Társkeresés a neten

part_keresek. A LAttilaD.org rendszeres olvasóinak ezzel nem árulok el újat. A hirdetés megosztásainak száma azonban 4774-nél megállt, már senki sem adja tovább – eleve nem volt szándékom várni a sült galambra, ideje cselekedni. Regisztráltam társkereső oldalakra, azzal a céllal, hogy párt keressek rajtuk-velük-általuk. Arról nem tehetek, hogy cikkírásra is ingerelnek.

Mielőtt ezeket az oldalakat kipróbáltam volna, beléptem három facebookos társkereső csoportba. (Most, mikor ezt a cikket elkezdtem, kerestem újakat, találtam még kettőt és beléptem azokba is. Egyszerűen azért, mert nem veszem félvállról ezt az egészet.) Nos, én nem vagyok sznob. Nem is nagyon lenne mire. De felnőtt vagyok és felnőttet keresek társamul, többek között azért, mert az élet elég bonyolult ahhoz, hogy a már meglevő problémáimhoz is elkeljen két ember, s a jövőben is jönni fognak problémák. Life is life. (Na-na-nanana.) Mármost aki nem tud egy mondatot érthetően megfogalmazni (és tessenek elhinni, hogy elég alacsonyra tettem a mércét, okom volt rá), attól hogyan várjam el, hogy majd a segítségemre legyen az élet viszontagságaiban? Igen, gyereket is szeretnék, akinek majd én fogom a kezét, segítem és támogatom – meg az anyja. Az anyjától azért már hadd várjam, hogy felnőtt módra meg tudjon oldani problémákat, ne nekem kelljen helyette is (hacsak éppen nem influenzás vagy efféle), illetve segítségemre legyen az én erőmet meghaladó problémáknál. Én meg neki. Ezt hívják családnak.
  Hogy milyen embert tartok gyerekesnek társkeresési szempontból? Például ezt: „Sziasztok csajok.van vki aki talizni akar borsodban?írj privire.pux.” Kép nuku. Se ehhez a roppant motiváló felhíváshoz csatolva, se az oldalán. Egy férfinév, és kész. Nem tudni, hogy húszéves vagy ötven, kőműves vagy könyvelő, házasságot akar vagy dugni, semmit se tudni. És reméli, hogy a csajok majd pont őrá fognak bukni.

A csoportokkal szemben ezeket cégek üzemeltetik és nem a Facebookon. Fizetős szolgáltatás valamennyi, de jókora különbségek vannak abban, hogy mit kapni ingyen és miért kell fizetni. Mindegyiknél ki kell tölteni egy halom űrlapot arról, hogy milyen emberek vagyunk és milyet keresünk. Aztán ebből van is gond bőven. Modern, fejlett világunkban ezek a cégek cihológiai személyiségelemző tudományos lélektani szakképzett parasztvakítással dolgoznak, és egymáshoz illő embereket igyekeznek töbörözni. Hiszen a kuncsaft mind egyforma, darab-darab, csak más-más lélektani kategóriákba tartoznak, besoroljuk őket, odamutatjuk a csoportjában a többieknek, és besöpörjük a pénzt.
  Gond akkor van, ha a lélektanilag hihetetlenül abszolúte remekül összestimmelő emberek nem tudnak összeköltözni. Mint az első párommal. Mert én feküdtem egy ágyban, négy fal között, ő lakott egy icipici lakásban negyedmagával, az ország túlsó végében, az állását nem hagyhatta ott, engem nem vihetett oda.
  Azért írtam kilométer hosszú társkereső hirdetést, hogy eleve kizárjam azokat, akikkel éppen elég baj lenne egymásba szeretni, mert aztán nem lenne kiút a helyzetből; meg azokat, akikkel elkezdjük a hosszadalmas kérdezz-feleleket, ki vagy, mi vagy, aztán egy óra múlva kiderül, hogy a körülményeim valamelyik részlete miatt nem érdeklem. Erre nekem nincs fejenként egy órám, ha azt vesszük, hogy potenciális jelölt viszont ezerszámra van.
  Itt fuccsol be a lélektani csodamágia. Mert fölmérik, hogy mi az ember hobbija, világlátása, szokásai, és lehet, hogy valakinek valahol máshol pont ugyanezek, hurrá – csak éppen az illetőnek eleve nem kell egy tolókocsis, és ezt rögtön az első kérdésből megmondta volna, de nincs hol bejelölni. Mint az anekdotabeli orvostudományi csodamasina, aminek van kéttucat érzékelője, azokat ráteszik a beteg testére, csörmög-börmög, számít és kalkulál, lámpák villognak és kallantyúk kallannak, aztán hipp-hopp varázsütésre kidobja, hogy a beteg nyolchónapos terhes. Épp csak ezt a beteg egyetlen kérdésre megmondta volna.
  Ezért létfontosságúnak tekintem, hogy a hirdetésemet is közzétehessem. Kitöltöm a sablont, persze, hiszen azt akarom, hogy a hirdetést olyanoknak mutassa meg, akik valamilyen szinten összestimmelhetnek velem, de aztán őnekik a hirdetést igenis mutassa meg. Később látni fogjuk, hogy melyik tette meg.

Kialakítottam egy értékelési rendszert, amely különböző „tantárgyak” szerint, 1-től 5-ig pontozza az oldalakat, pontosabban azok ingyenes változatát. A fizetőst majd akkor, ha valaki vállalkozik a szponzorálására. A tárgyak a következők.

