Író vagyok, s az író feladata a társadalom változásainak figyelése és hírül adása. Éppen ezért most sem fogom megtenni. A három éve megjövendöltem forradalom újabb jeleit figyeltem meg, de most sem fogom elmondani, hogy az mi lesz. Azt fogom elmondani, hogy mi nem lesz.
Nem igaz, hogy az akkori tizennégy, mai tizenhét évesek fogják megcsinálni az évtized vége előtt. Akkor még csak egyes elszigetelt jelenségeket sikerült megfigyelni, amelyekből már megsejthető volt a változások néhány aspektusa, de ez még messze áll a teljes képtől. Az akkori tizennégy évesek valóban cselekvő részesei a folyamatnak, de csak az egyik szálat alkotják a szövedékben. S persze a későbbi évek tizennégy évesei rendre fölveszik a szálat és tovább gombolyítják.
De ugyanígy megvannak a szálak a többi korosztály számára, s bár még csak néhányat látok közülük, ebből már sejtem, hogy létezni kell a többinek is – ahogy Mengyelejev kihagyta egy csomó elem helyét és megjósolta, hogy azokat is föl fogják fedezni, én is tudom, hogy a többi szálnak léteznie kell, de konkrétan látni őket még nem volt alkalmam. Azt gyanítom, hogy x és y éves életkor között minden korosztálynak megvan vagy meglesz a maga szerepe, és ahogy nőnek a gyerekek, évről évre másik szálat fognak gombolyítani. Persze nem mindig ugyanaz az egyén, megeshet, hogy valaki hosszabb-rövidebb ideig nem talál módot rá, hogy részt vegyen a világ átformálásában, leköti az iskola, a játék, a család. Ne feledjük, hogy ezek tudattalan folyamatok, a fiatalok nem azért csinálják, mert ezt akarják csinálni, hanem mert ez a természetes módja és egyszersmind következménye annak, hogy élik az életüket. Egy-egy harcos bármikor kieshet anélkül, hogy bármi bántódása esne, egyszerűen valamiért más életformát választ, más irányba terelődik az élete, vagy még az sem, csak nem adódik alkalom.
Ahogy tágul és változik a kép, nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal hosszabb távú folyamat ez, mint amit három éve elképzeltem – ámbár megeshet, hogy az a szál, amelyikre akkor fölfigyeltem, az évtized vége előtt csakugyan elvarródik és mindennapi világképünk része lesz. De avatatlanok még azután is jó ideig nem szereznek tudomást róla. A teljes folyamat távlatait nem látom, azt sem merem mondani, hogy még nem látom, mert nem tudom, hogy valaha képes leszek-e átlátni. A változás óriási lesz, társadalmunk drasztikusan át fog alakulni – és mégsem drasztikusan, mert ehhez mérten jóval lassabban fog lezajlani, mint ahogy képzeltem. Mivel a teljes kép méreteit nem látom, azt sem tudom még megmondani, hogy mennyi időbe telik, amíg a teljes változás végigmegy. Valószínű, hogy az egymást váltó gyerekkorosztályok sokaságára lesz szükség, és az elsők – mármint az általam megfigyelt szakaszban az elsők – már szülők lesznek, mire véget ér. Ha éppen nem nagyszülők.
A korhatárokat sem tudom, mert ehhez nagyobb számú egyént kellene megfigyelnem különböző korosztályokból, és ez nehéz, mert megeshet, hogy egy adott egyén akármennyi ideig nem csinál semmit, ami összefüggésbe hozható a folyamattal – és még valószínűbb, hogy ha mégis teszi, és ennek én tanúja vagyok, akkor sem tudom biztosan megállapítani, mert magatartása esetleg olyan szálakkal áll összefüggésben, amiket még nem fedeztem föl. Minden bizonnyal ezek a szálak vannak többen. Azt megtippelhetem, hogy a felső korhatár most is valahol a húszas évek folyamán van, az ennél idősebbek már túl régen szocializálódtak, a régebbi normák ivódtak beléjük. De hogy az alsó korhatár hol van, arra csak feltételezéseim vannak. Biztos vagyok benne, hogy az említett tizennégy éves korosztály benne van, és abban is, hogy náluk jóval fiatalabbak is. A kisiskolásokat még nem tudom, túl keveset ismerek közülük személyesen, ámbár megfigyeltem jelenségeket, amikből arra következtetek, hogy ők is pedzegetik már. Néhány év múlva aztán magától értetődően állnak majd be forradalmárnak, anélkül hogy tudnának róla.
A változás földrajzi kiterjedését végképp nem sejtem. Az biztos, hogy az úgynevezett fejlett világ, ide sorolva Közép-Európát is, benne lesz. Az is biztos, hogy a totalitárius rezsimek elnyomott fiataljai ebből is kimaradnak. Másrészt viszont ha ezek az országok felszabadulnak még azelőtt, hogy a teljes átalakulás beérne, akkor villámgyorsan fel fognak zárkózni, szó szerint, adott esetben akár hetek, hónapok alatt tömegek szemlélete fog megváltozni. Amelyik ország csak a teljes átalakulás beérése után szabadul föl – nem, szerintem ez nonszensz, valószínű, hogy a teljes átalakulás nem mehet végbe, amíg a globális társadalomban jelentős súlyú országok nem képesek felzárkózni. Ez probléma, mert a többség érezni fogja, hogy ezek az országok valamiképpen visszahúzzák, de itt társadalomtudományról van szó, nem politikáról, a külföldi tömegeknek nincsen arra befolyásuk, hogy egy-egy diktatúra megbukjon vagy legalább megenyhüljön. Pillanatnyilag sejtelmem sincs, mit fognak tenni, illetve tenni persze semmit, szóval hogy mi fog történni.
A változás nagyobb lesz, mint az első és a második világháború után – talán még 1968-nál is nagyobb. A három éve megsejtett szálak és a most láthatók közötti távolság éppen elég nagy, s ha ezek a szálak mind végigfutnak és elérik végpontjukat, akkor a mai eszünkkel nem ismerünk rá az akkori társadalomra.
Külön büszke vagyok arra, hogy a Kissy egyike lesz azon műveknek, amelyek némely szálakat már a kétezres években felcsippentettek, s amelyekből a forradalmárok egy része erőt és útmutatást meríthet majd harcaihoz.