Trešo gada galā

Pirms trīs gadiem (pēcpusdienā, ja es atmiņu labi), noklusēdams dziesmu Vienkāršas lietas simto reizi, es sacīju: tā ir brīnišķīga valoda, tās ir brīnišķīgas dziesmas, es gribu šo saprot patiešām, es negribu vēlāk tikai NANDO dziesmu klusēt un šeit-un-tur meklēt vārdus vārdnīcās, es gribu vēl. Es gribu mācīties patiešām pasakainas valodas.
  Atvainot, ja kļūdas ir ļoti daudz, bet tagad es negribu lietot vārdnīcu neko, tagad gramatikas tabuliņu nav, tikai mana galva. Bieži es nevaru atmiņot vārdus un man vajag meklēt otros, bieži es nezinu galotni – bet tagad palīdzību nav.
  Nu, es saku mācīties. Turpināju dziesmu noklusēt, no Agates Albekeites līdz Donam un Ozolam, manā latviešu dziesmu sakopojumā ir viens-divi simt dziesmas. Saku lasīt grāmatu, Minkānu, Velniņu par bērniņiem, Latvijas statistikas atlasu, vārdnīcu, gramatikas rakstus, artikulus pasaules tīklā, daudz dažādi. Saku noredzēt filmu, Divas Lotiņas, īsfilmu par skolas ņirgāšanās un citu sociālu problēmu, Mēs ar brāli kolosāli īsfilmus (viņi runa tiešu bērnu valodu, kas ir neviegli saprot bet ļoti noderīgi). Iemīlēju Rīgas vecpilsētā, pastaigādams ielās Google ielu redzē, tagad es zinu to labāk kā savu pilsētu. Abonēju Instagram un Youtube kanālus, savienoju Facebook grupās.
  Bet tomēr tos, dzīve notika, un es vajadzētu lēnināt. Tagad es saprotu un varu rakstīt latviski ļoti-ļoti labāk kā pirms trīs gadiem es varēju cerēt, bet vēl es esmu sākumā. Ceļš ir gars.
  Mana pirmā motivācija bija piecas mazas, brīnišķīgi dziedošas meitenes. Pirmoreiz es sameklēju otrie dziedātāji Latvijā, kas dzied brīnišķīgi, bērnus un pieaugušus, un vēlāk ārzemēs arī, es tagad noklusu divu grupu no Igaunijas, vienu no Ukrajinas, otri ir Moldāvijas, meitene Bulgārijas, un pēdējoreiz sameklēju dziesmu arī Lietuvā. Nē, es nemācos viņu valodu. Man ir tikai viena galva.

A harmadik év végén

Három évvel ezelőtt (délután, ha jól emlékszem), századszor meghallgatva a Vienkāršas lietast, azt mondtam: ez a nyelv gyönyörű, ezek a dalok gyönyörűek, én ezt igaziból meg akarom tanulni, nem akarok továbbra is csak NANDO-dalokat hallgatni és itt-ott megkeresni szavakat a szótárakban, többet akarok. Igaziból meg akarok tanulni tündérmese nyelven.
  Bocsánat, ha nagyon sok a hiba, de most nem akarok semmilyen szótárat használni, nincsenek nyelvtani táblázatkák, csak a fejem. Gyakran nem jutnak eszembe szavak és másikakat kell keresnem, gyakran nem tudom a végződést – de most nincs segítség.
  Hát elkezdtem tanulni. Folytattam a dalok hallgatását, Agate Albekeitétől Dons és Ozolsig, lett dalgyűjteményemben száz-kétszáz dal van. Elkezdtem könyveket olvasni, a Minkānst, a Velniņit gyerekeknek, Lettország statisztikai atlaszát, szótárakat, nyelvtani műveket, cikkeket a világhálón, sokfélét. Elkezdtem filmeket nézni, A két Lottit, rövidfilmeket az iskolai zaklatásról és más társadalmi problémákról, a Mēs ar brāli kolosāli rövidfilmjeit (ők igazi gyereknyelven beszélnek, amit nem könnyű megérteni, de nagyon hasznos). Beleszerettem Rīga óvárosába, miközben a Google utcanézetén sétáltam az utcákon, már jobban ismerem, mint a saját városomat. Előfizettem Instagram- és Youtube-csatornákra, beléptem Facebook-csoportokba.
  De mindeközben az élet zajlik, és lassítanom kellett. De ma sokkal, de sokkal jobban értek és tudok írni lettül, mint három évvel ezelőtt remélni tudtam, de még az elején tartok. Az út hosszú.
  Első motivációm öt gyönyörűen éneklő kislány volt. Először Lettországban találtam más énekeseket, akik gyönyörűen énekelnek, gyerekeket és felnőtteket, aztán külföldön is, ma hallgatok két csoportot Észtországból, egyet Ukrajnából, másokat Moldáviából, egy kislányt Bulgáriából, és legutóbb találtam egy dalt Litvániában. Nem, a nyelvüket nem tanulom. Csak egy fejem van.

»»»»»»