Tatárszentgyörgy, faszobor

Elegáns technikákat alkalmaznak a tatárszentgyörgyiek, amikor meg kell magyarázni, hogy miért ne legyen szobruk a meggyilkolt cigányoknak.
  Kellemetlen, mert éppen elcsendesült volna a falu körüli felhajtás. Ahol baleset volt, oda teszik a koszorút is, miért nézze mindenki ott a faluban? Inkább két szomorúfüzet kellene ültetni. Szoborral, szobor nélkül ugyanúgy fáj. Ha egyszer el akarnák adni a házat, ki venné meg úgy? Mindig a tragédiára emlékeztetne, holott azt el akarják felejteni. Csak a nagy izéknek szoktak szobrot állítani, nem ilyen kisembereknek. Aki nem hordja magában a tragédiát, még a szobrot is megcsúfolná. Inkább egy semleges gyerekszobrot, hogy senki ne bántson gyerekeket. Nyugalmat akarnak, nem cirkuszt, híradásokat, felvonulást.
  2540-1.jpgAzt hiszem, sikerült az összeset katalogizálnom. Mindenki vigyázott, nehogy azt találja mondani, hogy szobrot csak árjáknak lehet állítani. Iszonyú kellemetlen lenne, ha a következő másodpercben az arcukba vágnák az Anne Frank-szobrot, amit bizony nem árjának állítottak, ráadásul frekventált helyen áll, még ráadásulabb egyáltalán nem egy stilizált gyerekalakot ábrázol, hanem személyesen Annét, a talapzaton ott a neve és az évszámok. Persze meg lehet próbálkozni egy erőtlen kísérlettel, hogy hát Anne személyében az egész holokausztnak állítottak emléket, de ez is rizikós, mert a következő másodpercben az arcukba vághatják, hogy ugyanezen az alapon a tatárszentgyörgyi szobor a kétezres évekbeli cigány miniholokausztnak állít emléket.
  Úgyhogy inkább nem mondjuk, amit gondolunk. Még hogy cigányoknak szobrot? Végre kettővel kevesebb!
  Az igazán találékony kifogások azonban megérdemelnek egy külön főhajtást. Például a semleges gyerekszobor ötlete, ami egyszerre fosztja meg ifjabb Csorba Robikát attól a jellegzetességétől, amiért megölték, hiszen a semleges szobor nem cigány, idősebb Csorba Róbertet pedig attól, hogy egyáltalán emlékezzenek rá. Minek? Örülnek, hogy nem látják a cigány fejit.
  Azt is mondták, hogy a tragédiára emlékeztetne a szobor, pedig azt el akarják felejteni. No, hát éppen ezért kell a szobor. István király szobra is azért kell, hogy ne felejtsük el István királyt, hogy milyen derék, tökös magyar legény volt, és mindig emlékezzünk szegény szerencsétlen Koppány tragédiájára. Azért állítunk szobrokat, hogy ne felejtsünk el valamit. Úgyhogy aki ezt mondta, egy füst alatt megölte az összes szobrot az egész világon.
  Azt azért jó lenne tudni, Tatárszentgyörgy is követi-e az elterjedt szokást, hogy egy brutális kegyetlenséggel meggyilkolt zsidó emlékére feszület áll a falu szélén.

»»»»»»