– Isten hozta, uram, parancsoljon helyet foglalni. Mit hozhatok?
– Egy húslevest legyen szíves.
– Igenis, egy húsleves. Először rendel húslevest?
– Igen, láttam kiírva a kedvezményt, élni szeretnék vele.
– Magától értetődik, uram. De bocsánat: először rendel ön húslevest?
– Persze, most vagyok itt először.
– Félek, hogy nem jól értette a kérdést. Rendelt ön az elmúlt három hónapon belül Magyarország bármely éttermében húslevest?
– Rendeltem, de mi köze ahhoz magának?
– Sajnos, uram, ez esetben nem adhatjuk önnek az egyforintos kedvezményes árat. A leves ára kétezer forint. Azonnal hozom.
– Várjon. Az önök cégének több étterme is van?
– Nincs, uram.
– Akkor mi közük maguknak ahhoz, hogy én máshol ettem-e húslevest?
– Az egyforintos reklámár csak azokra vonatkozik, akik először esznek húslevest.
– És ha hazudtam volna?
– Természetesen megnéztük volna a nyilvántartásunkban, hogy evett-e ön az elmúlt három hónapban húslevest, uram.
– Milyen jogon tartják önök nyilván, hogy én mit eszek?
– Nem jogon, merevlemezen. Máris hozom a levest és a számlát a kétezer forintról. De ha úgy kívánja, várhat három hónapot, uram, ha addig nem eszik húslevest, akkor egy forintért adhatjuk.
Ha nem tetszenek érteni, itt van a Homár és a HWSW cikke, amikből kiderül, hogy az ügyfél és a Datanet között kötendő szerződés a T-Com, ejtsd Matáv legprivátabb belügye. Érdeklődve várom, mikor teszi a dolgot a Gazdasági Versenyhivatal is privát belügyévé, úgy gondolván, hogy az ügyfél ilyen módon történő segítését milliós bírsággal jutalmazza.