Viccelnek!

– Baj van, elvtársak. Az emberek viccelnek.
  Az elvtársak értetlenül néztek egymásra. Szigorú arcot vágtak, ami könnyű volt, mert világéletükben szigorú arcot vágtak, éjjel-nappal.
  – Hogy érti ezt, Vang elvtárs?
  – Ahogy mondom. Szójátékokat gyártanak és örülnek nekik.
  – Úgy érti… a párt nevével, a mi nevünkkel, vagy éppen… – Csen elvtársnak elhalkult a hangja – csak nem… Mao elvtárs nevével?
  – Nem, nem effélék. Mondok egy példát. A fiatal házasoknak datolyát és mogyorót adnak ajándékba. Tudják, miért?
  Csiang elvtárs megigazította a szemüvegét és rendkívül szigorúan nézett Vang elvtársra.
  – Nem tudjuk, elvtárs. Miért?
  – Mert úgy szól a jókívánság, hogy zǎoshēng gùizǐ, vagyis hamarosan szülessen drága fiatok. Mármost a datolya szintén zǎo. Másik írásjegy, de azonos ejtés. A mogyoró pedig huāshēng…
  Az elvtársak döbbenten néztek egymásra. Időbe telt, amíg felfogták a felfoghatatlant, hogy egyforma hangzású szavak is léteznek.
  – De hiszen – mondta Jü elvtárs, aki még hatvanéves sem volt, így neki vágott leggyorsabban az esze – a kínai nyelvben rengeteg az egyforma hangzású szó.
  – Én nem értem – mondta Huang elvtárs, aki negyven évig volt párttitkár a vasbetongyárban. – Mit számít, ha a szavak egyformák, ha úgyis mást jelentenek?
  – Éppen ez a lényeg, elvtárs. A más jelentésű, azonos hangzású szavak humoros hatást keltenek.
  – Mi az a humor? – kérdezte Huang elvtárs olyan arccal, mintha legalább ötven éve lenne párttitkár a vasbetongyárban.
  – Mulatságos hatás – felelte Hsziao elvtárs, aki évtizedekkel azelőtt egy ideig cirkuszban is volt párttitkár. – Az emberek nevetnek tőle.
  – Olyasmi – szólalt meg Liu elvtárs –, mintha a magyarok két Fiat gépkocsit ajándékoznának az ifjú házasoknak, és egy legyet tennének alájuk, ami azt jelentené: „legyen fiatok”.
  Huang elvtárs lassan, tompa recsegéssel megvakarta a homlokát.
  – Elrendelt humort Mao elvtárs?
  – Nem – mondta Vang elvtárs őszintén.
  – Akkor be kell tiltani!
  És betiltották.

»»»»»»