• Adatlap. Mennyire részletes lehet az adatlap, meg lehet-e adni sokféle infót magunkról – csakis azt számítva, amit a gép tekintetbe vesz a jelentkezők összepárosításánál. (A szöveges mezők itt nem számítanak, mert hiába írja be száz ember, hogy minden reggel a Margitszigeten kocog, ettől nem fogják egymást megtalálni, mert a gépet ez nem érdekli.) Ha ez nem kap legalább hármast, akkor nem látok esélyt rá, hogy megtaláljuk egymást a minimálisan is összeillőkkel.
• Szöveg. Itt értékelem a szöveges mezőket, hányféle van, mekkora terjedelműek, mennyire szakosodottak. Ha ez nem kap legalább hármast, akkor megeshet, hogy elmegyünk egymás mellett azokkal, akikkel talán összeillenénk, mert nem tudunk meg egymásról annyit, hogy eldönthessük, akarjuk-e fölvenni a kapcsolatot. (Itt játszik be az is, hogy közzétehetem-e a hirdetésem linkjét. Gondolom, az lejött mindenkinek, hogy ez az én kicsi szubjektív értékelésem, ugye?)
• Fotók. Hány fotót lehet föltenni, vannak-e szolgáltatások azok szebbé tételére. Ha ez nem kap legalább hármast, akkor hasonló a helyzet, mint az előző esetben.
• Keresés. Mennyire lehet szabályozni, hogy kiket szeretnénk látni? A túl enyhe kritériumrendszer túl sok olyan találatot eredményez, akikkel aztán nem tudunk mihez kezdeni, és csak tévelygünk a tömegben. Ha viszont túl kevés a találat, akkor egykettőre kiválogatjuk, akiket kaptunk, aztán már csak az időnket vesztegetjük. Ha ez nem kap legalább hármast, akkor nincsen sok esély, hogy találhatunk bárkit, akiben látunk fantáziát.
• Üzenetek. Mennyire lehet kommunikálni egymással, vannak-e olyan szolgáltatások, amikkel csak jelezni lehet az érdeklődést stb. Ha ez nem kap legalább hármast, akkor az érdeklődés az első szikra után ki is fog hunyni.
• Ösztönzés. Mármint arra, hogy fizessünk. Magára az árra ügyet sem vetettem, mert az mindenhol megfizethető, és magától értetődőnek tekintem, hogy hátralevő életünk boldogságának reménye megéri. Ha ez legalább négyest kap, akkor az összes többi osztályzatot úgy kell olvasni, hogy a fizetős változatban egészen mások lennének.
• Átlag. Az osztályzatok átlaga. Ha nincs legalább hármas…

Továbbra is érvényes, hogy párt keresek, igaziból. Ez nem valami kísérlet. Viszont eközben író is vagyok, aki meg szokta írni, amit a világban tapasztal, főleg ha az nagyon nem tetszik neki.

