszti ész szerinti elveknek is, hiszen akár a másik szobában, itt is a szomszédnéni székre csimpaszkodva tud felmászni az ágyára -hisz az annyira magas, míg az enyém nekem iszonyú alacsony-, ráadásul neki van kapaszkodója, amit a vállsérülése miatt nem is tud használni. nekem meg nincs. De ennél még bazmegebb, hogy az a kapaszkodó amely nála van -így abszolút kihasználatlanul-, nem is az ágyhoz rögzített, hanem egy külön állvány!!!
/Innen, ni/
Vagyis nincs az az érv ami amellett szólna hogy nem lehet az én életemet megkönnyíteni illetve az állapotomat nem veszélyeztetni. Csak és kizárólag hozzáállás kérdése ez.
Nos, ezt -a szomszédnénivel karöltve- elpanaszkodtuk Aninak, aki erre aszondi:
-Meddig tart??? Beleegyeztek? Akkor megcsinálom!
Mi -mi ketten plusz a még jelenlévõ egyetlen szobatárs, akitõl szintén engedélyt kértünk a macerához- boldogan beleegyeztünk, s Ani tette amit tennie kellett.
Vagyis ööö... na.
Két ágy bazinehéz, éjjeli szekrények tohonyák, állványt kiszedni egyik ágy alól, majd bejátszani másik alá, mindezt piciny helyen s egyedül. Hiszen mi drukkolni tudtunk csak neki.
Persze lekéste a buszt, amivel el akart menni, de eggyel késõbb már nyugodtan -még idõben- indulhatott haza.
Én pedig élvezem az élhetõ körülményt. (Hogy fel bírok kelni, hogy fel tudom emelni a lábam az ágyra, hogy meg tudok fordulni az ágyban fekve...) Amit baromira nem ennek a szutyok helynek köszönhetek, hanem egy tökéletesen független, csak hozzám kötõdõ látogatónak, aki erõt, idõt nem kímélve egyedül megoldotta azt, ami az ittenieknek kötelességük lenne.
Köszönöm Ani!
Na.
2014-06-01
~~DISCUSSION~~
| ← TEPrev - 23 | TEPrev - 25 → |