Tisztelt Főbugyorvezetőség!

Azazel huszadikán kaptam meg megbízatásomat arra, hogy a D szint HX44-es bugyrában tapasztalt állapotoknak véget vessek. Munkámat azzal kezdtem, hogy kifaggattam korábban itt dolgozó alárendeltjeimet. Valamennyien arról számoltak be, hogy a munka nehezen és rosszul halad. Elmondták, hogy ők többször is kérték a munkaeszközök és nyersanyagok minőségének javítását, de az elosztóból mindig csak azt a választ kapták, hogy azok megfelelnek az előírásoknak.
  Munkámat ennek ellenőrzésével kezdtem. Tizenkét lelket választottam ki találomra a bugyorlakók közül, akiket szintén találomra választott tüzes fogókkal kezdtem kínozni. Csakhamar meggyőződhettem róla, hogy alárendeltjeimnek igaza van, a lelkek csak némi viszketésről, esetleg csiklandozó érzésről számoltak be. Más módszereket is kipróbáltam, mázsás pörölyökkel zúztam és roppant húsdarálóba is vetettem őket, de egyiket sem zavarta különösebben. Természetesen a kénköves fürdőt se hagytam ki, s miután a lelkek jót úsztak benne, sőt le is fröcskölték egymást, ismételten ellenőriztem annak hőfokát és összetételét.
  Baphomet kollégának az elosztóból tökéletesen igaza van. Minden eszközünk és anyagunk hibátlan és az előírásnak megfelelő. A hiba a lelkekben van.
  Erre úgy jöttem rá, hogy más bugyrokból kértem kölcsön lelkeket az összehasonlításhoz. Ezek a várakozásnak megfelelően reagáltak, a poklok kínjai közepette pusztultak el, akár naponta több tucatszor is, miközben az én bugyromban lakó lelkek vidáman beszélgettek egymással kínzás közben.
  Konzultáltam Belzebub főgyötörnökkel, aki azt tanácsolta, hogy nézzek utána a lelkek életének és bűneinek. Ezt meg is tettem, és kiderült, mi okozza a bugyorbeli lelkek meglepő érzéketlenségét.
  Életükben mind egy szálig politikusok voltak.
  Miután ez kiderült, egy ideig alternatív kínzási technikákkal kísérleteztem, de semmi sem vált be, még akkor is közömbösek maradtak, amikor atombombára ültettem és felrobbantottam őket. Ezért tanulmányozni kezdtem őket. Először a Legfelső Szinten érdeklődtem a tűzforró vonalon, Mihály arkangyallal beszéltem, aki meglepődött a kérdésemen és közölte, hogy őnáluk egyetlen politikus sem található.
  Nem volt más választásom, ellátogattam a Középső Szintre, ahol magamat újságírónak kiadva tanulmányoztam a politikusokat. Néhány lelket is begyűjtöttem közülük, olyan országokban, ahol éppen különféle választásokat tartottak: végigjártam a jelölteket és győzelmet ígértem nekik. Örömmel adták el a lelküket, a szerződéseket már átküldtem az Iktató és Vérelemző Osztályra.
  E tapasztalatok birtokában láttam ismét a kísérletezésnek. Ezúttal is találomra választottam ki tizenkét lelket, és közöltem velük, hogy mindennek vége, a választásokat elbuktuk. Azonnal szenvedni kezdtek, sokkal intenzívebben, mint bármely hagyományos kínzásnál. Másodjára azt mondtam nekik, hogy senki nem tarthatja meg pozícióit és jövedelmeit. Kínjaik ekkor már meghaladták azt a szintet, amit más bugyorbelieknél a kénköves fürdővel tudunk elérni. Harmadszorra kijelentettem, hogy teljes átvilágítás következik, a titkos iratokat és bankszámlákat is mind megnézik. A lelkek ettől teljesen megvadultak és pokoli kínok közepette sorban szétrobbantak, kettő kivételével, akik sikoltoztak ugyan, de életben maradtak. Ezeknek a szemébe néztem és drámai hangon azt mondtam: „És arra az ügyre is fény fog derülni!” Ez hatott, a két utolsó lélek is kimúlt.
  A csoportot feltámasztottam és elmondtam nekik szóról szóra ugyanazt még egyszer, de ezúttal ismét jelen volt egy kontrollcsoport egy másik bugyorból. A politikusok másodjára is pontosan ugyanúgy reagáltak, de szenvedéseik közben egyre a kontrollcsoportot figyelték, és folyton magyarázni próbálták nekik, hogy ez csak egy lejárató kampány és mesterkedés. A kontrollcsoport olyan kitűnően szórakozott a politikusok kínjain, hogy a harmadik kísérletben izzó lávába dobtam őket, onnan kellett végignézniük a politikusok megkínzását. Gyakorlatilag észre se vették a lávafürdőt, legfeljebb egy kicsit fújkálták néha, de csak arra figyeltek, hogyan szenvednek a politikusok, és vicceket gyártottak róluk.
  Szándékom szerint részletes tanulmányban foglalom majd össze a politikusok verbális kínzásának módszereit. Egyelőre betanítottam alárendeltjeimet az új technológiára, és lilith kilencedikétől a bugyor egész területén eszerint folyik a munka.
  Kénköves üdvözlettel

Lucifer
  bugyorvezető főördög

Utóirat. Már megírtam levelemet, amikor egy alárendeltem, Moloch albugyorvezető felfedezte, hogy a politikusok összes kínjait semlegesíti, ha közben hallják azokat a vicceket, amik a rivális politikusokról hangzanak el. Ezért a más bugyorbeliek kínfokozó hatását csak a legnagyobb óvatossággal javaslom alkalmazni. Feltehetően célszerű lesz pártszimpátia szerint kiválogatni őket.

»»»»»»