A cég jelszava az lehetne: a kevesebb több. Naponta kiadagol néhány jelöltet, akiket alaposan meg kell nézni, mert nem lesz helyettük másik, és kíméletlenül visszautasítani őket, hogy a következő napiak remélhetőleg már optimizáltabbak legyenek. A napi jelöltadag tíz fő körül van, ez tehát leginkább fiataloknak ajánlható szolgáltatás. A középkorúak már ősz öregek lesznek, mire ezzel a tempóval találnak valakit!
  A társat kereső emberek magányosak. Ha az volt a cél, hogy ezt a magányosságérzést elmélyítsék bennük, akkor kiválóan sikerült, én konkrétan fázom, amikor belépek erre a rideg, szenvtelen, adóbehajtó számviteli ügyvivők által tervezett oldalra – még szerencse, hogy napi tíz percnél többet nincs is értelme eltölteni rajta, az ember megkapja az aznapra kiutalt jelöltjeit, megállapítja, hogy valamennyi bolondul az utazásért és a sportért, tehát egy otthonülő nyomival az őrületbe kergetnék egymást; törölgeti őket, bejelölgeti, hogy „a profil számomra nem megfelelő”, ami bármit jelenthet („minden rendben lenne, de az orra, az orra”), és vár. Egy egész napot. Az első napok arra mennek el, hogy rájövünk, hogy nem elég azt beállítani, hogy ne legyen se hívő, se vallásos, azt is be kell állítani mellé, hogy ez abszolúte nagyon fontos, különben minden jelölt katolikus lesz, egy-két protestánssal, aki viszont ki is írja, hogy őneki kizárólag protestáns felel meg. Hogy akkor miért került a jelöltek közé? Mert a rubrikában nem ez volt, ezt a szöveges részbe írta, abból meg a gép nem ért semmit, ezzel egy az aznapi hétből el is lett paccerolva.
  Utánanézni minket potenciálisan érdeklő hölgyeknek (uraknak) nem lehet. Mindenki ücsörög a kis kalickájában és várja, hogy a mindenható gép kiadagolja az aznapi fél-egy tucatot, akikkel engedélyeztetik megismerkednie. Ha nem illenek össze, így járt, várjon még egy napot, még egy napot, még egy napot. Sietünk valahová? Elvégre az időért fizetünk, nem a jelöltekért.
  Már aki, ugye. Az elég nyilvánvaló, hogy én itt fizető kuncsaft ha a lila dili belém kattan, akkor se. Háromféle fizetős tagság van, a háromhónapos (3870 Ft) még arra sem elég, hogy Lilafolt Zsuzsit meg Kékfolt Bözsit emberi arccá változtassa át, ahhoz a hathónapos (5340 Ft) vagy az egyéves (5880 Ft) kell, de ugye elég nyilvánvaló, hogy senki se fizet ötezret fél évért, amikor plusz tíz százalékért egy egészet kap. Másrészt viszont ha nincs guba, nincsen szolgáltatás. Üzenetet küldeni se lehet, ha nem fizetsz. Semmit nem lehet. Küldtem egy mosolyt a mai porcióból meghagyott egyetlen hölgynek, aki középvezető innen kétszáz kilométerre és (természetesen) szenvedélye az utazás, tehát nyilvánvalóan nem illünk össze, se a messzi távolban vezetett közepet nem fogja otthagyni a kedvemért, se lemondani az utazásról. Ezzel közös életünk fele máris eltelt. Mert még ő is küldhet egy mosolyt. Ha megteszi, azzal kimerítettünk minden lehetőséget, amit az Elittárs valaha nyújthat számunkra. Hacsak nem fizetünk persze. De bocs… annyira kétségbeesve nem vagyok, hogy kicsengessek hatezer forintot azért, mert majd hátha nem az lesz a válasz, hogy „bocs, nem érdekelsz”. Hatszázat se. Inkább elteszem azt a pénzt a feleségemnek és a gyerekemnek, akiket majd valahol máshol megszerzek.
  Adatlap. Elég sokféle szempontból kielemzi az embert, bár a következtetéseit részleteiben csak egy pszichológus értené.
  Szöveg. Sokféle, de nagyon lekorlátozott szövegdoboz. A linkemet letiltották.
  Fotók. Mennyiségi korlátról nem tudni, de a képeket utólag megváltoztatni nem lehet. Mások fotóit nem láthatod.
  Keresés. Sokféle szempont, amiket szabályozni lehet, hogy mennyire fontosak. Viszont ezek alapján legfeljebb egy tucat párkeresőt kap az ember, és egy álló napig többé senkit.
  Üzenetek. Mosolyt lehet küldeni és semmi mást. Soha.
  Ösztönzés. A végletekig lekorlátozott rendszer nem ösztönözni próbálja az embert a fizetős szolgáltatásra, hanem kényszeríteni.

Ez a nyihogó nevű oldal pont az Elittárs ellentéte. Ömlenek belőle az arcképek, tök ingyen. Igaz ugyan, hogy ha pörgetünk néhányat a Page Downnal, és figyelmesen megnézzük, hogy mit kaptunk, akkor kiderül, hogy ugyanazokat megint. De hát nyilván azért, mert a lapozás közben eltelt időben ők folyamatosan várnak társra.
  A gond az, hogy ennél többet ez az oldal nem is igen nyújt, ámbár a Társkeresővélemények szerint a legjobb. Hát ha úgy keresel társat, hogy ráböksz valakire: jó dudák, jó segg, gyere dugni, akkor bizonyára. De részleteket nem tudhatsz meg. Van egypár „jellemcsúszka”, mit agyalhattak szegények ezen a szóösszetételen, amikből meg lehet tudni, hogy valakinek honnan hová csúszkál a jelleme, és egy csomó hashtag, amit nem sikerült címkének lefordítani, bár ezt a szót sok éve használják. Sajnos teljesen semmitmondók, ilyenek vannak, hogy Mustang, ami jelent lófajtát, négy repülőgéptípust, hatféle kerekes járművet, négy hajót, egy körzetet Nepálban, két várost Amerikában, egy szigetet és egy patakot ugyanott, címe egy versnek és három filmnek, keresztneve egy képregényhősnek és családneve egy másiknak, egy gitárnak is, címe egy dzsessztrombitás és egy együttes lemezének, többes számban tizenkilenc sportegyesület neve különféle országoknak, a Wikipédia listája tovább is van, nem mondom már. De tegyük föl, hogy motorbicikli. Mi van vele? Ilyen motra van a hölgynek? És ez fontos? Mennyire? Eleve szóba se akarjak vele állni, ha nem tudom megkülönböztetni a Nimbusz 2000-től, vagy ezt csak úgy minden különösebb jelentőség nélkül bejelölte, mert tetszett a hangzása? Nem tudni. Kérdezzek végig hatszáz hölgyet ötvenezer címkéről. De akkor minek tartunk számítógépet?
  Ezen az oldalon a kedvencem az a mély titkolózás, amit külön lefotóztam és kiraktam a Facebookra.
  Adatlap. Minimális, és a leglényegesebb „magamról” és „kit keresek” mezőket mások nem láthatják (fizess).
  Szöveg. A hirdetés linkjét megtűrték, hisz úgyse látja senki. Két szövegdoboz 250 karakteres terjedelemben.
  Fotók. Van képkivágó funkció. Mások képeiből egy tűrhető minőségűt láthatsz, a többit csak bélyeg nagyságban.
  Keresés. Kor, magasság, távolság, testalkat. Ennyi van, amire szűrni lehet. Egyetemi tanár és rablógyilkos egy kalap alá kerül.
  Üzenetek. Fizess!
  Ösztönzés. Nem ösztönöz, kényszerít, fizetés nélkül semmit se lehet vele kezdeni.

