Tegez az Index és börtönbe kerülök

Mit szólnál, kedves olvasó, ha felhívnálak és közölném veled: „emberöléssel gyanúsít a rendőrség”? Ha a válasz egy kérdés, hogy „melyikkel?”, akkor már se szóltam, de engem kicsit meglepett a Readerben, amikor ezt olvastam egy hírben. A Debrecenben talált csecsemőről van szó, és a cím alatt ez a mondat.
  Emberöléssel gyanúsít a rendőrség.
  Ilyenkor persze az embernek rögtön az az első gondolata, hogy életemben nem jártam még Debrecenben, de úgyse hiszik el. Ráadásul eszem ágában sincsen csecsemőt ölni, nincs miért konkurálnom velük – a tejet se szeretem –, de ezt megint csak miért hinnék el, ráadásul bizonyítékuk is van ellenem, máskülönben nem gyanúsítanának. A rendőrségen szakemberek dolgoznak, nem gyanúsítgatnak csak úgy maupassant.
  Most várom reszketve, hogy mikor robognak be a kommandósok, és próbálok reményt meríteni abból a gondolatból, hogy az Index köztudottan annyira se tud magyarul, mint a Barátok közt szereplői, és feltehetően halvány sejtelmük sincsen arról, hogy gyanúsítani csak valakit lehet, és ha így fogalmazunk, akkor a mondatból világosan következik, hogy „téged”, amit viszont a nyelvtan szabályai szerint nem kell kitenni. Azzal próbálok lelket önteni magamba, hogy a rendőrség csupán „emberölés miatt nyomoz”, és nincs is gyanúsítottja, vagy ha igen, az valaki más, csak az Indexnél képtelenek értelmes magyar nyelven megfogalmazni egy mondatot.
  De minden bizakodásomat besötétíti az a rémkép, hogy mi van, ha a rendőrségnél se tudnak jobban magyarul.

»»»»»»