Ez az oldal is szenved abban a betegségben, amiben az Elittárs, hogy ha valaki megnézi az adatlapomat, akkor rohan értesíteni (az Elittárs emailt is küld, ők legalább ezt nem), és ha látni szeretném, hogy ki volt az, akkor diadalmasan az arcomba vágja az előfizetéses oldalt. Nem, drágáim, nem fogok hétszáztól négyezer forintig semennyit fizetni azért, hogy lássam, ki nézte meg az adatlapomat, illetve a Randivonal esetén még az illető arcképét is láthatom, csak ennél többet nem; az Elittárs rettegve őrzi a titkot, nehogy bármit megtudjak az illetőről. Hét forintot sem ér meg nekem. Ugyanis fogalmam sincsen, hogy mihez kezdett a hölgy az adatlapon látható néhány bitnyi információval. Lehet, hogy rákattintott, átfutotta és borzadva félrelökte, ugyan mit akarna őtőle ez a muki. Én nem fogok azért fizetni, hogy ezt megkérdezhessem tőle, ingyen se kérdezem meg, „no, mi van, tetszem? tetszem?” Majd ha igen, akkor elmondja.
  Adatlap. Elég részletes bemutatkozást lehet összeállítani, sokféle szempont alapján. Meg lehet tudni, hogy milyen oldalakat kedveltek mindketten a Facebookon – de azt nem, hogy azokon kívül még milyeneket kedvel, vagyis ha nem vagy barátja a Betyárseregnek, a Nemzeti Arcvonalnak meg a Gój Motorosoknak, de ő igen, azt csak akkor tudod meg, amikor ötven kopasz gardedámmal érkezik a randira.
  Szöveg. Egy rövid és egy kevésbé rövid szövegdoboz, a hirdetés linkjét törölték.
  Fotók. Szerkeszthetők. Másokról csak egy bélyegnyi képet látsz.
  Keresés. Közepes mennyiségű beállítás. Elemi dolgok hiányoznak, például korlátozhatod a magasságát, de az alacsonyságát nem (ha mondjuk két méter ötvenre nőttél, nem kérheted, hogy a jelölt legyen ennek legalább a fele).
  Üzenetek. Ha legalább az egyikőtök fizetett, akkor. Az üzenetküldőnek van egy csomó beállítása is.
  Ösztönzés. Minimális mértékben, de azt érzem, hogy rábeszélni akarnak, hogy fizessek, nem pedig belehajszolni. Majd ha összeakadok valakivel, aki szintén nem fizetett, és nem tudunk üzenetet váltani, nem ezt fogom érezni.

Az oldal részletesen firtatja a szexuális adottságaimat és szokásaimat, valamint hogy az ideálomtól mit várok ezen a téren. Be lehet ugyan jelölni, hogy tartós kapcsolatot akar az ember, de innentől sejtem, hogy ez egy szexrandioldal. Semmi problémám az effélékkel, külön nagyra értékelem, hogy nem heteroszexuálisan fixált, sőt azonos vagy különnemű párokat is lehet keresni, bár a transzneműek azért mégiscsak kimaradtak – de hát nekem nem erre van szükségem. Örülök neki, ha olyan webáruházat látok, ahol nemcsak Kawasakikat meg Yamahákat lehet kapni, hanem egy-két Harley is fölbukkan, csak jómagam nem akarok motorbiciklit. Szóval erre a részre beírtam, hogy majd megbeszélem azzal, akivel.
  Piszok részletesen be lehet szabályozni, hogy az ideálom hordhat-e szemüveget, lehet-e testékszere, mittudomén, van egy tucat efféle. Engem zavar ez a megfogalmazás, mintha engedélyt kérne tőlem a párom, hogy veheti-e föl a szemüvegét, pedig hát csak arra kíváncsi az ártatlanom, hogy kidobálhat-e mi, szemüvegeseket is. Ami tartós kapcsolatnál ugyebár mindegy, nem aszerint választunk párt, hogy szemüveges-e, és ha húszévesen nem az, aztán hatvanévesen megszemüvegesedik, akkor nem tesszük lapátra emiatt. Kétféle ember szelektál aszerint, hogy a másik szemüveges-e. Aki szexrandira pályázik és a szemüveges vagy a szemüvegtelen a fétise, és aki szemüveget akar eladni.
  Kaptam persze értesítéseket, hogy ki mindenki nézte meg az adatlapomat, sokkal részletesebben ám, mint az Elittársnál, ahol csak annyit mondanak, hogy „valaki”, aztán ha rohanok fizetni, majd csak előkerítenek valakit. Ez olyanokat mond, hogy egy hosszú hajú, sudár, szép fiatal lány nézte meg, fizessek, ha tudni akarom, hogy az kicsoda. Közben kérelmet kaptam Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga felhasználótól, hogy látni szeretné a fényképeimet, és nini, ő pont egy kopasz, öreg bácsi és a jobb szeme egészen fenn van akadva.
  Adatlap. Nagyon részletes, sőt mintha túl részletes lenne ezekkel a szexadatokkal, szemüvegekkel, fétisekkel. Nehéz komoly társkeresőnek tekinteni.
  Szöveg. Abszolút részletes, mindenhova hosszú szövegeket lehet írni.
  Fotók. Még albumokba is rendezhetők. Viszont ahhoz, hogy mások lássák is őket, engedélyt kell adni nekik, külön-külön. Hát nem azért rakjuk föl a képeinket, hogy lássák?
  Keresés. Ugyanolyan részletes, mint az adatlap. Csak éppen a Keresés funkció valamiért mégsem az ideálnak megadottakat listázza, hanem akit jónak lát, férfiakat is, pedig én nőket kértem. Van viszont részletes keresés, ahol ki lehet tölteni ugyanezeket az adatokat, aztán megkérdezni, hányan felelnek meg ennek – nekem tizennyolcat adott ki, pedig minimális korlátozásokat adtam. Aztán kilistázott nyolcat. Hogy a többi tíz hova lett, sejtem. Fizess!
  Üzenetek. Előfizetés nélkül is működik.
  Ösztönzés. Azt érzem, hogy rábeszélni akarnak a fizetésre, nem kényszeríteni.

A hirdetéssel viszont csak baj van. Mivelhogy link. Szívesen bemásolnám én a szöveget is, csak nincs hová. Pár száz betűt engednek a sablonok, merthogy sablonos emberek sablonos bemutatkozásaira szánták őket. „Szeretek sétálni a holdfényben és a röpködő tündérkék táncában gyönyörködni”, írja, remélve, hogy ettől megakad rajta a szeme valakinek, mert egyébként egész nap marhákat taglóz. Ezzel nincs is gond, felőlem nyugodtan, csak nekem egypár dolgot a tudtára kellene hoznom a jelentkezendüszöknek.

• Az Elittárs elutasította a linkemet. Írtam nekik, felmutatták az ÁSZF-et, de abban az áll, hogy üzenetküldők és netes szolgáltatások linkjei vannak tiltva. Mivel a LAttilaD.org egyik se, kértem a tiltás feloldását. Elzárkóztak, mert a honlapomon át kapcsolatba lehet lépni velem. De csak velem. Megállapítottam, hogy ők rettegnek attól, hogy valaki énvelem kapcsolatba léphet az ő tudtuk nélkül, vagyis ha valaki az ingyenes szolgáltatásukon keresztül megkeres, azonnal át fogom terelni a beszélgetést bárhová, ahol az Elittárs nem látja.
  A probléma megoldását nem keresik, ez őket nem érdekli. Fizessek, fizessek, fizessek. Nekem tökmindegy, hogy a hirdetésemet a LAttilaD.orgon olvassák vagy máshol, például az Elittárson, csak ott nincs hova kitenni. És hadd ne kelljen már az ő féltékenységük miatt huszonegyezer betűt besűrítenem ötszázba, jó?
• Az Iooo szó nélkül elfogadta. Viszont ezt a rovatot csak fizetővendégek látják.
• A Randivonal kimoderálta, de a kérdésemre adott válaszukból kiderült, hogy a szöveget be tudom másolni az illetékes szövegdobozba.
• A Love-on egyből betettem a dobozba a szöveget, a linkkel már nem próbálkoztam.

Arra gondoltam, pár napig naplót vezetek arról, hogy mit tapasztalok ezeknél a szolgáltatóknál. A hölgyek nevét férfinevekre cseréltem, mert így biztosan nem adom nekik egymás nevét sem. Itt-ott esetleg egy-egy adatot is megváltoztatok.

Megkaptam a mai partnerjelölteket: már csak négyen vannak. Az imént írtam meg a levelet a cégnek a hirdetésem linkjével kapcsolatban, de a jelölteket a gép már nyilván órákkal ezelőtt kiválasztotta; ha holnap is feltűnően kevesen lesznek, sejteni fogom, hogy azért, mert beszóltam. Nézzük a jelölteket.

• Béla, 47, tanár Pesten. Van egy fia. (Csak engem idegesít, hogy a sablonból sose derül ki, hogy csecsemő vagy felnőtt? Vagy ez tökmindegy? Valójában a gyerekekről egyáltalán nincsen rubrika, általában az „amikért hálás vagyok az életben” rovatban vannak megemlítve szemérmesen. Rubrika arról van, hogy szeretne-e gyereket – majd ezután. Hogy már véletlenül besikeredett egy, aki világhírű színész és muzsikus, multimilliárdos üzletember és szabadidejében rákkutató, azt szégyenlősen el kell hallgatni? Pedig a leírásom minden egyes gyerek potenciális jövőjéről szól.) A leírásban semmit sem találok, amitől Béla ne felelhetne meg nekem, hát küldök neki egy mosolyt, ne mondhassa senki, hogy nem használom ki a legvégsőkig az Elittárs szolgáltatásait.
• Ernő, szintén pesti, főiskolai végzettsége van, a Fidesz elnöke, miniszterelnök. (Mondtam, hogy egy-két adatot esetleg megváltoztatok.) Maximálisan semmitmondó adatlap, az egyetlen konkrétum, hogy kuglizik. (Nem kuglizik, másik játék van odaírva.) Én életemben nem próbáltam kuglizni, de nem az a kategória, amihez hozzá se szagolok, még akár meg is tanulhatom, kizáró körülményt nem találok az adatlapon (egyáltalán nincsenek körülmények az adatlapon), hát küldök neki is egy mosolyt. Ez már kétszer annyi mosoly, mint amennyit eddig összesen módom nyílt küldeni. És kérek tőle fényképet, mert csak egy rajzolt fej van ott. Szeretném látni teljes homályos mivoltában.
• Imre, 50, érettségizett, nem szeretne gyereket, Északnyugat-Magyarország. Az összes lehetséges rubrikába beírta a kirándulást, itt-ott a wellnesst is, neki nem kellene egy otthonülő tolókocsis. Töröljük.
• Tibor, 47, pesti, főiskolát végzett. A legtöbb rovatot nem töltötte ki, de a maradékba az úszás és a futás többhelyütt be van írva, neki se kellenék, töröljük.

Kész, elfogyott. Ma már nem tudom mire használni az Elittársat, bámulhatom annak a háromnak az „arcképét”, aki megmaradt (mármint a harmadik az még tegnapról maradt, neki is küldtem mosolyt, egyébként Zoltánnak hívják, szeretne gyermeket, főiskolát végzett). Úgyhogy ezt az oldalt be is csukjuk.

Itt ugye nem lehet végignézni a felkínáltakat, túl sokan vannak. De valamennyit azért mégiscsak. Karcsi jó magas embereket keres. Csabi szintén. A harmadik is. Ez valami tendencia? Az ötödik az, akinél az alapbeállítás van érvényben, neki százcentistől két méter húszig bármekkora férfi jöhet; a korpreferenciájába is beleillek. A haja felsőfokú, a végzettsége kék, a szeme szőke. (Néhány adatot megváltoztattam.) Vilinek hívják, és nem találok a kiírt minimumadatok között olyat, ami ne lenne elfogadható, hát vegyük föl a kapcso… ja, üzenetet nem küldhetek, mert ahhoz vagy fizetni kell, vagy kölcsönös szimpátiát bejelölni. De szimpátiámat csak akkor nyilváníthatom, ha fizetek vagy megerősítem a profilomat. Akartam, csak aztán mindenféle egyebet csináltam, többek között ezt a cikket írtam, már huszonkétezer betű. Szóval hogy is megy? Nyitunk egy új fület az oldalnak, hogy Vili el ne tűnjön, és megkeressük.
  Profil megerősítése… csinálnom kell egy képet a 129968-as számról, amin én is rajta vagyok, avagy magamról, amin ő is rajta van. Tehát fogok egy szövegszerkesztőt, kiírom bele ezt a számot állati nagy méretben, aztán odavigyorgok mellé és lefotózom magunkat.
  Meg is van, de várjunk csak. „A beküldött képed értékelés alatt van! (Kb. 1 nap)” Egy nap?! Amikor oda van írva, hogy a képeket senki sem látja?
  Ha ráviszem az egérkét a kis információs ikonra, azt írja ki: „Az ellenőrzést is egy automatikus rendszer végzi.” Ha két kép összehasonlítása a számítógépnek mondjuk egytized másodpercét fölemészti, akkor egy nap alatt 8640 darabbal végez. Naponta ennyien erősíttetik meg a profiljukat? Az egy hónap alatt egy megyeszékhely teljes lakossága. És ezt minden társkeresőnek csak egyszer kell megcsinálni ezen az oldalon.
  Hát Viliről így le kell mondanom, hacsak véletlenül össze nem futunk holnap is.

Már négyen nézték meg az adatlapomat. Tudom a nevüket, a korukat, és láthatok róluk egy bélyegképet. Rájuk kattintva – fizess! Csak hát engem nem érdekel, hogy ki látta az adatlapomat, ha fogalmam sincs, hogy tetszett-e neki vagy bosszúsan félrelökte. Tehát nézzünk körül a főoldalon.
  Őket ajánljuk címszó alatt lesz a fontosabb része, hiszen ők vannak tudománylagosan Anna Liza, hogy összeillünk. Először is Antallal, itt lakik a közelben, szép egypixeles szeme van, de lehet, hogy csúnya, egy pixelből nem derül ki. Viszont legalább másfél méterrel magasabb pasit keres, mint én vagyok, középfokú végzettséggel, akkor én itt mit akarjak? Ja, hogy lehet, hogy az őneki nem is annyira fontos? Honnan tudhatnám? Persze, írjak neki és kérdezzem meg. Vagyis fizessek.
  Ajánlják Gézát is, aki szintén a városban lakik (lehet, hogy a gép mást nem is vizsgál?), ez még magasabb pasit keres, mint az előző. A vallása ateista, de nem hisz benne. Alkalmanként dohányzik, na, itt érzek ingerenciát azonnal leiratkozni a Randivonal összes szolgáltatásáról.

Igen, ma is csak négy jelöltet adott. Karcsi pesti közalkalmazott, de annyira minimálisan nyilatkozik magáról, hogy láthatóan tűz és víz vagyunk, én már huszonnyolcezer betűt összeírtam arról, hogy a társkereső oldalak mennyire használhatatlanok. Úgyhogy inkább törlöm. Norbi újságíró Pesten, rohanó életet él, nyilvánvalóan nem illenénk össze. Ehhez képest az egyezési pontszámunk az eddigi legmagasabb, 106. Ez komoly probléma ezekben a szoftverekben, hogy van mondjuk huszonhét paraméter, és ha abból nyolc egyezik, akkor az mennyivel hű de hiperszuper sokkal jobb, mintha csak hét. Aha, csak az a huszonhét paraméter neki, a gépnek darab-darab, az életben viszont nem egyformán fontosak.
  Van Géza, a változatosság kedvéért Pestről, mindenhová beírta a túrázást, nyilván vele sem illünk össze. És Marci, egész véletlenül Pestről, aki kifejezetten odaírta, hogy pestit keres, csak ugye a szöveges rovatba, rubrika nincsen erre, úgyhogy a gép nem tudott ezzel kalkulálni, a négyből egyet ellőtt olyanra, akinek deklaráltan nem felelhetek meg.
  Kész, elfogytak. A listában ott van az a háromfős hömpölygő tömeg, akiknek küldtem mosolyt, és eddig még nem válaszoltak. Pedig eddigi kapcsolatunk még akár a duplájára is nőhetne, ha küldenének mosolyt. Akkor az Elittárssal mára végeztünk is.

A megerősítést már elfogadták, és nini, Vilit is megtaláltam a listázottak között. Nem lehetnek sokan. Kinyilvánítottam szimpátiámat, ami inkább kísérleti jellegű, úgy értve, hogy nem ellenszenves ugyan, de főleg azért tettem, hogy lássam, mire jó az oldal. Választ még nem kaptam.
  Akartam küldeni további tetszikeléseket, de vagy égimeszelőket keresnek, vagy drogosok, becsuktam az oldalt.

Remek dolog, hogy ennyi sokféle szempont alapján tud válogatni a gép, van az, hogy kit keres, vannak a „jellemképek” meg mindenféle – már csak össze kellene ezeket hangolni. Mert kidobta Kareszt, aki nekem nem felel meg (őszerinte 60%-ban igen, én viszont 100%-ban nem engedek a házba olyat, aki bagvazik, tüdőbeteg vagyok, fogod?), sőt én se őneki (azazhogy 40%-ban igen, viszont én 100%-ban nem vagyok 32 és 42 év között, és minimum százhatvan magas se vagyok), deviszontcsakhogyám: tíz jellemképünk megegyezik. Ja, und? Tíz másik meg nem egyezik meg.
  És kidobta Csabát, akinek tényleg minden szempontból megfelelek, sőt ő is nekem. Abszolút totál frankón minden klappol. Kivéve olyan apróságokat, hogy én már nem növök húsz centit, és középfokú végzettségem se lesz. Tessék mondani, tényleg minden egyes párkeresőt végig kell kérdezni, hogy „mommámeg, neked az a százhetven centi tényleg annyira fontos, vagy csak bejelölted találomra? me’ én stöpszli vagyok”.
  Szóval, mucikáim, engem nem az érdekel, hogy Tibi, Karesz és Csaba jellemképtársak, Károly, Gyuri és Tibi viszont címketársak, és ha a jövő héten kitaláljátok a kortársakat meg a falkatársakat meg a szaktársakat meg a kartársakat, az se fog érdekelni, mert én társat szeretnék. Értem? Minden szóösszetétel-képzési előtag nélkül. Vagy ha muszáj szóösszetétellel, akkor élettársat.
  Ebből következően most megnézem Tibit, aki mindkét csoportban szerepel. De öreg vagyok neki és törpe, ő viszont bagózik. Pedig ezt letiltottam! Randivonal becsukva.

Van rulett, ami egyből kidobta Bencét. Küllemre helyes, bellemre semmit sem írt magáról, és csak tizenkilenc éves, ugorgyunk. Robi, drogozik. A következő meg csak huszonöt éves. Ja, basszus, a rulettnek külön kell beállítani az életkori kritériumot, és még a nemet lehet megadni, arra az esetre, ha valaki hirtelen heteróból homóvá változna vagy megfordítva. Keressünk egy másik funkciót.
  Komoly társkeresők. Ez hátha hasznosabb. Nézzük a legelsőt. Sarolta. Pesten él és tartós kapcsolatra keres nőt. Ő ugyanis férfi! De banyek, akkor minek tarcsuk az egészet? Akkor kimék az utcára, megszólítom az első szembejövőt, hellóka, akarsz a feleségem lenni, a gyermekeim anyja, életem szerelme? ő meg azt feleli, nem lenne akadálya, csak nem mozdulhatok innen, mert én egy postaláda vagyok.
  Kaptam tőlük egy levelet Őket láttad már? címen, nyolc hölgyet listáz webcímmel. Megnéztem őket. Zsolt pestit keres. Ernő egy konzervatív református. Feri nem tartós kapcsolatot keres, nálam fiatalabbakkal. Norbi szerintem nem társat keres, hanem pszichiátert. Karcsi drogos. Ricsi nem akar stöpszlit. Kázmér se akar tartós kapcsolatot.
  A legérdekesebb pedig az a felhasználó, aki női fényképpel szerepel, de közli, hogy ő nem a hölgy, hanem annak az exe, és orrba-szájba mocskolja, kurvázza a nőt. Nem ez az érdekes; tudtuk, hogy őrültek mindenhol vannak. Hanem hogy ezt a bűnözőt a szerver betette azok közé, akik engem hátha érdekelnek. És van mindenkinek személyes statisztikája. Az övé szerint kis híján ötezren kattintottak az oldalára, több mint tízezerszer, vagyis átlag majdnem kétszer. Több mint háromezren nézték meg a képeit, majdnem hétezerszer. Hatvankilencen flörtöltek vele száztizenháromszor, több mint ezren tetszikelték, negyvenhárman kedvencüknek jelölték, és ezek szerint vagy senki se jelentette föl, vagy az nem számít, a cég nem foglalkozik ezzel. Pedig ez rágalmazás. És ez engem hátha érdekel? Decemberben regisztrált, három hónapja, tehát nem az újonnan jöttek kerülnek ezekbe a levelekbe. Csak úgy sorsolgat mindenféléket.

Ma is csak négyen érkeztek. Nem lehet mondani, hogy a cég leterheli a kuncsaftokat. Bálint pedagógus, utazik, jógázik, nem illünk össze. István pesti, főiskolát végzett, szintén jógázik, a természet szerelmese, én meg itthon ülök, ővele sem. Robi tanár, rengeteg mindent szeret, amihez én hozzá se szagolok, például bringázni, de nem mondta, hogy ez nélkülözhetetlen, kap egy mosolyt. Végül Bandi Pestről, ő is nagyon mozgékony, fölösleges kör lenne.
  Így most négyen vannak mosolycímzettek. 21-én kettő, 20-án és 23-án egy-egy, 22-én egy se. További teendő az oldalon nincsen.

Rányomtam a Szimpátia ikonra, és megtudtam többek között, hogy miért nincsen még kölcsönös szimpátiám. „Fontos, hogy legalább napi 15 felhasználót jelölj be, mivel lehet, hogy akiket bejelöltél, már komoly kapcsolatuk alakul, és így nem akarnak mással ismerkedni!” Igen, ez tényleg lehet. De hogy jött ki ez a tizenötös szám? A valószínűségszámítás szerint ugye ha 50%-nak vesszük az esélyt arra, hogy egy adott hölgyet érdeklek, és kettőt bejelölök, akkor 50% + 50% = 100%, az egyiket teljes bizonyossággal érdekelni fogom. Szóval ilyen élettől elrugaszkodott számításokat én is tudok csinálni.
  Csak jelölni nem, mert mindenki száznyolcvanas pasikat keres. És nem lehet tudni, hogy ez kinek mennyire fontos. De mondjuk akinek magas kell, annak nyilván nem pusztán a feje búbja és a talpa közötti minél nagyobb távolság számít, hanem egy nagy, erős mukit akar, aki fölkapja és megpörgeti a levegőben.
  Azért egyet mégis találtam, aki nulla adat alapján nem zárható ki, én sem őneki, küldtem egy tetsziket.

A három „őket ajánljuk” feltűnő tulajdonsága, hogy helybeliek, ezenfelül totálisan nem felelünk meg egymásnak, tehát ezt a rovatot innentől hanyagoljuk, mert ez kisorsol nekem bárkit, csak közel lakjon, őt tovább nem érdekli. A RandiVIP rovat érdekes tulajdonsága pedig az, hogy ha összegyűlnénk dumálni, én lennék a legfiatalabb. De jócskán. Persze ettől még megnéztem őket is, de akkor is stöpszli maradok, és az itt levő hat hölgy közül öt jóval idősebbet szeretne (a hatodik nem mondja). Olyan is van, akinél a három megadott adat közül, hogy milyen férfit keres, egy se stimmel, Randivoci lelkesen kiírja a nulla százalékos egyezést, de hogy akkor minek van itt, minek vesztegeti az időmet arra, hogy őt megmutatja, azt föl nem fogom.
  A három jellemképtárs viszont fiatalabbat keres, jó magasat persze ők is. Az egyik katolikusat rendelt. A címketársak hasonlóképpen, az egyik nálam jóval magasabb végzettségű pasit kért.
  Érdekes egyébként, hogy az oldal alján az új fotók között napok óta ott van egy fotó, amire emlékszem, elég jellegzetes arc. Amikor regisztráltam, már ott volt. Hát hány fotót töltenek föl erre az oldalra?

Felfüggesztették a tegnap bejelentett felhasználót, bár ez már igazán nem az én problémám. „Őket láttad már?” levelet ma is kaptam, nézzük meg. Laci legfeljebb negyvenöt éveset kért, és bejelölte, hogy fehér legyen, ezek után akkor sem állnék vele szóba, ha fehérnek számítanám magamat.
  Kristóf adatlapja furán kezdődik, azt mondja: „Regisztrált: régen. Utolsó belépés: régebben.” Szóval be-bejárogatott, mielőtt regisztrált volna, de amikor regisztrált, nem lépett be, és azóta se. (A helyes megfejtés valójában az, hogy a fejlesztők soha nem olvasták el az általuk fejlesztett oldalt, és szarnak az egészre.) Egyébként ő is mindenféle szempontból olyat keres, aki én nem vagyok, elsősorban nyurga.
  Jenő elmagyarázza, hogy ő nem roma, bár annak nézik, de kikéri magának. Persze katolikus.
  Tamás is hórihorgasat keres. Péter viszont csak alkalmi ismeretséget szeretne. Ricsi két országgal távolabb él, és csak onnan keres, naná, majd hazaköltözik egy pasi kedvéért, van is eszében. Viktor kérte, hogy csak a környékéről jöjjenek, és ő meg két megyével él távolabb. Ráadásul legyen a pasinak legalább egy gyereke. Enélkül ne is akarjanak semmit.
  És végül Zsiga, aki meg se mondta, milyen pasit keres, de drogozik.

Az nincsen. Ha lenne, nem lenne optimista. Részemről befejeztem. Mármint ezt a cikket. A társkeresés változatlanul folyik.

»»»»»»